De mi tesz közülünk egyeseket határozott döntéshozókká, másokat szinte döntésképtelenné? Azt hihetnénk, a múltbeli jó döntések adnak önbizalmat azoknak, akik könnyen és gyorsan elhatározzák magukat, míg az elhibázott lépések teszik óvatossá a tétova embereket. Ez azonban nincs így, s?t, paradox módon a legjobb döntéseket olykor a lassabban dönt?k hozzák – ha végre rászánják magukat. Persze nem lehet mindig mindenen hosszasan hezitálni, és aztán el?állni a briliáns megoldással. Naponta több ezer mikrodöntést kell hoznunk, túlnyomó többségüket gyorsan, könnyen és felületesen. Ha nem így tennénk, igencsak nehéz lenne velünk az élet.

Impulzív és döntésképtelen

Ez volt a helyzet Antonio Damasio (Dél-kaliforniai Egyetem) híres páciensével, Elliottal is. Intelligencia-pontszámai a magasabb tartományba estek, jól tájékozott volt, és még azt is tudta, hogyan kell erkölcsösen cselekedni egy adott helyzetben. Mégis beteg volt, éspedig a döntéshozás betege. Néha nem tudott választani: szerdán legyen a következ? id?pont? Vagy pénteken? Igazából nem számított, de Elliot fél órán át is tanakodott ezen. Máskor katasztrofálisan cselekedett. Vállalkozásba kezdett, rossz hír? emberrel társult, cs?dbe ment, és házassága megromlását követ?en egyik kapcsolata futott zátonyra a másik után.Mi volt e kudarcsorozat oka? Egy narancs méret? jóindulatú daganat, amely Elliot agyának középs? homloklebenyében alakult ki, s amelyet m?teni kellett. A daganat mellett az agyszövet egy részét is el kellett távolítani. A sikeres férfi, akit korábban példaképnek tekintettek, a m?tét után látszólag ugyanaz maradt, így mindenki számára rejtély volt, hogy miért nem tudta folytatni a normális életét.Problémáiról felt?n? közönnyel beszélt – nem úgy, mint aki elfojtja az érzéseit, hanem úgy, mint akinek nincs mit elfojtania. Teljesen érzelemmentesnek mutatkozott önmagával, a családjával és a jöv?jével kapcsolatban. Damasio azon kezdett el töprengeni, mit jelent Elliot érzelemhiánya, és hogyan függ össze a rossz döntéseivel. Mivel az érzelmek olyan fiziológiai reakciókkal járnak együtt, mint a szívritmus emelkedése vagy a b?r ellenállásának csökkenése, ezeket kezdte vizsgálni.A homloklebenyi sérülteknél ezek az úgynevezett szomatikus markerek, vagyis fiziológiai jelzések hiányoznak. Ez tehát az oka a kudarccal szembeni közönyösségüknek, valamint a rossz döntéseiknek.A kutatók szerint a nem agysérült emberek között is vannak jobb és rosszabb döntéshozók, ami szintén összefügg a testi jelzésekre való fogékonysággal. Ez a képesség ugyanakkor fejleszthet? is, így mindannyiunknak érdemes „edzeni” saját agyi döntéshozó rendszereinket. A stratégiai játékok, mint a sakk, a bridzs vagy a scrabble, kiválóan alkalmasak erre. De az internetes bolyongás is hatásos tréning, melynek során fokozatosan ráérzünk az érdekes és az annak látszó tartalmak közti különbségre, vagy már messzir?l kiszúrjuk az átveréseket. A döntéshozás betegei számára mindez azért jelent roppant nehézséget, mert azonnal elcsábítja ?ket a jutalom ígérete.

Jutalommatek az agyban

Stanislas Dehaene Agy díjas kutató (Collčge de France; Franciaország Nemzeti Egészségügyi és Orvostudományi Kutatóintézete, INSERM) szerint az általunk folyamatosan tudattalanul feldolgozott információk egy apró részhalmaza kiválasztásra kerül, hogy egy sz?k keresztmetszeten keresztül a tudatos „munkaterületre” jusson, és így elérhet?vé váljon a döntéshozatal és a tanulás számára. Mivel a döntéshozatal és a tanulás a prefrontális kéreg feladata, az agy elüls? része a tudatosság szempontjából kulcsfontosságú.Amikor több lehet?ség közül lehet választani, ezek között egy kitüntetett agyterület tesz különbséget: az orbitofrontális kéreg. Itt a különféle lehet?ségeket más és más sejtcsoportok képviselik, és minél vonzóbb egy opció, annál er?sebben tüzel a neki megfelel? sejtcsoport.Ezt kísérletileg is igazolta Camillo Padoa-Schioppa (Harvard Egyetem) kutatócsoportja. Rézuszmajmoknak kínálták fel a lehet?séget, hogy különböz? italokat kóstoljanak meg: édesített citromlevet, sz?l?lét, egzotikus gyümölcslevet, almalevet, áfonyalevet, vizet, sós vizet és teát. A választás pillanatában aktivitáshullámot regisztráltak az orbitofrontális kérgükben.A csapat több száz idegsejt aktivitását mérte. Pontosan abban a pillanatban, amikor a f?eml?s kiválasztotta a kedvenc italát, bizonyos idegsejtek aktivitása arányos volt azzal az érdekl?déssel, amelyet a majom a választott opció iránt mutatott. A rézuszmajmokban például a sz?l?lé egyértelm?en nagyobb lelkesedést – és a hozzá rendelhet? agysejtekben nagyobb aktivitást – váltott ki, mint a tea.A döntésmatek tehát az agykéregben zajlik, amely evolúciósan új terület. Ugyanakkor az orbitofrontális kéreg nem egymaga számolja ki a választási lehet?ségek értékét, hanem ?si agyrészekkel kommunikálva. Ilyenek a jutalmazásért felel?s területek, amelyeket oly sokat kutatnak a függ?séggel foglalkozó szakemberek. Ezek egyik alapvet? mechanizmusa a várható öröm el?vételezése. A jutalmazókörök számos, egymástól távol es? régiót kötnek össze, kezdve az érzékszervi bemenetek területeit?l a limbikus rendszer érzelmekben és emlékezésben kulcsszerepet betölt? részeiig. Mindezek az agyi struktúrák folyamatosan információkkal látják el a prefrontális kérget.Mi történik eközben a tudatban? A majmok esetében leginkább csak feltevéseink lehetnek. Az emberek viszont el tudják mondani, mit éreznek, miért döntöttek így vagy úgy. Kérdés, hogy ezek a beszámolók mir?l szólnak. Tudjuk-e, mi vezérli döntéseinket? Vagy sokkal inkább: tudni véljük?Bels? impulzusainkhoz való hozzáférésünk nem korlátlan. Agyunkban számtalan folyamat zajlik, és messze nem mind tudatosul, de ett?l még beleszólhatnak választásainkba. Ha ilyenkor döntésünk okáról kérdeznek, általában nem jövünk zavarba. Magyarázatunkat nemcsak mások, hanem mi magunk is elhisszük. Kísérletek azonban kíméletlenül bevilágítanak döntéseink színfalak mögötti területére. Ezekb?l kiderül, hogy önmegfigyelési képességünk igen korlátozott. Számtalanszor nem tudjuk, mit miért teszünk, s?t azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk ezt, és hamis indokokkal állunk el?. Így következetesen túlbecsüljük tudatosságunk szerepét a döntéseinkben.

Tudjuk-e, miért tesszük, amit teszünk?

Képzeljük el, hogy részt veszünk a következ? kísérletben. A kísérletvezet? két fekete-fehér fotót mutat nekünk, és arra kér, hogy válasszuk ki azt a személyt, akit vonzóbbnak találunk. Majd a kártyákat képpel lefelé az asztalra helyezi, és felénk csúsztatja az általunk kiválasztottat. Miközben felvesszük a fotót, arra kér minket, hogy magyarázzuk meg, miért a képen látható arcot választottuk. Gondoljuk, hogy észrevennénk, ha a kezünkbe vett fotó nem az lenne, amit választottunk? Valószín?leg biztosak vagyunk benne, hogy igen – de a valóságban az a valószín?bb, hogy nem.Ezt a kísérletet Petter Johansson és Lars Hall kognitív tudósok végezték a Lundi Egyetemen. A dolog lényege, hogy az alanyok egy részénél a kapott kártyát kicserélik – egyszer? b?vésztrükköt alkalmazva, amely dupla kártyákkal operál –, így arról a fotóról kell elmondaniuk, miért tetszik nekik jobban, amelyet eredetileg nem választottak. A megdöbbent? eredmény az, hogy a többség nem veszi észre a cserét, pedig a képeken szerepl? arcok sokszor nem is hasonlítanak egymásra. Az alanyok azt sem haboznak megindokolni, hogy miért a kezükben tartott kártyán ábrázolt személy a vonzóbb. S?t, amikor újra választaniuk kell, hogy kivel randiznának inkább, most már azt az arcot részesítik el?nyben, amelyet eredetileg elutasítottak. A kutatók arra is kíváncsiak voltak, hogy a magyarázatok eltérnek-e normális választás, illetve trükközés esetén. Nem térnek el: a tesztalanyok mindkét esetben ugyanannyi árnyalatot és érzelmet visznek bele indoklásukba, és ugyanolyan magabiztosak. Egyesek olyasmivel is el?hozakodnak, ami semmiképp nem motiválhatta választásukat, például egy férfi arra hivatkozott, hogy kedveli a fülbevalót – amit az általa els?ként választott hölgy nem is viselt! Mindebb?l a kutatók levonták a következtetést: ha nem vesszük észre, hogy választásunkat megváltoztatták, agyunk azonnal elkezdi azt alátámasztani. Ezt a jelenséget keresztelték el „választási vakságnak” – amely azután laboratóriumuknak is névadója lett.További kísérleteikb?l kiderült, hogy a választási vakság számos kontextusban tetten érhet?. Például egy szupermarketben, amikor két, kóstolásra felkínált dzsem közül választunk. A dzsemek közötti jelent?s különbségek ellenére a vásárlók általában nem veszik észre, hogy amit másodszor kóstolnak, éppen az, amelyet eredetileg kevésbé kedveltek. Ismét lelkesen magyarázzák, hogy miért az a dzsem a jobb.Vajon egy ilyen fotó- vagy pláne dzsempreferencia elegend? ahhoz, hogy életünk nagy döntéseinek hitelességét is megkérd?jelezzük? Nyilvánvalóan nem. De Petter Johanssonék olyan összetettebb és jelent?ségteljesebb kérdésekre is terveztek hasonló kísérletet, mint a politikai és a morális nézetek. Néhány héttel egy parlamenti választás el?tt az utcán arról kérdeztek embereket, hogy melyik pártra kívánnak szavazni. Ezután arra kérték ?ket, hogy töltsenek ki egy ?rlapot, és „egyetértek/nem értek egyet” skála segítségével jelezzék, hogyan vélekednek 12 aktuális politikai kérdésr?l. Az alanyok tudta nélkül a kísérletvezet? titokban kitöltött egy másik ?rlapot is, amelyet aztán kicserélt az eredetivel. Ezen az új ?rlapon néhány válasz homlokegyenest eltért az eredetit?l. Majd a kísérleti személyeket megkérték: indokolják feleleteiket.Meglep? módon az alanyok csaknem felénél a válaszok az ellentétes oldal támogatása felé mozdultak el. Ez az arány lényegesen magasabb, mint az a 10 százalék, amelyr?l a politológusok általában úgy gondolják, hogy a választások el?tt befolyásolható. Amikor az alanyok el?tt felfedték a trükköt, egyesek bevallották, hogy ideológiailag nem voltak igazán elkötelezettek. Mások viszont megkönnyebbültek, hogy valójában nem váltottak oldalt, mondván: „Hú, mégsem vagyok konzervatív!” Voltak viszont, akik egyszer?en nem hitték el, hogy így fel lehet ültetni ?ket. Az egyik alany még vissza is tért egy hasonló kísérletre, mivel biztos volt benne, hogy ezúttal nem fogják meg. De a kísérletvezet?k meglepetésére ismét bed?lt.

Hang és hangulat

Ha választásaink ennyire befolyásolhatók, mi a helyzet érzéseinkkel? Egy francia kognitív idegtudós szerint az érzelmek valójában a magunknak mondott történeteken alapulnak. Ezeket agyunk utólagosan hozza létre, figyelembe véve fiziológiai reakciónkat (például a növekv? pulzusszámot) és a szituációt is.Jean-Julien Aucouturier (Francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ, CNRS) kutatócsoportja digitális hangplatformot hozott létre, amely észrevétlenül módosítja a résztvev?k hangjának érzelmi tónusát a boldogság, szomorúság vagy rémület irányába. Els? kísérletükben az alanyok hangosan felolvastak egy rövid történetet, miközben fejhallgatón keresztül hallották saját módosított hangjukat, amely boldogabbnak, szomorúbbnak vagy félelmetesebbnek hangzott. Kiderült: nem voltak tudatában annak, hogy a hangjukat megváltoztatták. Mikor pedig megkérdezték ?ket, hogy érzik magukat, túlnyomó többségük a módosításnak megfelel? érzelmekr?l adott számot. Mi több, a b?rvezetési teszt arra utalt, hogy hangulatuk valóban az ábrázolt érzelemmel összhangban változott! Nyilvánvaló, hogy az emberek érzelmi állapotát nagymértékben befolyásolják az észlelt fiziológiai jelek – melyek közt a légzésritmus, a pulzus és a mimika mellett jelent?s szerepet tölt be a hang is.Ugyanakkor, legyenek e kutatások bármennyire meggy?z?ek, nem jelenthetjük ki, hogy minden döntésünk során küls? tényez?k játékszerei volnánk. Viszont az nagyon is el?fordulhat, hogy teljesen a sajátunknak érzünk olyan választásokat vagy érzéseket, amelyek nem is a mieink. Ez ugyan gyengeségnek, sebezhet?ségnek t?nik, de a kutatók a jó oldalát is hangsúlyozzák: elménk sokkal alakíthatóbb, sokkal inkább képes a változásra, mint ahogy hinnénk.

Ez az írás a Mindennapi Pszichológia magazin 2025/3 lapszámában jelent meg, amennyiben érdekli a lapszám többi cikke, úgy rendelje meg az online magazint webshopunkban!