A kezdetek...

Egy párkapcsolat lehet az öröm forrása – de lehet a szorongásé is. Ahhoz, hogy a pozitív érzelmek tartósak és megtartóak legyenek, a társválasztás tudattalan tényez?inek optimális m?ködése kell. Jól tudjuk, hogy minden kapcsolat úgy indul: ez lesz a legjobb dolog a világon! Ez érthet? is, hiszen mindenki boldogságra vágyik, s arra, hogy élete végéig kitartson az új szerelem. Persze olykor már egészen korán csilingelnek halkan a vészcseng?k – ám a társtalálás boldogságában sokan azonnal elhallgattatják, pedig ezekre a bels? megérzésekre figyelni kellene, mert azt jelzik, hogy itt nem összeszokás, hanem dilemmafeloldások sorozata indul.Aki magányosabb életszakasz után találkozik valakivel, könnyen belecsúszhat olyan kompromisszumokba, melyek valójában az els? pillanatoktól mutatják: ez a kapcsolat nem lesz tartós élet? – hacsak nem folyamatos önfeladásban él valaki. Mikor és mennyit kell beáldozni egy kapcsolat oltárán? Meddig mehetünk el az önfeláldozásban vagy a kizsákmányolásban? Ezek nehéz konfliktusokat is okozhatnak. Alapvet?en személyiségünkt?l függ, hogyan viselkedünk partnerünkkel, s az, hogy már a kezdeteknél mennyire képviseljük saját érdekeinket. Egy kapcsolat indulásakor szabályos tanulási folyamaton megy keresztül mindenki, miközben megismeri a másikat, megtapasztalja a szokásait s még rejtettebb tulajdonságait is felismeri.Hogy mennyit engedünk meg a párunknak és magunknak, annak módja és mértéke kora gyerekkori tapasztalatainktól és érzelmi kapcsolatainktól függ. Erre a legtipikusabb példa talán, ha arra gondolunk: mennyire csodálkozik mindenki, hogy miért t?ri el egy n?, ha agresszív társa verni kezdi. Kés?bb, amikor kiderül, hogy gyerekkorában az apja is sokszor elpáholta, mindjárt érthet?bbnek találjuk a dolgot – mintha ez valamiféle érthet? magyarázat lenne… Természetesen a kora gyerekkori szül?i minták a legfontosabbak: ha a családban megért? és elfogadó érzelmek vannak s a személyes szabadság megadatik, akkor a feln?ttkori párkapcsolatokban is ez a demokratikusabb minta lesz meghatározó. Ellenkez? esetben el?fordul, hogy ha a szül? – mint a gyerek számára a legfontosabb tekintélyszemély – túlságosan korlátozó és szigorú, vagy hideg és elutasító, akkor az a viselkedéses tapasztalat ?rz?dik meg, hogy a békesség legbiztosabb módja a korlátlan engedelmesség.

Kompromisszum és szeretetreméltósági törekvés

Klinikai tapasztalatok szerint az emberek nagy százalékánál leginkább a szeretetreméltóság utáni tudattalan vágy érzékelhet?. Ennek jeleit majdnem minden kapcsolatban megtaláljuk.Ha belegondolunk, életünk során hányszor mondunk le valamir?l csak a másik kedvéért, vagy hogyan alakítjuk át valódi vágyainkat, ha azt érzékeljük, a másiknak ez nem lenne ínyére, elég nagy számot kapnánk. A legfontosabb kérdés azonban az, mennyire kell meg?riznünk saját személyiségünket és szabadságunkat – ami egyet jelent azzal, felvállaljuk-e, hogy a másik (Bridget Jones után szabadon) úgy fogadjon el, amilyenek vagyunk.Nem arról van szó, hogy semmiben soha nem kell változnunk, mert az is az önzés egy fajtája lenne, hiszen a kapcsolatok jó m?ködtetése jó kompromisszumkészséget is igényel. A kérdés sokkal inkább az, hol húzzuk meg a határt.A n?k sokszor esnek abba a csapdába, hogy a kapcsolat megtartása érdekében mindenhez „jó képet vágnak”, sokáig túlzottan elfogadók. Ilyenkor látjuk például azt, hogy valakinek az öltözködése és a viselkedése is megváltozik, addigi stílusa lassan kezd átalakulni, elt?nnek a fülbevalók, a magas sarkú cip?k, a smink és a kiegészít?k. Ez a fajta átváltozás általában a másik fél kimondott (vagy vélt) elvárásai miatt történik – eleinte még ?szinte örömmel, mert az áldozathozatalban mindig pozitív érzések is jelen vannak. Az id? el?rehaladtával azonban ez a jó érzés háttérbe szorulhat, s marad egyfajta beletör?dés vagy elfogadás, amit már a rutin mozgat és nem a szerelem.Ennek a jelenségnek a hátterében is a szeretetreméltósági törekvés áll, tudattalanul is arra törekszik az illet?, hogy a másik elfogadja és így a kapcsolat biztonságot nyújtson. Probléma és konfliktus mindig akkor termel?dik, ha ez az érzelmi szükséglet nem elégül ki, tehát sem a szeretet, sem a biztonság nem átélhet?.Ilyenkor kezd?dnek úgy a veszekedések, hogy „én mindent megtettem érted, miközben te….”. Ezek már mély sérelmek, a megbántott személyiség hangjai, amit viszont a másik fél általában értetlenül hallgat, sokszor úgy válaszolva: „soha nem kértem t?led, hogy változz meg!”Hasonló folyamat zajlik le akkor is, amikor a partnerkapcsolat kezdetén a n? barátn?i köre csökkenni kezd, találkozásaik száma vészesen megcsappan, eleinte még vannak telefonok, aztán már az sem. Az „elvesztettem miattad a barátaimat is” kezdet? mondatok jelzik, hogy a kapcsolat oltárán beáldozódtak a baráti szálak. Ez sokáig nem is t?nik fel, az els? problémák felbukkanásakor azonban már mindenki érzékeli az elmagányosodást, és a hiányt, hogy senkivel nem tudja megbeszélni a problémáit úgy, mint régen.Aki szívesebben kerüli a konfliktust, mintsem nyílttá tenné, annak valószín?leg lehetetlennek t?nik, hogy felvállaljon egy olyan beszélgetést, amelyben védenie kell a saját érdekeit és kicsit harcolnia kell a jogaiért. Általában csak évek múlva látszik, milyen fontos lett volna mindezek tisztázása és a tiszta párkapcsolati keretek megteremtése.

Nárcisztikus szempontok a kezdeti szakaszban

Az önfeladáshoz képest a „ló másik oldalának t?nik” az a viselkedési forma, melyben szigorú szempontrendszer dominál. Akinek személyiségében er?teljesek a nárcisztikus jellemz?k, gyakran viselkedik úgy egy kapcsolat indulásánál, mintha lenne egy titkos listája az elvárt tulajdonságokról. Ilyenkor – mintha egy bankhitel folyósítása fel?l döntene – szoros ellen?rzéssel figyeli leend? társát. Nem nehéz észrevennünk ebben az érzelmi m?ködésben az empátia hiányát és a tisztán megmutatkozó önös szempontokat. S bár mindezek megjelenése a kapcsolati köt?dést?l való tudattalan félelmet jelzi, a felszínen mégis öntörvény?, olykor antipatikus magatartás jelenik meg, melyben a másik fél nem látja a szorongást, annál inkább érzi a mérhetetlen elvárás-tömeget, ami mázsás súlyként nehezedik a vállaira. Valójában egy nárcisztikus karakter? ember legf?bb törekvése ilyenkor a „csecsem?kori biztonság és feltétlen szeretet” elnyerése, mely azonban feln?tt sértettséggel párosul, ha nem kapja meg. Egy párkapcsolatban mindkét fél a saját érzelmi szükségleteinek kielégítésére törekszik. Ám ha az egyik fél érzelmileg infantilis módon igényli ezt, viszont feln?tt magatartási sémákba igyekszik önteni, valójában teljesíthetetlen feltételek elé állítja társát. Az összecsiszolódás folyamatában a gyermeki érzelmi igények párosulnak racionalizáltnak ható mondatokkal. A „nekem is jogom van ahhoz, hogy végre csak engem szeressen valaki” vágyban jól látszik a nagyon korai érzelmi hiány, amit egy feln?tt párkapcsolat soha nem tud pótolni, helyettesíteni vagy utólag megadni.

„Alapjában véve a feleségem teljesen éretlen volt. Ülök békésen a kádban, ? meg bejön és elsüllyeszti a kishajóimat” (Woody Allen)

A „mihez van jogom és mihez nem” kérdés egy párkapcsolatban szintén a kezdetekt?l alakul, mint ahogy az is, hogy mennyit és mit képes valaki megbocsátani a másiknak, vagyis a két ember íratlan forgatókönyvében milyen szabályok szerepelnek, milyen szabadságfok van.Sok esetben az derül ki, hogy az abszolút demokratikusan felállított szabályok látszólag és elméletileg sok mindent tartalmaztak – amikor azonban ténylegesen megtörténik valami, már másképp reagál mindenki. A „hogy tehetted ezt meg velem” szituációkban jól látszik, mennyi ki nem mondott elvárás volt a leveg?ben, amit senki nem tett nyílttá – nem mondta ki, csak természetesnek vette, hogy m?ködik, mert érezhet?. Eléggé tipikus reakció ilyenkor, hogy a felek ellenségesen állnak egymással szemben, mert a burkolt elvárások mögül kibuggyant a hétköznapok valósága, s láthatóvá tett egy komoly konfliktust. Ha valaki meg akarja ?rizni a személyiségét egy kapcsolatban, akkor azt is tisztáznia kell a társával, hogy mire milyen reakciók várhatók t?le, mit képes és akar elfogadni, és mi tartozik majd a teljes elutasítás kategóriájába. Nyilván nem arról van szó, hogy le kell ülni egy listával és tételesen végigfutni a pontokon. Ez inkább azt jelenti, hogy egy kapcsolat kezdeti szakaszában érdemes nyíltan beszélni érzésekr?l és akár fantáziákról is.Daniel Coleman szerint fontos jelzés a párkapcsolatokban megjelen? „társas allergia”, a partner szokásaitól való irtózás, ami más fizikai allergiához hasonlóan els? érintésre még nem okoz reakciót, de minden egyes alkalommal érzékenyebben reagál rá az illet?. Amikor egy pár elkezd több id?t tölteni egymással és „kívül-belül” kezdik megismerni egymást, akkor derül ki, hogy az összecsiszolódás sikeres volt-e, avagy az illeszkedés távolról sem tökéletes. A társas allergia er?södése a szerelem „rózsaszín ködének” oszlásával egyenes arányosságot mutat. A felek rádöbbennek, hogy amit „nem láttak, nem jól láttak, vagy látták, csak nem gondolták, hogy azt látják” – az bizony a valóság.Ekkor még mindig dönthetnek egy ?szinte beszélgetés mellett, ahol elhangozhatnak a valódi mondatok, vagy haladnak tovább, egészen addig, amíg a panaszáradat folyammá duzzad és elérik a „már nézni sem bírom, amit csinál” állapotot…