János és Renáta tíz éve házasok – s éppen ennyi ideje építik-alakítják közös otthonukat is. Nem csoda, hogy egyre inkább vágynak arra, hogy otthon érezzék magukat. Már három gyermekükkel együtt lakják a Pest környéki családi házukat, de a közös „fészekrakás” és az otthon töltött id? a vágyott megnyugvás helyett újra és újra nehezen viselhet? feszültséggel jár mindannyiuk számára. Veszekedéseik visszatér? témái: János mikor fogja befejezni végre a beépített szekrényt, ami már két éve ajtók nélkül tátong? Renáta miért nem tart nagyobb rendet a nappaliban, ahol állandóan m?anyag katonák seregei és plüssállat-családok nehezítik a szabad közlekedést? Renáta úgy érzi, munkája mellett magára marad törekvésével, hogy a házból és a benne található tárgyakból jóles? családi otthont  alakítson ki.. Jánost egyre inkább lefoglalja a vállalkozása, fárasztja a munkába járás, otthon szeretne pihenni. Néha egy-egy fárasztóbb nap végén rémülten néznek egymásra: mi történt velünk, hogyan lett a közös otthon képéb?l csatatér? Mi zavarta össze az álmukat?

Renáta és János tapasztalata sok pár élményével összecseng. Az, ahogyan kezdetben a közös otthonról fantáziáltak, majd pedig elkezdték megvalósítani az elképzeléseiket, és persze az is, ahogy mindeközben korlátokba ütköztek –egyben párkapcsolatuk változásait is jól leírja.. Az otthon tulajdonképpen olyan, mint egy tükör, ami sok mindent megmutat egy család történetéb?l és jelenlegi realitásából – akár olyan vonásokat is, amiket nem esik jól látni…

Az otthon jelentései

Az otthon pszichológiájával foglalkozó kutatókat ezért is érdeklik az otthon különböz? jelentései és a hozzájuk kapcsolódó érzelmek. Mit is szeretnének az emberek megélni az „otthon” élményében? Milyen vágyak, fantáziák és konkrét események f?z?dnek bennük az otthon fogalmához? És mit tükröznek a valóságos tapasztalatok?Az elmélet és a kutatási tapasztalatok egyaránt arra utalnak, , hogy otthonunkban els?sorban biztonságos bázisra vágyunk, ahonnan elindulhatunk felfedezni a világot, és ahova visszatérhetünk megpihenni, legfontosabb kapcsolatainkat ápolni és önmagunkra lelni. Otthonunk – ideális esetben – annak a képnek is része, amit szívesen megmutatunk magunkról a világnak.–Így öltözködésünkhöz vagy internetes oldalunkhoz hasonlóan az otthon egyben kommunikáció is, hiszen ahogyan használjuk, díszítjük, egyénivé tesszük, az minden látogató számára sok információt hordoz rólunk.Az otthon tehát személyes és személy(ek)re szabott tér, menedék és a bens?séges együttlétek helye. Ahogyan szólásainkban is visszaköszön: „a legjobb otthon”, s?t akár az anyatej ízét vagy a karácsonyi süteményeket megidéz? „édes otthon”. De vajon mindenki számára ennyi pozitívumot hordoz az otthon tapasztalata? Mi lehet annak hátterében, ha a negatív érzések, a frusztráció, a szenvedés, a fájdalom érzései kerülnek túlsúlyba? Mennyiben múlik ez az otthon fizikai tulajdonságain (például az elhelyezkedésén, a nagyságán vagy a berendezés min?ségén) és mennyiben a benne lakók lelki állapotán és kapcsolatain?

Visszatérve János és Renáta esetére: nehézségeik magyarázata lehetne az is, hogy a gazdasági nehézségek és az id?hiány okán befejezetlenül maradt berendezés akadályozza az otthoni jó közérzet megtapasztalását, talán még így is sz?k a tér a családnak, vagy egyszer?en belefáradtak az építkezésbe, elfogytak az érzelmi tartalékaik. Az építkezés kétségtelenül jelent?s stressz lehet mind gazdasági, mind emberi szempontból, de a családok nagyon eltér? módon bánnak ezzel a„traumával”. Az otthon fizikai környezetének kialakítása sajátos egyéni és kapcsolati „egyezkedések” közepette zajlik. A bels? párbeszédek és a szül?pár valamint a gyerekek között zajló egyezkedés témája lehet, hogy az otthon terében milyen változtatások kapjanak figyelmet és energiát, és hol lesz az a terület, amihez évekig nem nyúl senki (mint esetünkben az ajtótlan szekrény) – azzal együtt, hogy van olyan családtag, aki egyre inkább szenved a változatlanságtól (itt Renáta, a feleség). Az otthonnal kapcsolatos környezetpszichológiai kutatások tanulságai szerint az otthon élményében szétválaszthatatlanul összefonódik a tárgyi környezet hatása a környezetet alakító családtagok és családi kapcsolatok kölcsönhatásaival. Tehát amikor Renáta nap mint nap keser? pillantásokat vet a beépített szekrény nyitott polcain sorakozó ruhakupacokra, nemcsak a tárgyi rendezetlenség nyomasztja, de felbukkan az az érzése is, hogy férje nem érti vagy nem veszi komolyan az igényeit, és annak homályos sejtése, hogy ha mindez évekig így tud maradni, valami nincs rendben a kapcsolatuk körül sem. Mindez tehetetlenséggel tölti el, és egyre kevésbé érez er?t, hogy összeszedje a gyerekeket a lakás különböz? végeib?l a nappali rendbetételére … A gyermekek személyisége (és persze otthon-képe) pedig ezekben a bens?séges, hol  nehéz, hol felemel? tapasztalatokban alakul az otthon terében.

A gyermekkori otthon visszatér…

Min múlik az, hogy mit jelent számunkra az otthonunk? Az egyik legfontosabb forrásunk ezen a téren is gyermekkorunk tapasztalata. Persze nem önmagában az, hogy milyen szín? volt a fal, vagy hányadik emeleten volt a lakás. Amint láttuk, a fizikai környezet, a tárgyi világ és a téri viszonyok jelentése elválaszthatatlan azoktól a kapcsolatoktól, melyeket felnövekedve megtapasztaltunk. Az öreg komód, ami még a dédikéé volt, és mindig vigyázzba kellett állni el?tte Karácsonykor… A h?t?szekrény, amir?l a szüleink folyton vitáztak, le kell-e már cserélni vagy sem… A folyosó, amin nem mertünk átmenni éjszaka a gyerekszobából a szüleinkhez, mert féltünk, hogy a sötétben felsejl? tárgyak között valami baj ér.

Mélyinterjúk elemzéséb?l tudjuk: feln?tt személyek otthonaiban felfedezhet?, hogy id?r?l-id?re újrateremtik maguk körül gyermekkoruk meghatározó színtereit – és újrajátsszák akkori, megoldatlan konfliktusaikat. János és Renáta családi küzdelmei az otthon körül mélyen gyökereznek eredeti családjaik történetében, s térben és id?ben is messzire nyúlnak. Renáta édesapja Dél-Európából származott, és amikor úgy döntöttek, hogy magyar feleségével (Renáta édesanyjával) Magyarországra költöznek, egy kis zsákfaluban telepedtek le. Ott nevelték fel öt gyermeküket. Az otthon tapasztalatába Renáta számára beletartozott a „mediterrán” zsivaj, az állandó felfordulás és káosz – de a közelség és az érzelmi összetartozás tapasztalata is, ami olykor a teljes összekeveredésig fokozódott. A testvérek csereberélték a szobáikat, a tárgyaikat, mindenki bejáratos volt mindenhová kopogás nélkül, és gyakran nem lehetett tudni, hogy ki ki miatt vagy ki helyett sért?dött meg. De az erd?k, a mez?k és dombok közelségében ez valahogyan „egész jól elfért”. János családja sváb származású. Szülei mindig kínosan ügyeltek az otthon rendjére, a stílusos berendezésre, és büszkék voltak rá, hogy hozzájuk bármikor betoppanhatott a nagymama, a lakás olyan képet mutatott, amivel nem kellett szégyent vallaniuk. Bútoraikat hosszas megfontolás után válogatták össze, csak min?ségi darabokat engedtek be a lakásba. A lakás területe gondosan fel volt osztva a családtagok között: Jánosék anyja a gyerekszobán belül is kijelölte János és öccse „birodalmának” határait (és odafigyelt, hogy mindegyikük maga feleljen saját térfelének rendjéért), a nappali pedig szigorúan a feln?ttek felségterülete volt. Renáta és János fiatal házasokként nem sejtették, hogy leend? otthonukkal kapcsolatos közös vízióik megvalósítása során mennyi gyermekkori kimondatlan vágy, elvárás találkozik és ütközik majd a falak között. János számára természetes volt, hogy csak a legjobb min?ség?, minden igényt kielégít? szekrényajtók kerülhetnek a hatalmas beépített szekrény elé, így az ? szempontjából „megérte” a hosszas gy?jtés és várakozás, hogy semmiképpen ne kelljen e fontos kérdésben kompromisszumot kötni – amivel valahol belül szégyenbe került volna szülei valós vagy képzelt elvárásaival szemben. Azt viszont nemigen tudta elfogadni, hogy a gyerekek játékai a lakás bármely pontján, a nap bármely id?szakában megjelenjenek, és állandó összet?zésben állt feleségével, amiért ? nem fordított elég energiát arra, hogy a gyermekekkel „megszerettesse a rendet”.

A gyermekkori otthon árnyai – fájdalmas tapasztalatok az otthon terében

Az otthon tere sajnos nem minden esetben képes kielégíteni a családtagok érzelmi szükségleteit – akik ilyenkor fájdalmasan küzdenek a biztonságérzés hiányával. Ez a jelenség leger?sebben a n?k vagy más családtagok családon belüli bántalmazásához köt?dik, amely jellemz?en szintén az otthon terében zajlik. Az otthoni „mennyország” sztereotip képével ellentétben a n?k ilyenkor az otthonukon kívül keresnek és alakítanak ki maguknak biztonságot jelent? helyeket. Az otthoni lakókörnyezet és a családon belüli bántalmazás összefüggéseinek kutatásából tudjuk, hogy a környezet egyes tulajdonságai – például az otthon zsúfoltsága vagy kaotikussága, a személyes terek és elkülönülés hiánya – fokozhatják a bántalmazás el?fordulásának valószín?ségét. Sokszor maguk a bántalmazást elszenved? gyermekek is feln?ttként hasonló szerkezet? otthonokat alakítanak ki maguk körül, anélkül, hogy tudatában lennének a folyamatnak, a gyermekkori otthon újrateremtésének. H?seink családjaiban nem történtek ilyen er?s traumák, Renáta mégis sokat küszködött kislányként és kamaszként azzal, hogy otthonukban nem volt hová visszavonulnia, nem volt ajtó, amit magára zárhatott volna – s?t az egyik, utólagosan kialakított gyerekszobának egyáltalán nem volt ajtaja. Így a kislány sem fiútestvéreit?l, sem apjától nem tudott olyan távolságot tartani, ami számára jóles? lett volna. Kamaszként azután állandó szégyenérzettel küzdött teste és alakja miatt, és nem volt könny? fogadnia a fiúk közeledését sem. Jánossal közös otthonukban pedig az ? számára egészen más jelentéssel bírtak a hiányzó szekrényajtók, mint férje számára, aki a majdani, csodálatos bútorra gy?jtött. Renátát az ajtók hiánya gyermekkorának otthonára, az ott átélt szenvedésre és tehetetlenségre emlékeztette. Az emlékezés persze nem volt tudatos: a feln?tt otthonban megélt, megmagyarázhatatlan erej? tehetetlenség mögött csak a párterápiás beszélgetések és az otthonok összevetése során leltünk rá a valódi, kiváltó élményre, ami aztán enyhülést is hozott a családi feszültségekben. Renáta a feln?tt, közös otthonukban leginkább a kisbaba számára kialakított legkisebb szobában érezte biztonságban magát. Fantáziájában a kicsi, 3x3 méteres helyiség úgy jelent meg, mint egy vár, ajtaját sokszor be is zárta, amikor a kisbabát altatta. Itt érezte igazán, hogy védett helye van és önmagára talál. A szobáról beszélve felidézte, hogy kiskorában is olyan volt, aki szeretett otthon, a lakás bármely pontján kis várakat, „bunkit” építeni, és oda bebújni. Annak idején ezekkel a kis várakkal tudta leginkább megteremteni magának a védettség érzését. A kisbaba-szoba éppen ezt, a „kis várba” visszahúzódás élményét adta meg számára.

Kísérletek a gyermekkori otthon hiányainak ellensúlyozására

Az otthon kialakításában persze benne rejlik a korrekció lehet?sége is: a gyermekkor otthonában megélt, nemkívánatos élmények módosíthatók, ha a feln?tt lakókörnyezetet másként alakítják. A másfajta téri elrendezés például másfajta kapcsolódási módokat tesz lehet?vé. Esetünkben Jánosék gyermekkori otthonában anyja hétvégenként rendszeresen „elt?nt” a kis, külön konyhában (amelynek ajtaját gondosan bezárták, hogy a szag be ne jusson a lakásba), míg a többiek a nappali-étkez?ben együtt nézték a tévét vagy éppen társasoztak. János gyermekként nem szerette ezeket a helyzeteket, nem értette, miért küldik ki a konyhából, és anyja miért marad a zárt ajtó mögött. Feln?ve elhatározta, hogy náluk „egyben” lesz a konyha a nappalival, és így egyben lesz a család is. Mindez szerencsésen találkozott Renáta elképzeléseivel. Renáta gyermekkori otthonában nagy volt a zsúfoltság a konyhában, ahol az étkez?asztal is helyet kapott. A családtagoknak nem volt állandó helyük az asztal körül, aki nem volt elég gyors a leüléskor, annak csak a támlátlan hokedli jutott. Renátának tehát minden vágya volt, hogy saját otthonában a konyha-étkez? legyen a legnagyobb és legszebb helyiség, ahol minden családtag méltó helyet kaphat, és nem kell percr?l-percre felpattanni a gyerekeknek, hogy a hátuk mögött elférjen a mosogató és a t?zhely között ingázó szül?. János és Renáta közösen kialakított, „amerikai konyhás” étkez?je és nappalija ilyen módon egyszerre szolgálta a családtagok vágyott közelségének helyreállítását János oldaláról, s a méltóság korábban hiányzó kifejezését Renáta oldaláról.

A gyermekkorban megtapasztalt, a vágyott és a valóságos otthon – hogyan jöhetnek ezek össze?

Ha ennyiféle korábbi tapasztalat, elvárás, törekvés és vágy s?r?södik össze egyetlen helyen, egyetlen helyzetben, vagyis az otthonnal kapcsolatban, akkor sejthetjük, hogy nincs könny? dolga azoknak, akik ennek akár csak egy részét is szeretnék harmonikusan megvalósítani. Nemcsak János és Renáta tapasztalata, hogy az otthont sokszorosan „túlterhelhetik” a rá zúduló (sokszor tudattalan vagy kevéssé tudatos) elvárások. A túlterhel?dés egyik jele, ha az otthonnal kapcsolatban tartóssá válik a frusztráció érzése, ami persze nagyon gyakran kapcsolati frusztrációt és konfliktusokat is magával hoz. Az az anya, aki kertes házban n?tt fel, de kisbabájával egy panelbe bezárva él, a gyermekkori és feln?tt otthon különbségét feszültséget kelt? hiányként élheti meg, és ez a hiányérzet a párkapcsolatára is kivetül. Az életút egyes fordulóin ezért természetes módon megjelenhet a visszavágyás a gyermekkori otthon helyszínére, vagy a törekvés a gyermekkorihoz valamilyen módon nagyon hasonló környezet megteremtésére. Ezt a regresszív igényt kielégítheti a lakás egy-egy részlete is: egy kis zug, egy kilátás a nappaliból a kertbe, vagy egy kedves bútordarab, ami segít felidézni a gyermekkori környezetet. Ha viszont – legalább részben – sikerül kiegyensúlyozni a sokféle bels? szempontot és a jelen kapcsolati realitásait, akkor az hatalmas er?forrást, megelégedést és jó közérzetet eredményezhet. János és Renáta életében ilyen kiegyensúlyozó gesztussá vált a kandalló megépítése, aminek ötletére szinte váratlanul, az otthonuktól távol, egy közös táborozás és t?zrakás során bukkantak rá. Ott, a parázs változó fényein t?n?dve jöttek rá, hogy ez az a látvány, amely mindkett?jük számára képes megidézni az otthonosság, a kapcsolódás és a biztonság gyermekkori érzéseit. Renátáéknál mindennapos volt a t?zrakás az erd?széli kertben, Jánost pedig nagyapja tanította tüzet rakni abban a faluban, ahol kisfiúként a nyarakat töltötte velük. Új kandallójuk felidézte ezeket az élményeket – nem csoda, hogy a nappalinak ez a sarka odavonzotta a hazatér? családtagokat, és hamarosan az esti beszélgetések és álmodozások megkerülhetetlen helyszínévé vált. A t?z valóságos fényei és árnyai egyszerre idézték számukra saját gyerekkoruk örömeit és bánatait, és azt is, hogy ezek „elférnek” egymás mellett a jelen kihívásaival, feszültségeivel. S egyben a mindkett?jük és egész családjuk számára jobban vihet? közös élet kialakításának esélyét. A kandalló így vált életükben a múlt, a jelen és a jöv? otthonainak képvisel?jévé. Olyan elemmé, amely körül az otthon terében új családi szokások alakulhattak ki, és elindulhatott a feszültségek kiegyenlít?dése. De ez már egy másik történet…

Alternatív néz?pont: az otthon szociológiája

Az otthon mai, általánosan bevett formája nem id?t?l és tért?l független jelenség, ami bárhol a világon érvényes lenne, hanem az elmúlt néhány száz év, azaz a polgári társadalom terméke. Azon a törekvésen alapul, hogy a privát és nyilvános szférákat határozottan külön kell választani, és meg kell teremteni az otthon intimitását. A polgári társadalmak ideálja az lett, hogy a munkahelyeket elválasszák a lakóhelyekt?l, így a lakás f? funkciójává az lépett el?, hogy a családtagok kényelmes otthona legyen. Ebben a folyamatban az ideális otthon jelentése megtelt nemes – szinte túlzóan nemes – érzelmekkel: mintha minden, ami emberi, csak a magánszférában kaphatna helyet, mintha az otthon lenne az egyetlen hely, ahol az ember szeretetre, természetességre, gondoskodásra, játékosságra találhat. A munka és termelés világa ezzel szemben rideg, kemény és veszélyes része az életnek, ahol nincs sok helye érzelmeknek és intimitásnak.Nyilvánvaló, hogy ebben a széls?séges formában ritkán tudott létrejönni az elkülönülés, de vágyként és elképzelésként nagymértékben befolyásolta – és befolyásolja ma is – az otthonnal kapcsolatos várakozásainkat. Eközben pedig éppen körülöttünk zajlik egy ellenkez? irányú nagy társadalmi átalakulás: a különféle infokommunikációs eszközök használata és az otthoni munkavégzés terjedése révén az otthonban (és róla alkotott képzeteinkben) egyre inkább megjelenik a nyilvános szféra, a munkahelyek pedig gyakran arra törekszenek, hogy „otthonos” tárgyi és társas környezetet biztosítsanak a munkavégzéshez. A szociológiai néz?pontból annyit mindenesetre érdemes tekintetbe vennie az egyedi tapasztalatok iránt érdekl?d? pszichológiai megközelítésnek is, hogy a család, az otthon és az intimitás viszonya, illetve az otthon határai társadalmi változások és hatások függvényében alakuló, dinamikus jelenségek.

Martos Tamás PhD – pszichológus, pszichodráma vezet?, egyetemi docens,
(Semmelweis Egyetem, Mentálhigiéné Intézet)

Sallay Viola – pszichológus, családterapeuta, egyetemi adjunktus (Semmelweis
Egyetem, Mentálhigiéné Intézet)