Barátok?

Barátok?

Laci keser?en meséli anyukájának, hogy Bence, akir?l azt hitte, igazi haver, a Facebookra feltett egy képet róla – egy olyan fotót, amit tulajdonképpen senkinek sem akart volna megmutatni. És persze egy „cikiz?s” kommentet is írt hozzá. „Hát milyen barát az ilyen??”

A személyes, szemt?l-szemben történ? kakaskodást az esetek többségében felváltja az „online bunyó”

Manapság nem ritka történet ez. A közösségi oldalak szinte vonzzák az ilyesfajta „gyerekcsínyeket”. A személyes, szemt?l-szemben történ? kakaskodást az esetek többségében felváltja az „online bunyó”: fotók és beírások tanúskodnak arról, hogy a gyerekek ezt a fórumot is felhasználják egy kis gonoszkodásra – anélkül, hogy felmérnék: ez is kimeríti a zaklatás fogalmát, és sok keser?séget okozhat a szenved? félnek. Ahogy az egymásnak feszül?k, a fizikai er?fölényükkel visszaél?, a gyengébbeket megalázó, bántalmazó „nagyfiúk” nem tekinthet?k barátnak, úgy az internetet nyíltan vagy inkognitóban felhasználók sem szeretetb?l okoznak kínos pillanatokat a kiszemelt áldozatnak.

Hirdetés

Er?szak az iskolában

Az internetes zaklatásról nehéz megbízható statisztikai adatokat említeni, ám a fizikai er?szak mértéke megdöbbent?: egy 2013-as tanulmány szerint az USA-ban kb. a középiskolás diákok 20 százalékát bántalmazták az iskola területén egy éven belül, míg egy másik kutatás szerint ez a szám akár 26 százalék körül is alakulhat, és hasonló az arány az általános iskolások körében is. Ezek az esetek általában súlyos pszichológiai következményekkel járnak – a társaik által bántalmazott gyerekek például nagyobb arányban lesznek depressziósak 18 éves korukra.

És mi a helyzet nálunk? Az UNICEF Magyar Bizottság adatai szerint hazánkban minden második iskolás gyermek vett már részt verekedésben, vagy volt szenved? alanya az iskolai er?szak egyéb formáinak. A legnagyobb probléma, hogy a gyerekek nem mindig ismerik fel, ha méltatlan helyzetbe kerülnek, illetve nem mindig tudják, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket, kihez forduljanak. A Cartoon Network gyermekcsatorna „Aki ver, az nem haver!” jelmondatot visel? kezdeményezésének legf?bb célja, hogy felhívja a gyerekek figyelmét: az iskolai, illetve egymás közti bántalmazást nem kell elt?rniük, van megoldás, ne féljenek kiállni magukért, bajba jutott társaikért, ne féljenek segítséget kérni. A gyermekjogi szervezet „Ébreszt?-óra” programjának részeként pedig az UNICEF önkéntesei iskolai tanórákon vagy rendezvényeken tartanak el?adásokat általános- és középiskolás diákok számára, kitérve az internetes zaklatás témájára is, és rávilágítanak: a gyerekeknek a digitális világban is joguk van a zaklatásmentes élethez.

Mindig kell egy barát…

De mégis, hol vannak a barátok? Akik elmondhatják egymásnak apró titkaikat – anélkül, hogy kiröhögnék egymást, vagy történetüket viszontlátnák a Facebookon? Akik meghallgatják barátjukat, még ha inkább játszanának is, mert tudják, hogy majd ? is így tesz, ha szükség lesz rá. Aki nem hazudik, s akiben barátja fenntartás nélkül megbízhat. Aki akkor sem tartja hülyének a másikat, ha felelésnél összezavarodik. Akivel jókat lehet focizni vagy filmet nézni. És aki megvédi, ha valaki bántani akarja…

Barátokra mindig szükség van – és nemcsak gyerekként: ugyancsak egy amerikai kutatás mutatott rá, hogy azok a tinik, akik aktív, közeli kapcsolatot ápolnak kortársaikkal, feln?ttként kiegyensúlyozottabbak, s ennek is köszönhet?en egészségesebbek lesznek. A szakemberek 171 tini életét követték, akik a kezdetekkor hetedikesek és nyolcadikosok voltak. 13 és 17 éves koruk között értékelték barátságaik min?ségét s a kortárscsoportba való beilleszkedés érdekében tett lépéseiket. Egészségi állapotukat kés?bb, 25, 26 és 27 éves korukban térképezték fel, így jutottak az el?bbi megállapításra.

Hogyan segíthetnek a feln?ttek „baráttá válni”?

A felnövekv? gyerekek környezetében él? feln?tteknek ebben is fontos szerepük – és lehet?ségük – van: egyrészt példát mutatnak, ahogy saját kapcsolataikban barátként, társként, bajtársként m?ködnek. Már a kicsik is igen éles megfigyel?k – elraktározzák, s kés?bb, az óvodai, iskolai közösségbe kerülve el?hívhatják, amit az emberi viszonyok m?ködésér?l látnak, tapasztalnak maguk körül. Másrészt a szül?k, pedagógusok úgy is segíthetnek, hogy olyan helyzeteket alakítanak ki, amelyekben a gyerekeknek lehet?ségük adódik az egymáshoz kapcsolódásra, a közös munkára, az együtt játszásra, egymás értékeinek elismerésére, az egymásra való támaszkodásra, illetve a gyengeségekben is egymást kiegészítve, „csapatként” m?ködni. A kiegyensúlyozott, produktív „feln?ttséghez” elengedhetetlenül fontos a kölcsönös függ?ség elismerése, az együttm?ködés minél jobb eszközeinek kimunkálása.

Persze mindig lesznek körülöttünk szimpatikus és kevésbé vonzó emberek – de a „nem barát” nem egyenl? az „ellenséggel”! A szimpátia-viszonyok megismerésére, avagy a „közösségek rejtett hálózatának” feltárására remek eszköz a szociometria,* melynek segítségével egy adott gyermekközösség bels? felépítése, a kölcsönös vonzódáson alapuló kapcsolatok feltárhatóak. Ennek segítségével a pedagógus képet kaphat arról, merre induljon a közösség fejlesztésében, kik azok a gyerekek, akiknek részvételét er?síteni kellene, kik a központi figurák, akikre akár támaszkodni lehet ebben a munkában. A barátságok kialakulását, meger?södését támogatja a közös feladatok végzése, az együttes tevékenységekben, közös programokban való részvétel is – a gyerekek és a részt vev? feln?tt folyamatos visszajelzése pedig segíthet kialakítani a kritikák, negatív érzések kifejezésének elfogadható formáját.

2016-02 lapszámban megtalálható