Mikor kényszerít cselekvésre és mikor húzzuk a fülünkre a párnát?
Félelemre apellálás a meggy?zésben
Frissítve: 2025. 08. 11.
Ezt használják ki sokszor a feln?ttek a gyereknevelés során, a szakért?k az egészségünk meg?rzésének fontosságát hangsúlyozva, a politikusok az ellenfélt?l való elpártolás elérése érdekében, de még a vallási vezet?k is, amikor az örök kárhozatot hangoztatják...
A félelemre apellálás a meggy?zésben akkor lehet sikeres, ha a befogadó megfelel? mérték? félelmet él át, ráadásul kézhez kapja a negatív érzelem feloldásának lehet?ségét. Azonban ez sem mindenkinél történik így. A magukat nem túl sokra tartó emberek sokszor úgy érzik, képtelenek megbirkózni a félelemmel és a cselekvéssel járó felel?sséggel. Bármennyire is karnyújtásnyira van a megoldás, mégis inkább a takaró alá bújnak. A magas önbecsülés? emberek hajlamosabbak a rettegéssel szembeni pozitív reakcióra, azok, akik elhiszik magukról, hogy képesek elhárítani a veszélyt. Ugyanakkor körükben sem ritka, hogy ha elhitetik velük, tehetetlenek a káros következményekkel szemben, ?k is cselekvésképtelenné válnak, és ugyanúgy a homokba dugják a fejüket. Tehát az emberekkel el kell hitetni, hogy felül tudnak emelkedni a félelmeiken...
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2020. 3. számában olvasható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
A félelmek és fóbiák kognitív-evolúciós háttere
Zsidó N. András, PhD
Amikor el?bukkan a kígyó b?re…
A félelem az egyik legfontosabb érzelem, mivel a veszély elleni védekezésre irányuló evolúciós nyomásból ered. Ha a félelemre motivációs állapotként és nem humánspecifikus érzelemként gondolunk, ...
Tanuljunk vitázni!
Egres Dorottya
Mire jó a vitázás és egyáltalán mi fán terem a jó vita? Életünk során rengeteg szócsatát vívunk, s bár sokaknak egymás meggyalázása jut eszébe róla, a vita igenis produktív tud lenni – és nemcsak a ...
Félelem, áldozatszerep, hitelesség: háborúban és békében is
mipszi.hu
Leindler Milán beszélgetése Al Ghaoui Hesnával
Negatív érzelem a félelem? Mi különbözteti meg azokat, akik beletörnek egy tragédiába, azoktól, akik növekedve, er?sebben jönnek ki bel?le? Mit tapasztalt a háborúk és a Holocaust túlél?ivel ...
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
