Néha úgy hozza az élet, hogy költözés vagy más családi változások miatt egy gyermek új környezetbe kerül, ez pedig a legtöbb esetben megviseli ?ket.

Miért nehéz egy új környezetben létezni?

Egy kisgyermek még a szocializációs folyamat elején tart. Sokkal kevesebb készsége, tapasztalata van arra, , hogy hogyan kell egy új helyzetben viselkednie. Minden új közösségnek van egy sajátos szubkultúrája, ahol mások a szokások, mást jelenthetnek a gesztusok, a szavak, amit tanulni, megtapasztalni kell. Másként viselkednek az óvón?k, a tanítón?k – másképp szólítják meg a gyermeket, másért dicsérnek. Van, amelyik megsimogatja a fejét, van, amelyik nem. Másik oldalról persze az is el?fordulhat, hogy a gyermek nem szereti az új óvón? hangját, vagy ijeszt? neki a szemüvege. A történések szintjén pedig nem teljesen ugyanúgy zajlik az ebéd, a délutáni alvás vagy az iskolában a felelés, a sorban állás. És akkor még ott van a többi gyerek, akik szintén teljesen új ingereket jelentenek. Megfejtend? kódokat…

A gyerekek általában nagyon jók ebben a kódfejtésben. Hamar ráéreznek, hogyan tudnak alkalmazkodni helyzetekhez. Ha valaki szorongóbb, lehet, hogy hetekig kívülr?l figyel, és aztán kezd el közeledni. Vannak olyan gyerekek, akik megszokták, hogy inkább az ? „kódjaikat” fejtik meg a körülötte lév? feln?ttek. Nekik különösen nehéz ez a folyamat, de a pedagógusoknak is küzdelmes.

Mi is történik egy óvodában?

Gyermekem volt óvó nénije szerint akkor megy gördülékenyen a gyermek befogadása a csoportba, ha a szül?vel megtalálják a hangot. Ha az anya vagy apa meg tud bízni benne, hogy a csoportjában jó helyen van a gyereke, akkor mindig érezhet?, hogy menni fognak a dolgok.

„Mindig próbáltam minél többet megtudni a gyermekr?l, én minden gyerekhez elmentem családlátogatásra. Ott nagyon sok tapasztalatot tudtam szerezni a környezetér?l, a család m?ködésér?l. Különösen a szorongó gyerekek esetében ez azért volt jó, mert ha gond volt, nehezen lehetett terelni, megnyugtatni, akkor személyes pontokon tudtam hozzá kapcsolódni. Valami olyan dologra utaltam, amit az ? környezetében láttam. Így rögtön személyesen tudtam köt?dni a gyerek világához, felidéztem egy képet, egy könyvet, egy játékot, amit a saját szobájában ? mutatott meg nekem. Vagy utaltam egy szokásra, amit otthon csinálnak. Össze tudtam kötni ?t az biztonságos otthoni térrel, részese lettem a világának – ez a legnehezebb esetben is mindig segített, hiszen biztonságot hozott.”

Általában azt lehet mondani, hogy két nagy csoport van. A befelé forduló, szorongóbb gyerekek óvatosak, lassan oldódnak fel. Eleinte csak távolról figyelik a történéseket. Ilyenkor békén kell ?ket hagyni, de mégis állandóan figyelni, mert csak apró jelzéseket adnak, amikor közeledni szeretnének, és fontos észrevenni ezeket a jeleket. Nem szabad túlzott reakciókat adni, id?nként még a csoporttagoktól is védeni kell, hogy hagyják egy kicsit békén. Ám minden csoportban – és kés?bb minden iskolai osztályban – vannak olyan gyerekek, akik jó szociális érzékkel ráéreznek az újonnan érkez?k bizonytalanságára és felkarolják ?ket. Ha azt látjuk, hogy alakul egy ilyen kapcsolat, akkor közös feladatokkal, egymás mellé ültetéssel tudjuk támogatni. Az óvón?knek, tanítón?knek a feladata, hogy ezt észrevegyék, s ezzel is segítsék a csoportba illeszkedést.

El?fordul, hogy fél év is eltelik, mire egy introvertált gyerek igazán a csoport része lesz, de nem szabad siettetni, türelmetlennek lenni vele, mert ezzel csak lassítjuk az oldódást, s a kisgyerek visszahúzódik a csigaházába.

A másik eset, ha a gyermek nyitott és jól kommunikál. Ez könnyebbnek t?nik – ugyanakkor itt gyakran az a feladat, hogy a csoportszabályokat konfliktusmentesen megtanítsuk. Az energikusabb gyerek inkább keveredik konfliktusba a többiekkel, ezt tudnunk kell kezelni.

A születési sorrend szerepe

Nem mindegy az sem, hogy egy gyermek hányadik a testvérsorban. Az els?szülöttek sokkal inkább igyekeznek magukra vonni a figyelmet, gyakran dominánsak a csoportban. A középs?k általában jól alkalmazkodnak, de nagyon sérülékenyek és érzékenyek – a túlzott megfelelési vágyukat próbáljuk meg csökkenteni. A legkisebb gyerekek, a másod-, harmad- stb. szülöttek a leginkább alkalmazkodóak, ugyanakkor az érdekeiket is képviselni tudják. Nagyon hamar bele tudnak simulni a csoportba – olyan, mintha ?k már abba a helyzetbe születtek volna, amiben alapvet? készségként szükség van az alkalmazkodásra. Csecsem?koruktól több ember jelzését kell dekódolniuk magukban ahhoz, hogy a családban m?ködni tudjanak és észrevegyék ?ket. Ez pedig nagyon jól hasznosítható tudás…

A legnehezebb közösséget formálni abban a csoportban, ahol nagyon sok az egyke. ?k jellemz?en inkább a maguk világát, akaratát akarják a környezetre er?ltetni, s nehezen fogadják el a kereteket a csoportban.

Hogyan segíthetjük szül?ként az „összecsiszolódást”?

• Még miel?tt a gyermek az új csoportba kerülne, érdemes egy indító beszélgetésben minél többet elmondani a gyermek szokásairól, alkatáról, temperamentumáról. Megkérdezni, hogy az új környezetben milyen szabályok vannak, milyen elvárások közé kerül a gyermek. Érdemes ezt egyeztetni a saját elvárásainkkal – itt ugyanis nagy nyitottságra és elfogadásra van szükség. Mert lehet, hogy a célunk ugyanaz, csakhogy szül?ként és pedagógusként másképp fogalmazunk.
• A szokványos kérdések általában az étkezési szokásokra, allergiákra vonatkoznak.
• Sok intézményben kérnek a szül?kt?l leírást, jellemzést is a gyerekr?l. Ha alaposak akarunk lenni, akkor fontos, személyes apróságokat is közölhetünk a gyermekünkr?l: Általában hogyan viselkedik, ha sok ember van körülötte? Szereti-e ezt, vagy inkább bebújik a szoknyánk mögé? Mennyire bírja a hangzavart? Vagy éppen hogy ? kelti? Hányadik a testvérsorban? Hogyan viszonyul a testvéreihez? Vannak-e furcsa szokásai? Milyen ételeket nem kedvel? Hogyan kezeli a konfliktusokat?
• Mindig támpontot jelent annak ismerete, hogy az új helyzetet kiváltó változás miért következett be. Nem mindegy, hogy a gyermek mennyit volt el?tte közösségben, s mennyire ragaszkodott ottani társaihoz. Minél er?sebb volt a köt?dés, a kezdeti id?szakban annál inkább számítani kell a veszteségélmény megélésére, és egyfajta ellenállásra az új közeggel szemben. Jó felkészítéssel ezt lehet csökkenteni, de az érzelmi folyamatnak mindenképpen le kell futnia.
• Óvodáskorban még nagyon sokat számít a megszokott napi tevékenység. Ezért az otthoni rutin, a régi és az új ovi szokásai közötti eltérések átmenetileg labilissá tehetik a gyermekünket. Érdemes erre játékosan felkészíteni: nem biztos, hogy ugyanakkor, ugyanúgy ültök le enni, hogy akkor kezditek a játékot, hogy ugyanazok a szokások a délutáni alvásnál. Játékosan kérhetjük is, hogy figyelje meg, miben van eltérés. Ez egyrészt arra szolgálhat, hogy a szorongásáról eltereljük a figyelmét. Ugyanakkor ezzel azt is közöljük, hogy tudjuk, ez itt más lesz, de a másféle m?ködés nem feltétlenül jelent rosszat, egyszer?en csak más, amihez lehet alkalmazkodni. Lehet, hogy így talán a gyermekünk is nagyobb kedvvel számol be az újonnan átélt élményeir?l.

És az iskolában?

Hasonló mechanizmusok szerint zajlik az új iskolába kerülés. A különbség abban van, hogy gyermekeink szociális készségei ekkor már sokkal jobbak, többet tapasztaltak a világból, így nyitottabbak a változásokra. Ezzel együtt ugyanúgy id?re van szükségük az átálláshoz. El sem hinnénk, hogy egy kisgyereknek mennyire nem természetes az, hogy minden esetben értse, pontosan mire gondol a tanítón?, amikor megfogalmaz egy kérdést. Persze aztán megszokja a korábbi tapasztalataitól eltér? stílust, a mondatszerkesztést, a kérdésfeltevés módját és minden világos lesz – de lehetnek helyzetek, amikor félreértések adódnak például abból, hogy bizonyos szavakat másképpen használunk. A leggyakrabban jelzett probléma, ami erre a jelenségre vezethet? vissza, az ötödikesek átmeneti teljesítményromlása az els? félévben. Nemcsak a megnövekedett tananyag, hanem az eltér? tanári stílusokhoz és elvárásokhoz való hozzácsiszolódás is oka lehet annak, ha romlanak a jegyek. Ne ijedjünk meg ett?l: ha nincs más gond, a második félévben a gyerekek újra a saját szintjüknek megfelel?en teljesítenek.

Összességében tehát elmondható: akár óvodás, akár iskolás gyermekünk kerül új környezetbe, új társak és új nevel?k közé, könnyebben megy az összecsiszolódás, ha a beilleszkedés figyelmes és elfogadó légkörben zajlik.

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2013. 2.számában

.