„Empowering”. Egyre többször és több helyen lehet olvasni–hallani ezt az idegen szót, és bosszantóan lehetetlen megfelel?en magyarra fordítani. Ezért fordultam a Csillagok háborúja c. film bölcs jedi-lovagja, Yoda mester szavaihoz.

Találnunk kell a magunk számára szavakat, amelyek kifejezik a meghatározó gondolatot: önmagunk és mások által képessé válni önmagunkká és másokká lenni. Amire nincsen szavunk, azt nem tudjuk megvalósítani. Ezért ha nem sikerül egyetlen szóba, akkor is szavakba kell foglalni azt, ami képessé tesz kiteljesíteni a lehet?ségeinket.

Ehhez azonban el?ször egy igazán nagy kört kell tennünk.

Epigenetika és spiritualitás

Mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi reményekkel szemben az ember egyedfejl?dését befolyásoló tényez?ket nem tudjuk a remélt mértékben uralni. Az epigenetikai ismeretekkel új molekuláris biológiai értelmezést nyertek az ember szellemi fejl?dési folyamatai.

Az egyedfejl?dés bizonyos kritikus id?pontjaiban ható környezeti hatások életre szólóak lehetnek, s?t, a hatás generációkon is átívelhet. Vagyis ami a nagypapával történt akár már gyerekkorában, az nemcsak az ?, de az unokák génjeinek m?ködésében is megjelenik. A korábbi elképzeléssel szemben nem egyszer?en szociogenetikai úton, vagyis a családi interakciók által hat mindaz, ami az „?sökkel” történt, hanem biogenetikai úton is.

A genetikai kód, amely normális esetben lényegében változás nélkül adódik át és a DNS térképben felrajzolható, kevésnek bizonyult az ember m?ködésének megértéséhez. A kutatók azt találták, hiába tudnak változtatni a DNS térképen, nem váltunk Istenné, nem tudjuk kedvünkre átalakítani az embert. A gének csak a „hardvert” biztosítják. A programot a „szoftver” határozza meg, vagyis az epigenetikai folyamatok, amelyeket a környezet rendre átír, s a következ? generáció már átírt szoftverrel kapja meg a hardvert. Tehát a m?ködés alapját az öröklött gének adják, de a m?ködésmódot a gének szabályozását adó folyamatok befolyásolják.

Ez a kis biológiai lecke nagyon tanulságos, ha meg akarjuk érteni az „empowering” jelenségét. Els? tanulság, hogy cselekedeteink és teljesítményeink mögött jóval összetettebb folyamatok állnak, mint ahogy azt akár a biológia, akár a pedagógia, a pszichológia vagy szociológia eddig elképzelte. A bio-pszicho-szocio megközelítés rendszerszemlélete is kevés. Egyre inkább a spirituális szemlélet közvetítette gondolatokat is be kell építenünk a magunkról való gondolkodásba. Tehát Yoda mester jó helyen van itt…

A másik tanulság, hogy nincsenek megoldások, hanem megoldandó feladatot adó helyzetek vannak. Minden helyzet új helyzetet teremt a következ? helyzetek számára is, és ez térben és id?ben befolyásolja a történéseket – mint a lepke szárnyának rebbenése a káoszt.

Ezt a kört tehát ezért a két tanulságért mindenképpen szükséges volt megtenni, hogy a korábbi keretekb?l kiléphessünk, s?t, keretek nélkül is képesek legyünk gondolkodni. A szellem birodalmában ugyanis a keretek már gátakká válnak…

Az er? négy eleme

A képességek kiteljesítésér?l nem lehet az egyén önmegvalósítása nélkül gondolkodni. Ezekkel a jelenségekkel pedig nem lehet foglalkozni azok nélkül a bels? hangok nélkül, amelyeket mindenkinek a saját epigenetikája/spiritualitása, tehát egy rendkívül egyedi és közös, de folyamatosan változó közeg hoz létre. Bármelyik rendszerben gondolkodunk tehát, a környezetnek legalább négydimenziós, vagyis az id?t is bevonó hatásával kell számolnunk, s az egyedi szétválaszthatatlan a közöst?l.

Ebben a rendszerben nincsenek meghatározott képességek, nincsen kit?n? és közepes tanuló, nincsen motivált és nem motivált gyerek, nincsen tehetség és nincsen fogyatékosság. Adott pillanatban adott lehet?ségek vannak, „leosztott kártyalapok”, amikkel sokféle módon lehet nyerni vagy veszteni. A folyamatokat pedig a játékszabályok, a leosztott lapok és a játékosok játéka egyszerre befolyásolja. S?t, egy adott partira a korábbi játékok is hatással vannak, mert a korábbi történések alapján megváltozhattak a játékszabályok is, de mindenképpen megváltoztak a játékosok döntései a korábbi tapasztalatok alapján.

Közben már lehuppantunk a szilárdnak vélt hétköznapi talajra. Az egyre tömegesebbé váló motiválatlanság és teljesítményzavar kezelésére egyel?re a motiválással és képességfejlesztéssel foglalkozó szakdolgozatok, disszertációk, tudományos kutatások és projektek tömege a válasz. Pedig még a magyar nyelvnek is elég három szó: érezd az er?t. Vagyis a problémák óriási halmazát levezettük egyetlen egy kérdésre:

Miért nem érezzük az er?t?

Fejl?dési lehet?ségeinket a bels? és küls? tényez?k harmóniájában maximalizálhatjuk. Minden, ami ezt a harmóniát gyengíti, elveszi a lehet?ségeink kiteljesítésére képessé tév? er?t.

A bölcsek már több ezer éve ugyanazokat a közhelyeket mondják el nekünk frappánsan megfogalmazva. Ezeket idézzük mindenhol. Át is gondoljuk, egyet is értünk. Már csak a bátorság kell, az a kis többlet-er?feszítés, ami egy kis többletszenvedéssel jár. Yoda mester azt mondta: „A könnyebb út a sötét út. Ha jedi-lovag akarsz lenni, válaszd a kihívást!”

De mi is ez? Nem is egy, mindjárt négy hatalmas kihívásról van szó:

Fogadjuk el magunkat és másokat úgy, ahogy vagyunk.

Tartsuk be és tartassuk be a szabályokat.

Merjünk szabadok lenni és adjuk meg másoknak is a szabadságot.

Vállaljuk fel a problémákat, és adjunk értelmes feladatot másoknak.

1. A feltétlen elfogadás

A feltétlen elfogadás, a szeretet a legfontosabb, amit kaphatunk és megadhatunk. A lényege, hogy ami van, úgy fogadjuk el, ahogy van. Ez a harmónia alapja. Ez ad lehet?séget a változásra és változtatásra. A szeretet az éltet? leveg?.

A feltétlen elfogadást legkönnyebb egy újszülöttre irányuló szeretetünk által megélni és megérteni. Valljuk be, egy ilyen kis lény összességében elég kiábrándító: néha ugyan mosolyog is, de f?képpen alszik, eszik, sír, bekakil, bepisil. Mégis szeretjük, úgy fogadjuk el, ahogy van. Ha ugyanezeket a nagypapa produkálja, már közel sem érezzük azt az elfogadást, mint a kisbaba esetén. Mi a különbség?

A kisbabában perspektívát látunk, amit a nagypapában nem olyan könny? meglátni. A feltétlen elfogadás a fejl?désben való hit. Annak a tudata, hogy amik most gyengeségek, holnap már nem lesznek azok.  A feltétlen elfogadás a hit, a változás képességébe vetett bizalom. Ez csodákra képes. Miért?

Vissza a kisbabához: a feltétlen elfogadás által a kisbaba azt éli meg, hogy hatékony lény. Mosolyával, sírásával, de még azzal is, ha a pelenkáját megtölti, meg tudja mozgatni a világot. Másrészr?l azt is megtanulja, hogy a világ nagyszer?, érdemes kapcsolatba kerülni vele, mert a környezet jó, megszabadít a bajtól, vagyis biztonságban vagyok.

Az a környezet, amely nem fogadja el az egyént úgy, ahogy van, nem elégíti ki az egyén adott pillanatban meglév? igényeit és lehet?ségeit meghaladó elvárásokat támaszt, a hatékonyság érzését, az önbizalmat pusztítja. A változáshoz ismernem kell a gyengeségeimet, és el kell fogadnom magamat úgy, ahogy vagyok, mert csak akkor tudok változni, ha tudom, mit kell változtatnom – és akkor merek változtatni, ha tudom magamról, hogy erre képes vagyok. Egyébként nem fogok elindulni.

Egy példa, mennyire szégyenletes a mindennapi tanítási gyakorlatunk: egyre több helyen alkalmaznak kutyát a gyerekek olvasástanítására. Kiderült ugyanis, hogy a gyerekek sokkal jobban és szívesebben olvasnak fel a kutyának, mint akár édesanyjuknak. Mi a különbség az anyuka és a kutya között? A kutya úgy fogadja el a gyermeket, ahogy van. Úgy figyel rá, hogy nem javítja ki, nem min?síti, nem várja el, hogy jól olvasson. Számára a gyerek úgy tökéletes, ahogy van, egyszer?en csak csodálja. A gyerek ezért mer olvasni úgy, ahogy éppen tud, akár akadozva is. Ezáltal gyakorol, és sokkal jobb lesz az olvasása.

Ha valaki azt gondolja magáról, hogy hatékony és biztonságban van, mi tarthatja vissza? F?leg saját korlátai. Vagyis a feltétlen elfogadás, a bizalom és az önbizalom önmagában még kevés. Ez még csak elindít – az irányt azonban a szabályok segítenek megtalálni.

2. A szabályok

A szabályok vezetnek a környezettel való kapcsolatunk harmóniájához. A saját korlátainknak és mások igényeinek az ismerete irányítja képességeink kiteljesítését. A szabály, a „kemény föld-elem” segít megtalálni a helyünket. Ez a kikövezett talaj, út a haladáshoz.

Aki nem ismeri a korlátait és a környezetét, annak az önbizalom és a másokban való bizalom sok veszélyt jelent. Kevés, ha valaki tud és mer száguldani. Arra is szükség van, hogy a haladását irányítani tudja, s?t ha kell, a fékjei is jól m?ködjenek. Az önirányítást, a bels? fegyelmet a környezet szabta szabályokon keresztül szerezheti meg az ember.

A szabály szót itt persze nagyon széles értelemben használom. Szabály az is, amit kimondva vagy kimondatlanul közvetít a környezet arról, hogyan kell viselkednem. Szabály az is, ha megtudom magamról, milyen vagyok, illetve ha ugyanezt megtudom a környezetemr?l. Vagyis a szabály maga a tudás. Ez az egyik legjobb irányt?, térkép, vezérfonal, hogy el ne tévedjek, és megfelel?en tudjam irányítani magamat.

Gyakran hiányoznak – vagy hamisak – a környezet jelzései. A „frusztrációmentes” nevelés téveszméje sok szorongó fiatalt teremtett, mert nem tanulták meg a késztetéseiket irányítani, és akaratukat nem volt min edzeni. A túl kemény szabályok viszont elnyomják az akaratot.

Ugyanígy elbizonytalanodik, aki nem kap visszajelzést önmagáról. A tükör fejl?désünk egyik legjobb eszköze – viszont a túl korlátozó visszajelzések szintén elnyomnak, és megállítják a próbálkozást. Ilyen kalodák a diagnózisok: akinek „papírja van” arról, hogy mire nem alkalmas, súlyos bilincseket kapott. A környezet visszajelzése szerint számára a szabály az, hogy „itt igen nehezen, vagy sehogyan sem tudsz átjutni”.

A végs? döfés lehet az er?re, amikor azt mondják „Csak akarni kell.” A bilincsbe vert lélek megalázása ez. Miután a környezet a legkülönböz?bb módon akadályozta az akarat fejl?dését, ahelyett, hogy a gátló szabályokat átírná, olyasmit vár el, amely még a leveg?t is elveszi. Vagyis az esetleg korábban véletlenül már felépült önbizalmat tépázza meg, és újabb béklyót kap, mert már az akaratgyengeség b?ne is terheli.

A korlát nélküliség és a túl sok és sz?k korlát egyaránt sérülékennyé tesz, mert egyik sem segíti a bels? igényeknek a küls? lehet?ségekkel történ? egyeztetését. A rács, a háló megvéd, de korlátoz is, mert nem tanulunk meg biztonságosan közlekedni. Ezért jobb megmutatni a szabályokkal kikövezett járható utakat, mint korlátozni. A szárnyaláshoz térre és energiára van szükség.

3. A szabadság

A szabadság adja a tüzet a fejl?déshez. A magas célokhoz a fényt és az energiát a képzeleten keresztül a lehet?ségek meglátása adja. Ha már el mert indulni és biztonságosan jár, már csupán az kell, hogy nagy célokat t?zhessen ki magának az ember. Csak azzá válhatok, aminek el tudom magamat képzelni.

Senki más nem tudja jobban, mire hivatott valaki, mint saját maga. A saját kártyalapjait mindenki ismeri – még ha nem is tud err?l. Ha tehát megvan a bels? irányt?, akkor a szabadság fénye segít kitalálni, mire vagyok hivatott, milyen lehet?ségeim vannak. Az er?t, a tüzet a szabad képzelet és a szabad döntés lehet?sége adja.

Sokan félnek a szabadságtól, a t?zt?l (lásd, milyen jól beépült az emberiség tudatába Ikarosz legendája). Érthet?, hogy óvakodunk is ett?l a nehezen kordában tartható er?t?l. A szabadságtól, a szárnyalástól való félelem viszont eler?tlenít. A gyenge ember pedig még jobban fél az er?t?l, ezért igyekszik mások erejét is visszafogni. A szabadság korlátozásával mások erejét is csökkenteni lehet.

4. A feladatok

A feladatok teszik él?vé az er?t. A feladatok jelentik a víz-elemet, amely a folyamatos áramlást biztosítja. A kisgyerek még mindennek el tudja magát képzelni, majd a tevékenységén keresztül ez egyre jobban konkrét céllá lehet. A feladatok lehet?séget adnak a fejl?désre, mert a gyakorlat által jön létre a képesség – és az a tudás is, hogy megtaláljuk, mi a feladatunk ebben a világban.

A fejl?déshez értelmes tevékenységre van szükség. Ennek hiánya lelki betegséget okoz, mert az er? áramlása megakad, s üresjáratban fel?rli az embert. Az értelmes tevékenység gyógyító erej? – a leghatékonyabb terápia.

Az iskolába kerülve a gyerekeknek értelmetlen feladatokat kell végezniük. Értelmetlenségük abban rejlik, hogy nem relevánsak a gyerekek fejl?dése szempontjából. Hiányzik az iskolai oktatásból az „empowering”, vagy spirituálisabban kifejezve az alapelemek: a leveg?, a föld, a t?z és a víz.

A diákok nem kapnak

feltétlen elfogadást az önbizalom meger?södéséhez,

tiszta szabályokat az akarat meger?södéséhez,

szabad választást a célok meger?södéséhez,

egyénre szabott feladatokat a képességek meger?södéséhez.

Az egyénre szabott tanítás nem egyéni tanítás, hanem olyan közös tanulás, ahol mindenkinek lehet?sége van a fenti elemekre.

Az egyénre szabott tanítást azok a módszerek alkotják, amelyek a közösség és az egyén erejére, egymás útjainak, megoldásainak, sajátosságainak tiszteletben tartására építenek, és nagy teret hagynak a tevékenységre és annak megválasztására. A sokféleség a természet és a szellem tápláléka.

A jöv? tanításában a társas és az önálló tanulás el?térbe kerül. Ha nem, akkor elveszítjük a gyerekeinket és a jöv?nket is, mert a szellemi fejl?dést akadályozzuk. A gyerekeket vagy sikerül megtörni, és akkor megakad a szellemi energia áramlása, vagy a gyerekek eltaszítják maguktól a tanítást, és akkor a szellemi energiák kontrollálatlanul, pusztítóan áradnak széjjel. Mindkét iránynak tanúi vagyunk már kicsiben. A gyerekek egyik része szorongva, kimerülten, hasfájósan küzd a mindennapokkal, és egyre több dolga van a pszichológusoknak. A másik csoport is egyre népesebb: ?k a mindenféle beilleszkedési és magatartás zavarral diagnosztizált gyerekek.

A bölcsességek és diagnózisok átirata a négy elemre

Ami mindegyik elemben közös: csak „társas játékban” nyerhet? el. Kell, hogy valakit?l megkapjuk a feltétlen elfogadást, a szabályokat, a szabadságot és a feladatokat, hogy aztán mindezt adni is tudjuk. A feln?tté válás nem azt jelenti, hogy megkomolyodunk, és eldobjuk mindazt, ami a gyerekkorhoz köt. S?t, aki ezt teszi, nem tud feln?tté válni, mert hiányokat szenved. A gyerekkorban a lelkünkbe épül? elemekre szükség van ahhoz, hogy alkotó emberré legyünk.

A fejl?dés ereje hiányzik, akib?l hiányzik a gyermeki bizalom, aki nem bízik magában és másokban. ?k kisebb-nagyobb diktátorokká vagy alamuszi manipulátorokká válnak, mert biztonságuk érdekében nyíltan vagy titokban lenyomják, megfojtják a környezetüket, uralni akarják a helyzeteket. Hiányzik körülöttük a leveg?.

Tévelyeg az, akiben nincs meg a gyermek szófogadása, és képtelen másoknak és önmagának határokat szabni. Akarat nélkül bármibe belevihet?, bármely szél elfújja. Hiányzik talpa alól a föld.

Aki fél a szabadságtól, mint a t?zt?l, nem fog nagy célokat kit?zni maga elé. Ha pedig nagyon fél, másoknak sem adja meg a szabad választás lehet?ségét. Üzemanyag nélkül nem m?ködik még a legkiválóbb szerkezet sem.

A tevékenység folytonosan növeli, táplálja a képességeket, mint a víz az életet. Ha azonban túl sok vagy túl kevés a víz, az élet elpusztul. Aki kerüli a feladatokat vagy túlhajszolttá lesz, nem jól használja a víz erejét.

A négy alapelemre szükségünk van – és ez a négy alapelem, amelyt?l retteg az ember. Minden lelki baj hátterében valamelyik alapelem hiánya vagy az attól való menekülés érhet? tetten. Egy önvizsgálat vagy egy hiteles tükör (jó szem?, bátor családtag, barát, vagy akár a pszichoterapeuta vagy a lelkész) megmutathatja a lélekb?l hiányzó vagy félreértett elemet.

A szellemi fejl?désében akadályozott ember lelke megbetegszik. A „jó hír” a pszichológusoké, mert nekik egyre több munkájuk lesz, bár sokszor a pszichológus – akár a drog és az alkohol is – pótszer a feszültség levezetésére. A gyógyír a szabadon választott alkotó tevékenység, amit ott lehet találni, ahol bizalmat, szabályokat, szabadságot, feladatokat kapnak és adnak. Ez lehet pszichológiai rendel?, iskola, baráti kör, klub és a legjobb esetben a család is.

Legyen szó egyetlen emberr?l vagy családról, programról, intézményr?l – a négy alapelem  megléte jelzi, hogy fejleszt? er?t ad. Ha a négy elemet keressük, megtaláljuk a fejl?dést legjobban támogató közegeket. Ilyen például a hej?keresztúri iskola (l. cikkünket a 22. oldalon), és sokan azok, akikr?l ebben a folyóiratban is olvashatunk. ?k nem állítják magukról, hogy varázsolnak, ?k csak megtalálták az értelmes feladatot a maguk és mások számára.

Ha valaki ugyanis azt mondja magáról, hogy varázslatot, csodát tesz, érdemes óvatossá válni, mert magának akarja tulajdonítani az er?t. Ha valaki azzal ámít engem, hogy én varázslatra, csodákra vagyok képes, azzal is meggyengít, mert elveszi a lehet?séget, amellyel magam érezhetem meg, fedezhetem fel a saját er?met. A tanítás és nevelés számos motiváló trükkje manipuláció, mert gyorsan és saját dics?ségére akar eredményt elérni, feláldozva ezért az er? fejl?dését, nem hagy fejl?dni. „Engedd az er?t” – mondta Yoda mester.

Egy nemzet nyelve annak gondolkodásmódját képezi le – ha hiányzik egy szó, akkor hiányzik a tudatunkból egy gondolat, egy megoldás. A magyar kifejezés megalkotása azt jelenti majd, hogy mi is érezzük már az er?t, amely nem az enyém, nem a tiéd, nem én adom és nem én kapom, nem te adod és nem te kapod, hanem a mienk és mi adjuk magunknak és egymásnak és mi kapjuk magunktól és egymástól. Ez a bizalom, amely a leveg?, a szabályok, amelyek a biztos talaj, a szabadság, amely a t?z, és a kihívás, amely a víz a szellemi élet virágzásához.

És ha nincsen, aki elringasson... Akkor magunknak kell utánamenni.

A cikk a Mindennapi Pszichológia 2013. 6. számában olvasható