Gondolatban térjünk vissza a szül?i házba, ahol jó esetben számos szeretetteljes élmény ért, és megtanultuk, hogy érzéseink és szükségleteink fontosak és kifejezhet?k. De mi a helyzet akkor, ha családunk nem tudta kielégíteni érzelmi és fizikai szükségleteinket? Szüleink folyton dolgoztak, és kevés id?t töltöttek velünk, vagy elváltak, és bennünk mélységes ?r tátongott apánk szeretete iránt. Úgy n?ttünk fel, hogy folyamatos hiányérzetünk volt, vágyódtunk valami után, amit nem érhettünk el. Feln?ttként aztán megakadt a szemünk valakin, akihez eszméletlenül vonzódtunk, csak egy baj volt vele: hogy zárkózott, érzelmileg elérhetetlen volt, vagy éppen olyan viszonyban állt velünk, ami nem tette lehet?vé, hogy párkapcsolat alakuljon ki közöttünk, de az is lehet, hogy olyan valaki iránt tápláltunk vonzalmat, akinek családja volt. Lehetséges, hogy van összefüggés a gyermekként megélt hiány, az elérhetetlennek megélt szeretett személy utáni sóvárgás és kés?bbi partnerválasztásaink között? Mintha egyfajta mintázat rajzolódna ki a szemünk el?tt, és megismételnénk a gyermekkorunkban átélteket.

Miért ismételjük destruktív kapcsolati mintáinkat?

Számos különböz? tényez? járulhat hozzá ahhoz, hogy hajlamosak legyünk „rosszul” választani. Annak ellenére, hogy tudjuk: a helyzet, a körülmények vagy a partner nem megfelel?, a kapcsolat egészségtelennek bizonyul, mégis belemegyünk, mert túlságosan vonzó számunkra. Nehéz rajta változtatni, hiszen mindig könnyebb azt folytatni, amit eddig is csináltunk. Éppen azért hat olyan elementáris er?vel, mert azt az érzetet váltja ki bel?lünk, hogy ebben már gyakorlottak vagyunk. Preferenciáinkban bizonyos mintázatok figyelhet?k meg, akár több is egyszerre. Közülük sok gyermekkori élményeinkben gyökerezik, az újnak t?n? helyzet pedig el?hívja bel?lünk az ismer?sség érzetét, mindezt természetesen tudattalan folyamatok által. Azért választunk hozzánk nem ill? partnereket, mert így megismételjük azt, ami korábban traumatizált bennünket, hogy az ismétlés által úrrá lehessünk a helyzeten. Az irányítás által próbáljuk megváltoztatni a végeredményt, ami által meggyógyulnánk. A fenti példánál maradva, a bennünk él? gyermek még mindig vágyik az át nem élt szeretetre, és ezt az ?rt feln?ttként partnerünk által szeretnénk betölteni. Egy másik néz?pont szerint ez összefüggésbe hozható azzal is, hogy agyunk idegpályái meger?síthet?k bizonyos tevékenységek ismétlésével. Gondoljunk csak bele, hogy gyakorlással mennyi mindent el tudunk sajátítani! Nincs ez másként a gyerekkorunkban gyakorta átélt káros ingerekkel sem. Azt mondhatjuk, hogy gyermeki agyunk egyszer?en rátanult, hozzászokott, hogy minket elhanyagolnak, a szeretett személy nem elérhet?, és feln?ttként hajlamosak leszünk olyan férfiakat/n?ket választani, akik mellett ezek az idegpályák m?ködésbe léphetnek, anélkül hogy észrevennénk. 

Diszfunkcionális családi interakciók

Vizsgáljuk meg közelebbr?l, milyen gyermekkori körülmények okozhatnak ilyesfajta hátrányt feln?tt életünkben. Tipikus jelenség, ha az egyik vagy mindkét szül? addikcióval küzd, legyen az drog, alkohol, promiszkuitás, szerencsejáték vagy munkafügg?ség, hiszen ezek mind befolyásolják a családtagok életét is. Traumatizáló hatása van annak, ha a szül?k fegyelmez? eszközként fizikai er?szakkal vagy azzal való fenyegetéssel élnek, ilyen például az egyik szül? védelme az er?szakos másiktól, de annak is, ha a depressziós anyát vagy apát folyton fel kell vidítani, vagy ha kénytelenek állást foglalni a szül?k között fellép? konfliktusban. Gondot okozhat még a pénzügyi vagy az alapvet? fizikai gondozás biztosításának hiánya, valamint ha er?teljes tekintélyt, kontrollt gyakorolnak a gyerekek felett. Nyomot hagy az is, ha lebecsülik, kritizálják a gyerekeik érzéseit, gondolatait. Egy másik ismert jelenség, amikor a szül?k megtörtént eseményeket tagadnak le vagy ferdítenek el a narratívájukkal, amivel sajnos a gyerek valóságérzékelését kérd?jelezik meg. Rendkívül káros az is, ha elérhetetlen elvárásokat és követelményeket támasztanak a gyerek felé, aminek hatására automatikus szorongás épül be azzal az öntudatlan magyarázattal társulva, hogy ha például nem szerzi meg a legjobb jegyet, a szülei nem fogják szeretni. Láthatjuk tehát, hogy nagy eltérések mutatkoznak abban, hogy a családokban milyen fajtájú és súlyosságú diszfunkcionális interakciók és viselkedések fordulhatnak el?. Attól függ?en, kinek milyen súlyos batyu adatott, ez befolyással fog bírni az egyén másokba és önmagába vetett bizalmának kialakulására, önértékelésére, énképére, tetteire, kés?bbi munkavégzésére és kapcsolati mintáira is. 

Hogyan törjük meg párválasztási szokásainkat?

Szerencsére azért van megoldás. Lássuk, mit tehetünk annak érdekében, hogy újrahuzalozzuk az agyunkat, és megtörjük a számunkra hátrányos párkapcsolati mintákat:

• Tudatosítsuk magunkban, hogy milyen uralkodó kapcsolati minták jellemz?ek a családban. Vegyük észre, hogy az interakciók, amiket átéltünk, vagy amiket akár még most is folytatnak velünk, milyen hatást fejtenek ki ránk. Fedezzük fel az összefüggéseket az akkori és a jelenlegi állapotok között. Hasznos lehet, ha kapcsolati dinamikákról olvasunk, vagy akár naplót vezetünk, és kiírjuk magunkból gyermekkori tapasztalatainkat.

•  Nagyon fontos, hogy tisztában legyünk saját gondolatainkkal, érzéseinkkel és viselkedésünkkel, hogy megértsük, ezek milyen szerepet játszanak nem m?köd? kapcsolatainkban. Végül is a tetteinkért mi magunk vagyunk felel?sek, és azért is, hogy olyan módszereket sajátítsunk el, amelyek alkalmazásával kielégíthetjük párkapcsolati szükségleteinket.

•  Tanuljunk meg és gyakoroljunk új készségeket ahhoz, hogy meg tudjuk törni választásaink körét. Ez lehet például kommunikációs készség vagy éppen érzelmeink szabályozása és öngondoskodásunk következetes gyakorlása.

•  Mi is megpróbálhatjuk lehámozni kapcsolati mintáink rétegeit azzal, hogy feltesszük magunknak a következ? kérdéseket: „Mi olyat tesz a másik ebben a kapcsolatban, amit?l rosszul érzem magam?” „Melyik szül?m volt rám nagyobb hatással, kihez álltam közelebb?” „Ha rossz volt a kapcsolatunk, melyikükkel volt így jellemezhet?, és miért?”

•  Legyünk kedvesek önmagunkhoz. Meglep? lehet, de erre is érdemes külön figyelmet szentelni, hiszen a jelent?s változások nagy bels? munkát igényelnek, ami meger?ltet? lehet. A változás egy folyamat, ami akár hónapokig, évekig is eltarthat, így fontos, hogy szeressük azt, akik vagyunk. Lépésenként változtassunk, és az új készségek gyakorlására koncentráljunk. Ahogy fentebb is láttuk, gyakorlással agyunkban új idegpályák er?södnek meg, amelyek új viselkedési és gondolati mintákat eredményezhetnek.

•  Keressünk fel egy pszichológust, szakpszichológust vagy terapeutát, aki ért? figyelemmel fog minket végigkísérni a változás hosszú útján. A diszfunkcionális kapcsolatok az elhagyásból, elutasításból, szégyenb?l és más fájdalmas traumatikus élményekb?l fakadnak. Meg kell tanulnunk értékesnek és szerethet?nek érezni magunkat ahhoz, hogy egészséges, stabil és szeretetteljes kapcsolatokat tudjunk kialakítani. Amíg érzelmi sebeink és kielégítetlen gyerekkori szükségleteink velünk vannak, addig a gyógyulást továbbra is olyan partnerek mellett fogjuk keresni öntudatlanul, akik nem képesek számunkra megadni, amire vágyunk. Törjük meg ezt az ördögi kört, és keressünk fel egy traumainformált szakért?t, aki számos terápiás megközelítést ismer, amelyek hasznosak lesznek számunkra.

•  Végezetül, ne próbáljunk tökéletessé válni, és ne próbáljuk a családunkat se megváltoztatni. Ami volt, elmúlt, kezünkben van a lehet?ség, hogy a jelenben kipakoljuk a batyunkban hordozott sérelmeinket, és új értelmezést, megértést alakítsunk ki a történtekr?l, hogy ezáltal felszabadulhassunk korábbi kapcsolati mintáink fogságából, és valóban olyan párt válasszunk magunknak, aki a leginkább hozzánk ill?.

Párválasztási tanácsok, avagy randi-1×1 

Ne tegyük a kapcsolatkeresést életünk középpontjába, mert emiatt túlzottan rástresszelhetünk a találkozásra. Adjunk esélyt a második találkozónak is, ahol felszabadultabbak lehetünk. Ügyeljünk partnerünk beszéde mellett a nonverbális kommunikációjára is: mimikájára, testbeszédére, gesztusaira, tekintetére és vokális jeleire. Ha elutasítanak, kezeljük könnyedén: még szerencse, hogy az elején kiderült.Figyeljünk oda azokra a bizonyos piros zászlócskákra! Általában nagyon jól tudjuk már a kapcsolat elején, hogy mi fogja okozni a végét, mégsem hallgatunk a megérzéseinkre. Keressünk olyan tevékenységeket, amiket közösen végezhetünk és mindketten élvezünk, alakítsunk ki rituálékat, amelyek csak hozzánk köthet?k: a „kávézónk” látogatása vagy „kedvenc ételeink” elkészítése egymásnak.Többször szerelembe eshetünk, de ezek a kapcsolatok nem feltétlenül alkalmasak arra, hogy leéljünk bennük egy életet. Olyan partnert keressünk, akivel hasonlóak az értékeink, a világlátásunk, és emellett osztozunk a vonzalmon is.Felejtsük el a játszmázást. Nyíltan vállaljuk gondolatainkat és érzéseinket.

Czapák Zita – szervezetfejleszt?, pszichológiai szakújságíró, viselkedéselemz?