Amikor a gyerek KICSIT MÁS
Frissítve: 2025. 06. 18.
Aki indított már iskolába hat-hétéves gyereket, tudja, micsoda büszke lelkesedéssel készül a tanító nénihez. Mekkora hévvel és milyen nagy örömmel pakolgatja a füzeteit, nézegeti a színes könyveket, rendezgeti a ceruzáit. Aztán telik-múlik az id?, reggelente egyre nehezebb felkelni, és egyszerre jön egy üzenet a pedagógustól. „A gyermek nagyon okos és tehetséges kisfiú/ kislány” – halljuk –, „csakhogy...” és a csakhogy után hosszú felsorolás következik a gyermek „b?nlajstromáról”, a szül?i szívbe pedig beleköltözik valami nehéz, fojtogató szorongás.
„Azzal kezd?dött – meséli a nyolcéves Peti édesanyja –, hogy a tanító néni e-mailen üzent nekem, Peti nem figyel az órákon, elkalandozik, direkt az ellenkez?jét csinálja annak, amit kér t?le, feltétlenül beszéljek vele. Persze el?vettem a gyereket és mondtam neki, hogy az órán figyelni kell. Naná, hogy nem használt! Minél többet mondogattam neki, annál inkább tiltakozott, hogy hagyjam abba, ? játszani szeretne...
A dolog azonban nem állt meg itt, az e-mailek továbbra is rendszeresen érkeztek. „Peti ma óra közben a földön fetrengett, tornaórán kiállt a sorból és nem volt hajlandó megcsinálni a feladatot.” Az ember itt elkezd gondolkodni. Mi történhetett mindezek el?tt. Peti talán megbántódott vagy csak egyszer?en utálta, hogy egész nap utasításokat követve, fegyelmezetten azt kell csinálnia, amit a feln?ttek mondanak neki? Vajon képes erre, vajon elvárható ez t?le? Bizonyára elvárható, hiszen a többi gyerekkel nincs semmi baj, csak az enyémmel...
És mit mond Peti? Azt, hogy unalmasak az órák, és hogy ? szabad szeretne lenni! És az az igazság, hogy ?szintén együtt érzek vele... Már csak azért is, mert azt látom, hogy közben minden erejét megfeszítve igyekszik. Féltem is, hogy ebbe az igyekezetbe beletörik majd, és bedarálja ?t a rendszer...
(Fotó: Rachel Gardner)
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
„Azt kell megvizsgálnunk, hogy mivel tudunk segíteni”
Zákányi Lili, Dr. Baji Ildikó
Baji Ildikóval beszélgettünk
Egy egészséges ember hangulata általában hullámzó, és egészen széles skálán változhat, leginkább annak függvényében, hogy valaki éppen milyen élethelyzetet él át. Ez azt jelenti, hogy hangulatunk ...
Nem elrontották – így született
Dr. Nagy Péter
Az ADHD
A hiperaktív és figyelemzavaros gyerekek nagyon nehéz helyzetben vannak. Az iskolában képességeikt?l jóval elmaradva teljesítenek; a gyakori kudarcok és a szinte állandó negatív visszajelzések miatt ...
Az atipikus az új normális?
Tárnok Zsanett, PhD
Az iskolakezdés, a követelményeknek való megfelelés és a teljesítmény kapcsán felmerül? elvárások a tipikusan fejl?d? gyerekeket is megviselik. De mi a helyzet azokkal, akiknél valamilyen ...
Mit?l fájhat a kisiskolás gyermek feje?
Dr. Altmann Anna
A részképesség-zavar is okozhat fejfájást
Legtöbbször nem is a pontos diagnózis felállítása okozza a nehézséget, hanem az, hogy a szül?kkel elfogadtassuk: gyermekükkel ilyen típusú problémák vannak.
Mit tud a gyermeki agy?
Csépe Valéria
Tíz kérdés az olvasás fejl?désér?l és fejl?dési zavaráról
Hogy megértsük, miért nem sikerül minden kisgyermeknek gyorsan és jól megtanulnia olvasni, jó, ha ismerjük azt is, mit tud err?l a kérdésr?l a tudomány. A hagyományos magyarországi munkamegosztásban ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
