A párkapcsolati munka azután is folytatódik, s?t, akkor kezd?dik igazán, amikor véget érnek a mézeshetek. Nem véletlen, hogy a munka szót használjuk, hiszen egy kapcsolat m?ködtetése, fenntartása mindkét fél részér?l sok energiát, odafigyelést, kompromisszumot igényel. Hiába fogadjuk meg, hogy „míg a halál el nem választ”, az évek során számtalan akadály gördülhet elénk, ami akár vízválasztó is lehet. Nézzük meg, milyen szakaszokon megy végig a párkapcsolat egy házasság során!

A rózsaszín szemüvegt?l az intimitásig

Margaret Mahler fejl?dési szakaszait alapul véve Ellyn Bader és Peter Peterson az 1980-as években megalkotta a párkapcsolatokra vonatkozó szakaszolást:

1. Szimbiózis: az az id?szak, amikor mindkét fél rózsaszín szemüvegen keresztül látja a másikat. A felfokozott érzelmek, egymás idealizálása és az egymás közötti határok elmosódása jellemzi. Hajlamosak vagyunk a másikra saját énünk részeként tekinteni, szinte összeolvadni vele. Bader és Peterson szerint ez a kapcsolat els? 6–9 hónapját öleli fel. A házasság allegóriáját segítségül hívva ez lehetne az esküv? utáni mézeshetek id?szaka, amikor lubickolunk az egymás iránt érzett szerelemben, és a világ problémái sem hatolhatnak át a kett?nk által kialakított véd?burkon.

2. Differenciáció: ebben a szakaszban elkezdjük észrevenni azt is, hogy a másik különbözik t?lünk; egyre objektívebben látjuk a személyt, akivel összekötöttük az életünket. Ez feszültségekkel teli id?szak, mert mindkét félnél újra el?térbe kerül az én, elkezdik újból kialakítani a saját határaikat, és ismét megjelennek a saját szükségletek. Már lecseng az esküv? és a mézeshetek okozta mámor, a párnak vissza kell térnie a szürke hétköznapokba.

3. Gyakorlás: ebben az id?szakban a kapcsolatban él? felek ismét a világ felé fordulnak. Energiáikat már nem csak a partnerkapcsolatra fordítják, mindez pedig egyfajta eltávolodással jár. Mindenki visszatér a saját megszokott életviteléhez.

4. Újraközeledés: ez az igazi intimitás szakasza, ahol a pár már sikerrel vette az el?z? fázisokat, és elérte azt a szintet, ahol ismerik a másik er?sségeit, hibáit, a saját és a másik igényeit, és igyekeznek mindezt egyensúlyban tartani a kapcsolatban.

A hosszú távú kapcsolatok általában sikerrel veszik az els? és második szakasz akadályait. Aki házasságra adja a fejét – hacsak nem impulzív döntésr?l van szó –, az már túljutott a rózsaszín köd szakaszán, és reálisan látja, milyen emberrel szeretné leélni élete hátralev? részét. Túl vannak már több nagyobb nézeteltérésen, veszekedésen is, felmérték, mit várnak a kapcsolattól, milyen igényeket támasztanak a másik felé, és milyen eszközeik vannak a konfliktusok megoldására. A problémák azonban nem érnek véget azzal, hogy hivatalosan is összekötjük az életünket. A neheze csak ezután jön, és ha ezzel nem vagyunk tisztában, beleeshetünk abba a hibába, hogy elkényelmesedünk a kapcsolatban.

A fenti szakaszolást tekintve a gyakorlás és újraközeledés fázisaiban gyakran jelentkezhetnek nehézségek, amikor a mézeshetek után a pár ismét visszacsöppen a monotonitásba. A gyakorlás szakasza azt a veszélyt rejti magában, hogy az egyik vagy esetleg mindkét fél túlságosan csak kifelé nyit, és a külvilágra koncentrál, elfelejtve azt, hogy már nincs egyedül. Ebben az esetben a másik fél úgy érezheti, elhanyagolják, nem foglalkoznak a szükségleteivel, megsz?nik a „mi”, és megjelenik a magányosság érzése. Lavner és munkatársai 2014-es kutatása kimutatta, hogy habár a házasság számos pozitív változást is el?idéz (például csökken a féltékenységb?l adódó konfliktusok száma, mert a pár tagjai ezzel az elkötelez?déssel nagyobb biztonságban érzik magukat), már a házasság els? négy évében is n? az elégedetlenség a felekben. A n?k ennek okaként a gyermekvállalás, illetve a gyermekek ellátása körüli kérdéskört nevezték meg, a férfiak által megnevezett okok viszont f?ként az intimitás köré csoportosultak (ide tartozik a szexuális együttlétek gyakorisága, min?sége, illetve a vonzalom kifejezésének aspektusa is). Fontos kiemelni, hogy azok a problémák, amik a házasságkötés el?tt is fennálltak, szintén nem sz?nnek meg varázsütésre pusztán attól, hogy biztosítottuk egymást a szerelmünkr?l.

A kezdeti t?z utolsó parazsai

Egy másik probléma, ami szintén gyakran el?kerül egy hosszú távú kapcsolatban, a szenvedély kérdése. Sokan azért keresnek máshol izgalmat, mert úgy érzik, kihunyt a t?z, elt?nt a szenvedély. Ez azonban teljesen természetes jelenség. A szimbiózis szakaszára jellemz? önfeladás, összeolvadás, felfokozott érzelmek néhány hónap után elillannak, hiszen ez az állapot sokáig nem fenntartható. Mégis mennyien vágyódunk utána újra és újra. A kezdeti szenvedély helyét id?vel átveszi az érett szeretetkapcsolat, ami az újraközeledés szakaszára jellemz?. Ez már másfajta szerelem, sokkal reálisabb és komplexebb a kezdeti izgalmaknál.

Természetesen azzal sincs semmi baj, ha vágyunk a szenvedélyre, és szeretnénk visszakapni valamennyit a kezdeti érzéseinkb?l. Ezt azonban a kapcsolaton belül is megtehetjük. Ha képesek vagyunk a másik felé nyíltan kommunikálni, hangot tudunk adni a csalódottságunknak, félelmeinknek, elégedetlenségünknek, és meg tudjuk fogalmazni, mire lenne szükségünk, akkor – természetesen ha a másik fél is nyitott a kommunikációra és befogadásra – közös nevez?re lehet jutni abban, hogyan élesszük fel a kezdeti tüzet. A probléma megoldásához a nyitottság, az újdonságkeresés, az új élmények együttes megélése lehet a kulcs.

A párkapcsolati munka alapja

Minden interperszonális kapcsolat alapja a kommunikáció. A konfliktusok hevében azonban sokszor azt vesszük észre, hogy elbeszélünk egymás mellett. A párunk meg sem hallja, vagy teljesen félreértelmezi és kiforgatja, mit szeretnénk mondani. Ilyenkor törekedjünk arra, hogy felismerjük a saját igényeinket, érzéseinket, és mindezt úgy tudjuk a másiknak elmondani, hogy az ne legyen bántó rá nézve. Ehhez hívhatjuk segítségül az asszertív kommunikációt, mely azt jelenti, hogy nem min?sítjük a másikat, kerüljük az agresszivitást, énkifejezések használatára törekszünk, és nyíltan, ?szintén, általánosításokat kerülve kommunikálunk. Szerencsés esetben a másik már nem támadásként éli meg a helyzetet, hiszen róla tulajdonképpen semmit nem közlünk, csupán annak adunk hangot, ami bennünk az adott pillanatban lezajlik. Ehhez természetesen nagyfokú tudatosság szükséges, aminek az elsajátítása és alkalmazása eleinte nehezünkre eshet, de minél többször kapjuk magunkat azon, hogy ismét haragból, indulattal kommunikálunk, annál többször tudunk tudatosan kicsit hátrébb lépni a helyzetb?l, és alkalmazni az asszertív kommunikáció elemeit.

David Olson, elismert amerikai pár- és családterapeuta nyomán két kommunikációs stílust különíthetünk el. A negatív kommunikációs stílus esetében leértékeljük a másik felet, és inkongruens üzeneteket fogalmazunk meg. Ez gyakran negatív megjegyzésekkel telített, és jellemz? rá a másik fél felé tanúsított empátia hiánya. Ezzel szemben a pozitív kommunikációs stílus azt jelenti, hogy empatikusan állunk a párunkhoz, egyértelm? üzeneteket küldünk felé, és támogató megjegyzéseket is megosztunk vele, ami hatékonyabb problémamegoldást eredményez.

Mindez párhuzamba vonható azzal, ahogy a konfliktuskezelési típusokat is csoportosítjuk. A verseng? konfliktuskezelés esetén egy vesztes és egy gy?ztes kerül ki a küzdelemb?l, ami destruktív módon hat a kapcsolatra. A kooperatív konfliktuskezelés ezzel szemben nyílt és ?szinte kommunikáción alapul, ami együtt jár a félreértések csökkenésével, és bizalommal teli attit?dhöz vezet.

Ha magunkra és a kapcsolatra nézve is alkalmazzuk a tudatosságot, és be tudjuk építeni a mindennapjainkba az ezt épít? alapokat és sarokköveket, akkor olyan otthont építhetünk ki együtt, amelyben biztonságra és szeretetre lelhetünk akkor is, ha az élet viharai olykor megtépáznak bennünket.