Hatékony párkapcsolati kommunikáció
Elbeszélünk egymás mellett?
Frissítve: 2025. 07. 05.
Képesek vagyunk-e túljutni párkapcsolati gondjainkon? A kutatások szerint problémáink 60 százaléka nem megoldható, így kezelésük azon múlik, miként tudunk velük magunkban, illetve kapcsolatunkban „egyezségre jutni”. Talán csak egy területen nem bírunk d?l?re jutni, s ez képes egy egész életen átível? frontvonallá válni: a két ember közötti kommunikáció zavara. A párterápiára érkez?k nagy része kommunikációs hiányosságok miatt jelentkezik. Még azoknál is többnyire ez húzódik meg a háttérben, akik mást jelölnek meg a legf?bb problémaként, például a bizalmatlanságot, az eltávolodást. A kérdés az, hogy képesek-e vagyunk-e az élményeink megosztására, az empátiára, vagy párbeszédeink párhuzamos monológokká, szúrófegyverekké válnak? A legnagyobb szeretet mellett is hatalmas hibákat követhetünk el, ha összecsapássá élesítünk egy ártatlannak induló hétköznapi beszélgetést. A konfliktust sokszor nem maga a probléma, hanem a problémamegoldás módja hozza létre – állítja a rendszerszemlélet. Milyen alapelveket érdemes tehát betartanunk, hogy élményeinket, nehézségeinket valóban meg tudjuk osztani partnerünkkel?
Közhelynek számít már, hogy nem kommunikálni lehetetlen – gesztusaink, mimikánk, hangunk folyamatosan „közvetít”... A legtöbben hajlamosak párjuk viselkedését automatikusan kapcsolatukra és magukra vonatkoztatni, annál inkább, minél nagyobb a kapcsolat érzelmi jelent?sége, minél er?sebb a szorongás, esetleg az indulat. Míg ugyanis a kommunikáció tartalmi szintjét f?leg a kimondott szavak közvetítik, a kapcsolati szintet valójában a metakommunikáció – a hangszín, a mimika, a gesztusok – tükrözi hitelesen. A legf?bb probléma az, hogy mi magunk alig vagyunk tudatában metakommunikációnk társunkra vonatkozó jelentésének, arról viszont meg vagyunk gy?z?dve, hogy párunk viselkedését helyesen észleljük. Ezért a párkapcsolatokban nagyon gyakori gondolati torzítás a gondolatolvasás: „Tudom, mit gondolsz rólam, láttam rajtad!”.
Tehát következtetünk, fantáziálunk párunk viselkedése, rezdülései, hangszínei alapján, de voltaképpen biztosat sosem tudhatunk – legfeljebb, ha kérdezünk. Párkapcsolati kommunikációs alapszabály tehát: Kérdezz, ne csak következtess!
Tudatosítsuk tehát mindig a kapcsolatra vonatkozó értelmezéseinket, miel?tt félrevezetett érzelmeinkt?l vakon ellentámadásba kezdünk. Sokszor oda küldünk katonákat, ahol nincs is frontvonal. A másik oldalról pedig nagyon fontos, hogy szavaink, és azoknál is ordítóbb gesztusaink, hangszínünk, mimikánk kapcsolati jelentésének tudatában kommunikáljunk partnerünkkel...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 6. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
Az Apokalipszis négy lovasa a párkapcsolatokban
Kozékiné dr. Hammer Zsuzsanna
Szinte minden párkapcsolatnak – id?nként vagy tartósan, részben vagy egészben – része az öröm, a boldogság, a szeretet, a kedvesség, a tisztelet, a vágy és az intimitás, vagy éppenséggel a sérelem, a ...
Asszertivitás: a békés önérvényesítés m?vészete
Kollár János, PhD
Az asszertivitás annak m?vészete, hogy elérjük, amit szeretnénk, és ezzel ne bántsunk meg másokat, ne provokáljunk vitát vagy veszekedést. Lehet a békés önérvényesítés m?vészetének is nevezni. Aki ...
Elégedett és elégedetlen párok
mipszi.hu
Még mindig a párkapcsolatról
Az emberek 90 százaléka élete folyamán valamikor tartós párkapcsolatot létesít, megházasodik, vagy az együttélés valamilyen formáját választja – származási tényez?kt?l és saját er?forrásaitól ...
Elbeszélünk egymás mellett?
Szalai Tamás Dömötör, PhD
Hatékony párkapcsolati kommunikáció 2.
Mivel a veszekedések kirobbanása és lefolyása is szinte mindig azonos módon, ún. „viselkedéses láncokban” zajlik, közösen feltérképezhetjük, pontosan hogyan, mely ponton, milyen témában válik egy ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
