Egyedülálló, szingli, párkeres? – mindenki a párját keresi?

A 2016. évi mikrocenzus, azaz a „kis népszámlálás” adatai szerint nagyjából 251 ezer 20–49 éves szingli[1] él Magyarországon – ?k azok, akiknek nincsen se tartós párkapcsolatuk, se gyermekük, nem kötöttek még házasságot (n?tlenek, hajadonok), egyedül élnek. Még ennél is többen lehetnek azonban, akik a nagy ? után kutatnak, vagy éppen most is „nyitott” szemmel járnak, készen arra, hogy rájuk találjon a szerelem. Ugyanis nem csak a szinglik tartoznak az egyedülállók közé. Bár a hétköznapi szóhasználatban a szinglit és az egyedülállót gyakran szinonimaként használják, statisztikai értelemben minden szingli egyedülálló, de nem minden egyedülálló szingli. Az egyedülállók azok a férfiak és n?k, akik egyedül élnek – tehát egy 30-as éveiben járó, független, magasan képzett, karrierjét szem el?tt tartó gyermektelen n?, egy középkorú, elvált kétgyermekes apuka, vagy például a nyugdíjas korhatárt éppen átlép?, férje elvesztését követ?en özveggyé vált, három gyermeket felnevel? n? ugyanúgy  egyedülállónak számít, ha a háztartást egyedül alkotja. Összességében tehát, ha a „kis népszámlálás” adatait nézzük, legalább 1,2 millióan lehetnek egyedül, ami az azóta eltelt csaknem 5 évben még tovább emelkedhetett.

Nehéz, szinte lehetetlennek t?n? feladat pontosan meghatározni, vajon mennyien vágynak valóban tartós párkapcsolatra, hányan várhatnak arra, hogy végre megérkezzen számukra is az igazi. Ha a teljes képet szeretnénk látni, nem csupán annak egy szeletét, akkor a 20–49 éves szinglik mellett azokat is érdemes felkutatni, megszólítani, akik bár nem számítanak szinglinek, mégis a párjukat keresik.

Miért nem találjuk egymást?

Napjainkban nemcsak személyesen, az utcákat pásztázva vagy egy rendezvényen fel-alá sétálva bukkanhatunk életünk párjára, hanem számtalan társkeres? oldal, alkalmazás lehet a segítségünkre, néha mégis úgy érezhetjük, mintha nehezebb lenne fellelnünk az oly fontos, hiányzó mozaikdarabkát, hogy teljessé váljon az életünk. A lehet?ségek tárházában sokan talán bár reményekkel telve, de egy újabb csalódástól félve, mások pedig a profilok között tétovázva, a számukra leginkább jónak t?n? személy után kutatva lépnek a virtuális társkeresés ösvényére. Bár a társadalomkutatók már régóta próbálják megfejteni, hogyan választunk párt magunknak, közvetlenül a párjukat keres? magyar egyedülállókhoz eddig csak kevesen fordultak segítségért.

Milyen az ideális társ, illetve párkapcsolat a társkeres?k szerint? Létezik-e az igazi, vagy együtt, közösen kell tennünk azért, hogy azzá váljunk egymás számára? Mi lehet az oka annak, ha valaki még nem találta meg a párját? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Randivonal Társkeres? oldallal. Közös kutatásunk online kérd?ívét idén márciusban valamivel több, mint 1200 – a Randivonalon regisztrált – párkeres? töltötte ki. A válaszadók többsége (52 százaléka) – a statisztikai értelemben vett egyedülállókhoz hasonlóan – a n?k, az érettségizettek vagy diplomások közé tartozott (37, illetve 38 százalék), átlagéletkoruk 53 év volt. Az online társkeres? oldalak, alkalmazások népszer?ségét jelzi, hogy a felhasználók száma, ezzel együtt pedig az adott felületet használók demográfiai összetétele is rendszeresen, szinte naponta változik. A felmérésben részt vev?k a statisztikai értelemben vett egyedülállók f?bb jellemz?it jól közelítik, lehet?séget teremtve arra, hogy ne csak a számokat lássuk, hanem az adatok mögé betekintve jobban megismerjük a párjukat keres?k valós élethelyzetét.

Így ismerkedtünk régen, így pedig ma

Egy, a Chicagói Egyetemen végzett felmérés adatai szerint 2005 és 2012 között az amerikai házaspárok valamivel több mint egyharmada online társkeres? oldalon talált egymásra. Már akkor is ez volt a legnépszer?bb ismerkedési forma a komoly kapcsolatra vágyók körében, a munkahely a második, a barátok pedig a harmadik helyen állt a rangsorban – de persze nem volt ez mindig így. Hol vannak már azok az id?k, amikor a család döntött arról, vagy legalábbis próbált segíteni abban, hogy kivel éljük le az életünket, vagy amikor a szomszédban él?k voltak az els?dleges randipartnerek?

Az 1940-es években például az amerikai párok egynegyede a családján, egyötöde pedig a barátain keresztül ismerkedett meg a párjával, de ezekben az id?kben még az iskolában is gyakran születtek nagy, életre szóló szerelmek. Az online randizás már az 1960-as években kezdetét vette, de ekkor még nem voltak olyan kifinomultak az egymásra találást segít? rendszerek, mint napjainkban – és persze az online jelenléthez szükséges digitális eszközzel sem rendelkeztek annyian, mint manapság.

2010 már jelent?sebb változásokat hozott, hiszen a korábbi évtizedekhez képest csupán a párok kisebb része ismerte meg választottját a család révén, a szomszédságban, vagy éppen az iskolában. Ezzel szemben, bár még az élen járt a barátok révén és a szórakozóhelyeken való ismerkedés, az online párkeresés szinte egyik pillanatról a másikra berobbant az életünkbe, és azóta is meghatározó szerepet játszik e téren.

A koronavírus-járvány alapjaiban rendezte át a mindennapjainkat, volt id?szak, amikor gyakorlatilag csak a virtuális tér jelentette azt a platformot, ahol új, potenciális jelöltekkel „találkozhattunk”. A Randivonalon regisztrált, kutatásunkban részt vev? párkeres?k szerint azonban mégsem ez volt a legf?bb oka annak, hogy az adatfelvétel id?szakában, ami éppen a 3. hullám idejére esett, ezen a felületen keresték a párjukat. Talán nem meglep?, de leginkább a lehetséges partnerek száma vonzotta a legtöbb regisztrálót, hiszen az online térnek köszönhet?en jóval nagyobb a „merítési” lehet?ség, mintha csak a közvetlen környezetünkre hagyatkoznánk. Az egyedülálló, feltehet?en párjukat keres?k számátt látva mégis úgy t?nhet, nem biztos, hogy a sok opció egyenes utat jelent a sikerhez, vagyis a nagy ?-höz – de kétségtelenül megnöveli az esélyeinket, hogy rátaláljunk. Ehhez viszont jó, ha tudjuk, melyek az igazán fontos tulajdonságok, ha a jövend?beli párunkra gondolunk.

Milyen társat keresünk?

A párválasztás olyan, mint egy bonyolult, többismeretlenes egyenlet, aminek a matematikai feladványokkal szemben nincs egyetlen, mindenki számára jól bevált, helyes megoldása. Egyéni utak, egyéni élethelyzetek vannak –ám ha jobban megnézzük, azért mégis találunk néhány közös metszéspontot. Hogy ne vesszünk el a szerelem útveszt?jében, érdemes tisztában lennünk a saját preferenciáinkkal – ebben viszont a párválasztással foglalkozó elméletek is a segítségünkre lehetnek. Vannak például, akik befektetésként tekintenek jövend?beli párkapcsolatukra, ami anyagi vagy egyéb haszonnal járhat számukra. Mások az általuk el?nyösnek tartott tulajdonságokat keresik a lehetséges partnerekben, hogy végül annál személynél horgonyozzanak le, akit ebb?l a szempontból a legjobbnak tartanak. Vajon a magyar párkeres?k is ezeket az ismerkedési stratégiákat követik, vagy más igények, elvárások mentén fogalmazzák meg azt, milyen is számukra az ideális társ?

Abban a kutatásban megkérdezettek közül a legtöbb párkeres? egyetértett, hogy a megbízhatóság, az intelligencia, valamint az újra és a közös élményekre való nyitottság a három legfontosabb tulajdonság, amit leend? párjukban is szívesen felfedeznének. Ha azonban az életkort is figyelembe vesszük, valamelyest árnyaltabb képet kapunk. Mint tudjuk, a szerelem kortalan, mégis úgy t?nik, hogy id?vel mintha némileg átértékelnénk, mi is fontos igazán számunkra, ha a „másik felünket” keressük. A 20-as éveikben járó párkeres?k választásait még egyértelm?en a szerelem iránti vágy irányítja (a maximális 5-b?l 4,59 pont), a 30-as és a 40-es korosztály számára is ez a legfontosabb a megbízhatóság után, az 50 éveseknél vagy annál id?sebbeknél azonban már csak a negyedik helyre került.

Lehet, hogy a sikertelen párkapcsolati próbálkozások után már nem hiszünk a szerelemben, vagy éppen az újabb csalódásoktól tartva nem merünk megint szerelmesnek lenni? A párkeres?k válaszai alapján úgy t?nik, hogy bár a visszautasítástól, kudarctól való félelem szinte mindenki életében tetten érhet?, de nem az id?sebb, hanem éppen a fiatalabb korosztály tagjai tartanak a leginkább attól, hogy ismét csalódniuk kell. Az adatokból az t?nik ki, , hogy a 20-as és a 30-as éveikben járó egyedülállók mintha nyitottabbak lennének a szerelemre, ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy ne vívódnának, vajon a megfelel? partnerre bukkantak-e, vagy ne tartanának attól, hogy tovább kell folytatniuk a keresgélést. 

Míg a 20-as és 30-as éveikben járó párkeres?knek legkevésbé az számított, hogy választottjuk többet keressen náluk és saját lakóingatlannal rendelkezzen, addig az életkor el?rehaladtával úgy t?nik, hogy mindkett? egyre fontosabb szerepet tölt be a párválasztás során. A vonzó küls? szinte kivétel nélkül valamennyi korcsoportnál a középmez?nyben helyezkedik el – ez többek között arra is utalhat, hogy bár a komoly kapcsolatot keres? egyedülállók számára fontos a küls? megjelenés, mégsem ezt tekintik leginkább mérvadónak, ha életük párjáról van szó. Ugyanis olyan bels? tulajdonságok el?zik meg, mint például a kompromisszumkészség, a humorérzék és a magabiztosság.

Bár lehet, hogy pontosan tudjuk – már számtalanszor elképzeltük, pontokba szedtük –, milyen lenne számunkra az ideális társ, az élet olykor mégis felülírhatja a számításainkat. Kérdés, mennyire vagyunk nyitottak arra, hogy eltérjünk ezekt?l az el?re meghatározott szempontoktól – azaz adunk-e esélyt valakinek, aki nem teljesen olyan, mint akit elképzeltünk magunknak. A kutatás eredményei mindenképpen bizakodásra adnak okot, hiszen csupán a párkeres?k ötöde ragaszkodik berögzött elvárásaihoz, és csaknem ennyien hajlamosak eltérni azoktól. A párjukat keres? egyedülállók szerint a leend? partnerrel szemben támasztott túlzott elvárások miatt lehetnek most olyan sokan egyedül, de a saját magunkkal kapcsolatos elvárásaink is nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy pár nélkül töltjük a mindennapjainkat.

Hiszünk még az Igaziban, vagy már elvesztettük a reményt?

A kutatásban részt vev?k fele már több éve keresi a párját: tízb?l négyen több mint egy, de kevesebb, mint négy éve vannak egyedül, hárman pedig már négy évnél is több id?t töltöttek el pár nélkül. Mégsem adták fel a reményt, hogy egyszer megtalálják, ráleljenek szívük választottjára. Az a kérdés már megosztja a válaszadókat, hogy létezik-e a nagy ?, akit nekünk szánt a sors, vagy csak a képzeletünk szüleménye.. Minden negyedik párját keres? teljes mértékig hisz abban, hogy létezik az igazi, és meg is fogja találni. Ugyanakkor pedig minden ötödik meg van gy?z?dve arról, hogy az Igazi nem létezik, hanem közösen kell tenni azért, hogy a párok azzá váljanak egymás számára.

Van tehát, aki egy konkrét személyt keres, arra vár, bízva abban,  hogy az útjaik végül egymáshoz vezetnek – de van, aki úgy gondolja, hogy a közös munka, az összecsiszolódás még talán ennél is fontosabb. Ahogy haladunk el?re az életünkben, óhatatlanul érnek bennünket szerelmi csalódások. . Talán vannak, akik korábban még hittek a nagy ?-ben, de id?vel, néhány sikertelen párkapcsolati próbálkozás után mégis más elhatározásra jutottak.

Így vagy úgy, de valahol mindenkire vár valaki, legyen az a nagy ?, vagy akit éppen elénk sodort a sors – de ha az ideális társat keressük, Kurt Tepperwein szerint el?ször nekünk magunknak kell ideális partnerré válnunk.

[1] A szingliket a hazai és a külföldi kutatási tapasztalatok alapján határoltuk le.