A kisgyermekkori fejfájások gyakorisága a 3-6 éves korosztály körében 3-5%, kisiskolás korú gyermekeknél 10%.

Tünetei: gyakran otthon jelentkezik, az esti órákban. A fájdalom tompa jelleg?, esetenként a gyermek odakap a fejéhez, néha akár sírva is fakad. A fájdalmat nem kíséri egyéb tünet (hányás, szédülés, egyéb neurológiai deficittünet), a gyermek figyelme a fájdalomról könnyen elterelhet?. A tünet inkább nyugalmi helyzetben jelentkezik, pl. ágyban, olvasáskor, de a mozgás, helyzetváltoztatás nem rontja az állapotot. Ebben az életkorban gyakran váltakozva fordul el? a hasfájás és a fejfájás.

Mi lehet az oka a gyakori fejfájásnak?

Szerencsére a gyermekkori fejfájások hátterében csak ritkán igazolhatunk valamilyen szervi betegséget – az esetek dönt? többségét pszichés tényez?kre vezetjük vissza. A mindennapi gyakorlat az, hogy ha néhány egyszer?bb rutinvizsgálat elvégzése után nem találunk kézzelfogható magyarázatot a gyermek panaszaira, pszichoszomatikus eredet? fejfájás diagnózisát állítjuk fel. Mivel kisiskolás gyermekekr?l van szó, akiknek az életét ebben az életkorban az iskola jelent?sen befolyásolja, a probléma okát is itt keressük (túl sokat várnak el a gyermekt?l, valamelyik tanár igazságtalan, leveg?tlen az osztály stb.). Minden esetben számtalan ilyen valós vagy látszólagos okot találhatunk, a valódi probléma ezért gyakran nem kerül felszínre.

Néhány évvel ezel?tt osztályunkon készítettünk egy felmérést. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a 6-10 éves, értelmes, okos gyermekek körében az els? néhány évben mi okozza a tenziós típusú fejfájások ugrásszer? emelkedését. Vizsgálatunkba csak olyan gyermekeket vettünk be, akik IQ értéke 100 felett volt. Az eredmények azt mutatták, hogy az e csoportba tartozó fejfájós gyermekek 70 százalékánál a fejfájások hátterében valamilyen részképesség-zavart lehetett igazolni. Megfigyelésünk alapján azoknál, akik ugyan gyengébb képesség?ek, de a részképesség-profiljuk egyenletesebb, sokkal ritkábban fordul el? valamilyen pszichoszomatikus betegség. A legtöbb problémát azoknál találtuk, akik egyenetlenül teljesítenek, vagyis bizonyos dolgokban kiemelked?ek, ugyanakkor más funkciókban elmaradnak a kortársaiktól.

Mi ennek a magyarázata? Hogyan függhet össze a fejfájás és a részképesség-zavar?

A kérdésre viszonylag egyszer? a válasz. Az a gyermek, aki egyenletesen, de a társainál kicsit gyengébben teljesít (és esetleg az IQ-ja is alacsonyabb), már megszokta ezt a helyzetet, talán észre sem veszi – és a környezete sem vár t?le többet, elfogadta ?t olyannak, amilyen. Más a helyzet azzal a gyermekkel, aki megszokta, hogy mindenben ? az els?: ? a hangadó az óvodában, a környezet is elismer?en beszél róla. ? az óvodai nagycsoportban vagy az iskolában váratlanul azzal a helyzettel szembesülhet, hogy bizonyos dolgok nem mennek olyan jól, egyes feladatokat nem ért meg, másokat ugyan meg tud oldani, de már lassabban, nehezebben. Az ilyen gyermek kezdetben megpróbál kompenzálni. Az egyik típusuk nagyobb energiával tanul, többet gyakorol, társaitól visszahúzódik, szorongásos tünetek alakulnak ki nála. Az ilyen gyermeknél fennáll a veszélye annak, hogy a kés?bbiekben valamilyen pszichoszomatikus tünet, pl. fejfájás jelentkezik. A másik csoportba tartozó gyermekeknél kompenzációként viselkedészavar, magatartási problémák jelentkeznek. Rájuk szoktuk azt mondani, hogy korán kezdenek kamaszodni. A mindennapi gyakorlat az, hogy a fenti két csoportba tartozó gyermekeket pszichológushoz küldjük, és csak a tünetek súlyosbodásával, komolyabb tanulási problémák jelentkezésekor derül fény a valós okokra. Ezzel szemben, ha már a panaszok indulásakor gondolunk arra, hogy a fejfájást esetleg a különböz? képességek nem megfelel?, vagy nem egyenletes ütem? fejl?dése is okozhatja, néhány egyszer? neurológiai vizsgálattal meger?síthetjük gyanúnkat, és id?ben megfelel? szakemberhez (gyógypedagógushoz, fejleszt?pedagógushoz, neuropszichológushoz) irányíthatjuk a gyermeket. A pontos diagnózis felállítása után célzott kognitív és mozgásterápia segítségével maga a kiváltó ok is kezelhet?, és ezzel nemcsak az aktuális panasz (a fejfájás) szüntethet? meg, hanem a kés?bbi, súlyosabb tanulási probléma is elkerülhet?vé válik.

Mit tehet a szül??

Legtöbbször nem is a pontos diagnózis felállítása okozza a nehézséget, hanem az, hogy a szül?kkel elfogadtassuk: gyermekükkel ilyen típusú problémák vannak. Hiszen a szül?k meg vannak gy?z?dve arról, hogy az ? gyermekük sokkal jobb képesség?, mint a kortársai. Ezért amikor megpróbáljuk szembesíteni ?ket a valósággal, gyakran hárítanak. Számtalan ellenérvet hoznak fel annak igazolására, hogy az ? gyermekük egy zseni (már tud írni, olvasni, egy tucat angol verset ismer, jobban kezeli a számítógépet, mint a legtöbb feln?tt stb.), így a mi feltevésünk téves. Amikor vizsgálat közben rávilágítunk arra, hogy a gyermek egy kicsit ügyetlenebbül mozog, esetleg nem tud egy lábon ugrálni, vagy nem szeret rajzolni, és ezek a tünetek a kés?bbi tanulási problémák el?jelei lehetnek, legtöbbször azzal védekeznek, hogy ?k is ilyenek voltak, aztán mégiscsak lett bel?lük valaki. Sokszor meglep?dve tapasztalom, hogy a gyermek beszédértési zavara, ami szintén összefügg a fenti részképesség-zavarokkal, csak 10-12 éves kor után derül ki, amikor már nagyon nehéz fejleszteni. Ennek az a magyarázata, hogy az alsó tagozatos feladatok általában a memória-funkciókra épülnek, így azoknál a gyerekeknél, akiknek nagyon jó a memóriájuk, sokáig rejtve maradhatnak az egyéb hiányosságok (ezért szoktam azt mondani, hogy gyakran a kevésbé okosak a szerencsések, mert hamarabb kiderül a baj, és ekkor még lehet rajta segíteni). Nagyon fontosnak tartom, hogy megtanítsuk a szül?ket arra, hogyan játsszanak okosan, céltudatosan gyermekeikkel. Például ha közösen néznek tévét, utána beszélgessenek egy kicsit arról, amit láttak, milyen összefüggéseket értett meg a gyermek (ilyenkor a beszédértés mellett a vizuális ingerek is segítenek a gyermeknek a film megértésében). Máskor a felolvasott esti mese kapcsán próbálják meg a gyermekkel együtt folytatni a történetet, vagy esetleg másnap elbábozni, eljátszani az így továbbfejlesztett mesét. Ennél a feladatnál gyorsan kiderül, mit értett meg a gyermek a hallott szövegb?l. Ezekb?l, illetve az ehhez hasonló feladatokból nagyon hamar fény derül arra, milyen a gyermek gondolkodása, szövegértése, aktív szókincse, képzeletvilága.

Máskor a részképesség-zavarok közül a meglassult pszichomotoros fejl?dés okozza az alapproblémát, és ez vezet a kés?bbiekben a fejfájáshoz. Ilyenkor a szül? ugyan legtöbbször belátja, hogy a gyermeke kicsit lassúbb társainál, de sokszor tehetetlen. Ezen a problémán leginkább az aktív, irányított, rendszeres sportolás tudna segíteni. A f? gond az, hogy maga a szül? sem mozog rendszeresen, ez esetben nehéz azt a gyermeket rábeszélni az aktív fizikai megterhelésre, aki maga sem szeret mozogni és nem is ezt látja otthon. Másik gond az, hogy ezek a gyermekek általában nemcsak lassúbbak, de ügyetlenebbek is társaiknál, így ha elmennek sportolni, rengeteg kudarcélmény éri ?ket, ami miatt hamar feladják. Ilyenkor nem könny? feladat a szül?t és a gyermeket kitartásra bírni, esetleg a szül?vel elfogadtatni, hogy a közös cél (a pszichomotoros tempó javítása és ezzel együtt a tanulás megkönnyítése) érdekében teremtsék meg a rendszeres testedzés lehet?ségét.

Néhány évvel ezel?tt egy 7 éves kisfiú jött vizsgálatra mindennapos fejfájása miatt. A panaszok már óvodás korában kezd?dtek, de az iskola megkezdése után szinte mindennapossá váltak. A beszélgetés során kiderült, hogy Ádám nem szeret iskolába járni, mert a tanító néni igazságtalan, sokszor leszidja figyelmetlensége miatt, pedig csak az a baj, hogy túl okos, így unatkozik az órákon. A részletes neurológiai vizsgálat során igazolódott, hogy Ádám mozgáskoordinációja és egyensúlya az életkorához képest éretlenebb. Ennek alapján felmerült a gyanú, hogy részképesség-zavar áll fenn. Jeleztem a szül?nek, hogy el kellene vinni Ádámot gyógypedagógushoz és neuropszichológushoz, mert feltételezésem szerint gyógypedagógiai fejlesztésre és mozgásterápiára lenne szüksége. Az édesanya nem értett egyet a véleményemmel, hiszen Ádám úgy szalad, mint a nyúl, senki sem éri utol. Az igaz, hogy nem szeret biciklizni, de ennek az az oka, hogy egyszer egy kutya megijesztette biciklizés közben. Az óvodában mindig ? szerepelt az ünnepségeken, mert nagyon könnyen tanulta a verseket, és önállóan, még az óvodában megtanulta a nevét leírni. Én elmondtam, hogy véleményem szerint valószín?leg a beszédértéssel vannak problémák, és ez a kés?bbiekben tanulási problémákhoz vezethet. A memória-funkció ett?l függetlenül fejl?dik, egy ideig a gyermek ezzel képes kompenzálni a gyengébb képességeit, de el?bb-utóbb ez már kevés lesz. Ádám az édesanyjával néhány évvel kés?bb ismét jelentkezett. Ekkorra már gyakori migrénes fejfájás és komoly viselkedésprobléma volt a vezet? tünet. Édesanya elpanaszolta, hogy a korai kamaszodás miatt Ádám nem szeret tanulni, így ötödik osztályra minden tárgyból romlott az eredménye. Ezután került sor a neuropszichológiai vizsgálatra, mely egyértelm?en igazolta korábbi feltételezésemet. Sajnos el kellett az édesanyát keserítenem, mert a különböz? fejlesztési módszerekkel csak kb.10 éves korig lehet látványos eredményt elérni. Természetesen kés?bb sem felesleges a megfelel? mozgás- és kognitív terápia, de sokkal nagyobb er?feszítést igényel és kisebb hatásfokú.

A fenti példát azért tartottam fontosnak leírni, mert szinte mindennap találkozom hasonló esettel. Nagyon sokszor évekig rejtve maradnak ezen részképesség-zavarok, így túl kés?n kezd?dhet meg a célzott terápia, melynek hatékonysága ekkor már kérdéses. A korai diagnózissal és terápiával a másodlagos szöv?dmények (a tanulási és viselkedési problémák egy része, a pszichoszomatikus betegségek) kialakulása elkerülhet? lenne. Fontos, hogy gondoljunk erre e lehet?ségre is, és ne tévesszen meg minket a látszat! Az els? és második osztály elvégzése a memória-funkciókra épül, ez a magyarázata annak, hogy sok gyermek ekkor még kit?n? tanuló, és csak 4-5. osztályban kezd hirtelen romlani a tanulmányi eredménye. Sokszor felmerül? kérdés, hogy az utóbbi években miért emelkedik a tanulási problémával, olvasási nehézségekkel, figyelemzavarral küszköd? gyermekek száma, valós-e ez a számbeli emelkedés, vagy csak jobban odafigyelünk, és így több gyermeknél ismerjük fel? Véleményem szerint mindkét állítás igaz. Biztos, hogy több esetet ismerünk fel – de az is biztos, hogy az életmód és a szemlélet változásával párhuzamosan kevésbé vesszük figyelembe a gyermek életkori sajátosságait, a gyermek valós képességeit, kevesebb id? marad az „igazi játékra” , sokkal több energiát fordítunk arra, hogy a környezetünk elvárásainak megfeleljünk.

 A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2014. 3. számában