A Lady Diana-jelenség

„Huszonöt éve nem értem. Nem értem, mi van benne, ami különlegessé teszi. Mert valaminek lennie kell, azt nehezen fogadom el, hogy mindenki meg?rült, csak én nem” – írta nemrég egy újságíró barátom, látva Párizsban a virágokat, fényképeket, házi készítés? emléklapokat, melyeket Diana halálának 25. évfordulója alkalmából helyeztek el az emberek a végzetes autóbaleset helyszínén. Csakugyan, érdekes kérdés: milyen lélektani okokra vezethet? vissza Lady Diana hihetetlen népszer?sége?

Diana Spencer sok mindent megtestesített, amivel az emberek könnyen és szívesen tudtak azonosulni. Házassága úgy kezd?dött, mint valami tündérmese: a fiatal és szép óvón? találkozik a királyfival, aki feleségül kéri. Majd következik az álomesküv?, melynek pompáját és eleganciáját azóta sem lehetett felülmúlni, és amelynek él? televíziós közvetítését 750 millióan nézték világszerte.

A nép hercegn?je

A hercegn?nek kiváló adottságai voltak ahhoz, hogy tökéletes celebbé váljon. El?nyös megjelenése, fotogenitása, a lényéb?l sugárzó elegancia a bulvárlapok kedvencévé tette. A Forbes magazin néhány évvel ezel?tt megjelent cikke szerint Diana az önmenedzselés zsenije volt, és a sajtó figyelmét tudatosan használta fel önmaga népszer?sítésére, szeretetigényének kielégítésére. Legfontosabb nyilvános szereplései f?képp a jótékonysághoz, a humanitárius kezdeményezések támogatásához kapcsolódtak. Rendkívüli érzelmi intelligenciájával, empátiájával megtalálta azokat az ügyeket, amelyek nemcsak neki, de a lakosság jelent?s részének is fontosak voltak. Így születtek meg a máig emlékezetes fényképek, például az, amelyiken 1987-ben keszty? nélkül fog kezet egy AIDS-es beteggel, hogy így segítsen eloszlatni az akkoriban elterjedt tévhitet, mely szerint az AIDS érintés útján is terjed. Vagy az a kép, amelyen sisakban, véd?mellénnyel látni ?t egy angolai taposóakna-mez? mellett. Mindezzel Diana messze túllépett a királyi család tagjaitól elvárt protokolláris kötelezettségeken, sok száz jótékonysági akciójával pedig éveken át állandó szenzáció tudott maradni. Merészségével, közvetlenségével megnyerte a britek szívét.

Hirdetés

Összeomló házassága azonosulási felület volt

Szerepléseinek másik f? területe családi problémáinak nyilvánosság elé tárása volt. Házassága öt év alatt megromlott, 1992-ben megjelent a Diana igaz története cím? könyv, amely zseniális PR-húzás volt. A kötet Diana szemszögéb?l mutatta be a történteket, így a közönség értesülhetett arról, hogy Károly herceg mint férj hidegen, elutasítóan viselkedett, és ez volt az oka Diana öngyilkossági kísérleteinek. Lélektani szempontból ezzel Diana fontos lépést tett: elhanyagolt, érzelmileg bántalmazott feleségként jelent meg a nyilvánosság el?tt, így rengeteg hasonló helyzetben lev? n? tekinthette a sorstársának és azonosulhatott vele.

Rendkívüli hatású volt az az 1995-ös tévéinterjú is, melynek sugárzása idején London utcái szinte kiürültek. A m?sort 23 millió brit nézte. Pszichológiai szempontból különösen fontos, hogy Diana ebben az interjúban nyíltan beszélt evészavaráról, bulimiájáról. Azzal pedig, hogy felvállalta ezt a viszonylag kevés figyelmet kapó, ám meglehet?sen gyakori és általában súlyos szégyenérzettel párosuló betegséget, elérte, hogy a következ? években több mint kétszer annyi bulimiás brit n? szánta el magát, hogy kezelésre jelentkezzen, mint korábban. A „Diana-effektus” azonban a hercegn? halála után csökkenni kezdett, és az ezredfordulóra visszaállt a korábbi állapot.

Egyirányú kapcsolatok

Diana népszer?ségének egyik titka biztosan az, hogy számos különböz? kapcsolódási pontot kínált fel a potenciális rajongóknak. Ám a celebimádathoz rajongók is kellenek! Vajon kik és miért lesznek egy-egy híresség rajongói, netán megszállottjai? A lélektan ezzel a kérdéssel már viszonylag sokat foglalkozott. Jóformán bárki lehet celeb, akinek a tevékenysége és többé-kevésbé az élete is a nyilvánosság el?tt zajlik. Mégis, a celebek els?sorban a film, a tévé és a popzene világából kerülnek ki, de ugyanúgy lehetnek írók, sportolók és politikusok is. Megjegyzend?, hogy a rajongói magatartás koncepcióját a lélektan még a közösségi média megjelenése el?tt dolgozta ki, és Lady Diana is ebben a korban élt. A klasszikus rajongás központi eleme a paraszociális kapcsolat, ami egyirányú, egyoldalú viszonyt jelent, amelyben a híresség nem is ismeri rajongóját. Ez a fajta viszony létezik az online térben is, ahol a híresség szerepét betöltheti egy influenszer vagy bármilyen videósztár, de sz?kebb körben ismert szerepl?k is gy?jthetnek elszánt követ?ket.

A celebek iránti rajongásnak három szintje van. A „legenyhébb” fokozatra az jellemz?, hogy az ember csak azért érdekl?dik a celebek iránt, mert ez szórakoztatja, és jól el tud beszélgetni másokkal, akik szintén kedvelik az adott hírességet. A következ? szint intenzívebb és személyesebb viszonyt jelent, ilyenkor a rajongó valódi érzelmeket táplál a celeb iránt. A harmadik fokozat már-már beteges: a rajongó a híresség megszállottjává válik, akaratától függetlenül fantáziál róla, és a celebbel való foglalkozás szinte átveszi az uralmat az élete felett. Ha ez az állapot áll fenn, akkor valószín?, hogy egyéb pszichés problémák is jelen vannak, például depresszió vagy szorongás.

Egy háromezer f? részvételével végzett felmérés szerint az emberek 1%-a válik megszállott celebimádóvá, 10% intenzív, személyes érzelmeket táplál valamely híresség iránt, és 14% csak azért foglalkozik ilyesmivel, mert jó társasági témát lát benne. Vagyis az emberek 75%-át egyáltalán nem érdekli a hírességek magánélete. Az általános vélemény az, hogy nincs baj a celebek iránti érdekl?déssel mindaddig, amíg a rajongás nem hatalmasodik el annyira, hogy megzavarja az ember életét.

Az ideális én

Sokan azért lelkesednek egy celebért, mert olyan értéket testesít meg, amelyet a rajongó is szeretne a magáénak tudni. Ilyen esetben a celeb példakép, a rajongó „ideális énjének” képvisel?je. A valódi barátok egymást er?sítik, bátorítják – és a paraszociális kapcsolatok hasonlítanak az igazi barátságra, legalábbis annyiban, hogy a rajongó ismer?sének érzi a celebet, érzelmileg fontos a számára. Vajon lehet az ilyen egyirányú kapcsolatnak is olyan hatása, mint a tényleges barátságnak? Jaye L. Derrick és munkatársai 168 olyan egyetemistát kértek fel egy kísérletben való részvételre, akik valamely híresség rajongói voltak. Egy korábbi tesztb?l a kutatók azt is tudták, hogy melyik diák önértékelése tekinthet? alacsonynak, illetve magasnak. A résztvev?k egy részét arra kérték, hat percet fordítsanak arra, hogy írásban összefoglalják, miért szeretik kedvenc hírességüket, míg a többieknek egy semleges személyr?l kellett írniuk. Végül egy önértékelést mér? teszt következett, melynek eredményeib?l kiderült, hogy akinek korábban alacsony volt az önértékelése és kedvenc celebjére gondolt, annak önértékelése javult. Ez azt jelzi, hogy a hírességek iránti rajongásnak kedvez? hatása is lehet az ember lelkiállapotára. Ha tehát valaki – akár negyed századdal a halála után – Diana életére, személyére gondol, és ett?l jobbnak, er?sebbnek érzi magát, akkor csak hálásak lehetünk a ránk hagyott örökségért.

MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2023/1 Pszichoszomatika lapszámban megtalálható