A szégyent a büszkeséggel és a b?ntudattal együtt szelftudatos érzelemnek nevezzük. További alapérzelmeinkkel ellentétben ezekr?l akkor beszélhetünk, ha a személy saját magának tulajdonítja bekövetkezésüket. De hogyan kapcsolódik a szelftudat ezekhez az érzelmekhez? Ilyenkor az ember viselkedése nem felel meg az önmagáról kialakított ideális képnek, vagy megszegi az emberi együttélésre vonatkozó szabályokat, megsért valakit, testi vagy lelki fájdalmat okoz. Ezen érzelmek, de leginkább a szégyenérzet kialakulásában nagy szerepe van a tanúknak. A szégyen érzelme arról tájékoztat bennünket, hogy nem olyanok vagyunk, mint amilyenek lenni szeretnénk.

Milyen okok játszhatnak közre?

A szégyen, amelyhez általában alsóbbrend?ség és értéktelenség érzése párosul, a hozzá kapcsolódó szorongás vagy éppen düh miatt legátolja a személy érzelmeinek és gondolatainak tudatosítását, megakadályozva a jóvátételre irányuló törekvését. Ahogy a gyermeknek egyre n? a kapacitása a tapasztalatok, normák, szabályok értékelésére, úgy változik a szégyen és b?ntudat gyakorisága és összetettsége.

Kaufman úgy gondolta, hogy a szégyen a fejl?dés bármelyik szakaszában megjelenhet, de a kiváltó tényez?k különbözhetnek. Ilyen lehetséges kiváltó ok lehet a szül?i harag els? el?fordulása, ami elkerülhetetlen, viszont a gyermek törésként élheti meg: szégyen a szelfben.

Mindez nem azt jelenti, hogy a haragot el kell kerülni, de az „interperszonális hidat” kés?bb újra kell építeni, mert ennek hiányában a szégyen meger?södik.

A gyerekkor kés?bbi szakaszában a kontroll módja aktiválhatja a szégyent. Megjelenik a direkt figyelmeztetés, mint „szégyelld magad”, és az olyan szül?i kijelentések, amelyek elkerülhetetlenül kiváltják a szégyent. A serdül?kor a sebezhet?ség id?szaka a szégyen szempontjából, mivel a körülmények adva vannak a szégyen színterének, az elkerülhetetlen testi változások felhívják a figyelmet a szelfre. Feln?ttkorban négyféle szégyenkiváltó jelenik meg: a gyengeség, vagyis a kontroll hiányának észlelése, a kudarc a hivatásban, a kudarc a kapcsolatokban, és az öregedés.

A szégyen megélése és feloldása

Nathanson kutatása szerint mindenki különböz? módon reagál megszégyenít? helyzetekre. A lehetséges kimenetelek: a visszavonulás, az önmaga ellen fordulás, az elkerülés, valamint a mások ellen fordulás. Visszavonulás esetén a személy megpróbál kilépni a helyzetb?l, elkerülni azok társaságát, akik tudnak a megszégyenít? dologról. Elkerül? magatartás esetén letagadja a megszégyenít? dolgot, meggy?zi magát arról, hogy nincs oka rá, hogy rosszul érezze magát, s?t bizonyos esetben ellentétbe fordítja a helyzetet, és saját érdemeit felnagyítja. Ezt gyakran alkohol- vagy szerhasználat kíséri. Önmaga ellen fordulás esetén az egyén negatív önértékelésbe kezd: megharagszik magára, vádolja önmagát, el?fordulhat, hogy szuicid gondolatokkal küzd. A másik ellen fordulás esetén viszont a másikra haragszik meg, amiért ilyen érzést váltott ki benne, kiabál, megszégyenít, még fizikai támadás is elképzelhet?.

Nehéz ugyan együtt élni a szégyennel, de még nehezebb megosztani azokkal, akik tör?dnek velünk. A szégyen feszültségének a személyiség fejl?dését leginkább segít? megoldása mégis a másokkal való megosztás. Az emberi köt?dések er?sségének egyik fontos mutatója az önfeltárás mértéke: mennyire vagyunk képesek a kudarcok, a szégyenteljesnek vélt történések megosztására a kinevetés kockázata nélkül. A szégyen bevallása a másiknak lehet?séget ad nagylelk?, empatikus reakcióra, a szégyent megél? fél pedig megértheti, hogy kudarcaival együtt elfogadják, hogy nem kell sem viselkedésében, sem intellektuális területen tökéletesnek lennie ahhoz, hogy szeressék. Ez azonban lehet kockázatos stratégia, különösen túlzott szigorúsággal követel? szül?k, illetve túlzottan kritikus partner esetében.

A köt?dés szerepe

Különféle kutatások arra az eredményre vezettek, hogy a köt?dés biztonsága és a szelftudatos érzelmek mértéke között összefüggés van. A köt?déselmélet egyik kulcsmotívuma szerint a biztonság élményének korai megtapasztalása – illetve ennek elmaradása – mentén kiépül a gyermekben a bels? munkamodell, amely személyiségének alappillére. Az emberi köt?dés vizsgálata során abból érdemes kiindulni, hogy az újszülött nem képes aktív helyváltoztatásra, ezért nem tudná követni semmilyen formában életfeltételeit biztosító édesanyját. A köt?dési viselkedés az, ami az anyát és gyermekét nem engedi eltávolodni. A gyermeket két, egymásnak ellentmondó vágy vezérli: egyrészt fel akarja fedezni a világot, másrészt keresi gondozója közelségét, mert ez jelenti számára a biztonságot. A köt?dési rendszer többek között az e két vágy közötti egyensúlyt teremti meg.

Egyes kutatók úgy vélik, hogy a köt?dési mintázatok állandóak maradnak a fejl?dés során, úgy hiszik, hogy a gyerek számára els?dleges gondozójához való köt?dése szolgál összes kés?bbi kapcsolatának modelljéül. John Bowlby elméletei szerint a csecsem?k egy bels? munkamodellt állítanak fel arról, hogyan viselkedjenek más emberekkel, és ezután ezt használják minden új helyzetben annak eldöntésére, hogy mit is tegyenek.

Bár ha köt?désr?l beszélünk, akkor a legtöbb kutatás az anyákkal való kapcsolatot hangsúlyozza, nem lehet figyelmen kívül hagyni az apák szerepét sem. Nagyon fontos, hogy az apa érzelmileg elérhet? legyen, és tudja korrigálni az anya esetleges bizonytalanságait. Az apai köt?dés és szégyen kialakulása kevésbé kutatott terület, de az bizonyos, hogy az érzelmileg bántalmazó apa növeli a hajlamot a szégyenérzet kialakulására.

A biztonságtól a bizonytalanságig

A biztonság fennállását a gyerekek folyamatosan ellen?rzik. Ez nemcsak a fiatalabb életkorúakra igaz, hanem a serdül?k is tesztelik id?r?l id?re, hogy számíthatnak-e még a szüleikre. Ha ennek a „tesztnek” pozitív az eredménye, meger?södik bennük a biztonságérzet. A köt?déskapcsolat nyújtotta biztonság azt jelenti, hogy a gondoskodó és a gondozott között a kapcsolati mintázat id?vel stabillá válik.

A szégyen szabályozása szempontjából lényeges lehet a szül?i elutasítás élménye, ami er?teljesen befolyásolja a korai köt?dési stílust. A bizonytalan köt?dési stílus nyilvánvaló szerepet játszik a fokozottabb szégyenhajlam és a krónikus szégyen kialakulásában. Néhány kutatásban egyetemi hallgatókat vizsgáltak meg, köt?dési stílusukat összevetve a szégyenre és b?ntudatra való hajlammal. Szorongó és zavarodott köt?dés esetén nagyobb valószín?séggel jelent meg a szégyenre való hajlam, mint elkerül? vagy biztonságos köt?dési stílus esetén.

Az érzelmekr?l való párbeszéd

Az anyával való jó kommunikáció jelzések és visszajelzések olyan állandó sorozatát jelenti, amely a kapcsolat folytonosságát és mélységét segíti. A korai anya-gyerek kapcsolat során a gyermek megtanulja, hogyan kell jelet adni és válaszolni ahhoz, hogy a szül?t?l is választ kapjon. Ez a kommunikációs séma lesz az alapja a kés?bbi információcserének és tanulási folyamatnak.

Egy nagyszabású magyar kutatásban az anyai párbeszéd narratív stílusjellemz?ire helyezték a hangsúlyt. Azt vizsgálták, hogy az anya részvétele és támogatása a diskurzusban hogyan kapcsolódik a gyermeki önértékeléshez. Arra kértek 5–7 éves gyerekeket és szüleiket, hogy két eseményr?l meséljenek közösen: egyr?l, amelyben a gyermek büszke volt, és egyr?l, amelyben a gyermek szégyellte magát valami miatt. A párbeszédeket több szempontból is elemezve azt kapták, hogy az anyai kérdezés módja, az anyai narratív stílus összefügg a gyermek önértékelésével, elfogadottságérzésével. Ha az anya és a gyermek egy hullámhosszon tudnak m?ködni, az anyának nem szükséges ismételten kérdeznie, elég csak el?relendíteni a közös történetet. Amikor a gyermek már elég gyakorlott történetmesél?, a szenzitív szül? megteheti, hogy háttérbe vonul, id?t és teret hagy a gyermeknek arra, hogy kivegye részét a történet felépítéséb?l. Amennyiben a szégyen vagy a büszkeség élményér?l a páros könnyedén hoz egyeztetett példát, az arra utalhat, hogy a gyermek számára jól beazonosíthatóak ezek az érzések és a hozzájuk köt?d? események.

Az érzelmekr?l való párbeszéd a gyermek érzelmi szocializációjában és érzelemszabályozásában is fontos szerepet tölt be. A közös felidézés lehet?séget ad egy újraértelmezésre, ahol újból értékelhetik az eseményt: ezt hívjuk önéletrajzi emlékezetnek. Ilyen elbeszélések során a gyermek személyes jelentést tulajdonít a történéseknek, s ezek segítségével bontakozik ki a szelférzése. Az érzelmileg jelent?s események közös elbeszélése tehát kapcsolatban áll a gyermek önértékelésével, és hozzájárul ahhoz, ahogyan reprezentálja magát a szociális térben.