„Hosszú évekig próbáltam úgy élni, hogy eleget tegyek mások elvárásainak. Ordítani szerettem volna, amikor mosolyognom kellett, elrohanni, amikor embergy?r? vett körül, hallgatni lett volna jó, amikor beszélnem kellett. Ráadásul sikerült is a színjáték: az embereket elb?völte a 'szelídségem', vonzotta a bel?lem áradó 'harmónia’. A hamis illúziók világában, ahol képmutató életem nagy részét töltöttem, nem volt helye annak az embernek, aki igazából lenni szerettem volna. Kislány koromban megtanultam, hogy feln?ttek társaságában illedelmesen kell viselkedni, és csendben kell ülni. Megtanultam mosogatni és f?zni. ...Olyankor, amikor felszabadult n?nek éreztem magam, megszólalt bennem egy hang: ’Rendes kislányok nem csinálnak ilyeneket'. De amint rendes kislánnyá változtam, egy másik hang figyelmeztetett: ‘Egy felszabadult n? azt teszi, ami neki tetszik.’ Mindennap kételyeket ébresztett bennem énem két arca, míg végül sikerült eldöntenem, mit is akarok.” (Liv Ullmann)

Szinte mindenkivel el?fordul, hogy olykor érthetetlen zaklatottságot érez, hogy váratlanul heves indulatok, vagy épp ellenkez?leg, passzív tehetetlenségérzés keríti hatalmába, vagy id?nként azon kapja magát, hogy akaratlanul is önmaga ellen dolgozik. Fogalmazhatunk úgy is: mindennapi életünk történéseibe – személyenként persze igen változó arányban – sorskönyvi epizódok ékel?dnek. Fenti példánk jól illusztrálja a lelkünkben dúló bels? harcot. A magunkkal hozott, mélyen belénk ivódott korai program, ami arra sarkall, hogy egy életen át „jó kislányok” és jó kisfiúk” maradjunk, szemben találja magát egy másik er?vel, amely a felnövekedésre, az önálló döntésekre, a saját kedvtelésekre, a világ megtapasztalására, igazi önmagunk felfedezésére – azaz a „valódi életre” hív bennünket.

Váratlan helyzetek – például nyilvános szereplés, er?s stressz, egy nagy veszteség, trauma, komolyabb betegség, a munkahely elvesztése, egy párkapcsolat, házasság vége – arra hajlamosíthatnak bennünket, hogy a gyerekkorunkban tanult, akkor hatékonynak bizonyult feszültségcsökkent?, önvigasztaló, konfliktuskerül? viselkedésformáinkhoz, érzelmi reakcióinkhoz folyamodjunk, azaz „belépjünk a sorskönyvünkbe”. De ilyen – bels? békénket megbolygató – stresszt nemcsak rendkívüli helyzetek idézhetnek el?, hanem az élet természetes váltásai is: az iskolakezdés, a nemi érettség, a munkába állás, a házasságkötés, a szül?vé válás, a munkahelyváltozás, nyugdíjba vonulás, stb.. Sorskönyvünkbe belépve rendszerint valamilyen küls? elvárásnak vagy belénk ivódott bels? parancsnak felelünk meg. Úgy viselkedünk, ahogy illik, hogy fenntartsuk mások figyelmét, elnyerjük a kívánt jóindulatot – csakhogy közben valódi igényeink, érzéseink háttérbe szorulnak, zavart érzünk, s nem tudunk hatékonyan fellépni a fennálló probléma megoldása érdekében. A szabad akarat s a determináció örök kérdésében kiemelt hely illeti Eric Berne pszichológusnak – a tranzakcióanalitikus (röviden TA) irányzat megteremt?jének – az ún. élet-forgatókönyvek, szkriptek szerepér?l vallott felfogását. Berne megkülönbözteti egymástól a „valódi életet él? valódi embereket” azoktól, akiknek az élete sorskönyvük kényszereinek rabságában sok szenvedés közepett „megtörténik velük”.  „Az autonóm – vitalitásra, kreativitásra, önmaga beteljesítésére képes ember, a teljes jogú feln?tt polgár – akkor és csak akkor áll elénk, ha kikel a sorskönyvéb?l, mint kiscsibe a tojásból” – fogalmazott Berne. Az autonóm ember meg akarja ismerni s meg akarja érteni, milyen er?k szabályozzák mindennapi hangulatait, tetteit, s meg akarja tudni, hogy kapcsolataiban és a munkában miként lehetne hatékonyabb.

A TA-iskola klasszikus felfogása nem tagadja sem az öröklés (gének) szerepét, sem a társadalmi, gazdasági, kulturális meghatározottságok fontosságát, de figyelme els?sorban a személyiség szabad kibontakozását korlátozó kisgyermekkori „sorskönyvi programozás” hatásaira irányul. A sorskönyv-elmélet központi értéknek tekinti az autonómiát, a feln?tt ember azon képességét, hogy kézben tartsa sorsát és a kockázatok ellenére „valódi életet” éljen, amiben helye van a változásnak, a rugalmasságnak, a spontaneitásnak, az ?szinte érzelmeken alapuló kapcsolatok meghitt örömének, az intimitásnak. Nem torzítják a múlt leláncoló élményei, tisztán látja át azokat a helyzeteket, amelyekben fontos, felel?s feln?tt döntéseket kell meghoznia. Abban kíván támaszt nyújtani az embereknek, hogy képesek legyenek visszaszorítani viselkedésük, érzelmeik gondolkodásmódjuk sorskönyvi vezéreltségét.

A TA-elmélet számára a sorskönyvvel kapcsolatos alapkérdések a következ?k:

Mi a sorskönyv és hogyan uralja az emberek életét, milyen típusai fordulnak el?, hogyan lehet ráismerni, ha mi vagy társaink „beleléptünk”?Milyen hatásokra, milyen folyamatok révén alakul ki a sorskönyv?Miként változtathat sorskönyvén az ember?

Mi a sorskönyv?  

Berne meghatározása szerint a sorskönyv egy nem tudatos „forgatókönyv”, életterv, amit a a szüleinkt?l kapott üzenetek hatására gyermekkorunkban, 5-7 éves korunk el?tt „készítünk”, s ami kés?bb a cselekedeteinket, gondolkodásunkat, érzéseinket kormányzó nagyhatású, tudattalan er?vé válik. E korai hiedelemrendszerben a gyermek által berendezett világ lehet biztonságos vagy éppen nagyon is félelmetes, de mindenképp el?revetít egy képzetet az élet végs? kimenetér?l, s a mélyben munkáló titkos er? ennek beteljesítésére késztet.

A sorskönyvi kimenetek típusaiBerne a sorskönyveket Nyertes, Nem-nyertes („Legalább”) és Vesztes típusúakra osztotta fel. Nyertes, akinek céljai vannak s eléri ?ket. A kudarc nem ejti kétségbe – azért sem, mert felkészült erre is –, tanul bel?le és halad tovább, teljesíti az önmagával és a világgal kötött szerz?dését. Így az olimpiai dobogó második fokán álló versenyz? Vesztes lehet, ha célja az aranyérem megszerzése volt. De Nyertes lehet Jóska – noha másodikként csap a célba – megel?zve Pistát és Jancsit, mivel el?z?leg így határozott: „Én leszek az els? hármunk közül.”.  A Nem nyertes nem t?z maga elé célt, nincsenek látványos eredményei. A Vesztes általában maga szabotálja el saját céljait, s ezzel tönkreteszi az életét…

A hétköznapokban a viselkedésünket programszer?en szabályozó sorskönyvet id?r?l-id?re visszatér? kellemetlen epizódok formájában észleljük, ugyanakkor szervesen a személyünkhöz tartozóként éljük át – fel sem merül, hogy a dolgok esetleg másképpen is történhetnének. Gyakori illúzió az, hogy életünket önálló döntéseink irányítják, miközben valójában nemegyszer inkább olyan zongorajátékosra hasonlítunk, aki egy el?zetesen beprogramozott kotta szerint játszik. Ez történik, ha valakit a neveltetéséb?l ered? „programozottsága” meggátol abban, hogy örüljön az életnek, hogy bízzon saját erejében és mások jóindulatában – ahogy ez Liv Ulmannal, a világhíres színészn?vel is történt. A sorskönyvek gyermekkori illúziókon alapulnak, f?ként olyanokon, amelyek szerint, ha jók vagyunk, szeretnek és megjutalmaznak, ha rosszak, akkor megbüntetnek – és ezek az illúziók fennmaradhatnak akár egész életünkön át. A hétköznapok valóságával szembesülve pillanatnyi viselkedésünket az Ész határozza meg, ám a Terv megköveteli a magáét: szül?i hangok szólnak a fejünkben, megsúgva, mit tegyünk, mit ne tegyünk, és hogyan lássuk a világot.

Sorskönyveink keletkezése

A TA részben arra keresett választ, miképpen ragadhatók meg fogalmilag a szül?kt?l érkez? – szinte végtelen számú – üzenetek közül azok, amelyek részt kapnak a sorskönyv alakításában. Másrészt, hogy miképpen vesz részt a folyamatban, mekkora a szerepe magának a kisgyermeknek, aki a hozzá több forrásból is érkez? üzeneteket aktívan sz?ri, szelektálja, dönt a jelentésükr?l és azokat 5-7 éves korára egy integrált rendszerré, alapvet? világlátássá, ún. életpozícióvá szervezi. Ez a magunkra, másokra, a világra vonatkozó meggy?z?déseket ötvöz? rendszer a sorskönyvek központi magva, amely a terv megvalósulása érdekében irányítja, szervezi az életvezetést. Olyan hiedelemrendszer, amely a gyermek intellektuális fejlettségének, korlátozott ismereteinek szintjén „berendezi” számára a környez? világot, elhelyezi ?t az ismert és csak elképzelt, ismeretlen szerepl?k között. Vannak közöttük jóságos, biztonságot és védelmet adó lények, jó és rossz tündérek, akikt?l olykor átkok, olykor áldások érkeznek. Különösen fontosak az életet fenyeget?, a szeretet elvesztését kilátásba helyez? szül?i tilalmak, az. ún. gátló üzenetek, parancsok, valamint az elfogadás feltételeit megszabó el?írások. A végs? szó azonban mindig a szelektáló és döntést hozó kisgyermeké.A kialakuló rendszer támpontokat kínál az eligazodáshoz, segít kitalálni a túlélés és boldogulás megfelel? viselkedésbeli, érzelmi és gondolati technikáit, man?vereit, melyeket – mint kikristályosodó életstratégiákat, kapcsolati trükköket, manipulációkat – szintén magába épít.˛

Amikor a korai program uralja az egész életvezetést, és gyakorlatilag nem marad tere a világ elfogulatlan, naiv – ahogy Berne szerette nevezni: Marslakó – szemléletének, az autonóm spontaneitásnak és a természetes intimitásnak, tartós mentális zavarok léphetnek fel.

Itt azonban nem a sorskönyvek széls?séges megjelenési formáival foglalkozunk, hanem a szinte valamennyiünk életében el?forduló, nem kis keser?séget okozó sorskönyvi epizódokkal.

A sorskönyvi m?ködés tünetei és pszichológiai fegyvertára

Egy alkalommal a kipirult arcú 16 éves diáklány, Juli szinte lélegzetet sem véve mesélte: „Szétreped a fejem. Ma megint sikerült egy nagy ostobaságot csinálnom. Borzasztóan dühös lettem, amikor kiderült, hogy Betti, a barátn?m belenyúlt távollétemben a táskámba. Amikor találkoztunk, nekiestem, annyira belelovaltam magam, hogy nem tudtam leállni, amikor kellett volna. Hirtelen eszembe jutott: talán nem is rá vagyok ennyire dühös, csak rajta verem le, hogy az apám tegnap este, mint persze szinte mindig, rettenetesen felhúzott. Nem szeret. Amikor dühösen rám néz, úgy érzem: meg tudna ölni.”

Juli története fontos sorskönyvi összetev?ket, tüneteket elevenít meg.  Viselkedését a barátn?jével egy kemény üldöz? játszma uralja (nekiestem), ezt érzelmi szinten egy heves, fékezhetetlen (nem tudtam leállni) ún. parazita düh kíséri, utólag a jelenet egy intenzív testi reakcióban (fejfájás, pirulás, akadozó légzés) kulminál. Viselkedésének bels? gondolati értelmezésér?l, hiedelmeir?l az derül ki, hogy ostobának tartja magát, aki nem tudja uralni a helyzeteket, mint aki híján van a gondolkodás és az önkontroll képességének. Erre keres igazolást abban a félreismerésekkel teli meggy?z?désében, hogy édesapja nem szereti, elutasítja, rendszeresen „felhúzza” ?t, amit számos emlékkel és fantáziával (meg tudna ölni) er?sít meg a maga számára. A felsorolt jelenségek alkotják – egyebek mellett – az ún. sorskönyvi fegyvertár pszichés eszközeit, a valóság torz észlelésének és téves kezelésének man?vereit, amelyek kizárják a ténylegesen megoldásra váró problémák felismerését, azonosítását, reális kezelését. Pedig valójában nem történt egyéb, mint hogy Juli teljes joggal dühös lett a barátn?jére, aki illetéktelenül beletúrt a táskájába. A helyzethez ill? alapos beolvasás, majd kibékülés helyett egy sehová se vezet? sorskönyvi választ produkált. E történés hátterében egy kisgyermek mélyen elfedett rettegése lappanghat, aki fél a hozzá közelállók szeretetének elvesztését?l, akinek nincsenek eszközei a félelem átélésére és kezelésére, s kétségbeesésében – jobb híján – önbeteljesít? módon maga provokálja ki, hogy bekövetkezzék, amit?l a leginkább tart. Juli esete megvilágítja, hogy az ember élete során újra és újra igazolni igyekszik korai döntésekben született hiedelmeit, el?hívja azokat a helyzeteket, melyekben újrajátszhatja megszokott szerepeit, a maga megkönnyebbülésére és mások bosszantására újraélheti parazita érzéseit. Az emberek el?szeretettel gy?jtik azokat az élményeket és emlékeket, amelyek ismételten alátámaszthatják hiedelemrendszerüket.

A játszmák és a parazita érzések mellett a sorskönyvi fegyvertárban fontos szerep hárul a korai program olyan figyelemre méltó – látszatra pozitívnak t?n? – elemeire, mint a meggy?z?déssel vállalt és h?en követett normák, el?írások, az ún. driverek. Ezek ugyanakkor bennünket olykor aránytalan er?feszítésekre serkentnek, s er?sen korlátozhatják a kibontakozásunkat. A legfontosabbak: a Légy er?s!, a Légy tökéletes!, a Szerezz örömet!, a Tégy er?feszítést! és végül a Siess! – eredetileg igen fontos, elismert és jutalmazott társadalmi értékek, normák betartását kívánják t?lünk. Olyanokat, mint a megbízhatóság, a támasznyújtás, az energia, a színvonalas teljesítmények, a figyelem mások kényelme, öröme, szükségletei iránt, a pontosság, a kitartás, a kiszámíthatóság, a hatékonyság, a tempó. (Lásd Magyar Judit: A jó tündér, 36. old.) Ezek a hatékony együttéléshez nélkülözhetetlen normák akkor kezdenek károssá válni, ha a valós helyzet követelményeit?l elszakadva uralni kezdik  pillanatnyi döntéseinket. A sorskönyvi epizódok tünetlistájába tartozik az is, amikor olykor döntés- és cselekvésképtelennek, tehetetlennek érezzük magunkat, s ideig-óráig passzivitásba merevedünk. El?fordulhat, hogy rendre mások döntéseire és utasításaira várunk, hogy szinte gondolkodás nélkül, lihegve teljesítsük elvárásukat. Gyakran kíséri ezt az állapotot a kiúttalanság, reménytelenség, a bels? zavartság kusza parazita érzéseinek alkalmi elhatalmasodása. Ennek gyökere legtöbbször a gondolkodásunkban rejlik, s nem egyéb, mint képességeink, er?tartalékaink félreismerése, leértékelése a sorskönyvi program nevében. (Lásd Juhász Erzsébet: Zsákutcák. 38. old..).

Általában jól érzékelhet? az is, ha társaink „lépnek” sorskönyvbe – azon kapjuk magunkat, hogy bármennyire is szeretjük ?ket, kínosan fárasztókká válnak. Szinte parazita módon elszívják az er?nket vég nélküli panaszaikkal, a tanácsaink iránti süketségükkel, s ezzel egy „igen, de” vagy „faláb” játszma feleslegesen er?lköd?, „megment?t” játszó szerepl?jévé tesznek meg minket, ha hagyjuk. Zavarba jövünk a helyzetekhez nem ill? aránytalan érzelmeikt?l, önmaguk hol túl-, hol aláértékelését?l, nem értjük, miért nem képesek józan mérlegelésre, a valódi problémák konkrét észlelésére.

(Lásd Koncz Ilona: Parazita érzelmek. 40-41. old.).

Érdemes megfejteni, mi történik a sorskönyvi epizódokban, hogyan lehet kilépni bel?lük és más – konstruktív és örömteli – tartalommal megtölteni az együttléteket, az érintkezést embertársainkkal. Érdemes tehát megel?zni, hogy a program általunk beteljesítse életünk min?ségét romboló üzeneteit.

Kilépés a sorskönyvb?l

A TA alapfeltevése, hogy mindenkinek módjában áll autonóm módon élni:
aki akarja, megteheti, hogy kilép múltjának fogságából. Nyitottan és elfogulatlanul fordulhat az éppen adott valóság feladatainak és problémáinak megoldása felé. Aktuális döntéseiben építhet valós információkra, megélt érzéseire, tapasztalataira ahelyett, hogy el?ítéletek, megszokás, vagy önmaga túl- illetve alábecsülése befolyásolná viselkedését. Nem kevesebbet ígér, mint azt, hogy a vesztesek gy?ztesekké válhatnak, s mint a csóktól a Béka királyfiról szóló mese h?se, az emberek általa megszabadulhatnak „békaságuktól” és visszaváltozhatnak igazi hercegekké és hercegn?kké – amiknek valójában megszülettek.
Az autonómia egy tanulási folyamat eredménye, melynek során „átdolgozzuk” a múlt hatásait, s felkészülünk arra, hogy – felismerve lehet?ségeinket és felel?sségünket saját életünk alakulásáért – aktívan bekapcsolódjunk a jelen eseményeibe, s kreatívan tervezzük meg a jöv?nket. Berne a sorskönyv által lefékezett pozitív er?k kiszabadításában a másoktól kapott és önmagunknak adott Engedélyek szerepét hangsúlyozta. Ezek teremtik meg azt a feltétel nélküli elfogadásra épül? kapcsolati bázist, amely mindenféle változás alapvet? feltétele. (L. Magyar J.) Követ?i olyan hatékony kezelési technikákat munkáltak ki, mint a múlttal megbocsátó békét teremt? újraszül?sítés, valamint az elakadásokat, az ún. zsákutcákat feloldó újradöntés. (L. Juhász E.)  A hiány, amit az intimitás nélkülözése idéz el?, illetve a tehetetlenség, a döntésképtelenség, vagy egymás érzelmi zsarolása, az agresszivitás, a kétségbeesés nem természetes állapot, amit egyszer s mindenkorra tudomásul kell vennünk. Képesek lehetünk felel?sen részt vállalni problémáink rendezésében, életünk kormányzásában, kezünkbe vehetjük a sorsunk alakítását. Akkor beszélhetünk arról, hogy személyiségünkben a sorskönyv-mentes tartomány dominanciája érvényesül, ha jól érezzük magunkat szeretteink, barátaink körében, ha eredményes a munkánk és kedvvel végezzük, ha nehézségek esetén a küzdést választjuk, s ha oldottan élvezzük kedvteléseinket. 

Láthattuk, hogy a TA klasszikus iskolája er?sen determinista álláspontot képvisel. A sorskönyvet – a feln?ttkori hátrányok, érzelmi és adaptációs problémák el?zményeként –olyan bels? forgatókönyvként kezeli, ami a személyt a fejl?dési korai szakaszban ért hatásokból s a rájuk adott érzelmi, gondolkodásbeli és viselkedéses válaszokból születik meg, majd egy életen át úgy szabályozza a viselkedését, hogy ezzel gátolja a spontaneitását, s gúzsba köti az érzelmek kifejezését a kapcsolattartás terén, megzavarja a tisztánlátást az problémák észlelésében és kezelésében.. Már Berne néhány munkatársa is tágabban értelmezte a fogalmat: életünk pozitív és negatív folyamatainak gyökerét egyaránt a sorskönyvb?l eredeztetik. Azt vallják: ahelyett, hogy sorskönyvünkr?l azt mondjuk, hogy béklyóba köti a fejl?désünket, helyesebb azt mondanunk, hogy „megengedi kibontakozásunkat, akkor is, ha tartalmaz a korai gyermekkorból származó és kés?bb m?ködési zavarokat okozó, vagy egyenesen veszélyes következtetéseket”. A legújabb nézetek a sorskönyvre úgy tekintenek, mint a valóság folyamatos pszichológiai megkonstruálására: a személy nemcsak kisgyermekként, hanem folyamatosan határozza meg és – olykor korlátozza is – önmagát. Ekként a sorskönyv pozitív értéket képvisel, amennyiben strukturálja a létünket. Azt a célt szolgálja, hogy az ember vágyai és kívánságai megvalósítása érdekében el?re lássa és konstruktívan befolyásolja az életében felmerül? problémákat. Életünk bármely pillanatában hozhatunk felszabadító sorskönyvi döntéseket – ahogy a már említett további cikkek e lehet?ség megragadására ösztönöznek. (Igen érdekes és elgondolkodtató újradöntési történetbe avat be minket Nagy Gábor interjúja – 44.old.)

1.Jó, ha tudjuk, hogy a szkript száraz, tárgyilagos fogalma fordítói leleményként nyerte el a kissé sokat ígér?en romantikus, de igen találó „sorskönyv” nevet. Ez azután Berne-nek a témával kapcsolatos f? m?ve, a What do you say after you say hello? (vagyis: Mit mondasz a Hello után?) magyar kiadásakor a monográfia címe lett.

2. A keletkezés folyamatáról, az egymást követ? nemzedékek üzeneteit átörökít? mechanizmusokról, a küls? hatásokról, szül?i korlátozásokról és el?írásokról, a korai, majd kés?bbi személyes döntések szerepér?l további cikkeinkben olvashat. (Magyar, Rosta, Koncz, Nagy, Juhász)