Sára 36 éves, hónapok óta küzd fáradtsággal, szédüléssel, alhasi fájdalmakkal, id?nként a háta és a mellkasa is fáj, és emellett néha h?emelkedése van. Az orvosi vizsgálatok szerint a tünetek hátterében nem áll betegség. Mit gondolunk, Sára szomatizál?

Most olvassuk el a történetet egy másik f?szerepl?vel: Péter 36 éves, már három hónapja állandóan fáradt, fáj a háta, a mellkasa, a gyomra, néha h?emelkedése is van, és szédül. Az orvosi vizsgálatok szerint a tünetek hátterében nem áll betegség. Mit gondolunk, Péter szomatizál?

Ha a definíció szerint gondolkodunk, akkor mindketten szomatizálnak: ugyanis ha a testi tüneteket – pl. hasfájás, szédülés, ízületi bántalmak, h?emelkedés, fáradtság, izzadás, mellkasi szorító fájdalom, gombóc érzése a torokban, hátfájdalom – teljes mértékben nem magyarázza valamely organikus vagy egyéb ismert (pl. lelki) betegség, és nem valamilyen szer (pl. alkohol, drog, gyógyszer) okozza, akkor szomatizációról beszélünk.

Vajon eltér?en ítéljük-e meg a tüneteket laikusként vagy akár szakemberként attól függ?en, hogy férfi vagy n? panaszkodik rájuk? A kutatások azt mutatják, hogy diffúz tünetek esetén az orvosok n?knél könnyebben jutnak arra a következtetésre, hogy szomatizáció állhat a háttérben.

Tényleg inkább a n?k szomatizálnak?

Jól dokumentált ténynek t?nik, hogy sokkal több n? fordul szomatizációs problémával orvoshoz, mint férfi. A n?k gyakoribbnak és krónikusabbnak vélik a tüneteiket, mint a férfiak, s ez a különbség a tünetbeszámolókban már gyermekkorban is tetten érhet?. A különbség hátterében egyrészt eltér? szocializációs stratégiák állhatnak: a szociális környezet a lányoknak inkább megengedi a fájdalom és a negatív érzelmek kifejezését, a fiúk azonban nem lehetnek „anyámasszony katonái”. A fájdalmi ingerek feldolgozásában biológiai különbségek is felfedezhet?k, ennek eredményeképpen a n?knél fokozottabb a fájdalomszenzitivitás: serdül?koruktól és az els? menstruációtól fokozottan figyelnek a testükre, testi m?ködésükre, így nagyobb az esély, hogy a gyenge fizikai jeleket is észrevegyék, s adott esetben ezeket a bizonytalan jelzéseket kórosnak, vagyis valamilyen betegség jelének ítéljék. Mindemellett a n?knél nagyobb mérték? torzítás is megfigyelhet?, amikor visszamen?leg kell értékelniük az el?forduló tünetek intenzitását. Az észlelési küszöböket a menstruációs ciklus és a termel?d? ösztrogénszint is befolyásolja, a ciklus elején, az ún. follikuláris fázisban ugyanis a magasabb ösztrogénszint fokozottabb érzékenységgel társul.

Egyes vizsgálatok viszont azt jelzik, hogy a tünetek gyakoriságát nem magyarázza a nemi hovatartozás, ha az érzelmi distresszt kisz?rjük. Ez arra utal, hogy a n?k talán azért szomatizálnak inkább, mert magasabb érzelmi distresszt élnek át. Ismert, hogy a lehangoltság és a szorongás jellemz?bb a „gyengébbik nem” képvisel?ire.

N?/Férfi vagyok és szomatizálok. Miért?

Mindenkinek vannak id?nként testi panaszai: fáj a fejünk, fáradtak vagyunk, hasmenésünk van, szédülünk. Jó esetben ezek a tünetek rövid ideig zavarnak minket, és jelent?sen nem befolyásolják a mindennapi m?ködésünket, a munkavégzésünket, családi és baráti kapcsolatainkat. Kiknél és miért válnak tartóssá ezek a tünetek?

A szomatizációs panaszokat újabban stresszfügg? tünetekként értelmezik. Már régóta ismert – gondoljunk csak Selye János munkásságára –, hogy a stressz potenciális megbetegít? tényez?. Ugyanakkor az is ismert, hogy nem mindenki lesz beteg azok közül, akik fokozott stressznek vannak kitéve. Újabban úgy vélekednek, a kulcstényez? az, hogy a stressz elmúlását követ?en a pszichés és biológiai m?ködés milyen gyorsan áll helyre. Ennek megfelel?en a fenntartott stresszt és az ezzel összefügg? fenntartott pszichés és fiziológiai arousalt (izgalmi állapotot) tekintik az egészséget potenciálisan veszélyeztet? tényez?nek.

Fenntartott stressz és szomatizáció

A stresszt „legegyszer?bben” állandó – múltbeli, jelen- és jöv?beli – aggodalmaink tartják fenn: rágódhatunk a múltban történt dolgokon vagy egy még be nem következett esemény miatt, rágódhatunk a jelen negatív történésein. Az újabb vizsgálatok szerint a szomatizáló személyek hajlamosak rágódni múltbéli veszteségeiken – vagyis arra figyelnek, hogy mi hiányzik az életükb?l.

Az érzelmi élet jellemz?i, így a negatív érzelmek átélésére való fokozott hajlam, a negatív érzelmek (lehangoltság, szorongás) fokozott gyakorisága és az érzelmek azonosításának nehézségei miatt nagyobb hangsúlyt kapnak az események negatív aspektusai. Az érzelmeiket nehezen azonosító, az érzelmi és testi jelzéseket egymástól nehezen megkülönböztet? személyek az érzelmi élmény differenciálatlansága miatt stresszhelyzetben védtelenek lesznek a feszültségnövekedéssel szemben. Az intenzív negatív érzelmek testi és lelki egészségre kifejtett negatív hatása viszont csak akkor érvényesül, ha nincs lehet?ségünk kifejezni ezeket, s mindemellett nem vagyunk képesek pozitív érzelmeket generálni a stresszes id?szakokban. Éppen ez jellemz? a szomatizálókra: negatív érzelmeik kifejezését legátolják, és stresszes id?szakokban nehezen tudják fenntartani pozitív érzelmeiket (pl. hobbival, szociális tevékenységekkel).

A biológiai rendszerek megváltozott m?ködései – pl. nem megfelel? stresszrendszer-aktivitás és -szabályozás, az immunm?ködés eltérései – biológiai szinten megnehezítik a stresszel való hatékony megküzdést. A megváltozott biológiai m?ködés hátterében – többek között – gyermekként vagy feln?ttként átélt, feldolgozatlan traumák is állhatnak, amelyek „természetesen” pszichés szinten is kifejtik hatásukat.

A fenntartott stressz még csak az els? lépés a szomatizáció felé: a következ? kritikus pont az, hogy a stresszel összefügg? testi tüneteket (pl. fejfájás, hátfájás, fáradtság, gyomorfájás, szapora szívverés) hogyan értelmezzük, miként értékeljük.

A tüneteket fenntartó tényez?k

A negatív események vagy a megtapasztalt tünetek katasztrofizálása – vagyis borzalmasnak, elviselhetetlennek címkézése, felnagyítása – és a megélt tehetetlenség tartósítja a tüneteket, s  fokozza azok intenzitását. Az ún. szomatikus attribúció, vagyis els?sorban a fizikai okok el?térbe helyezése a tünetek értelmezésében (pl. azért fáj a hasam, mert valami nincs rendben a gyomrommal), és a betegséggel-egészséggel kapcsolatos maladaptív hiedelmek (akkor vagyok egészséges, ha nincs semmi panaszom) szintén a tünetek állandósulását eredményezhetik, egyben az orvoshoz fordulás valószín?ségét is emelik. A testi m?ködésre irányuló figyelem miatt az egyébként észrevétlen, gyenge, ritka testi jelzések is könnyebben tudatosulnak, s fokozott jelent?séget kapnak.

A tünetek értelmezését az adott kultúrán belül nyilván a szocializációs tapasztalatok is befolyásolják. A szül?k, közeli hozzátartozók gyakori vagy krónikus betegségei során a gyermek önkéntelenül azt tanulja meg, hogy a panaszok (pl. fájdalom) hátterében fizikai okok (betegség) állnak – s kés?bb ezt a tudást alkalmazza a tünetek értelmezésére. A tünetek egyéb lehetséges magyarázatai fel sem merülnek, pedig például a hasfájásnak számos lehetséges oka lehet, a gyomorbetegségeken kívül okozhatja tartós szorongás is.

A szociális környezet elutasító vagy éppen túlzottan félt? hozzáállása is tartósíthatja a tüneteket, fokozhatja a katasztrofizálást és a negatív érzelmek (pl. szorongás, düh) el?fordulását. Az elutasító család, barát vagy éppen a felkeresett orvos megkérd?jelezi a tünetek valódiságát, a túlzottan félt? környezet pedig a beteget felmenti minden kötelezettsége alól, az állapotáról való folyamatos kérdezgetés pedig újból és újból a testére és a tünetekre irányítja figyelmét.

Sok tényez? állhat tehát a szomatizációs kórképek kialakulásának hátterében. Az egyes betegek különböznek abban, hogy a sok tényez? közül náluk éppen melyek okozták a probléma kialakulását és fennmaradását. Az egyénre jellemz? specifikus tényez?k ismerete segíti az orvost és a pszichológust abban, hogy a beteg a legmegfelel?bb terápiát kapja.

Titokzatos testi tünetek -1. https://mipszi.hu/cikk/150824-...

Titokzatos testi tünetek-3. https://mipszi.hu/cikk/150824-...