Amikor az anorexia átveszi a kontrollt

A 25 éves Vivien tíz évvel ezel?tt küzdött anorexiával. A nem evést nem azért kezdte el, mert túlsúlyos tini volt, és fogyni szeretett volna, hanem hogy legalább ezt az egy területet kontroll alatt tarthassa az életében. Ma már egészséges, mer „nagyokat” enni, és lelkiismeret-furdalása sincs egy vasárnapi ebéd után.

Milyen gyerekkori el?zménye, kiváltó oka volt nálad az anorexiának? Mondta valaki, hogy kövér vagy? Megszégyenítettek? Esetleg büntetni akartad magad valamiért? És miért éppen ezt a választ adtad a problémáidra?

Nem volt igazán tudatos válasz az étel iránti kontroll. Nem a fogyás volt a lényeg, hanem olyan valamibe menekülni, ami felett kontrollom van. Tinédzserként eléggé izoláltan éltem, az volt az érzésem, hogy semmit nem irányíthatok, így ezt a területet akartam és tudtam az irányításom alá vonni.

Hány évesen kezd?dött és mennyire volt gyors a folyamat? Egyenként, lassan mondtál le az ételekr?l, vagy ez a megvonás drasztikus volt? És milyen ételekre terjedt ki?

Hirdetés

Úgy 15-16 éves koromban kezd?dött, és lassú folyamat volt. Alapgondolatként abba kapaszkodtam, hogy csak egészségesebben szeretnék táplálkozni. Azzal kezd?dött, hogy nem ettem cukrot, magas zsírtartalmú ételeket, feldolgozott élelmiszert, kés?bb már tejtermékeket sem. Ez aztán elég extrém irányba ment el: az étrendem lekorlátozódott zöldségekre, gyümölcsökre és joghurtra. Nem egyik napról a másikra történt mindez, szépen, lassan zártam ki a dolgokat. Mindent, amit az étkezésr?l olvastam a neten, szentírásnak vettem, például hogy este hat után nem lehet enni, ha a szénhidrát hizlal, akkor azt sem szabad, szóval mindent végletesen értelmeztem. Így alakult ki, hogy egy id? után csak salátákon és almán éltem. Egyre többet sportoltam is, mert úgy éreztem, többet kell foglalkoznom magammal. De a sport is hamar kényszeressé vált, bár eleinte a futás is az egészségesség címszó alatt indult. Ha megvolt a tudat, hogy elégettem x kalóriát, akkor nem volt jelen a pánikszer? érzés minden evésnél. Hajtott, hogy egyre többet, egyre hosszabb távot bírtam, ez is megadott egy pillanatnyi sikerélményt.

Eleinte biztosan kínzó volt az éhségérzet, nem lehet egyszer? nem enni… Hogyan küzdötted le, mivel magyaráztad meg magadnak, hogy így jobb?

A függ?ségekhez hasonlítanám: akkor éreztem magam er?snek, értékesnek, ha minél tovább bírtam az éhséget. Nem volt egyszer?, de egy id? után hozzászokik az ember, elmúlik, és nem olyan er?teljes. A pillanatnyi siker fontosabb volt, er?sebb élmény: az, hogy jobb vagyok, mint a másik, aki eszik, hiszen én ezt meg tudom vonni magamtól, legy?zöm önmagamat.

Biztosan volt kedvenc ételed, amir?l mégis nagyon nehéz lehetett lemondani…

A sajtot nagyon szeretem, de az arról való lemondás is csak plusz er?t adott, lám, erre is képes vagyok.

Mit szólt a környezeted? Hogyan próbáltak segíteni?

Akkoriban kollégiumban laktam, és bár voltak, akik szerettek volna segíteni, én még tagadásban éltem, és nem akartam megoldani, szembenézni ezzel. Az anyukám is mellettem állt, együtt evett velem, és próbált programokat szervezni, közösségbe vinni. A barátaim is hívtak társaságba, eleinte mégis nagyon nehéz volt, sokszor azt éreztem, hogy kívülálló vagyok, izolálom magam a többiekt?l. Amikor szembesültem vele, hogy teljes érték? tagja szeretnék lenni a baráti társaságomnak is, és alapvet?en teljes életet szeretnék élni, amit nem az ételek irányítanak, az indított el a gyógyulás útján.

Hány kilós voltál a legsoványabban, és milyen egészségi károsodást szenvedtél?

Vékony testalkatom volt, és nem vagyok túl magas sem, de a 155 cm-hez képest 30 kilót nyomtam. Igazából mindig láttam, hogy hogy nézek ki, s?t volt bennem egy id? után szégyenérzet is, emiatt nem néztem már tükörbe sem. Begyulladtak az ízületeim, mert rengeteget sétáltam, amikor a futást már nem bírtam, és akkor is hajtottam magam, amikor már fájt a járás. Borzasztóan hullott a hajam, elkezdtek romlani a fogaim. Tudtam, hogy én csinálom ezt magammal, láttam, hogy néznek rám mások a metrón, a villamoson, az utcán is beszóltak, mennyire betegül nézek ki. Ez is hatott, de a szembenézésre nagyjából két és fél év után került csak sor.

Elmentél olyan csoportba, ahol anorexiásokkal beszélgethetsz, kerestél szakembert a megoldáshoz?

Nem kértem segítséget, bár kerestem az interneten csoportokat, de itthon nem nagyon találtam, inkább az angol nyelv? közösségekhez kapcsolódtam.

Nem gondoltad, hogy fontos lenne pszichológussal megbeszélni, mi áll az irányításmánia, a túlzott kontrolligény hátterében?

Mivel a magam erejéb?l sikerült kijönnöm az anorexiából, és emiatt jobban lettem, nem éreztem ennek szükségét. Arra rájöttem – bár nem szeretnék senkit hibáztatni –, hogy az otthoni körülményekb?l akartam kiszakadni, saját életre vágytam. Amikor ez sikerült, azaz az önállóság útjára léptem, egyszer?bb volt a problémáimat is kezelni.

Volt visszaesés?

Egyszer-kétszer igen, de egyre er?sebb volt a motivációm is, hogy elszakadjak a korábbi rossz metódustól.

Most van a súlyoddal problémád?

Nincs, rendben vagyok vele, de sokkal inkább azt mondanám, hogy már nem érdekel, hány kiló vagyok, vagy ki hogy tekint rám, mert tudom, hogy nem ez határoz meg. De ez egy hosszú tanulási folyamat volt, amihez sok ember segítsége kellett a környezetemben, akik felnyitották a szemem.

A magad példája nyomán mit tanácsolsz azoknak, akiknek környezetében, családjában, baráti körében valaki hasonló problémával küzd? Hogyan tudnak segíteni?

Minél több empátiával. Nem szabad magára hagyni azt, aki szenved. Sokszor elég lett volna az is, ha csak meghallgat valaki anélkül, hogy ítélkezne. F?leg a legmélyebb id?szakokban, amikor ?rültnek éreztem magam, és úgy gondoltam, hogy ezt nem mondhatom el senkinek, mert akkor ?k is ?rültnek látnak majd, és ez alapján határoznak meg. Féltem, hogy elítélnek, pedig nagyon szerettem volna elmondani, ami bennem van.

Van ellenérzésed, lelkiismeret-furdalásod, ha sokat eszel? Mi a helyzet egy nagy családi összejövetelen, születésnapon?

Már nincs, de ehhez sok ilyen születésnap és ünnep kellett. Ehhez sokszor kellett sokat enni, és aztán elengedni az ezzel járó rossz érzéseket, beidegz?déseket. Elengedni, és azt követ?en megtapasztalni, hogy nem történik semmi, nem lesz másnap világvége.