Minden óvodás iskolás szeretne lenni…

A bizonyítványosztás sok gyerek és szül? számára szorongással, feszültséggel terhes id?szak. Ilyenkor még a szokásosnál is gyakrabban beszélnek a családokban az iskoláról – és sok gyerek számára ez a téma már önmagában is kellemetlen. Pedig minden óvodás iskolás szeretne lenni, különösen akkor, ha van olyan testvére vagy ismer?s gyerek a környezetében, aki már iskolába jár. Az óvodások szemében ez a státusz számos kiváltsággal jár. Úgy hiszik, aki iskolás, az már „nagy”, annak több mindent szabad, lehet külön szobája, saját asztala, szép iskolatáskája, írószerei. A kisdiákok többsége érdekl?déssel vegyes izgalommal megy az évnyitóra, és büszke arra, hogy végre ? is iskolás lett.

Az els? tapasztalatok – nehézségek és kihívások

• Ha ugyanezeket a gyerekeket november vége felé megkérdezzük, hogy szeretnek-e még iskolába járni, többnyire negatív választ kapunk. A hétf?i indulás sokuknak egyre nehezebb, már elt?nik a szemükb?l a várakozással teli izgalom, helyét az érdektelenség, rosszabb esetben a fej- vagy hasfájás tünetei veszik át. Ez a helyzet sajnos nagyon tipikus, még ha akadnak is szerencsés kivételek. Felmerül a kérdés, hogy miért változik meg ilyen drámaian a kisdiákok véleménye az iskoláról, amikor megszerzik az els? tapasztalatokat? A választ számos helyzeti és személyes tényez? együttes hatásában kell keresnünk. Ezek közül sokat a szül?k és a pedagógusok képesek befolyásolni, mások egyszer?en a hétköznapok velejárói – kötelez? nehézségek és kihívások, amikkel mindenkinek meg kell küzdeni. Az iskolás gyerekek életritmusa alapvet?en megváltozik. A reggeli indulás és iskolába érkezés már nem a szül? és a gyerek életritmusát követi, hanem a választott iskola által el?írt szabályt.
• A reggeli készül?dés sok családban kapkodássá válik és feszültté tesz minden érintettet. A szül? sietne, sürgeti a gyereket, aki ett?l izgatott lesz – ebben a felfokozott hangulatban még kevésbé sikerülnek az egyszer? rutinfeladatok is, mint például a cip?f?z? bekötése. Sok gyerek reggel nyolcra, mire az iskolába ér, er?sen feszült vagy éppen dühös, esetleg elkeseredett állapotba kerül.
• Egy további komoly változás, hogy belép a gyermekek életébe a „kötelez?” fogalma. Az óvodás évek szabad játékossága, az örömmel, érdekl?déssel végzett tevékenységek helyét a tanórák veszik át. A legtöbb kisgyermek számára rendkívüli pszichológiai megterhelést jelent a 45 perces órák kissé monoton, ismétl?d? ritmusa és a rendszeresen megkövetelt fegyelem.  
• Minden, ami kötelez?, kevésbé vonzó, mint bármi, ami választható. Ezt a jelenséget a pszichológiában reaktanciának nevezik. Egyfajta ellenállást vált ki bel?lünk, ha választásunk szabadságát korlátozva érezzük – még akkor is, ha valójában egyáltalán nem kellemetlen az, ami kötelez?. A „kötelez?vel” kapcsolatos ellenállás feszültséget okoz, amelyet minden gyerek másként vezet le. Egyesek aktív munkával, mások olyan viselkedésekkel, amelyek nem illeszkednek az iskolai élet szabályaihoz, vagyis rosszalkodásnak min?sülnek. Vannak olyanok is, akik az iskolában nem engedik szabadjára érzelmeiket és viselkedésüket is er?sen visszafogják, szeretnének megfelelni az elvárásoknak. A folytonos alkalmazkodás, a saját valós igények és a spontán viselkedés háttérbe szorítása azonban komoly lelki er?feszítést (pszichés energiát) igényel, így a gyerekek a nap végére elfáradnak a sok jól viselkedésben és az ún. „énkimerülés” jelensége áll el?. Ez azt jelenti, hogy mivel egész délel?tt er?sen kontrollálják magukat, délután már olyan helyzetekben sem képesek szabályozni az indulataikat vagy a viselkedésüket, amely egyébként nem járna nagy er?feszítéssel. Sok szül? ezt úgy érzékeli, hogy az addig nyugodt gyereke mire hazakerül az iskolából, kis ördögfiókává változik.

Teljesítményelvárás, értékelés, összehasonlítás

A másik jelent?s változás a gyerekek életében a teljesítményelvárás mellett az állandó értékelés megjelenése. Míg az óvodában csak ritkán tapasztaltak igazi megmérettetést, az iskolában az els? perct?l kezdve értékelik szinte minden cselekedetüket. A tanítók piros és fekete pontokkal fejezik ki elégedettségüket vagy elégedetlenségüket, és a többi gyerekkel is állandóan összehasonlítják ?ket, a gyerekek pedig magukat.

A pszichológiai kutatások szerint az ilyen típusú értékel? „közönség” másképp hathat az egyes gyerekekre. Az egyik lehet?ség, hogy doppingolja, serkenti a teljesítményt. Ez egyrészt gyakrabban fordul el? jól begyakorolt tevékenység esetén, mint új anyag tanulásakor, másrészt nagyobb valószín?séggel jelentkezik nyitottabb, kevésbé szorongó és szívesebben szerepl? gyerekeknél. Viszont bonyolult, új dolog elsajátításakor, valamint [ÉS1] [s2] a kissé zárkózottabb, szorongóbb gyerekeknél kifejezetten hátráltathatja a jó teljesítményt. Így történhet meg az „otthon még tudta” esete. Egy szorongó, befelé forduló gyerek szívesen és jól elmondja, megmutatja a tudását a szül?nek a barátságos otthoni környezetben, de a pedagógus és a társak értékel? jelenléte már visszafoghatja a teljesítményét. Az ilyen gyerekek számára az iskola valódi stresszt jelent, és ha nem kapnak megfelel? (szül?i, pedagógusi, iskolapszichológusi) segítséget, a halmozódó kudarcok elveszik a kedvüket és tartósan alulteljesít?vé válhatnak.

Kora szerint iskolaköteles…

Vannak olyan diákok is, akik életkoruk szerint már iskolakötelesek, de nem minden képességük egyenletesen fejlett. Ezeket a hátrányokat az óvodai foglalkozások nem élezik ki, hisz nem kötelez? mindenkinek mindenféle feladatot egyszerre végezni. Így a gyerekek spontán olyan játékos feladatokat választanak, amelyekben sikeresek, örömüket lelik. Az iskola világa azonban a legtöbb esetben nagyon másként m?ködik. Az írásórán mindenkinek írni kell, ugyanazt a jelet vagy bet?t, ugyanolyan méretben és persze ugyanolyan pontosan. A matematikaórán mindenkinek ugyanazokon a számolási feladatokon kell gondolkodni, és így tovább. Ilyen helyzetben hamar kiderül, ki az, akinek nem kell?en fejlett a finom mozgása, nehezen ír, nem tud a vonalközben maradni, vagy éppen nehezen boldogul a matematikai feladattal.  Ha egy gyereknek valamelyik területen vagy akár több területen hátrányai lesznek, hamar lemarad, észreveszi, hogy neki ez nem megy, és ha a kudarcokat nem sikerül minél hamarabb felszámolni, akkor fokozatosan és sajnos elég gyorsan elveszti az érdekl?dését a tanulás iránt, vagy egyszer?en elkezdi nem szeretni az iskolát.

A szül?i „szemüveg” változása

Ez a csalódottság azonban nemcsak a gyereket érinti. Sok esetben ezek az iskolai kudarcok éket vernek a gyerek és a szül? közé, megbontják a korábbi kapcsolatot. A szül?k az „ellen?rz?” (vagy tájékoztató füzet) láthatatlan szemüvegén keresztül kezdik nézni gyermeküket. Például el?fordulhat, hogy korábban viccesnek, jó humorúnak tartott életvidám fiacskájukat a sok iskolai „szidás”, esetleg beírás miatt, miszerint: „bohóckodással zavarta a tanítási órát”, elkezdik inkább rendetlennek, mint aranyosnak vagy jópofának látni. De nem járnak jobban a cserfes, édes kislányok sem, akik a suliban sem tudnak csendben maradni, ezért szintén beírásokat vagy fekete pontokat szereznek.

A szül?k szemében sajnos sok esetben a gyerek személyiségének, viselkedésének megítélése elkezd az iskolai teljesítményt?l függeni. Így még a korábban aranyosnak, szeretetre méltónak tartott vonásokat is átértékelik, megpróbálják ezekr?l leszoktatni a gyerekeket, akik persze nem értik, hogy most miért nem jó, ha viccelnek vagy cserfeskednek.

Kinek a kudarca?

A legnagyobb szül?i csalódást mégis az elvárt vagy remélt tanulmányi teljesítmény elmaradása okozza. Sok szül? saját kudarcaként éli meg, ha a gyerek nem teljesít jól az iskolában, nem hoz elegend? piros pontot, vagy nincs kedve az iskolai feladatokkal foglalkozni. Ennek a helyzetnek egyik leggyakoribb következménye, hogy a szül? és gyerek közötti kapcsolat központi témája az iskola lesz, együttléteiket a feladatmegoldás a szül?i „segítségadás” tölti ki. A szül? elkeseredetten, gyakran türelmetlenül próbálja megtanítani a gyerekét arra, ami az iskolában nem megy – vagy ami még rosszabb, büntetést helyez kilátásba, vagy megfosztja kedvenc elfoglaltságoktól a gyereket, ha nem tanul jobban vagy eredményesebben. Mindezek er?sen próbára teszik a szül?-gyerek kapcsolatot, és hosszabb távon a kapcsolat megromlását eredményezhetik. A „Mi volt a suliban?” kérdésre végül általában az a válasz, hogy „semmi”, mert a gyerekek hamar megtanulják, hogy a szül?t els?sorban a jegyekben vagy pontokban mérhet? teljesítmény érdekli.

Építkezni a nehézségekb?l

Kutatásaink kimutatták, hogy azok a gyerekek szeretnek leginkább iskolába járni, akik számára az ismeret megszerzése örömöt jelent, jól teljesítenek – és hisznek abban, hogy képesek lesznek fejl?dni. A képességek és a teljesítmény munkával történ? megváltoztatásába vetett hit, amit a pszichológia növekedési beállítódásnak (növekedési mindset) nevez, olyan gondolkodásmódbeli jellemz?, amelynek elsajátítása sokat segíthet a szül?knek, a gyerekeknek és a tanároknak is abban, hogy az iskolai nehézségekb?l, esetleges kudarcokból mégis építkezni tudjon a diák. Carol Dweck amerikai pszichológus dolgozta ki ezt az elméletet, amelyet ma már sok országban, köztük hazánkban is tanítanak. Központi gondolata, hogy jelenlegi teljesítményünk nem valamilyen rejtett és megváltoztathatatlan öröklött adottság eredménye, sokkal inkább a célzott er?feszítés vagy annak hiánya hozza a sikert illetve a kudarcot – s ez a beállítódás, a saját teljesítményr?l való gondolkodás er?sen meghatározza, mire leszünk képesek. A fejl?dési beállítódású gyerekek akkor sem adják fel, ha nehéz feladatot kapnak és kudarcot vallanak.  S?t, kihívásnak élik meg, és ha választhatnak, ismét nehéz feladattal próbálkoznak. Ezzel szemben az ún. rögzült beállítódásúak a kudarcot saját alkalmatlanságuk bizonyítékaként értékelik, és ha lehet, legközelebb könnyebb feladatot választanak, hogy biztosan elkerüljék ezt a kellemetlenséget.

Szül?k, pedagógusok és teljesítményértékelés

A szül?k és pedagógusok fejl?déssel kapcsolatos beállítódása els?sorban abban nyilvánul meg, ahogyan a gyerekek teljesítményét értékelik.

• Ha a kedvez?tlen vagy nem jó eredményeket úgy magyarázzuk, hogy azok a gyerek tartós, nem változtatható sajátosságain alapulnak, pl. nincs érzéke hozzá, gyenge képesség? vagy buta, azzal a rögzült szemléletet er?sítjük, és a gyerek motivációját is csökkentjük. Viszont ha hangsúlyozzuk, hogy amit elért, az talán még nem a legjobb, de az eredmények javíthatók, akkor a gyerek lassan megérti, hogy ha akar, bármikor jobb lehet, hisz ez els?sorban rajta múlik. Az ilyen megközelítés megérteti a gyerekkel, hogy a kudarc nem tragédia, hanem egy lehet?ség a fejl?désre. Minden megmérettetés egy aktuális eredmény, amely egy következ? helyzetben felülmúlható, javítható. A képességek fejleszthet?k, megfelel? gyakorlással, jó stratégiákkal bárki elérhet jó eredményeket.
• Hasonlóképpen fontos, hogy a jó eredményeket hozókat is els?sorban az er?feszítésért dicsérjük, ne akarjuk velük elhitetni, hogy veleszületetten okosak, kis zsenik lennének. Ez ugyanis hatalmas teher egy gyereknek, és sok sikeres gyerek folyton attól fél, hogy egyszer esetleg nem fog megfelelni. Például azon aggódik, hogy amikor majd el?ször nem lesz kit?n?, akkor csalódást okoz a szüleinek, s akkor már nem fogják okosnak tartani.

Lényeges tehát, hogy képesek legyünk a gyerekekkel megértetni az er?feszítés és az eredmény közötti szoros kapcsolatot, és minél kevésbé engedjük, hogy teljesítményét rajta kívül álló kedvez? vagy kedvez?tlen okokkal magyarázza.

A szeretet nem a teljesítményt?l függ!

Szül?ként különösen fontos éreztetnünk gyermekünkkel, hogy életének csak egy kis szelete az iskolai munka, és az, hogy mennyire szeretjük, nem ett?l a teljesítményt?l függ.  Ahogy ? sem azért szeret bennünket, mert sikeres üzletköt?k, nagyszer? jogászok, ügyes buszsof?rök vagy éppen sikeres orvosok vagyunk. Fontos, hogy az együtt töltött id? ne csak az iskolai eredmények és a tanulás körül forogjon. Legyen több olyan életterület és tevékenység, amelyben a gyerek és szül? közösen örömét leli, amelyben egy olyan gyerek is elismerést és figyelmet kaphat, aki aktuálisan a suliban nem jól teljesített.

Érdemes a „mi volt a suliban?” kérdést a „milyen napod volt?” kérdésre cserélni, ?szinte érdekl?déssel fordulni gyermekünk életének iskolán kívüli, teljesítményt?l független élményei felé, hogy kapcsolatunk er?s maradjon, és igazán segíteni tudjuk ?t abban is, hogy ha szeretne, akkor az iskolai munkában is eredményesebb legyen.

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2017. 2. számában