„Hogyan szeressem magam, ha azt sem tudom, ki vagyok?”

A F?téren álló bronzszobor el?tt lányok nagy csoportja áll és saját magát fényképezi. Mindenki gondosan igazgatja a haját, keresi a megfelel? pózt, ahol a fotóalany – Rákóczi – és ?k közösen a legideálisabb képet tudják mutatni.

Várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra...

Egy olyan képet, amilyenek akkor ott lenni szeretnének. Ahogy a világnak magukat akkor ott meg akarják mutatni, és várják a világ visszajelzését saját csodálatosságukra. Egész sokáig id?znek ott. Úgy látszik, nem mindenkinek sikerül megtalálnia a tökéletes képet magáról. Rákóczi már nem is érdekes. Talán nem is tudják, ki az. Ha a városban sétálunk egy-egy fontosabb emlékm? el?tt, vagy egy buliban szórakozunk, rendszeresen tanúi vagyunk hasonló helyzeteknek.

A selfie

Mindenki tudja, mindenki csinálta, ráadásul a brit Oxford-szótár szerkeszt?bizottsága 2013-ban a selfie-t választotta az Év Szavának. De miért is ennyire népszer?? Az önportré, önarckép készítése egészen 1433-ig vezethet? vissza Jan van Eyck Turbános férfi portréja cím? festményéig. ?t aztán m?vészek ezrei követték arcképük megörökítésében. Akkoriban a m?vész önmagát jellemz?en az önelemzés miatt festette meg egy tükör el?tt. Majd egyre több olyan önarckép jelent meg, ahol a m?vész egy bizonyos kultúrába illesztette be magát, vagy olyan attribútumot használt, mely plusz információval és könnyen beazonosítható mondanivalóval látta el a képet. Elmondhatjuk tehát, hogy a selfie a reneszánsz idejét?l jelen van az életünkben – egy olyan bels? késztetést elégít ki, ami arra irányul, hogy meger?sítést és visszajelzést kapjunk a nagyvilágtól. Napjainkban mindenki készít selfie-t, az amerikai elnökt?l kezdve a sarki f?szeresig. Az Instagramon a #selfie keresésre 267 407 479 fotótalálat jelenik meg, s a „készlet” másodpercenként kb. 100 új képpel b?vül. Jellemz?en a fiatal lányok azok, akik el?szeretettel készítenek napi három-négy selfie-t. Köztudott, hogy kamaszoknak nagy szenvedést okoz a másoknak való kiemelt megfelelési kényszer. De vajon mennyire ad valós visszajelzésre alapot a jól beállított, megkonstruált kép, amit ezek a lányok magukról készíteni akarnak? Mikor lesznek elégedettek az elképzelt képpel? És miért van szükségük annyi képre?

Hirdetés

Harc a figyelemért

A mások elismeréséért vívott mindennapos harc hamar kimerít? lehet, és számos negatív következménnyel jár – ilyen a „falcolás”, az önbüntetés széls?séges, elterjedt formája. Terápiás munkám során egyre több lánnyal találkozom, akik ha belenézek a tükörbe, egy nagy rakás szerencsétlenséget látnak. Ehhez jönnek a különböz? sértések, aminek egyik leggyakoribb megoldásaként választják a vagdosást. Az önkép teljes cs?dje az, amit ezek a lányok átélnek. Azonban egy selfie, amit addig alakítanak, amíg el nem érnek egy olyan optimális képet, amir?l már maguk is úgy érzik, hogy a világ elé tárhatják, és amire számtalan elismer? hozzászólást kapnak, gyógyír lehet a szenvedésükre. Egy olyan képet kreálnak, amely köszön? viszonyban sincs avval, amit ?k igazán gondolnak önmagukról, mégis vágynak egy meseszer? világba Az egyik lány az osztályf?nöki órán, amit a gimnáziumban tartottam, jogosan vetette fel: hogyan szeressék magukat, ha azt sem tudják, kicsodák. Naponta más és más képet hoznak létre magukról, míg a végére teljesen összezavarodnak. Az önarcképek segítenek elviselni ezt a feszültséget – ugyanakkor meg is nehezíthetik a visszatalálást igazi énjükhöz, mivel a kreált személy sokkal több elismerést, érdekl?dést vált ki másokban, mint a mindennapok valósága. Számos betegség következménye és kiváltó oka is lehet ez a folyamat. Ilyen például a testdiszmorfia, amikor a betegek attól a képzett?l szenvednek, hogy valami deformitás van a testükön.

A kreált „önarckép” következményei

A téves vagy kreált önarckép és a vele együtt járó szerep nagyban befolyásolhatja kés?bbi életük alakulását is, mivel a téves én-bemutatás zavart okozhat az állásinterjúkon, a munkahelyen, vagy akár a párkapcsolatokban.Az állásinterjú során a jelöltek amúgy is túlzott én-bemutatást használnak a kívánt pozíció elnyeréséhez, azonban ha fiatal koruktól kezdve túlértékelik magukat egy idealizált kép alapján és úgy jelentkeznek egy állásra, szinte mindig elutasítással találkoznak. Ha mégis sikeres lenne a jelentkezésük, akkor a próbaid? alatt véreznek el.Ezek a problémák a párválasztásban is megjelenhetnek – a torz énkép miatt nehezen vagy egyáltalán nem fogják megtalálni a hozzájuk ill? partnert, aki mellett aztán nyugodtan és kiegyensúlyozottan élhetik le az életüket. Nemcsak a magukról maguk által kreált idealisztikus kép miatt, hanem partnert is úgy választanak, hogy az tökéletes legyen. Talán ez is magyarázza az úgynevezett gyors ismerkedést segít? alkalmazások elterjedését. Ezeknél egy selfie jelenik meg, amir?l a felhasználó dönti el, hogy randizna vele vagy sem. Ha a bejelölt személy is úgy dönt, hogy kívánatosnak tartja azt, aki bejelölte az ? „szépségét”, akkor már nincs is más hátra, mint a személyes találkozó. Azonban ezeknek a száma elenyészik a bejelölések száma mellett. Az év elején derült ki, hogy az egyik rapid randi alkalmazás milyen algoritmus szerint dobja fel a képeket az érdekl?d?knek. A felhasználók szerint szépnek min?sített embereknek hasonlóan sokak által szépnek ítélteket mutat az alkalmazás – ellenben aki túl sok negatív véleményt kap, azt csúnyának pontozza a rendszer, és annak a hasonló besorolású felhasználókat jeleníti meg.

„Elit” klub?

Mint említettem, a konkrét találkozások száma eltörpül a min?sítések mellett. Inkább a visszajelzés a fontos. Ezért pedig mindent megtesznek a fiatal felhasználók – egészen addig, amíg nem képzelik magukat egy „elit” klub tagjainak, akiket mindenki csodál és idealizál. Persze csak a virtuális térben… A mindennapok visszajelzései persze nem mindig csengenek össze evvel, és a keletkezett disszonanciát csökkenteni kell. A kényelmetlen érzést pedig úgy enyhíthetik, hogy mindenkit, aki az ? elképzelt képükkel ellentétes véleményt mond, bolondnak, irigynek vagy vaknak tartanak. A hibát egyikük sem saját magában keresi. Az egészséges személyiségfejl?déshez ugyanis önvizsgálatot kell tartani, elfogadónak és szeretetteljesnek kell lenni önmagunkhoz, mert csak így kapunk igaz és ?szinte visszajelzést, ami majd segíti életünket annak minden területén. Rákóczi pedig szerintem boldog, ha csinos lányok fotózzák…

2016-05 lapszámban megtalálható