Ki lesz a fontosabb?

 „Figyelj, ööööö, a barátom szeretne kérdezni valamit!” – ma már mosolygunk ezen a próbálkozáson, amit pedig két-három évtizeddel ezel?tt az iskolai bulikon és a diszkókban annyiszor hallottunk. Az biztos, hogy kamaszként baráti/barátn?i társaságban inkább mertünk ismerkedni, így valahogy védettebbnek érezhettük magunkat, és ha nem sikerült egy tromf, egy riposzt, valamelyik barátunk vagy barátn?nk a segítségünkre tudott sietni a megfelel? szellemes válasszal – de az ? „beszólása” révén is mi magunk válhattunk vonzóbbá, értékesebbé, „jobb fejjé” a másik nem szemében. A baráti kör – a családi mintáink mellett –  még a párválasztásunkat is befolyásolja a közösen megosztott sztorikon, preferenciákon keresztül. Ezek a fiúknál többnyire dévaj utalásokban és vaskos tréfákban öltenek testet, a lányoknál pedig levendulaillatú, „hellokittys” szobákban elsuttogott élményekb?l bontakoznak ki. S ha eljön a frissen megismert párunk bemutatásának ideje, mindenki izgul: hogy fogadják majd, eléggé jó fejek lesznek-e a haverok a frissen alakuló, ezért még törékenynek hitt kapcsolatommal, és az új jövevénynek tetszik-e, amit nálunk lát? Gyakran el?re felkészítjük mindkét oldalt a várható reakciókra, és biztosítjuk az esetleges „furcsaságok” ártalmatlanságáról. 

Már a megfogalmazás is mutatja a régebbi kapcsolatok erejét az újjal szemben: nem a párunknak mutatjuk be a barátainkat, hanem a barátainknak a párunkat. De az is el?fordul, hogy egy er?s érzelmi és szexuális viszony a kapcsolat mélyülésével nagyon hamar er?sebbé válik akár egy évtizedes barátságnál is. Ezt persze általában minden érintett észleli, és ki-ki temperamentuma szerint teszi (vagy nem teszi) szóvá.  

A baráti kör a legtöbb esetben azt élheti meg, hogy a pár kimarad az eddigi közös eseményekb?l. A barátok mindezt fogadhatják belenyugvással, de harcolhatnak is a „hiányzó” tagért. 

Az egyik terápiába járó pár férfi tagja elmesélte, hogy párjával összekerülve lemondott a szokásos heti fociról. A barátok a ritka találkozások alkalmával egyszer sem mulasztották el felhívni a figyelmét arra, hogy „rajta maradt az otthonka” –  egyszóval nem túl férfias állandóan az asszony szoknyája mellett ülni. 

Kérdés, ez vajon az ilyen megjegyzések „jót tesznek-e” a frissen alakuló kapcsolatnak, vagy képesek akár szétrombolni is? Terapeutaként inkább úgy tapasztaljuk, hogy ezek a támadások még inkább egybegyúrják a friss párt, még inkább lehet?vé teszik számukra az együvé tartozás erejének megélését. A barátok azonban másképp is er?síthetik az összekovácsolódási folyamatot. Például azzal, hogy az eseményekre most már barátjuk párját is meghívják, kifejezve a kapcsolat közösség általi elismerését. A „Mi” tudatot mintegy azzal er?sítve bennük, hogy „Ti”-ként tekintenek rájuk. Vajon a párkapcsolat érésével, kiteljesedésével, az elkötelez?dés vállalásával – ezt korábban házasságnak hívták – folytatódik-e a barátok egyre távolabbra kerülésének folyamata, vagy van lehet?ségük a „visszatérésre”? 

Azok számára, akik életútjukat egy stabil, hosszan tartó, elkötelezett párkapcsolat mentén képzelik el, valószín?leg az lesz természetes, hogy baráti kapcsolataik – legalábbis a találkozások gyakorisága – csökkenni fog. Ez persze nem feltétlenül jelenti a baráti kapcsolat bizalmi fokának, intenzitásának csökkenését, hiszen hányszor halljuk, hogy „jó egy éve nem találkoztunk, és ugyanott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk”. Egy jól megalapozott barátság minden bizonnyal kiállja az id? és a távolság próbáját. Azok számára viszont, akik trendi, modern kapcsolati formákban élnek – a családterápia például „részéletút-kísér?nek” nevezi az id?leges, többször lecserélt monogám kapcsolatokat – és az autonómiájukra helyezik a hangsúlyt az elkötelez?déssel szemben, jobban fognak ragaszkodni a barátaikhoz. Hiszen baráti kapcsolataik id?tállóbbak, stabilabbak, és lélektani értelemben talán intimebbek is, mint párkapcsolataik. Nekik fontos lesz, hogy azt az id?t, figyelmet, gondoskodást és más er?forrásokat, ami egy kapcsolat ápolásához szükséges, barátaik felé is fordítsák – mert részben ez teszi lehet?vé autonómiájuk és önállóságuk megtartását a párjukkal szemben. 

Te barátod – én barátom 

A párrá alakulás kezdeti szakaszában az is eld?l, hogy egyik?jük korábbi köréhez csatlakoznak, vagy megpróbálnak egy közös társaságot összehozni. Ez leírható a pár két tagja közötti „hatalmi” kérdésként is. Akinek a „hátországához”, azaz szüleihez, családjához, eredeti lakhelyéhez és barátaihoz kerül közelebb a pár, az könnyebben kap küls? támogatást, bátorítást, segítséget – nagyobb biztonságban érezheti magát. Párja, pont az egyensúly fenntartása érdekében, meger?sítheti korábbi baráti kapcsolatait, vagy újakat épít ki. A „lányos házhoz” közel költöz? férfi egyre több id?t fog az „? pártján álló” sporttársaival vagy ivócimboráival tölteni, amit persze párja és annak környezete majd nem néz jó szemmel. S ez fordítva is igaz, ugyanígy járnak a férjük eredeti lakhelyéhez költöz? n?k is: meg kell találniuk azt a n?társaságot, ahol támogatást kapnak, különben magányosnak és elszigeteltnek érzik majd magukat – és ezt férjükön „verik le”. 

Újra felmerül a kérdés, vajon jó-e, hogy ez így szokott lenni? A mi véleményünk az, hogy a pár bels? életét segíti, ha mindkettejüknek vannak küls? támogatói, egymáson kívüli fontos kapcsolatai – barátai. 

Mindenki maga dönt arról, hogy a kapcsolaton belül keletkez? feszültséget a pár tagjai „hová viszik”: egymás között harcolják meg, vagy szüleiket hívják segítségül, netán testvéreiket vonják be, netán megért? idegenekkel, fodrásszal, kozmetikussal, edz?társsal beszélik meg, esetleg a barátaiknak teregetik ki. A barátoknak ilyenkor rendkívül fontos, tükörtartó szerepük van: egy párkapcsolati vitáról beszélgetve elmondhatják, hogy „milyen hülye a párod, mennyire igazad volt, hogy így reagáltál”. De el?fordulhat, hogy barátságunk mélyre nyúló gyökerei ellenére (vagy pont azért) felhívják a figyelmünket, hogy „te mennyire hülye vagy, egyáltalán nincs igazad, szegény párod meg csak t?r”. 

A párok életében néhány együtt töltött év vagy évtized után eljön az az id? is, amikor mindketten igényelni kezdik az önálló tevékenységeket, és egyre gyakrabban hangzik el, hogy „Már megint a haverokkal mész sörözni / a lányokkal cip?t nézni; ahelyett, hogy velem  beszélgetnél!” Nagyon nehéz ezt belülr?l úgy látni, hogy ez a „küls? program” a kapcsolat egyfajta védelme, pedig sokszor ekként is szolgál. Nem a másikat terhelem minden gondommal, nem a társamnak dohogok mindenr?l, nem neki panaszkodom olyan dolgokról, amik esetleg ?t nem is érintik, hanem a feszültségeimet a családon „kívülre viszem” – s?t esetleg pont a kapcsolatunkban keletkez? feszültségeket csökkentem azzal, hogy miel?tt párom fejéhez vágnám az egészet, átbeszélem a számomra bizalmas személyekkel, például a barátaimmal. 

Ezenfelül a barátok biztonságos, ismer?s terepet nyújtanak a kapcsolaton belüli és kívüli szerepek gyakorlásához – s?t az is lehet, hogy az otthonról hozott mintákat pont a barátok segítenek átírni. Olyan tevékenységekre buzdítanak, amelyeket addig sosem próbáltunk, mert azt nem láthattuk az azonos nem? szül?t?l. 

Az egyik pár n?i tagja – sok más hölgyhöz hasonlóan – elmondta, hogy párja nehezen fogalmazta meg érzéseit, mondván „ezekr?l nem kell beszélni, apám-nagyapám sem mesélt ezekr?l... én sem foglalkozom vele...” Azután a férj egy új hobbi kapcsán teljesen más emberekkel ismerkedett meg s barátkozott össze. Bevallása szerint ez is segített abban, hogy elfogadja felesége kérését a párterápiát illet?en – hogy mégis beszélni lehet/kell a nehézségekr?l. 

Korábban talán az lehetett az általánosabb, hogy a férfiak kerestek „kijáratot” a családból – akár a sok munka, akár a haveri programok által –, de mára ez megváltozott. 

Az egyik hozzánk járó pár esetében pont a n? lépett ki, amikor túlzottan megn?tt a párkapcsolati feszültség, ? ment el gyakran a barátokkal vagy a kollégákkal éjszakába nyúlóan beszélgetni, netán kés? este fodrászhoz – párjára hagyva kétéves gyermeküket.

Kapcsolat a Te barátaiddal

Felmerül a kérdés, hogyan viszonyuljunk társunk „saját” barátaihoz. A barátok ugyanis széles skálán állhatnak a támogató er?forrástól a szerelmes rajongáson át a félelmetes, romboló ellendrukkerig. Feleségünk barátn?i vagy férjünk barátai akár a csábítás lehet?ségét is magukban rejtik. Hiszen ismernek mindkett?nket. Részben ismer?sek is. Közel vannak – de nem túl közel. Elérhet?ek – és talán mivel féltik a barátságukat, megtartják a TITKOT.  Vonzóak is, hiszen valamennyire hasonlítanak arra, akit választottam, de eléggé különböznek t?le ahhoz, hogy érdekesek legyenek. Noha ez kétségkívül kísértés, ám lehet párkapcsolatunk meger?sít?je is. Ugyanis id?vel párunktól általában kevesebb figyelmet, meger?sítést, bókot, udvarlást kapunk, de ha ezt egy jól m?köd?, összetartó baráti körön belül meg tudom szerezni, mert bár az a tohonya férjem már nem figyel rám, de a barátai megdicsérnek, és rajongó tekintettel eszik a f?ztömet – ez a párkapcsolat megtartásában segít, hiszen kevésbé lesz igényem „körön kívülr?l” megszerezni az olyannyira áhított visszajelzést, elismerést.

Persze ha alapvet?en óvatos oldalon tartom magam, és alapmintám a bizalmatlanság, tekinthetek félelemmel is feleségem barátn?ire vagy férjem barátaira, és bosszankodhatok azon, hogy biztosan épp engem beszélnek ki, szidnak, s ártatlan cseverészésük ellenem való ármány… de ezzel csak magamnak biztosítok elfoglaltságot, és hízeleghetek magamnak azzal, hogy mindig minden rólam szól és mindig mindenki rólam beszél – a kapcsolat er?södését biztosan nem érem el vele. 

És ha már nem ketten vagyunk? 

Ha gyermekekkel b?vül a családi rendszer, a barátok új helyzetbe kerülnek. A gyermek megjelenésével a család küls? határai újra meger?södnek – hasonlóan a párkapcsolat kezdetén tapasztaltakhoz –, s a család és a baráti kör kölcsönös elszigetel?dést élhet meg. Másrészt azonban fokozottabban rászorulnak a barátok támogatására, sok esetben ?k a babysitterek, s nemritkán a gyermek számára fontos személyek, mint például a keresztszül?k már nem a származási családból, hanem a barátok közül kerülnek ki. A szül?i szerepeket épp elsajátító pár számára rendkívül fontos lesz, hogy a látogatók mit tükröznek vissza róluk, meger?sítik-e ?ket er?feszítéseikben, a szül?ség élményét, és annak örömeit vagy nehézségeit hangsúlyozzák-e.

Manapság egyre gyakrabban el?fordul, hogy az életmód megváltozása következtében vagy költözés miatt a barátok lesznek – mind fizikai, mind érzelmi értelemben – közelebb. A gyerekek nem az unokatestvérekkel n?nek fel, hanem a baráti társaság hasonló korú gyermekeivel. A gyerekek serdül?korának id?szaka – amikor szüleik épp életközépi válságukat és házasságuk fényének megkopását élik át, a nagyszül?i generáció pedig szerepeinek sz?külésével és veszteségeivel van elfoglalva – a családok legtöbbje feszültségeket él ál. A szül?pár ilyenkor fokozottabban rászorul barátainak társas támogatására, együttérzésére. Ez egyben az az id?szak, amikor az egyéni határok kialakítása a család barátainak és a családtagok személyes barátainak különválása által is er?södik.

És ha vége? 

Ha egy kapcsolat felbomlik, osztozkodni kell. Bögréken, könyveken, autókon, javakon. Lélektanilag azonban sokkal fontosabb, hogy emlékeken, érzéseken – és a közös kapcsolatainkon is. Biztos, hogy ezt az osztozkodást er?s érzelmek kísérik, de hogy mennyire destruktívak, az leginkább azon múlik, hogy „közös megegyezéssel”, vagy haraggal váltunk-e el. Ha korábban meg?riztük saját barátainkat, most támaszkodhatunk rájuk, „használhatjuk ?ket” indulataink, dühünk kieresztésére, a kapcsolat felett érzett gyászunk megosztására, id?nk strukturálására, a korábban a kapcsolatba fektetett energiánk új utakra terelésére. Ha párunk barátai voltak a mieink is, most új kapcsolatok kiépítésébe kell fognunk – emiatt külön is haragudhatunk társunkra. Korábbi közös barátaink pedig valószín?leg komoly diplomáciai játékra kényszerülnek – legalábbis átmenetileg. A megszokott közös összejövetelekre most kit hívjanak el – f?leg, ha a korábbi pár tagjai már új kapcsolatban élnek? Felváltva hívják meg ?ket? Vagy pont a védett baráti légkörrel próbálják megteremteni a lehet?séget, hogy a szétvált pár tagjai között fennmaradhasson a párbeszéd? Netán arra biztosítanak „megfelel?” légkört, hogy nagy hangon gy?lölködjenek egymás ellen – amikor a másik nincs ott? Lélektani szempontból a volt pár tagjai számára az a lényeg, hogy korábbi barátaik továbbra is az érzések kifejezésének és visszatükrözésének színterét jelentsék. A tudomány ezt társas referenciának nevezi, és az az ?si igényünk áll mögötte, hogy nagyon szeretnénk kapcsolódni másokhoz és összemérni magunkat velük. Önmagában támogató annak megélése, hogy általunk becsült és kedvelt személyek is átéltek, átélnek, és át fognak élni a miénkéhez hasonló helyzeteket és érzéseket. Ha mi tartunk el?rébb a folyamatban, jó tanácsokkal láthatjuk el ?ket, ha ?k lépték meg korábban ugyanazt, amire mi készülünk, kérhetünk t?lük tanácsot – amit aztán gondosan nem-megfogadva, kialakíthatjuk a saját megoldásunkat. Mert végtére is erre nagyon jók a barátok: segítenek, hogy a saját stílusunkban alakítsuk az életünket és párkapcsolatunkat. Akár úgy, hogy mintát adnak, akár úgy, hogy figyelmeztetnek. 

Kozma-Vízkeleti Dániel klinikai szakpszichológus, családterapeuta 

Liczencziás Ferenc tanácsadó szakpszichológus, családterapeuta