A magányosság fogalma

A kifejezést cikkünkben speciális értelemben használjuk: elkülönítjük az objektív körülményekb?l fakadó izoláltságtól, például mikor valaki magánzárkában van, vagy ha éjjeli ügyeletben, esetleg egyedül dolgozunk. Ugyanígy elkülönítjük az izoláció szubjektív, ámde pozitív élményét?l, az egyedüllétt?l is, hiszen az ember gyakran szeretne egyedül lenni, és élvezettel éli meg ezt az állapotot. A magányosság viszont az izoláltság szubjektív és negatív élménye, amely szenvedést okoz. A szakirodalom a magányosság három formáját különíti el:

Az állapot-magányosság a társas körülményekb?l fakadó, tehát id?ben változékony érzés, ami elmúlik, ha lesznek új barátaink, újra lesz párunk. 

A vonás-magányosság olyan stabil személyiségvonás, amely egyeseknél folyamatosan fennáll, és nem – vagy csak átmenetileg – enyhítik a társas helyzetek, a kapcsolatok, mások jelenléte. Ez célzott pszichoterápiás beavatkozásokkal javítható. 

Az egzisztenciális magányosság elviselhetetlen ürességként, bánatként és vágyódásként leírható érzés, amely annak felismeréséb?l fakad, hogy az ember alapvet?en el van választva a többi embert?l, és bizonyos dolgokat csak egyedül élhet meg – leginkább határhelyzetekben tudatosul, például szülés, halálos betegség esetén.

Személyiségvonás és életmin?ség 

A vonás-magányosságot kutatók szerint ez a fajta magányosság kevésbé jellemz? azokra, akik  tartós kapcsolatban élnek, magasabb iskolai végzettséget szereztek, , nagyobb fizetéssel rendelkeznek, míg   akik egyedül élnek, akik ritkán találkoznak barátaikkal és rokonaikkal, elégedetlenek a körülményeikkel, az egészségi állapotukkal, intenzívebb munkahelyi stresszt élnek át, kisebb a szociális hálójuk, kevés komoly barátjuk van,  gyakoribbak a házassági konfliktusaik, társas kapcsolataik rosszabb min?ség?ek -, azokra viszont inkább jellemz?. E kutatások alapján azonban nem dönthet? el, hogy a fenti tényez?knek oka vagy következménye a túlzott magányosság. 

A vizsgálatok szerint a magányosság-érzés szoros kapcsolatban van a negatív érzelmek túlsúlyával, a depresszió kockázatának emelkedésével, a fokozódó alvászavarral, a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságával, a dohányzással és a kevesebb fizikai aktivitással, összegezve: a magánytól szenved?k halálozási aránya is magasabb. 

Joggal merülhet fel a kérdés: egy ennyire kellemetlen érzésnek – amelyet szinte mindenki megél élete során – van-e valamilyen adaptív el?nye? 

Az evolúciós nézet szerint a magányosság-érzés szelekciós el?nyt hordoz magában. A párokban, családban él? szül?k gyermekeinek túlélési esélyei mindig jóval nagyobbak voltak, mert a bonyolultabb rokonsági és törzsi rendszerekbe tartozás jelent?s védelemmel járt, s a csoport tagjai lényegesen több er?forráshoz is juthattak. A magányosság fájdalmának vannak adaptív el?nyei is, hasonló funkciót tölt be, mint más kínzó, elviselhetetlen állapotok – az éhség, a szomjúság és a testi fájdalom –, mivel túlélési esélyeit növel? cselekedetekre ösztönzi az egyént, arra, hogy felvegye a kapcsolatot a többiekkel. 

Társas eredet? és testi fájdalom

Azt is megfigyelték, hogy a testi és társas eredet? fájdalom kölcsönösen befolyásolják egymást. Felmerül a kérdés, van-e valamilyen kapcsolat a társas eredet? és a testi eredet? fájdalom idegrendszeri feldolgozása között? A neurobiológusok a testi fájdalomélmény két összetev?jét különítik el: az érzékelési és az affektív komponenseket, s e két fájdalom feldolgozását két agyi hálózathoz kötik.  Az érzékelési komponensen a fájdalom helyére, intenzitására, id?tartamára vonatkozó információkat értik, s ezt az els?dleges és másodlagos szomatoszenzoros kéreggel hozzák kapcsolatba, míg az affektív – érzelmi – komponens a fájdalom kellemetlen, szenvedést okozó aspektusait takarja, és ezt az anterior cingulum dorzális részéhez, valamint az anterior insulához kötik. A magányosság, a kirekesztettség, az elutasítottság, a gyász és a kapcsolati veszteséggel járó fájdalmas érzés, illetve a testi fájdalom közötti neurobiológiai kapcsolatot agyi képalkotó (MR) eljárással vizsgálva azt találták, hogy a testi fájdalom feldolgozásáért felel?s területek lelki fájdalom esetén is aktiválódnak. Az egyik kísérletben a résztvev?k kétféle feladatot hajtottak végre: az egyikben szakítás utáni állapotban lév? alanynak az elhagyó fél fotóját mutatták, míg közben az elutasítás élményét kellett felidézniük; a másikban pedig fájdalmas h?hatásnak tették ki ?ket. Mindkét esetben fokozott aktivitás volt megfigyelhet? a fentebb említett két agyi területen.  Arra is kíváncsiak voltak, hogy a társas kirekesztés vajon aktiválja-e a testi fájdalom affektív komponenséhez kapcsolható agyi területeket? Például ha egy videojátékban kirekesztettek valakit, ha megvet?, lenéz? és semleges arckifejezéseket mutattak, illetve ha elvesztett hozzátartozó fényképét ismeretlenek fotója kíséretében villantották fel, akkor a kirekesztettség, a lenéz? arckifejezés és az elvesztett ember képe nagyobb aktivitást váltott ki a fájdalomközpontokban, mint a semleges és idegen személyek fotója. A kutatások szerint a nagyobb társas támogatottság, a barátokkal töltött hosszabb id? viszont csökkenti a kirekesztéssel kapcsolatban megfigyelhet? idegi választ. Hasonlóképpen, a biztonságosan köt?d?k kisebb idegi választ adnak a fájdalomközpontokban, mint az állandóan a másik elutasításától retteg? szorongó köt?d?k. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a testi és a társas eredet? fájdalom feldolgozásának vannak közös agyi területei.

A testi és a társas fájdalom kölcsönhatása

A kirekesztés és elhagyatottság-érzés, valamint a testi fájdalom feldolgozásának agyi területei közötti átfedés felveti a kérdést: vajon nincs-e kölcsönhatásban a testi és a társas eredet? fájdalom? Ha létezik ilyen kölcsönhatás, akkor a testi fájdalomnak társas támogatás esetén csökkennie kellene és növekednie kirekesztés esetén – a társas kirekesztés eredet? fájdalomnak pedig mérsékl?dnie a testi fájdalom enyhítése, és növekednie annak fokozódása esetén.  

Mindennapi tapasztalat, hogy ha er?s testi fájdalmat élünk át, enyhíti a kínokat, ha az, akit szeretünk, megpuszilja a fájó pontot, vagy fogja a kezünket, szeretettel és együttérzéssel tör?dik velünk.  Ezt a jelenséget vizsgálták Master és munkatársai úgy, hogy fájdalmat okoztak az alanyoknak, és közben vagy a partnerük, vagy egy idegen fogta a kezüket, vagy egy labdát fogtak, illetve – másik elrendezésben – vagy a partnerük, vagy egy idegen, vagy egy tárgy képét látták. Mindkét kísérleti helyzetben kevésbé intenzívnek élték meg a fájdalmat a partner kézfogása vagy fényképe esetében, mint egy idegen vagy egy tárgy jelenlétében. Más vizsgálatokban érzelmileg közelálló személyek vagy szerelmük fényképének hatását vizsgálták, azt nézték, hogy a kísérletesen kiváltott fájdalom mely agyi területeket aktivizál. Azt tapasztalták, hogy a vizsgálati alanyok számára fontos személy fényképe már önmagában csökkentette a testi fajdalom érzetét, s ez agyi képalkotó (MR) eljárással kimutatható változással járt a fájdalomrendszer aktivitásában. Vagyis amikor a partnerük képét látták, kevésbé érezték a fájdalmat, mint amikor idegenek képét mutatták. 

A testi fájdalom csökkentése is hat a lelki kínokra. Sokan beszámolnak arról, hogy amikor fájdalmak gyötrik ?ket, kevésbé érzik együttérz?nek a partnerüket, a barátaikat, és gyakrabban érzik magukat elhagyatottnak. Felmerült a kérdés a kutatókban: vajon csökkenti-e a kirekesztettség eredet? lelki fájdalom érzését pusztán az, hogy valaki fájdalomcsillapítót kap? DeWall és munkatársai kutatásában a vizsgálati alanyok három héten át naponta 1000 mg paracetamolt (fájdalom- és lázcsillapító hatású szert) kaptak, vagy placebót. Azt találták, hogy a testi fájdalmat csökkent? fájdalomcsillapító mérsékelte a kirekesztés okozta fájdalmat is – s?t, a fájdalomközpont aktivitása is csak kisebb mértékben emelkedett, ha például a vizsgálati alanyt a cyber-ball játékban a befogadás után kirekesztették, míg a placebo nem volt hatással erre a jelenségre. 

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy egyrészt a biztonságos, szeretetteli, elfogadó társas kapcsolatok ápolása megkönnyíti a testi fájdalmak elviselését, fokozott fájdalom esetén pedig az emberek sokkal érzékenyebbé válnak a társas elutasítás apró jeleire – ilyenkor fokozott figyelmet és támogatást igényelnek, amit, ha megkapnak, csökken a fájdalmuk. Másrészt, a fájdalomcsillapító tartós szedése enyhíti a társas eredet? lelki fájdalmat, és kevésbé vagyunk érzékenyek a kisebb mérték? elutasításra, kirekesztésre – bár ez utóbbi els?sorban kísérleti jelleg? eredmény, hisz a paracetamolt még nem törzskönyvezték a magányosságérzés vagy a kirekesztésre való fokozott érzékenység kezelésére…

A magányosság érzésének csökkentésére kidolgozott intervenciók négy csoportba oszthatók: a társas készségek fejlesztése, a társas támogatás fokozása, a társas kapcsolatteremtés lehet?ségeinek növelése, valamint a maladaptív társas gondolkodást megkérd?jelez? beavatkozások, melyek közül Masi és munkatársainak metaanalízise szerint legnagyobb hatásúnak a kognitív terápiás beavatkozások bizonyultak. Eredményei alapján ki kell emelni, hogy a kapcsolatokra, szerethet?ségünkre, kirekesztettségünkre, társas izoláltságunkra vonatkozó negatív vélekedéseink és káros sémáink megkérd?jelezése nélkül a társas helyzetek növelése nem feltétlenül hoz változást magányosság-érzésünkben.

Irodalom:

• Cacioppo, J. T., & Hawkley, L. C. (2009). Perceived social isolation. Trends in Cognitive Sciences,13, 447–454.
• DeWall CN, MacDonald G, Webster GD, Masten CL, Baumeister RF, Powell C, Combs D. Schurtz DR, Stillman TF, Tice DM, Eisenberger NI. Acetaminophen reduces social pain: Behavioral and neural evidence. Psychol Sci. 2010; 21:931–7.
• Eisenberger NI, Master SL, Inagaki TK, Taylor SE, Shirinyan D, Lieberman MD, Naliboff B. Attachment figures activate a safety signal-related neural region and reduce pain experience. P Natl Acad Sci. 2011; 108:11721–11726.
• Eisenberger, N. I. (2012). The neural bases of social pain: evidence for shared representations with physical pain. Psychosomatic medicine, 74(2), 126.
• Kross E, Berman MG, Mischel W, Smith EE, Wager TD. Social rejection shares somatosensory representations with physical pain. P Natl A Sci. 2011; 108:6270–5.
• Masi, C. M., Chen, H. Y., Hawkley, L. C., & Cacioppo, J. T. (2011). A meta-analysis of interventions to reduce loneliness. Personality and Social Psychology Review, 15(3), 219-266.
• Master SL, Eisenberger NI, Taylor SE, Naliboff BD, Shirinyan D, Lieberman MD. A picture’s worth: Partner photographs reduce experimentally induced pain. Psychol Sci. 2009; 20:1316–8.
• Mayers, A. M., Khoo, S. T., & Svartberg, M. (2002). The Existential Loneliness Questionnaire: background, development, and preliminary findings. Journal of Clinical Psychology, 58(9), 1183-1193.
• Younger J, Aron A, Parke S, Chatterjee N, Mackey S. Viewing pictures of a romantic partner reduces experimental pain: Involvement of neural reward systems. PLOS One. 2010; 5:1–7.