Zólyomi Zsolt, a magyar „orr”, a francia Isipca parfümakadémián valaha diplomát szerzett egyetlen magyar parfüm?r belvárosi üzletében ülök, ahova évente több százan térnek be, hogy egy személyes tanácsadás keretében segítsen nekik megtalálni a megfelel? illatot. Ha hinni lehet a legendáknak, – ahogy a 104 éves bácsi esetében is –, nagyon mélyre tud menni egy-egy ilyen, látszólag szakért?i beszélgetés, én pedig pont ezekre a feltáruló titkokra vagyok kíváncsi. Arra, hogy mit vált ki bel?lünk egy-egy rég elfeledett illat, mit árul el rólunk a természetes testszagunk, és hogy ha ez ennyire fontos érzéki terület, vajon miért nem használjuk jobban?

Azért, mert bár a szaglás a leg?sibb érzékünk – a mama hasában is legel?ször szagi ingerek érnek minket –, úgy vagyunk megalkotva, hogy ezeket az ingereket el?bb dolgozza fel az agy, mint hogy a kéregbe jutnának, tehát a tudattalan feldolgozási területen ragadnak – válaszol egyb?l a kérdésemre Zólyomi Zsolt. – Tehát akármilyen fontos információt kapunk is a szaglás által, az agyi tevékenységünk miatt a legnehezebben tudatosítható érzékelés marad. Persze a tudattalan feldolgozás is feldolgozás, és a szagi élmény akkor lép titokban m?ködésbe, mikor az els? lassúzás közben eldöntjük, hogy még jobban belehajlunk a másik karjába, vagy a tánc végén azt mondjuk: Oké, szerintem majd keressük egymást! Soha nem fogjuk tudni megmondani igazán, hogy az objektív tényeken túl mi vitt az egyik vagy a másik irányba, mert azt nem az agyunk, hanem a testünk döntötte el – pontosabban a testünk tudattalan szagi információi, emlékei.

De miket tárol a tudattalanunk szagi emlékként?

Minden jelent?s érzelmi behatást. Az els? szex, a tengerben való boldog úszás, vagy a motorbalesetünk szagi környezetét. És akármilyen hihetetlen, de azért nem mész el a lassúzás után azzal a lánnyal vagy sráccal, vagy azért szakítasz vele pár hónap után, bár minden passzolni látszik, mert az ? szagi vegyületei között van egy aprócska molekula, ami téged arra a szagi behatásra emlékeztet, amit akkor éreztél, amikor 6 évesen leestél a nagyid almafájáról, és eltörted a csuklód.

De ez nem csalóka? Mert ha jól tudom, minden befolyásolja a testszagunkat: az, ha el?z? nap nagyot buliztunk, vagy egész nap a gép el?tt ültünk, vagy hogy édesanyánk kórházba került. Tehát lehet, hogy az adott napi testszagom csak arra a napra vonatkozik…

Nem, nem, dehogyis. Ezt azzal a kérdéssel tudom legjobban szemléltetni, hogy a kiskutyád beenged a lakásba, ha matt részegre ittad magad, vagy fizetésemelést kaptál? Persze, hogy beenged. Pedig mind a kett?nek hatása van a szagodra. A természetes testszagunk az egy állandó illatsáv, amin belül vannak ugyan görbék, de az összhatás teljesen állandó. Az életkor, egy súlyos trauma, egy betegség picit elmozdíthatja ezt a sávot, és akkor más lesz a görbe átlaga, de a görbét?l jobbra és balra attól még te leszel. A kutyusod felismer. Egyébként pont akkor választunk magunknak jó parfümöt, ha az nem elfedi, hanem feler?síti a természetes testszagunkat, kiemeli a pozitív kémiai összetev?k, és csökkenti az esetlegesen negatívak hatását.

És miért van az, ha valaki nem tud igazán jó illatot választani magának, vagy kifejezetten rosszat választ?

Mert az emberek többsége nem gondolkodás-orientáltan éli az életét. Ami nem azt jelenti, hogy buta, hanem hogy természett?l ered?en lusta. Mindannyian alapvet?en lusták vagyunk, te is az vagy és én is, szeretjük a készen kapott dolgokat, csak hát a min?ségi, önazonos élethez nem árt felülírni ezt az eredend? lustaságot. A legtöbben illatot választani is lusták, inkább hagyják magukat befolyásolni a társadalmi elvárások, a reklámok, a mindennapi rutin által. Például: szeretem a Burberry márkát, Burberry a táskám, az alsónadrágom, akkor a parfümöm is legyen az. Vagy: a szomszédasszonyon milyen jó ez az illat, nekem is ez kell, illetve tudom, hogy ezzel a parfümmel a haverom minden n?t felszedett, akkor én is ezt veszem. Ebb?l következik, hogy 4 emberb?l 3 olyan parfümöt használ, ami nem jó a b?rére, de úgy nagyjából édes, nagyjából gyümölcsös, tetszik a reklámja, és meggy?zzük magunkat, hogy ez jó nekünk. A lustaság és az önbecsapás azonban megbosszulja magát, mert lehet, hogy faorrú városlakóként nem is érezzük rosszul magunkat az adott illattal, de hosszú távon egy nem megfelel? illat nagyon megzavarhat lelkileg. Arról nem is beszélve, hogy attól, mert mi magunk nem érezzük ezt a diszkomfortot, mások nagyon is érzik, és nem fogjuk érteni, mi történik a kapcsolatainkkal. Sem az üveg, sem a parfümöt hirdet? modell alapján nem szabad illatot választani, mert ami kémiailag nem m?ködik, az lelkileg sem fog.

Akkor mégis hogy válasszunk parfümöt?

Úgy, hogy álljunk a tükör elé, és ?szintén fogalmazzuk meg magunknak, kik vagyunk, milyenek vagyunk valójában, és tegyük fel azt a két kérdést, ami az én tanácsadásaimon is elhangzik: mire keressük az illatot, és mit akarunk vele üzenni magunkról a világnak. Ez bizony önismeret, amit nem lehet megspórolni. Egy 100 milliós üzletet meg lehet nyerni felfelé a liftben, s mindaz, ami utána a tárgyaláson történik, csak a dolog 20 százaléka. De ehhez az kell, hogy az illet? üzletember, aki egy fontos üzletkötéshez keres illatot, a legapróbb tárgyalástechnikai részletig el tudja nekem mesélni, mit akar, és tudja azt is, hogy milyen típusú, milyen nemzetiség? üzletfelekkel áll szemben. Van, aki azzal érkezik hozzám, hogy túlpörögtem, nem tudok leállni, elsodor a munka, egy olyan illatot szeretnék, ami egy kicsit lecsendesít, ami elindítja a befelé figyelést. Vagy azzal, hogy figyelj, fel tudok szedni csajokat, de én most feleséget keresek. Segíts, hogy ne az egyéjszakás lányok ragadjanak rám, hanem azok, akik hosszú távon gondolkodnak. Az illatunk kommunikál, üzenetet közvetít, oda-vissza hat, csak tudni kell, hogy mit akarunk kezdeni vele.

És mi van, ha valaki nem tudja? Leül veled szemben, és tulajdonképpen teljesen félrevezet? dolgokat mond, mert nem ismeri önmagát?

Meg fogja ismerni (nevet). Én nem verbális, megkonstruált sztorikra vagyok kíváncsi, hanem illatemlékekre, amiket nagyon nehezen lehet kontrollálni, mert a tudattalanból törnek el?. Ugyan se pszichológus, se pszichiáter nem vagyok, de néha az az érzésem, hogy er?sebb lelki élmények buknak ki el?ttem, mint náluk a rendel?ben. Vannak vidám, vannak hitetlenked?s pillanatok – Úristen, hát nem is hittem volna, hogy én erre emlékszem! –, és igen, van, hogy valaki elsírja magát, amikor egy illat hatására el?robban bel?le egy évtizedek óta elnyomott, fájó emlék. Én alapvet?en illatokat tervezek egy laborban, és olyankor emberkerül?, introvertált elmebeteg vagyok, ezért a szakmám legszebb részét jelentik ezek a beszélgetések, amikor látom, tapasztalom, hogy az illataim hatással vannak emberekre. Egyébként az sem baj, ha a vendég egy-egy illat kapcsán képtelen szavakba önteni az érzéseit. Van ilyen. Rengeteg bels? élményt nem tudunk verbálisan megfogalmazni, nincsenek rá szavaink, de nekem nincs is szükségem rá. Elég, ha látom a küszködést és a metakommunikációs jeleket. Asszociációkat gy?jtök: ha egy illat után többet kell gondolkozni egy másodpercnél, ha nem jön egyb?l az illatélmény, az engem már nem is érdekel, mehetünk tovább.

Van egy családi barátunk, aki amióta az eszemet tudom, ugyanazt a parfümöt használja, szerintem legalább 25-30 éve. Ha belépek egy helyiségbe, már lehet tudni, hogy ? ott van-e vagy nincs, az illat tulajdonképpen ?t szimbolizálja. Ezek szerint nem kell minden célhoz és alkalomra új parfümöt választani, vannak életre szólóak is, nem?

Nézd, én semmi mellett nem teszem le a voksom, mindenkinek a saját személyisége szerint kell megtalálnia a saját illatait. Lehet, hogy úgy kezeljük a parfümjeinket, mint a ruhatárunk darabjait, minden alkalomra megvan a megfelel? – és lehet, hogy egynél maradunk egész életünkre. De ennek az utóbbinak, az úgynevezett signature illatnak van egy veszélye, ezt más témában magamon is látom, hadd meséljem el. A családom képtelen eltalálni az ízlésemet, ezért évek óta azt játsszuk, hogy kapok t?lük valamit szülinapomra vagy karácsonyra, amit egyb?l vissza is adok, vagy visszaváltok, levásárolok stb. Tavaly az ikertesóm vett nekem egy taxisárga kapucnis pulcsit, ami a rossz ajándékok közül is hab volt a tortán, de tényleg, annyira nem az én ízlésem. Szokás szerint kértem volna el a számlát, de a tesóm kivételesen megmakacsolta magát, és azt mondta: Tudod, mit? Most nincs számla. Ezt a pulcsit most megtartod. Hogy hordod, kidobod vagy elajándékozod, tök mindegy, de ez most a tiéd marad. Aztán jött egy h?vösebb nyári este, és mivel ez a kapucnis pulcsi egy vastagabb darab, gondoltam, jól van, felveszem. És csodák csodájára kiderült, hogy van egy olyan énem is, aki szeret kapucnis pulcsiban lenni, így aztán most már néha felveszem, és élvezem a megszokotton túli érzést. Pontosan így vagyunk mindannyian az illatokkal is. Ugyan az évek alatt stabillá vált az illatízlésünk, mégis: nincs nagyobb öröm, mint felszínre hozni valami passzív tudást magunkról, és ezzel egy kis bátorságot gy?jteni az életre. Van olyan, hogy valaki háromszor tesz vissza egy illatot, nem, nem, sehogy sem jön be neki, nem, ? ilyet nagyon nem… De nekem valahogy szöget üt a fejembe, hogy mélyen ez az illat nagyon is ?, csak elnyomja magában ezt az énrészt, nem akarja elfogadni, máshoz szokott hozzá, fél az ismeretlent?l, és bár háromszor visszautasította, csak belekeverem a legvégs? változatokba is. Az eredmény szinte mindig ugyanaz: negyedjére próbálva az illatot felderül az illet? arca, és kijelenti, hogy igen, megtaláltuk, ez ?! Te pedig akkor adtál neki egy új egyéniségmozaikot, új utat nyitottál neki saját magához.

Ha már új utak… Szerinted mik azok a kihasználatlan területek, ahol hasznosítani lehetne az illatélmények tudatalatti hatását?

Ami egyb?l felmerül, az a piaci szegmens. Nemrégiben a legnagyobb magyar bank felkérésére terveztem olyan illatot, amely a bankfiókokban szétpermetezve megbízhatóságot és nyugalmat sugároz. De ha egy utazási irodát betöltünk az alpesi hegyek illatával, szinte biztos, hogy mindenki, aki csak azért érkezik, hogy sítúrákról érdekl?djön, foglalni is fog. Persze, pont ezért, ezzel a típusú felhasználással nagyon óvatosan kell bánni. Amit viszont sokkal el?remutatóbbnak és fontosabbnak tartok, az a gyógyászati célú törekvés. Fantasztikus lenne, ha a pszichológusok és parfüm?rök között elindulna valamilyen fajta együttm?ködés, szerintem a pszichológiai terápiákban mindenképpen helye van az „illateljárásoknak”. Rehabilitációs területen már vannak is jó példák. Több franciaországi gyerekkórház dolgozik együtt nagy parfümcégekkel, mert rájöttek, hogy egy kisgyerek gyógyulását fel lehet gyorsítani az otthoni szagi környezet megteremtésével. Ha a kórterembe, ahol heteket kell eltöltenie, oda van varázsolva a mamaillat vagy a kedvenc otthoni öblít? szaga, az megkönnyíti az orvosok munkáját. 

Az interjú megjelent a Mindennapi Pszichológia 2019. 5. számában