A karácsonyi nagy zabálás társadalomlélektana

Karácsony és húsvét a legnagyobb közösségi étkezések ünnepe – nem véletlen, hogy épp a téli id?szakra esnek... Az ember a legutóbbi id?kig rettegett az éhenhalástól, ezért el?dünk a tél közepén, a roskadozó karácsonyi asztalnál „ette el” az éhhalál félelmét.

A karácsonyi nagyevés a természetnek mutat fricskát.

Karácsony Jézus Krisztus születésnapja. A keresztény kultúrkör legfontosabb családi ünnepe, ami hagyományosan egy hétig tartó, nagy lakomába torkollik. A karácsonyt megel?z? id?szak a fogyasztás ünnepe – ezáltal a kereskedelem nagy lehet?sége – is. A vásárlók 2017-ben összességében kb. 100 milliárd forintot szántak ajándékokra, míg az élelmiszer-vásárlás 200 milliárd forint körüli volt. Az alábbiakban a jelenségkör társadalomlélektani hátterét járjuk körül.

Magányos nassolás – közösségi húsevés

A f?eml?sök (a közvetlen emberszabású rokonok) ébrenlétének 80 százaléka azzal telik, hogy bogyókat keresnek és eszegetnek. Az evés ugyan csoportosan zajlik, de amit találtak, mégis magányosan és azon nyomban fogyasztják el. Nem osztják meg másokkal. A gy?jtöget? életmód magányos és egoista. Orális történetünk eme – 10 millió éves – rétegéb?l maradt ránk a nassolás, ami éppen ilyen magányos, titkos eszegetés, és legf?képpen édes bogyókra, csokikra, rágcsálnivalókra vonatkozik. A karácsonyi hagyományokban a szaloncukor képviseli ezt az egoista evési szokást. Az evés másik rétege a húsevés. A csimpánzok is vadásznak néha. A vadat viszont csakis csoportosan tudják befürkészni, s a közösen elejtett prédát együtt falják fel. A húsevés tipikusan közösségi esemény. A majmok ott eszik meg a húst, ahol elejtették a vadat, de csak annak jut a lakomából, aki részt vett a vadászatban.

A civilizáció els? jele: az ételmegosztás

A közösségi húsevés hagyománya a legkülönfélébb civilizációkban a mai napig továbbélt, de számos változás is megfigyelhet?. Az ember a prédát nem a vadászás helyén falta fel, hanem a közösségi táborba vitte, és ott megosztotta olyanokkal is, akik nem vettek részt a vadászatban, de még rokoni viszonyban sem voltak. Az el?dünk ekkor – kb. 3-4 millió éve – fékezte meg el?ször állatias ösztöneit, nem falta fel rögtön a vadat, hanem közösségi célokra ajánlotta. A húsevés tehát nem egyszer?en egy vadállatias ösztön, hanem az emberi civilizáció kezd?pontjának tekinthet?. A közös vadászat sikerét ?sünnep koronázta, közösen felfalták a zsákmányt. Számos nyelvben a lakomát és az ünnepet ma is ugyanazzal a szóval fejezik ki, ilyen pl. az angol „feast” szó. Ünnep az, ha van mit enni – és ha ünnep van, akkor enni kell. Azóta is minden nagy társasági esemény, fordulópont közösségi evéssel végz?dik. Az „?seseményt” éljük és ismételjük meg az ünnepeken, legyen az húsvét, gyerekszületés, névnap, lagzi vagy halotti tor. Így a karácsony csúcspontja is a közös húsevés.

Az éhínség réme

Karácsony és húsvét a legnagyobb közösségi étkezések ünnepe – nem véletlen, hogy épp a téli id?szakra esnek. Az északi földtekén a tél a nélkülözés és éhínségek id?szaka. A termékeny nyarak után kiürültek az élelmiszer-raktárak, s az ember a legutóbbi id?kig rettegett az éhenhalástól, ezért el?dünk a tél közepén, a roskadozó karácsonyi asztalnál „ette el” az éhhalál félelmét. Amikor ugyanis eszik, ? gy?zi le a világot, ellenkez? esetben a világ gy?zi le ?t. És ez hatalmas különbség. A karácsonyi nagyevés a természetnek mutat fricskát.

A leger?sebb archetípus: a b?ségvágy

A karácsonyi nagyevés lélektana a történelem el?tti id?kben gyökerezik. A legels? emberábrázolások 300 ezer éve jelentek meg, az ezt követ? 280 ezer paleolit évben alig változott az emberkép. Az ábrázolás egyetlen motívuma és tárgya egy vágyképlet: a kövér n?. A paleolit Vénusz (a túlfogyasztó ember) a leghosszabb ideig regnáló – emberre vonatkozó – archetípus. A Willendorfi Vénusznak ezért nem csupán történeti, hanem lélektani jelent?sége is van. Id?r?l id?re búvópatakként kerül tudatközelbe a mesék terülj-terülj asztalkája, kolbászból font kerítése, mézeskalács háza stb. képzetében. A középkori zabálási utópiáktól Móricz Zsigmond éhenkórász h?seiig a willendorfi vágyképlet mondatott ki: „Csak egyszer jóllakni!” Ez aktivizálódik az ünnepek nagyevésében, a modern kori elhízás epidemiológiai adatokban – s a rendre elbukott fogyókúrás próbálkozásokban is. A modern ember tudatosan fogyni szeretne, míg a benne settenked? Willendorfi Vénusz gömbölyödni akar. Az éhezést?l való tudattalan félelem kollektív túlélési stratégiája: annyit enni, amennyi van, és akkor, amikor lehet.

Elhízás – krízis és b?ség

Az elhízáshoz el?ször is krízisre van szükség: a sanyarú evolúció megtanított, hogy a kríziseket mindig éhínség követi. A válság jellege nem igazán fontos, lehet munkahelyi, házastársi, gazdasági, politikai vagy bármilyen más érzelmi viszontagság. A krízis bevált túlélési módja a tartalékolás és az impulzív evés. A willendorfi hagyományok visszatér? jelei a kétnapos ünnepek el?tti pánikvásárlások. A boltok polcai kiürülnek, mintha hosszú éhségciklus következne. Az élelmiszervásárlások kétharmada impulzív, nem tervezett döntés következménye. Ugyanakkor a krízis nem elegend?. Szükség van még a b?ségre is –az elhízás ugyanis energiaigényes folyamat. Az ételek b?séges elérhet?sége állandó küls? jelz?ingert jelent az evésre. Addig kell enni, amíg van mit! „Az a miénk, amit megeszünk!” Nagy csapda ez a belénk égett szemlélet, különösképpen a karácsonyi ételb?ségben!

Egy kutatás során 30 db süteményt tettek az alanyok közelébe. 9 sütemény fogyott, amikor az asztalukra, karnyújtásnyira tették, míg csak 4 darab, ha 2 lépés távolságra – a hátuk mögé – rakták. Tehát kevesebb, mint fele annyi étel fogy, ha egy egészen csekély fáradságot igényel az evés. A hozzáférés alapvet?en emeli az elfogyasztott és megvásárolt élelmiszer mennyiségét. Ezért helyezik például nagyon tudatosan a potenciális fogyasztók mozgásirányába az ital-automatákat. Az áruházak polcain gyorsabban fogy a szemmagasságba, vagy a pénztárnál jól látható helyre tett áru. A fortélyos áruelhelyezés a „szélek preferenciája” jelenséget is kiaknázza: A polc szélére helyezett áru ugyanis gyorsabban fogy, mint a középre helyezett konkurens termék. A jelenséget Hermann Imre világhír? magyar pszichoanalitikus figyelte meg baromfiknál és gyerekeknél: a csirkék a sorba helyezett kukoricaszemek közül a széls?ket választják, mint ahogy a gyermekek is hasonlóan cselekszenek, ha egyforma érmék közül választhatnak.

Karácsonyi családi étkezés

Családban vagy nagyobb társaságban mindenki többet eszik, mint egyedül. A karácsonyi vacsora tipikus közösségi evés, – és minél többen vannak az asztal körül, annál többet esznek. Több egymástól független kísérlet igazolta, hogy egy „ev?társ” jelenléte 35 százalékkal növeli a fogyasztás mértékét a magányos evéshez képest. Egy négyf?s asztal 75 százalékkal, hét társ jelenléte 96 százalékkal növeli a mennyiséget. A jelenség okát egyrészt a közösségi evés ízfokozó hatásában látják. „Jobb íz? a falat, ha mindnyájan esznek” (Arany János). Másrészt az orális facilitációval, valamint a konkurencia jelenlétével magyarázzák a többiek jelenlétének étvágygerjeszt? hatását. Mindkett? mélyen az evolúcióban gyökerezik – az állatok is többet és gyorsabban esznek, ha meg kell osztaniuk az ételt egy másik egyeddel.

A szeretet kifejezésének ?si mintája: az etetés

Krisztus világra jöttének katartikus pillanata, mikor Mária megszoptatja a kisdedet. A jelenet az ?skapcsolatot mintázza. Mert az evés nem egyszer? fiziológiai szükségletcsökkentés (kalóriafelvétel), hanem az ?sérzelem maga. A baba az anyja mellén érzi magát biztonságban, a legfontosabb lénnyel, az anyával kerül kapcsolatba. A jó anya etet, a jó baba eszik. A szeretet kifejezésének ?si mintája az etetés, a kínálás, illetve a felkínált étel elfogyasztása. A karácsonyi ünnepek során nem kínálni étellel a vendéget, vagy pedig visszautasítani az ételt nagy illetlenség lenne.

Az együtt evésnek, a közösségi dohányzásnak, kávézásnak, illetve általában a közös orális aktivitásnak, a közös „gittrágásnak” er?s kapcsolatépít? jellege van. Az ember ilyenkor azokkal kerül bizalmas viszonyba, akikkel szívesen m?ködik együtt, akikben megbízik. Jelképesen tehát úgy érzi, hogy a közösen elfogyasztott étel révén eggyé váltak.

Az ünnepi ebédnél visszautasított étel nagy sért?désekre adhat okot, ugyanis nemcsak a kínált étellel lehet baj, hanem a tálaló személyével is. Az asztal körüli történések finom jelzései az együtt ev?k rejtett viszonyainak. Ki foglalja el az asztalf?t, ki osztja az ételt, kinek jutnak az ízesebb falatok? Ki kritizálja, ki dicséri az ételt, és a többiek hogyan reagálnak az értékelésekre? Ezek a szerepek már az ?sember tüze körül kialakultak, de jelen vannak a régi rómaiak vagy a görögök asztalánál, a királyi palotában vagy szegények ünnepi vacsorájánál is. Alacsonyabb rend? ember nem ülhetett az asztalhoz, csak akkor kapott ételt, ha mindenki más már jóllakott. A paraszti világban a cseléd vagy akár a család fel nem avatott fiúgyermeke sem ülhetett az ünnepi asztalhoz. Így vannak ezzel az állatvilág alacsonyabb rend? szerepl?i is, akik a jóllakott ragadozó után kapják meg a koncot.

A családi mili?ben elfogyasztott közös étel a mai napig a boldogság általános képlete. Egy kutatásban egyetemisták és középiskolások különféle attit?djeinek érzelemmozgósító erejét hasonlítottuk össze: a leger?sebb érzelmi húrokat az „otthon enni” hívószó pengette meg.

Karácsony az elhízás id?szaka?

Általános tévhit, hogy karácsonykor hízunk el. Túlesszük magunkat, de nem ekkor hízunk el. A túlsúly nem úgy keletkezik, hogy szenteste csinosan lefekszünk, és reggel arra kelünk, hogy éjszaka elzsírosodtunk. Legfeljebb arra riadunk hajnalban, hogy rettenetesen túlettük magunkat. Valójában két karácsony között hízunk el! Az elhízás – észrevehetetlenül – naponta néhány 100 kilókalória többletfelvétellel alakul ki. Napi 100 kilókalória (2 dl tej, vagy 1 darab kifli, vagy 1 dkg tepert?) túlevése évi 6 kilogramm súlynövekedést eredményez. Napi 100 kilókalóriával több mozgás pedig (2000 lépés, vagy 10 perc közepes iramú kerékpározás) változatlan étkezés mellett évi 6 kilogramm – szenvedés és éhezés nélküli – leadását jelenti. A kívánatos testsúly megtartásához tehát err?l az alig észrevehet? kalóriatöbbletr?l kell lemondani, vagy ennek megfelel? mozgástöbbletet kell rendszeressé tenni. A drasztikus fogyókúra hosszú távon azért eredménytelen, mert az éhezés jelzés a szervezetnek és a léleknek, hogy beköszöntött – az evolúcióban oly jól ismert – éhínség ideje. Ilyenkor a túlélés zsigeri, automatikus és impulzív – nem tudatosodó – reakciója, hogy minden ehet?t be kell kapkodni, addig, amíg van.

A böjti id?szak

A karácsonyi nagy töltekezést aztán követi a januári nagy fogadalmak és a böjt id?szaka, amely spirituális értelmet ad a téli id?szak nélkülözésének – amit majd az egész ciklust lezáró nagy húsvéti lakomázás old fel.

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2018. 6. számában

2018-06 lapszámban megtalálható