Minek köszönhetjük zenei adottságainkat, képességeinket? A muzsika valóban „a vérünkben van”?

A világ zene nélkül

Az amerikai Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora, Steven Pinker A nyelvi ösztön cím? könyvében meglep? – és számos vitát kiváltó – megjegyzést tett. Szerinte a zene nemes egyszer?séggel „hasztalan”, és a nyelvvel ellentétben elt?nhet az emberi faj életéb?l – persze nem nyomtalanul.

Kijelentését arra a tényre alapozza, hogy míg az egészséges gyerekek mindenféle küls? irányítás nélkül képesek a helyes nyelvhasználatra, addig számos feln?tt „unmuzikális”, amit mi sem példáz jobban, mint hogy képtelenek tisztán énekelni. A kritikusok szerint Pinker megfeledkezett arról, hogy egyrészt különbséget tegyen zenei kompetencia és teljesítmény között (amit a nyelv esetében alkalmaz), másrészt szem el?l téveszti azt a tényt, hogy a nyelvi fejl?dési rendellenességek jóval gyakoribbak, mint a zenei képességekben megfigyelhet? retardációk, továbbá ez utóbbiakkal ellentétben sokkal kiterjedtebbek, vagyis más képességekre is hatással vannak.

Ám nem kell ennyire messze mennünk, ha meg akarjuk ingatni Pinker gondolkodásmódját. Vajon el tudunk képzelni egy tökéletesen zene nélküli világot? Csak hogy egy hétköznapi példát említsünk: képesek lennénk élvezni egy filmet zenei aláfestések nélkül?

Geoffrey F. Miller egyetlen mondattal megkérd?jelezi Pinker állítását: a történelem által ismert és feltárt kulturális korszakok egyikéb?l sem hiányzik a zene.

Zenére hangolva

Számos kutató úgy gondolja, hogy a muzikalitás – vagyis a zenére való fogékonyság – generációkon túlível?en belénk van kódolva. Miller ezt számos ténnyel támasztja alá, közülük néhányat megemlítek a teljesség igénye nélkül:

• A zenei képességek fejl?dése meghatározott szabályok szerint alakul.
• Szinte minden egészséges feln?tt képes értékelni a zenét és mutat bizonyos zenei képességeket, valamint akár dalok ezreit képes megjegyezni.
• A zene mély, er?s érzelmeket képes el?hívni.

Miller tehát a zenét és a zenei képességeket evolúciós jelent?ség?ként értékeli. Meglátása szerint a zene a természetes vagy szexuális szelekciónak is fontos részét képezi – nemcsak az állatvilágban (gondoljunk pl. a madarak nászénekére), hanem az emberek körében is. Szerinte az olyan rituálék, mint a tánc, már az ?sközösségekben is azt a célt szolgálták, hogy a n?k megfigyelhessék a férfiak erejét, állóképességét és mozgáskoordinációját, s ezek alapján válasszák ki a potenciális partnert, bízva abban, hogy utódaik öröklik a hasznos géneket. S lám: kutatások igazolják, hogy a zenei képességek valóban jelen vannak a génjeinkben.

Tényleg tiszta lappal születünk?

A tabula rasa elmélete egészen Arisztotelészig vezethet? vissza, s arra vonatkozik, hogy az ember születésekor „tiszta lappal” jön a világra, vagyis semmiféle tudással (vagy éppen képességgel) nem rendelkezünk. Meglep? lehet, hogy az elmélet a társadalomtudományokban csupán a 20. században vált népszer?vé, még maga Sigmund Freud is merített bel?le.
A tudomány fejl?désével azonban a kutatók megállapították, hogy agykérgünkben jelen van egyfajta „el?huzalozottság”: bizonyos univerzális jelenségekre – környezetünkt?l függetlenül – azonos módon reagálunk, ezek a reakciók pedig agyunk meghatározott területeit aktiválják.

Hogy kérdésünkre választ kapjunk, a legcélravezet?bb módszer, ha újszülöttek és csecsem?k reakcióit figyeljük meg. Ezzel a kutatók és a fejl?déslélektannal foglalkozó szakemberek egyik legkedveltebb területére érkeztünk.
Ahogy azt egy korábbi írásomban* kifejtettem, már az újszülötteknél, illetve a csecsem?knél is megfigyelhet?k olyan reakciók, amib?l arra következtethetünk, hogy készen állnak a zenei ingerek befogadására és értékelésére. Az újszülött a világra jöttét követ? els? percben fejét a hangforrás felé fordítja. Mi több, már életünk els? óráiban képesek vagyunk megkülönböztetni a beszédet a nem beszédszer? hangoktól, a kétnapos csecsem? pedig el?nyben részesíti a leggyakrabban hallott nyelvet az idegen nyelvekkel szemben.

Persze a fenti reakciókból még nem következtethetünk egyértelm?en a muzikalitás jelenlétére, ezért a kutatók olyan vizsgálatokat dolgoztak ki, amelyek már konkrétabb zenei m?veletekhez kapcsolódnak.
A csecsem?k figyelmi reakcióit az alábbi érdekes kísérlettel vizsgálták: a piciknek bábjátékot adtak el?, miközben egy hangszórón keresztül ismétl?d? dallamot sugároztak, amibe bizonyos id?közönként valamiféle változást iktattak be. A csecsem?k – ha a változást jelent?snek érzékelték – fejüket a hangszóró felé fordították. Ha mégsem találták fontosnak a változást, visszafordultak és tovább figyelték a bábszínházat. Az eredmények szerint a csecsem?k a dallamokban bekövetkez? egészen apró változásokat is képesek érzékelni.

Ahhoz, hogy a kutatók A kétségbevonhatatlan eredményekhez jussanak, szükségessé vált, hogy a vizsgálatok a zenei hang fizikai tulajdonságainak minden aspektusára (hangszín, hanger?, hangmagasság, ritmus) kiterjedjenek.
Kíváncsiak voltak arra, vajon a kisgyermekek észreveszik-e, ha egy dallamot transzponálnak – vagyis teljes egészében magasabb vagy mélyebb hangfekvésben adnak el?. A válasz: igen. Mi több, a tempóbeli változásokat is képesek érzékelni, még akkor is, ha az általuk hallott melódiák relatív id?tartama állandó marad. A hangszínek differenciálására vonatkozó kísérletek is sikerrel jártak: a gyermekek a feln?ttekhez hasonlóan érzékelik, ha egy korábban hallott hangszeres zenem? el?adói apparátusában változás történik, vagyis valamelyik hangszert megváltoztatjuk.

A bennünk él? zenetörténet

Az emberi zene kezdetben egyszólamú volt, majd fokozatosan többszólamúvá vált. A középkor zenekultúráját alapjaiban meghatározta a vallás. Az úgynevezett „tiszta” hangközöket (pl. oktáv, kvint, kvart, prím) az emberi fül és Isten számára is kívánatosnak értékelték, míg a tritónuszt az „ördög hangközének” nevezték.
Nemcsak a zenetudósok, hanem a zene lélektani hátterével foglalkozó kutatók is úgy találták, hogy a különböz? hangközök (vagyis két hang egyidej? megszólalása) által nyújtott kellemes – vagy éppen kellemetlen – élmény ma is megfigyelhet?. Ha a gyermekeknek konszonáns, vagyis kellemesnek ítélt hangközökb?l álló zenét játszunk le, figyelmük fokozódik, és sokkal több kedvez? hatásra utaló viselkedést mutatnak, mintha disszonáns, vagyis kellemetlenként számon tartott zenét hallgatnak. A kutatók eleinte úgy vélték, ebben jelent?s szerepet játszik az is, ha a csecsem?k környezetében túlsúlyba kerülnek a konszonáns jelleg? hangok (pl. beszéd, kellemes zene), ám azok a gyermekek is hasonló reakciókat mutattak, akiknek a környezetéb?l hiányoztak a kellemes hangi ingerek (pl. ha a szül?k siket-némák és jelbeszéddel kommunikálnak).

Hasonlóképpen reagálunk a különböz? hangsorokra. Egy vizsgálatban három, egymástól eltér? hangsorra adott reakciókat figyeltek meg a tudósok. Az els? egy jól ismert dúr skála (dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó), míg a másik kett? ún. modell, vagyis matematikai algoritmusok szerint felépített hangsor volt. Mind a feln?tt, mind a gyermek kísérleti személyek a dó-sort részesítették el?nyben a másik két skálával szemben.

Miért énekelnek az édesanyák?

Ahogy maga a zene, úgy az édesanyák éneke is minden kultúrában fellelhet?. Ám nem csupán a dalokban, hanem az édesanyák gyermekükhöz intézett beszédében is számos zenei tényez? megtalálható.
Kutatók megfigyelték, hogy az anyai beszéd jelent?sen különbözik az átlagos n?i beszédt?l. A hangmagasság, annak kontúrja, a tempó, valamint a ritmika alkalmazása az anyai beszédben ösztönös, s az érzelmek gazdagabb kifejezésmódja több célt szolgál. De nem csak a beszédformákban, hanem a különböz? célú énekekben is számos eltérés mutatkozik. A „bölcs?dalok” rendszerint magasabb hangfekvés?ek, tempójuk mérsékeltebb, és a hangszín sokkal érzelemdúsabb. Ugyanakkor az anyai ének a gyermek életkorához és szükségleteihez alkalmazkodik. A csecsem?knek szóló ének legalább egy félhanggal magasabb, mint pl. az óvodáskorú, vagy az el?tt álló gyermeknek címzett dal.
Érdekesség, hogy a n?k énekhangja általában magasabb, mint a beszédhangjuk, de az anyai beszédnél és az anyai éneknél ez a reláció megfordul: a kutatások eredményei szerint az anyai beszéd átlagosan 3-4 félhanggal magasabb, mint az anyai ének.

Ugyanakkor az anyai ének hangmagassága és tempója hosszabb id?n keresztül is er?s stabilitást mutat, vagyis ezen paraméterek akár több hét eltéréssel is közel azonosak – ami nem feltétlenül mondható el az egyéb céllal el?adott énekt?l. A csecsem?k erre ösztönösen reagálnak: egy kísérletben sokkal nagyobb figyelmet fordítottak a felvételr?l játszott anyai énekre, mint más dalokra.

A tudósok úgy vélik, az anyai ének mind pszichés, mind biológiai értelemben egyfajta véd?burkot képez. Fent említett stabilitását annak tulajdonítják, hogy az édesanyák az éneklés által a köt?dést kívánják er?ssé és biztonságossá tenni, tehát szinte a csecsem? születését?l kezdve arra törekednek, hogy az anyai kép az éneklés révén beivódjon gyermekükbe.
Ugyancsak a pszichés védelmet er?síti, hogy a csecsem?k hosszabb id?n keresztül képesek figyelni édesanyjuk énekére, s ezalatt a testmozgások száma és intenzitása csökken.

Sikerült tudományos bizonyítékot találni a biológiai véd?pajzsra is.
Hathónapos gyermekek nyálmintáit vizsgálták az anyai beszédet, valamint éneket követ? 20, illetve 25 perc múlva. Az anyai ének hatására a gyermekek kortizolszintje egyenletes csökkenést mutatott, míg az anyai beszéd hatására csökkenni kezdett ugyan, de a 25. percre újabb emelkedés volt megfigyelhet?.
Stressz hatására a szervezetben fokozódik a kortizolhormon termelése, melynek következtében megemelkedik a vércukorszint, az erek összehúzódnak: a szervezet felkészül a támadásra vagy a menekülésre. Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az anyai ének csökkenti a stresszt, és hosszan tartó védelmet nyújt a gyermek számára – vagyis különböz? körülmények között is növeli a csecsem? túlélési esélyeit.

Homo musicus

A fentiek ismeretében bátran kijelenthetjük, hogy az ember nem tiszta lappal érkezik, legalábbis ami a muzikalitást illeti. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a zenei iránti fogékonyság nem egyenl? a tehetséggel: adottságról, nem pedig teljesítményr?l vagy produktumról beszélünk. Természetesen a környezet szerepe a muzikalitás esetén sem elhanyagolható, hiszen megfelel? támogatás hiányában az ígéretes képességek sem tudnak kibontakozni.

A lehet?ség viszont szinte mindenkiben adott…

*   Mikor tanuljon zenélni a gyerek? http://mindennapipszichologia.reblog.hu/mikor-tanuljon-zenelni-a-gyerek.