Lehet viccelni Van Gogh levágott fülével?

Kisebb botrányt keltett, hogy Londonban, egy Van Gogh-önarcképekb?l rendezett kiállításon a múzeumi boltban fül formájú radírt árusítottak, utalásként a fest? levágott fél fülére. Többen felháborítónak találták, hogy a múzeum viccet csinál egy mentálisan beteg ember szenvedéséb?l és tragédiájából. Érdekes lélektani kérdés: miért tartja valaki elfogadhatónak vagy t?rhetetlennek az efféle tréfát? És egyáltalán: lehet-e egy tragédiával kapcsolatban viccesen megnyilvánulni?

Több is veszett Mohácsnál, szoktuk mondani, ha az elejtett vajas kenyér a megkent oldalával lefelé ér földet, vagy egyéb jelentéktelen kár ér bennünket. Vajon belegondolunk-e, hogy tréfás vigasztalásként apró-csepr? veszteségeinket egy olyan történelmi katasztrófával vetjük össze, amelyben több mint 14 ezer magyar katona halt meg? Ha a szólásmondásban Mohács helyett valamelyik modern kori terrortámadás vagy sok áldozatot követel? csata helyszínét említenénk, az olyan ízléstelen és bántó lenne, hogy alighanem mindenkit megbotránkoztatna.

A botrányosság a humor szerves része lehet

Hirdetés

A Titanickal lehet tréfálni – külön Titanic-vicckönyv is kapható a neten –, 9/11-gyel viszont egyáltalán nem. Még a II. világháború eseményeit is feldolgozták humoros formában, például a Halló, halló! cím? televíziós vígjátéksorozatban, amit nálunk is sikerrel vetítettek, vagy Az élet szép cím? Oscar-díjas filmben. A tanú cím? szatirikus vígjáték az ártatlan emberek kivégzésével végz?d? koncepciós perekkel kapcsolatban sütött el legendás poénokat, a Gyalog galopp pedig a pestisjárványtól kezdve a boszorkányperekig sok halálosan komoly eseményt ábrázolt frenetikus humorral. Vagyis biztos, hogy a fül formájú radír nem egyszer?en azért keltett felzúdulást, mert tragikus témát érintett.

Ami azt illeti, ahhoz, hogy valami humoros legyen, eleve nem árt, ha van benne egy kis szabályszegés, határátlépés, „rosszaság”. Egy pszichológiai kísérlet résztvev?inek elmeséltek egy történetet, amelyben egy fiatal n?, aki tudja, hogy az apja elvesztette a munkáját, javítani szeretne családja anyagi helyzetén, ezért elhatározza, hogy az interneten áruba bocsátja a szüzességét. A történet másik változatában azt határozza el, hogy az ékszereit adja el. Azoknak a résztvev?knek, akik a szüzességr?l szóló változatot olvasták, 78 százaléka helytelennek tartotta a lány döntését, ugyanakkor 45 százalékukat meg is nevettette az ötlet. Az ékszerek eladásában viszont senki nem talált semmi rosszat – de vicceset sem. Ha a botrányosság a humor szerves része lehet, miért t?nnek bizonyos tréfák elfogadhatatlannak? Talán Mark Twain ismert megállapítása a kulcs: a humor nem más, mint tragédia plusz id?.

Lélektani távolság

A kérdéskör legismertebb kutatója, Peter McGraw többek között olyan kísérleteket is végzett, amelyek Mark Twain megállapítását tesztelték. Egy alkalommal például arra kérte a résztvev?ket, hogy idézzenek fel olyan eseteket az életükb?l, melyek az id? múlásával humorosabbakká váltak, és olyanokat is, melyek megtörténésük pillanatában viccesek voltak, ám ez a hatás kés?bb csökkent. A kirajzolódó kép egyértelm? volt: az id? azokat a történéseket tette vidámabbá, amelyek eredetileg súlyos bajnak számítottak, míg a minikatasztrófák épp ellenkez?leg: megtörténtükkor humorosak lehetnek, de kés?bb már nemigen. Ha például valakit elüt az autó, lehet, hogy öt év múlva vicces sztoriként képes el?adni az esetet, ha viszont kalapáccsal véletlenül ráüt az ujjára, az éppen jelen lév?k nevethetnek ezek, ám öt év múlva az ügy teljesen érdektelenné válik. McGraw elmélete szerint a humor e fajtájának lelke az, amit talán ártalmatlan szörny?ségnek nevezhetünk. Ilyennek számít, ha egy testközelb?l borzalmas és tragikus esemény – például a mohácsi vész vagy egy boszorkányper – olyan nagy lélektani távolságra kerül t?lünk, hogy fenyeget?, rémiszt? jellegének nagy részét elveszíti. Ugyanakkor a nagyon kis jelent?ség? mal?rök is ártalmatlan szörny?ségek, csakhogy ezek esetében a lélektani távolság hatására az eredetileg bennük rejl? kevés fenyegetés is elenyészik, így ezek csak megtörténtükkor viccesek, kés?bb elveszítik humorkelt? potenciáljukat. A fenyegetettség és az ártalmatlanság megfelel? aránya szükséges ahhoz, hogy valami vicces lehessen.

No de mi is az a bizonyos lélektani távolság? Minek a hatására érezzük úgy, hogy egy tragédia már nem érint közelr?l bennünket? McGraw szerint az egyik tényez?, amely lélektani távolságot hoz létre, a múló id?, ahogyan erre Mark Twain kiválóan ráérzett. Hasonló hatása van a fizikai, valamint a szociális távolságnak is. Ez utóbbi lényegében azt jelenti: nem mindegy, hogy valami egy közeli barátunkkal vagy egy ismeretlennel történt. Végül a hihet?ség, a valóságh?ség is nagyban befolyásolja a lélektani távolságot. A gyerekm?sorok között a tévé biztosan nem mutatna be egy olyan természetfilmet, amiben egy macska megöl egy egeret, ám a Tom és Jerry, ami szinte kizárólag hihetetlenül agresszív gyilkossági kísérletek megjelenítéséb?l áll, vicces – pusztán azért, mert az ábrázolás nagyon távol áll a valóságtól. A fül alakú radír forgalmazói bizonyára úgy gondolták, már elég nagy lélektani távolságra vagyunk Van Gogh öncsonkításától ahhoz, hogy viccelni lehessen vele, mások viszont még érzelmileg közelinek érezték a tragédiát.

Humor a haláltáborban

Nemcsak a lélektani távolság képes humort generálni, a kapcsolat fordítva is m?ködik: ha valamivel viccelni tud az ember, akkor attól – legalábbis ideiglenesen – el is távolodik egy kicsit, csökkentve a sokszor elviselhetetlen stresszt. A tragédiával viccelni nem feltétlenül érzéketlenség, az érintettek számára önvédelmi módszer is lehet, a humor olyan csodálatos képesség, mely csak nekünk, embereknek adatott meg, és talán soha nem hagy el bennünket. Egy holokauszttúlél? beszámolója szerint a koncentrációs táborban a szörny? éhezés közepette gyakran beszélgettek receptekr?l, az ételek elkészítésér?l. Egy ilyen alkalommal az egyik beszélget? hirtelen elkomorodott. „Mi baja lehet?” – kérdezte az egyik fogoly a társát. Mire a másik: „Biztos odaégette a süteményt.”

Mannhardt András – pszichológus, újságíró

2022-04 lapszámban megtalálható