Koalíciók és félrecsúszó párkapcsolatok

Természetes kihívás vagy út a koalícióképzéshez?

A párkapcsolatok fennmaradása és fejl?dése – mint minden kétszemélyes rendszeré – egy kifejezetten érzékeny önszabályozó folyamat eredménye, amely az állandóság és változás dinamikáján, tiszta szabályokon, rugalmas határokon és a nyílt, direkt kommunikáción alapul. Az átmeneti elakadások, negatív visszajelzések, a családi életciklusokból, személyiségszint? és küls? kihívásokból adódó krízisek, fejl?dési periódusok minden párkapcsolat természetes jellemz?i – éppúgy, mint az olyan helyzetek, amiket egyszer?en nem bírunk megoldani.

A koalíciók gyakran akkor jönnek létre, ha két személy nem jut d?l?re egymással, s emiatt bevonnak egy harmadik felet. Ez „a harmadik” lehet a munka, a családi szerepek mögé bújás, egy elburjánzó hobbi, szerfügg?ség, vagy az esetek túlnyomó többségében egy küls? személy bevonása – egy baráté, családtagé, küls? partneré, vagy nem jól kezelt terápiás kapcsolat esetén akár egy pszichológusé. Vigyázat: a koalíció nem azért jön létre, mert a személy eredetileg is koalíciópartneréhez közeledne. Hanem azért, mert a kés?bb kirekesztett társával nem találja meg a hangot, és hosszas, megoldhatatlannak t?n? konfliktusukban elfordul és lemondóvá kezd válni. Ha tehát a kapcsolati szövetség megsérül, az utat ad a koalícióképzésnek.

Koalíció-formák

* „Intim koalíció” – Ártatlan és hétköznapi történet, hogy megértést keresve egy barátunknak, n?- vagy férfitársunknak elpanaszoljuk, mi történt, mit tett velünk a párunk. Talán néha még jót is tesz a kapcsolatnak, ha az els? gondolatok, indulatok káoszából kiszabadulva tiszta fejjel, jó szándékkal megyünk vissza megbeszélni a történteket. Azonban, ha nem vigyázunk, „a viszem is ki a dolgot” lassan szokássá, kibeszél? szeánszokká n?heti ki magát. Figyeljük meg, hogy ilyen helyzetekben kinek írunk azonnal. Mi történik ilyenkor? Bármennyire is visszafogjuk magunkat, tény, hogy nem a kapcsolaton belül oldjuk meg a problémát, hanem küls? személyhez visszük ki a bizalmat, az egyenességet, onnan várjuk, ott éljük meg a feltétel nélküli elfogadást, és ezzel együtt az intimitást. „Az lesz a jó beszélgetés.” Intimitás nemcsak szexuális értelemben létezik, hanem definíció szerint az, amikor valaki el?tt ?szintén, önfeltáróan beszélhetünk érzelmeinkr?l, élményeinkr?l, úgy, hogy ? megérti és elfogadja azokat. A barátság csoda, és színt, er?t, hitet ad. Azonban, ha csak „kint” kezdeményezzük az önfeltáró és önfeledt beszélgetést, azzal részt veszünk a kapcsolati intimitás lépülésében, s talán le is mondunk róla, hogy párunk újra a szövetségesünk legyen.

* „Véd? koalíció” – Bizonyára sokan jártak már úgy, hogy egy kapcsolati sérüléskor ösztönösen a szüleikhez fordultak megértésért, megkapaszkodásért. Felhevülten elmondták a dolgokat, s ezért összetartást, védelmet kaptak. Majd lenyugodva, az els? ijedség után megérezték, mégis milyen nagyon szeretik a társukat, és igazából maradnának a kapcsolatban. Persze amikor a konfliktus véget ér, a szül?k még mindig próbálják gyermeküket távolítani a párjától, lebeszélni a másikról.  Ilyenkor kerül a koalíciót keres? slamasztikába, mert neki kell védekezni s megindokolni, hogy miért maradna a kapcsolatban, miért nem is olyan rossz a másik. A koalíciópartnerek azt érezhetik, ?k jók, hiszen bántották társukat, és most muszáj védeni egymást „egy nagyobb gonosszal” szemben. A bántás igaz lehet. Sajnos azonban mégis ennek az elzárásnak, befeketítésnek az eredménye a partner b?nbakká, fekete báránnyá válása, a kapcsolati ambivalencia és bizalmatlanság élesedése.

* „Tanácsadó koalíció” – Akivel megosztjuk párkapcsolati konfliktusunkat, úgy érezheti, hogy ami velünk történik, az nincs a helyén, s neki segítenie kell, de legalábbis „helyre tenni a dolgokat”. Az ilyen koalíció-partner legf?bb feladatának érezheti, hogy kimozdítson minket a fájó, rágódó helyzetb?l, vagy megmondja a tutit. Így aztán nagyon sokan átmennek tanácsadásba: „Figyelj, ez nem normális, ha van egy kis eszed, szakítasz vele!” Mindannyian tapasztaljuk, milyen könny? világosan látni a másik életében, és milyen nehéz a sajátunkban – még racionális támpontok mellett is – túllépni az érzelmi konfliktusokon, súlyosabb döntési helyzeteken. Ha ilyenkor „el?írják”, mit kell tenni, az elveheti a bels? motivációt, növelheti a dacot és bizonytalanságot, feszültséget kelt a segítségkér?ben. S van vele még egy iszonyú nagy probléma: a határátlépés. Mindenki a saját életének a szakért?je, és mindenkinek saját felel?ssége, hogyan dönt élete nagy kérdéseiben. Természetesen itt nem azokról a kriminális esetekr?l beszélek, amikor egy bántalmazó kapcsolatból valóban meg kell menteni az illet?t.

* „Szexuális koalíció” – Egy vizsgálat szerint a férfiak 60-65 százaléka vallotta be, hogy párkapcsolata mellett folytatott küls? szexuális viszonyt, s ugyanezt a n?k 30-35 százaléka ismerte el. Mivel az el?bbi csoport is félrelépett valakivel, utóbbinál valószín?leg a szerepnyomás miatti torzításról lehet szó. Egy viszony létesítése klasszikus „háromszögeléses” helyzet, amely kifejezetten élesen mutatja be a koalíciók rejtett el?nyeit és destruktív természetét. „Itt már nem vagyok jó, de ott, együtt jók leszünk.” Egyrészr?l, a hosszú távú párkapcsolati konfliktus általában begy?r?zik a szexuális életbe, e téren is problémákat okozva, míg a jó szexuális élmények er?sítik a vonzalmat, az összetartozást, csökkentik a stresszt és euforizálnak. Ha ezt új partner mellett éli meg valaki, az eredeti kapcsolatban a lojalitás és szexualitás tovább rombolódik. Másrészr?l a régi kapcsolatból való menekülés miatt kialakulhat egy „titkos közös világ”, amiben az eredeti partnert veszélyeztet? félként észlelik. Ráadásul a szeret?i együttlétek rövidsége miatt igazából még konfliktus kialakulására sincs nagyon lehet?ség – noha a helyzet feszültsége egyáltalán nem lebecsülend?.

* „Viszontáttételi koalíció” – A viszontáttétel azoknak az érzéseknek és rejtett viselkedéseknek az aktiválódása, amelyek a kapcsolatban a másik személyre, az ? történetére, érzéseire, tetteire válaszul jelennek meg. A viszontáttétel egy olyan alapvet? megértési eszköz, amely a segít?i és a hétköznapi helyzetekben is jelen van. Ugyanakkor fel nem ismert formája, az azonosítatlan érzelmi „bemozdulások”, az indulattartási nehézségb?l tett azonnali, instant javaslatok akadályozhatják a segít?t abban, hogy a másiknak társa legyen a megküzdésben s abban, hogy valóban megtalálja a saját útját. Különösen igaz ez, ha olyan problémát látunk, hallgatunk, amelyben mi magunk is el vagyunk akadva. Ráadásul mindannyiunknak vannak megrögzött érzelmi mintázatai, amik meghatározzák, miként fogadjuk be és reagáljuk le a másik kapcsolati helyzetét. Több olyan baráti – és akár segít?i – helyzet adódhat, amikor a másik csak szövetséges céllal érkezik, azonban úgy érezzük, mi biztos nem tudnánk vagy nem akarnánk az ? helyzetét elviselni – ezért hallgatóként indítjuk a koalícióképzést. Egy példa erre, hogy az elkerül?en köt?d? személyek kevés érzelemmel, tömörebben számolnak be kapcsolati helyzeteikr?l. Itt viszontáttétel lehet a közömbös, szürke kapcsolatot sugalló visszajelzés. Ezzel szemben az aggodalmaskodón köt?d?k ellentmondó érzelmekkel f?tött monológjaikkal eláraszthatják a hallgatót. A hallgató tán csak a történetszövés feszültségét nem viseli jól, de a helyzetb?l való szökési vágya miatt egyszer csak azt mondhatja: „Szerintem szakítsatok”.

Hogyan küzdjünk meg a koalíciókkal? 

Gyakran el?fordul, hogy a feszült kommunikációs helyzeteket úgy éljük meg, hogy minden, amit mondunk vagy teszünk, az csak a másikra adott reakció. A cselekv?-megfigyel? torzítás miatt pedig saját viselkedésünket a helyzettel, a másikét pedig annak bels? tulajdonságaival magyarázzuk. A koalícióképzés elkerülését segítheti, ha az individualista szemlélet helyett többszemélyes együttm?ködésben gondolkodunk.

Küls? személyként sokat segíthet saját bevonódásunk kezelésében az önismeret, s az, ha megfogalmazzuk, hogyan érint mindaz, amit hallunk, látunk. Fontos, hogy kezelni tudjuk a történtek kapcsán felbukkanó saját szorongásunkat, indulatunkat, úgy, hogy mindeközben empatikusak is maradjunk. Nem kell egyetérteni, de a helyzet körülírása és a másik érzéseinek elfogadása sokkal többet segít, mint a kioktatás.

Érintett félként tudatosítsuk saját viselkedésünk negatív vonulatát. Gondoljuk át, mivel bánthatjuk mi a másikat, mire lenne szüksége – és szívünk mélyén mi mit szeretnénk kihozni a helyzetb?l. Hogyan közvetítenénk ezt? Vigyázat: a konkrét kérésen túl minden ilyen helyzetben megbújik egy kapcsolati és egy önbecsülési cél is! Rengeteg múlik azon, hogy a problémákat nyíltan – ahogy Svensson írja, a dráma távoltartásával – kezeljük. „Persze hogy nálunk is adódik ilyen, de van er?forrásunk a megoldására.” A szövetségünk kopik, ha megvonjuk t?le a szeretetet, ha leuraljuk párunkat, vagy a sért?désünkkel b?ntudatot keltve kontrolláljuk ?t... 

Próbáljunk ezért ?szintén, önfeltáróan beszélni partnerünkkel, s egymás szükségleteihez, közös céljainkhoz kapcsolódni. És ami a legfontosabb: keressük közösen a megoldás útjait. „Mivel bántottalak meg? Mit tehetek érted? Arra lenne szükségem, hogy…” Röviden: ellenfelek helyett maradjunk szövetségesek.