A kísérlet egyszer?. Négyéves gyerekeknek kínálnak választási lehet?séget: megehetik azonnal a kapott egy kocka pillecukrot, de ha várnak vele 15 percig – vagyis addig, amíg a kísérletvezet? visszajön –, akkor kett?t kapnak. A „jellempróbáló” kísérletet el?ször a hatvanas években végezte el Walter Michael, a Stanford Egyetem professzora, majd azóta mások máshol többször megismételték, legutóbb dr. David Walsh. Az ? vizsgálatának videóképei vannak fönt az interneten, bárki megnézheti ?ket a YouTube-on (Marshmallow Test) – nem fog csalatkozni bennük. A tudósok persze arra kíváncsiak, hogy ebben a korban a gyerekek mekkora önfegyelemre képesek – ki tudják-e el?re számolni, mikor járnak jobban nyalánkságilag: ha azonnal megesznek egyet, vagy ha önmegtartóztatással kiérdemlik a másodikat is. Vagyis: melyik gyerek mennyire képes – és akar – ellenállni az azonnali befalás kísértésének a dupla adag érdekében.

Fontos kísérlet ez a mai világban, amikor egyre jobban tért hódít a mindent azonnal akarás elve, az, hogy csak a jelenlétezik: a múlt bonyolult, jobb elfelejteni, a jöv? pedig bizonytalan és különben sem érdekes. Hiszen végeredményben sosincs jöv?, mindig csak jelen van – a múlt volt, a jöv? csak lesz, ha lesz. Nagyjából egyid?s az emberiséggelez a dilemma: gondoljunk-e a jöv?re, hisz mégiscsak ott vár a sorára, el?ttünk toporog, karnyújtásnyira a jelent?l. A gy?jtöget? életmód – akár a mókust vagy a hörcsögöt – rákényszerítette az embert, hogy gondoljon a jöv?re is, s akkor „spájzolja be” a gyümölcsöt, a magvakat, gyökereket, amikor lehet. És jöv?orientált mindenféle gazdálkodás, a növénytermesztés, az állattenyésztés is: azért vetek, hogy – majd – arathassak.

A téma az irodalomban is jelen van, így Aesopus, kés?bb pedigLa Fontaineállatmeséiben: a leghíresebb talán a jelennek él? könnyelm? tücsök és a jöv?re gondoló szorgos hangya története. De van fordított üzenet is, már az ókorban a hedonisták jelszava lett a horatiusi biztatás: „minden órának szakaszd le virágát”. Ezerszámra hozhatnánk a „feln?tt” példákat is az egyéni és kollektív önfegyelemre. A múlt század közepén például azt verték a fejünkbe, hogy ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot. Ami lényegében azt jelentette, hogy ne zabáljuk föl a jöv?nket, egy kicsit konkrétabban azt, hogy inkább éhezzünk, mert azzal a jöv?t szolgáljuk. Az aranytojást tojó tyúk meséjét azóta már többször el?adták – a tyúk mindig megmaradt, az aranytojást sosem láttuk…

A gyerekek önuralmi, mérlegelési képességér?l és hajlandóságáról szól tehát a kísérlet, azt bizonyítja be nagyon meggy?z?en a szül?k számára, hogy kell? következetességgel a gyerekek nagyon is nevelhet?k az önfegyelemre. De nekem a tudományos eredménynél is érdekesebb volt a gyermeki metakommunikáció csodája. Mennyi mindent kifejeznek ezek a néma mozdulatok, gesztusok, nézések, mimikák a laboratóriumban – szemben a hívogató cukorkával és a lassú id?vel.

Egyik fiúcska gondolkodás nélkül nyúl a cukorka felé, de észbe kap, és visszarántja kezét. A következ? kislány megfogja, a csücskéb?l egy picit leharap (muszáj tudni, hogy milyen, ezt a picit észre sem veszik, különben is arról volt szó, hogy megenni nem szabad, a kóstolás nem volt tiltva). Közben körülnéz, látja-e valaki. Ugyanerre építve egy kislány a szájába veszi, forgatja, nyalogatja – szóval csal egy kicsit, de nem eszi meg. Vannak, akik csak szagolgatják szorgosan, már az is élvezet, készül?dés az evésre, s tudják, ha kibírják a 15 percet, akkor a dupla adagéra. Egy kislány er?s gondolkodás után szájával nyúl le érte, mintha valami modus vivendit keresne, de aztán fölegyenesedik, belátván, nincs más megoldás: vagy megeszem, vagy nem. A bátrabbak kezükbe veszik, morzsolgatják, a fizikai birtokba vétel megtörténik, a pillecukor már darabokra van szaggatva – de megéve nincs. Egyik kisfiú arca óriási szellemi koncentrációról tanúskodik, mer?en nézi a cukorkát, lekönyököl, állát a kezébe rakja, mint aki nagyon nehéz próbának van alávetve, de eltökélt abban, hogy végbeviszi. Közben er?sen szenved. Egy másik eltakarja a szemét: amit nem látok, az nincs, megint másik eljátssza, hogy bekapja, rágást mímel, de nem teszi, vagyis virtuálisan már meg is ette, a valóságban azonban kivárja a másodikat. Az ikerfiúk hol egymásra, hol a cukorra figyelnek, utánozzák egymást, hadonásznak, játszanak, azzal is megy az id?, meg könnyebb is úgy a megpróbáltatásokat átvészelni, ha van példa, ha van másik, s látom, ? is kibírja. Egy másik fiúcska feln?ttesen dobol ujjával az asztalon, eltökélt a kivárásban, de sürgetné az id?t.Tizenegy gyerekb?l hét kibírta, négy megette. A megev?k közül nekem az a kislány tetszett, aki egyáltalán nem gondolkodott, nem mérlegelt semmit, bement a szobába, egykedv?en végighallgatta a kísérletvezet? feltételeit, az még be sem fejezte mondókáját, amikor ? már fogta és kezdte enni a cukorkát. Hamar meg is ette, majd az üres tányérral együtt kivonult a kísérlet helyszínér?l. Kész, passz.

A kísérlet filozófiája szerint azokból gyerekekb?l lesznek sikeresebb, boldogabb, elfogadottabb feln?ttek, akik nem ették meg, vagyis nagyobb volt az önkontrolljuk. Biztosan így van, de azért én szerettem volna belelátni ennek a kislánynak a fejébe. Nem láttam rajta semmi vívódást és mohóságot sem, lehet, hogy azt gondolta: kapok egy cukorkát a fehérköpenyesekt?l, az nagyon jó lesz, éppen arra fáj a fogam. Várjak negyedórát, s kapok kett?t? Nem akarok kett?t, nekem elég ez az egy. (A mamája talán azt mondta volna hasonló helyzetben: jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.) Lehet, hogy tényleg azokból a gyerekekb?l lesz sikeresebb feln?tt, akinek nagyobb önfegyelme van, és aki mindig többet akar, aki nem elégszik meg azzal, ami van: ha egy cukra van, kett?t akar, ha x forint a fizetése, a dupláját szeretné, ha egy háza, egy kocsija van, még egyet szeretne. S ezért sok mindenre képes, kitartó munkára, spórolásra – vagy mások kihasználására, esetleg becsapására is.Félreértés ne essék, a kísérlet nagyszer?, mert bebizonyítja, hogy a követel?dz?, mindent azonnal akaró gyermek nevelhet?, „csak” annyi kell hozzá, hogy tudjunk nemet mondani neki, ha kell. Mégis: a kísérlet abból a föltételezésb?l indul ki, hogy a „kett? kés?bb” jobb, mint az „egy most”. Miért? Biztos ez? Mindig? Mindenkinek? A túzokos mellett is vannak közmondások, amelyek mást sugallnak: „Aki sokat markol, keveset fog.”, „Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.” Stb.A kivárók közül annak a fiúcskának a képe maradt meg bennem, aki, amikor megkapta a második pillecukrot, egyszerre a szájába tömte mind a kett?t, s nyomban befalta, mint aki azt mondja 15 perc nagy id?, most már egy másodpercet se várok. Vagyis két terjedelem volt ugyan, de csak egy élvezet.

A stanfordi egyetem kutatói a hatvanas években végezték el el?ször a „marshmellow tesztet”, aztán18 évig nyomon követték a kísérletben részt vev? gyerekek életét, s megállapították: azok a gyerekek, akiknek megvolt a képességük, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában, boldogabbak, elfogadottabbak az életben. Dr. David Walsh, aki nemrégiben megismételte az eredeti kísérletet, Nem cím? könyvében a szül?i „nemet”mondani tudás fontosságát hangsúlyozza. Az ? kísérlete nem arra irányul els?sorban, hogy megmondja, mit jelent, ha egy gyerek megeszi a pillecukrot, vagy, hogy megjósolja, ezek közül a gyerekek közül ki milyen feln?tt lesz. Célja az volt, hogy megmutassa a szül?knek: tudnák a gyerekeket több önfegyelemre tanítani, s rengeteg kísérlet bizonyítja, hogy a nemet mondás képessége kulcsfontosságú a sikerességhez. A kísérletet a szül?k is nyomon követhették, s volt olyan mama, aki nem tudta elképzelni, hogy kislánya ebédid?ben képes lesz kivárni a negyedórát. S?t maga a kislány is meglep?dött: „Éreztem a marshmellow illatát, azt gondoltam, meg fogom enni rögtön, de nem!” D. Walsh végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyerek dolga a határok próbálgatása, feszegetése, a szül?ké pedig a határok kijelölése, s azok következetes betartatása. Hogyha egyszer azt mondjuk nekik, hogy nem kaphatod meg a cukorkát, de tíz másodperccel kés?bb mégis odaadjuk, akkor azt tanulják meg: a nem nem azt jelenti, hogy nem. Hanem csak azt: er?sködj, és megkapod, amit akarsz. Korábbi generációk kultúrája támogatta a „nem” üzenetét, a mai kultúra azonban a nem helyett azt mondja: akard rögtön.A kutató figyelmeztet: mindannyian tudjuk, hogy az életben szükség van önfegyelemre, és frusztráció jár a kihívásokkal. De ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink képesek legyenek ezt kezelni, arra van szükség, hogy gyakorolják – még idejében. Szerinte a jó dolgok azokhoz jönnek, akik képesek várni rájuk.