az élethez és halálhoz való viszonyulásukat komolyan alakítják elhamarkodott, vagy éppen felel?s szül?i tetteink
Hirdetés
2020-04 lapszámban megtalálható
Jó mintát közvetít ezzel a szül??
Masni nyulat halála napján váltja Egon, a kaméleon
Alaptézis, hogy a szül? mindig megvigasztalja, megöleli s megnyugtatja síró gyermekét. Bármi áron! – tartja a magát jó szül?nek vél? - 21. századi n? és férfi.
Mert mindenki a legjobbat akarja gyermekének, ez elvitathatatlan – ám mindennek ellenére a veszteség, a gyász szocializációs mintáinak közvetítésekor sokan elkövetik azt hibát, mellyel nemcsak rossz példát mutatnak gyermeküknek, hanem minden jószándékuk ellenére meggátolják veszteségélmény-feldolgozási képességének fokról fokra történ? fejl?dését és megalapozódását is. Ilyen múltbéli tapasztalásokat követ?en ugyanis a kés?bbi életszakaszokban a gyász-, hiány- és veszteségtapasztalatok átélése sem lesz trauma nélküli: a feln?tt életben a gyászmunka korrekt „végzéséhez”, normál ütem? „lefolyásához” gyermekkori veszteség-tapasztalataink is szükségesek. E rövid, problémafelvet? írásban gyászterapeutaként és egyetemi oktatóként arra szeretnék rávilágítani, milyen hibákat követünk el, amelyekkel e folyamatot téves irányba terelhetjük. Történet következik a Dózsa családról.
Hirdetés
Négyen élnek Budapesten egy második emeleti társasházi lakásban. Bár az Állatkert tömegközlekedéssel sincs egy órányira, a felel?sen gondolkodó Dózsa-szül?k – a rendszerességre és felel?sségteljes állattartásra nevelés nemes pedagógia céljával – tavasz elején az erkélyre telepített nyuszilakkal és egy oroszlánfej? törpenyúllal lepték meg kisiskolás gyermekeiket. A kicsik naponta játszottak Masnival, rendszeresen cserélték az almot, ellátták szénával, friss vízzel – jó gazdák voltak. Az ?sz beköszöntével problémássá vált a szabadban tartás, Masni és lakhelye az el?szobába költözött. Népszer?sége még mindig töretlen volt a család legkisebbjei között, a hidegburkolaton szét- meg szétcsúszó nyuszilábak és a körmök apró kopogása hatalmas nevetésekkel-kacagással színesített délutánokat jelentett a családnak. A következ? tavasz egyik es?s reggelén azonban – közel az örökbefogadás els? évfordulójához – Masni az örök nyúlmez?kre távozott. Talán félrenyelt valamit az egészséges és fitt nyuszi, halálát fulladás okozta.
Aznap mindkét gyermek leszegett fejjel, könnyes szemmel vált el szüleit?l az iskola bejáratánál.
Délután, a tanulás és a különórák után már Egon, a kaméleon várta terráriumában a gyerekeket. Hatalmas lett az öröm az egzotikus színváltós hüll? érkezésével. Masni egykori létér?l mindössze üres ketrece tanúskodott, de ezt az emléknyomot is a tárolóba szám?zte apu még aznap este…
Mert ugye gyermekeinkhez ért?n és óvón viszonyuló szül?ként sosem sírunk el?ttük, ha fáj valami, nem törjük össze még az iskoláskorúak szívét sem Masni gyászolásának „szörny?séges traumájával”. A megfáradt dédike kisiskolásoknak is ’elaludt és a dédipapa után ment. Messze, az égbe…’ – véletlenül sem mondjuk ki, hogy meghalt! Szíve mélyén sok szül? meg is veti azt, aki elcipel egy négyévest gyertyát gyújtani, vagy egy alsóst temetésre visz. Pedig... Pedig egy társaságban teljesen szerteágazó érdekl?dési kör? és egészen különböz? szociológiai státuszú fiatalok szegezték nekem a kérdést: ’Elmúltam 25, és nem voltam soha temetésen! Eddig mindig megúsztam; az érettségire, kés?bb meg a vizsgaid?szakra fogtam vagy kidumáltam. De mi lesz, ha családtag… és muszáj lesz menni???’ Ugyanis sajnos el?bb vagy utóbb tényleg gyászolni kell. Mert ahogy a ballagás, az érettségi bankett és a diplomaosztó sorban követik egymást, úgy érkezik a legváratlanabb életszakaszban a végs? búcsúk és a gyász sora.
Feln?ttként pedig fájó lesz szembesülni a veszteségélménnyel és gyászteherrel, s a komplikált gyász, a megtorpanó-megreked? gyászmunka felé vezet? – talán legrövidebb – út az, ha nem tanultunk meg gyászolni, nem volt igazi veszteségélmény-tapasztalatunk.
Mert világossá kell tenni: a Masnit gyászoló gyerekek vigasztalhatatlannak t?nnek, s mi, szül?k is szívesebben látunk mosolyt az arcukon könnyek helyett – ám az élethez és halálhoz való viszonyulásukat komolyan alakítják elhamarkodott, vagy éppen felel?s szül?i tetteink. Gondoljunk a fenti történetre, amikor az elpusztult kedvenc helyett már másnap „pótállatot” kap a kicsi – csak azért, hogy ne szomorkodjon...
2020-04 lapszámban megtalálható
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
A gyermeki gyász
Sok esetben a szül?k, a közvetlen környezet nem érti, furcsállja, vagy éppen megijed attól, ahogyan a gyermek egy közeli hozzátartozó elvesztésekor viselkedik.
Mindenható gyermekkor
A korai életévek hatása a feln?ttkorra
Ha valaki azt érzi, hogy az életében nem ott tart, ahol szerinte tarthatna, ha úgy érzi, hogy a „benne lév? mag” nem a természetének megfelel?en fejl?dik, akkor el?ször a „talajt” érdemes ...
Szül?nek lenni jó!
„Ez a tanulás nem az iskolapadban történik, hanem élesben zajlik, a vizsgázás pedig folyamatos...”
Melyik az a szerep, mi az a tevékenység, ami nap mint nap vizsgahelyzetbe hozhatja az embert? Mit kell tenni, ha a gyerek a földre veti magát egy boltban, ha egész nap az okoskütyüit nyomkodja, vagy ...
Hirdetés
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2026/1 Lélek és gépek
Éves print el?fizetés
Következő szám megjelenése: 2026-05-21
Befizetési határidő: 2026-05-05
nap
|
óra
|
perc
|
mp
Az el?fizetés ára 7,560 Ft. Több, mint 15% kedvezmény éves el?fizetés esetén!
Előfizetek
Kiemelt partnereink
MIPSZI HÍRLEVÉL
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Feliratkozás
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.