Ön-együttérzés és impró / Önismereti Improvizációs színházi fesztivál
Igen és… önmagam felé
Frissítve: 2025. 09. 26.
A hibáktól való félelem gyakran eltérít minket attól, hogy kezdeményezzünk, vagy egyszer?en csak úgy viselkedjünk, ahogy számunkra a legtermészetesebb lenne. Keith Johnstone, az improvizációs színház nemzetközi úttör?je szerint az egyén eredetisége éppen abban rejlik, ha a számára legegyértelm?bb módon cselekszik. Sztanyiszlavszkij, az orosz színház nagy újítója pedig úgy fogalmazott, hogy a színésznek „nyilvános egyedüllétet” kell megteremtenie, azaz a színpadon akkor is önazonosnak és természetesnek kell maradnia, amikor száz szempár figyeli. Olyan állapot ez, mintha egyedül lenne a szobában, mégis teljesen jelen van a közönség el?tt. A mindennapokban is gyakori kihívás: önmagunknak maradni a tekintetek súlya alatt. Úgy t?nik, hogy az impró ennek gyakorlására b?ven nyújt lehet?séget.
Amikor improvizálunk, els?sorban kapcsolódunk, és nem arra koncentrálunk, hogy mit és hogyan mondunk, figyelmünket a jelenre, a történetre és a másikra irányítjuk. Pszichológusként és improvizációs színházi trénerként különösen foglalkoztat, hogy hogyan hat ránk az improvizáció. A tapasztalataim és a kutatások egyaránt azt mutatják, hogy a csoportos imprógyakorlatok hozzájárulnak, hogy rugalmasabban gondolkodjunk, jobban toleráljuk a bizonytalanságot, és több pozitív érzelmet tapasztaljunk.
Nem véletlen, hiszen a közös játék terében lehet?ségünk nyílik ismét próbálkozni, mint ahogy gyerekként tettük, spontán reakciókat tesztelni a begyakorolt formák helyett. Karakterek b?rébe bújhatunk, belemehetünk helyzetekbe, akár veszélybe is sodródhatunk anélkül, hogy ténylegesen bajunk esne.
De hogyan segít mindez a bels? kritikus halkításában? Az egyik lehetséges válasz az ön-együttérzésben rejlik. Az improvizációs gyakorlatok gerincét alkotó attit?d magában foglalja az önmagunkkal való kedvességet és annak felismerését, hogy hibázni emberi dolog. Azáltal, hogy a jelenben íródó történetek mentén másokkal gondolkodunk, érzünk, empatizálunk, magunkkal is egyre inkább együttérz?ek leszünk.
Az improvizációs színház alapelvei szorosan összefonódnak az ön-együttérzés kulcselemeivel:
Elfogadás: a hibák a játék részei. Ha valaki egy jelenetben a láthatatlan autóba véletlenül a jobb oldalra száll be vezetni, abból nem baki lesz, hanem csupán kiderül, hogy a történet Angliában játszódik.
Közös építkezés, a csoportban létezés élménye: a színpadon egymásra számítunk, közösen írjuk a történetet. A megosztás és az a közös nevetés er?síti a „nem vagyok egyedül” élményét.
Tudatos jelenlét: a színpadi játékban csak akkor tudunk valóban részt venni, ha teljes figyelmünkkel jelen vagyunk, reagálunk társunkra és a helyzetre. Ez a megváltozott figyelmi állapot a mindfulnesshez szorosan kapcsolódó élmény.
Az improvizációs színház gyakorlatai nemcsak szórakoztatóak, hanem valódi pszichológiai er?források, amelyek segítenek közelebb kerülni önmagunkhoz. A Momentán Társulat repertoárján a pszichológia és az improvizáció régóta ünnepelt párosítás, amit a Fröccs cím? el?adás fémjelez olyan állandó szakért?kkel, mint Almási Kitti és Tari Annamária. Idén októberben a társulat háromnapos fesztivál keretében merül alá a színház és a pszichológia kapcsolatában. A fesztivál el?adás- és workshopkínálata lehet?séget ad az improvizációban rejl? önismereti potenciál megtapasztalására.
A spontaneitás és az ön-együttérzés gyakorlása segít, hogy meghalljuk saját, támogatóbb bels? hangunkat. A bels? kritikus ugyan mindig szívesen emlékeztet minket a hibáinkra, és lássuk be, ez sokszor jól is jön, de nem kell, hogy mindig övé legyen a f?szerep.
FröccsFeszt – Játék, kapcsolódás, önismeret – fesztivál a pszichológia és az improvizáció metszetében, és egy lehet?ség, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz.
Szakért?k: Almási Kitti, Bereczkei Tamás, Kapitány-Fövény Máté, Richter Júlia, Szondy Máté, Szvetelszky Zsuzsanna, Tari Annamária
Színészek: a Momentán Társulat tagjai
B?vebb információ az október 3-5. között megrendezésre kerül? eseményr?l: kattints!
Irodalomjegyzék:
Johnstone, Keith (1993) Impro - Improvizáció és színház. (In: Személyiségfejlesztés VI.) Tatabánya, Közm?vel?dés Háza.
Kékesi Kun, Árpád (2007) Konsztantyin Sztanyiszlavszkij és a lélektani realizmus. In A rendezés színháza. Budapest, Osiris, 51-71.
Krueger, K.R., Murphy, J.W. , Blink, A.B. (2017) Thera-prov: a pilot study of improv used to treat anxiety and depression (link)with Asperger's Syndrome, International Journal of Inclusive Education
Mendez-Martinez.E., Fernandez-Rio F. (2019): Mermaids, dogs and chameleons: theatrical improvisation in adolescents
Ajánlott cikkeink
Csapdák az önismeret útján
Ullmann Tamás
Az egyetlen esélyünk egy értelmesebb, jobb, elevenebb életre
Kit ismerünk meg, amikor önmagunkat megismerjük? A mélyebb, igazibb énünket? Vagy egy új, eddig ismeretlen én születik meg bennünk? Lehet-e hibázni az önmegismerésben, vagy az mindig és egyértelm?en ...
Az önismeret ára
Limpár Imre
A pszichológiában kevésbé jártas, de lelkes érdekl?d?ket áthatja egy nagy tévedés: az önismeret fontosságának extrém mérték? túlhangsúlyozása és piedesztálra emelése, mintha ez valami mindenre jó ...
M?kedvel? színház – közösségkedvel? élet
Szále László
Hogy mit is keresnek a színjátszók, erre a kérdésre a második leggyakoribb válasz az volt, hogy önmagukat. Hiszen a színjátszásnak talán legnagyobb trükkje, hogy miközben elváltoztatod a hangod, és ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
