A köt?déselmélet hosszú múltra tekint vissza, és folyamatos kutatások alapjául szolgál. A köt?dés egy velünk született igény arra, hogy másokhoz kapcsolódjunk. Egy kisgyermek els? és egyben legjelent?sebb kapcsolódása a szüleivel, gondozóival történik. Ez a korai id?szak az egyik legjelent?sebb az életünkben. Amikor köt?désr?l beszélünk, kihagyhatatlan, hogy az amerikai születés? Mary Ainsworth és a brit származású John Bowlby nevét megemlítsük. Kettejük munkássága gyakorolta a legnagyobb hatást a téma és a jelenség megfigyelésére, kutatására. El?ttük a gyerekek igényeit pusztán fizikai szükségleteik kielégítése szempontjából gondolták fontosnak. Úgy vélték, ha egy gyermek jól táplált, és van fedél a feje fölött, mindennel rendelkezik, ami a teljes élethez kell. Ez a két szellemóriás azonban rámutatott a közeli kapcsolatok min?ségének fontosságára és a szül?i válaszkészség pozitív hatásaira.

Az érzelmi feltankolás fontossága 

Szerintük ha korai éveinkt?l kezdve szeretetteli odafordulást, megértést élünk meg szüleink fel?l, ha fájdalmunkban, szomorúságunkban empatikus, szeretetteli választ kapunk t?lük, azt tanuljuk meg magunkról – természetesen tudattalanul –, hogy szerethet?ek, elfogadhatóak, tör?désre méltóak vagyunk. Bátran kifejezhetjük az érzéseinket, még ha azok nehezebbek is, mert tudjuk, hogy támaszt fognak nyújtani nekünk. Érzelmileg feltankolhatunk, és újra biztonságban érezhetjük magunkat, amit ?k teremtenek meg kezdetben, mint egy biztonságos bázis. Itt egyben szerethet?ségünkr?l is szó van, amit nem feltétlenül abból tanulunk meg, hogy azt szavakkal kifejezik számunkra, hanem abból, ahogyan kimutatják felénk. A szeretet megélésének pedig két lehet?sége van: szeretni valakit és szeretve lenni valaki által. Életünkben el?ször a „szeretve lenni”-t tapasztaljuk meg, s ezáltal alakul ki magunkról egy bels? kép. Ezt a képet nevezzük bels? munkamodellnek – tehát a magunkról kialakított kép, narratíva annak mentén alakul, ahogyan szüleink, gondozóink bántak velünk. Ennek megélésében megtanuljuk, mennyire fontosak az igényeink. Ezt a képet visszük tovább feln?tt életünkbe, baráti, munkatársi és párkapcsolatainkba is. Mindent összevetve a szüleinkkel való kapcsolatunk prototípusa lesz a kés?bbi szociális kapcsolatainknak. Könnyen lehet például, hogy olyan párt választunk magunknak tudattalanul, akivel ezt a hasonló, kora gyermekkori érzést újra átélhetjük, ami persze nem tudatos választás eredménye, hanem az „ismer?sség” érzete általi vonzalom – még akkor is, ha ez nem jelent ideális kapcsolatot.

Ezek a gyermekkori köt?dés alapjai. De még miel?tt áttérnénk a feln?ttkori köt?dés sajátosságaira, érdemes áttekintenünk azokat a köt?dési funkciókat, amelyek mind gyermekként, mind feln?ttként fontosak. Ezek pedig a közelségkeresés, a biztonságos bázis és a biztonságos menedék.

A köt?dés funkciói:

1. A közelségkeresés jellemz?en stressz esetén jelenik meg, amikor vigasztalást várunk egy nehéz helyzetben.

2. A biztonságos bázis jelenti azt a stabil pontot, ahonnan kiindulhatunk a világ felfedezésére. Ha ez megvan, abban az esetben fejl?dhet ki az önállóság és az autonómia. Itt tanuljuk meg tehát, hogy önmagunk is jól lehetünk, amellett, hogy van mellettünk valaki, aki támaszt nyújt. 

3. A biztonságos menedék azt az érzelmi támaszt jelenti, ahová vissza lehet vonulni, ha a világ túlterhel?.

A feln?ttkori köt?dés kutatását az a feltevés vezérli, hogy az érzelmileg intim kapcsolatokban a feln?ttek között kialakuló kötelékért ugyanaz a motivációs rendszer felel?s, amely a szül?k és gyermekeik közötti szoros érzelmi köteléket idézi el?. Ez tehát nem két külön jelenség, hanem egyazon folyamat id?beli folytatása. Természetesen tapasztalataink, élményeink gyarapodásával változhat a „kapott csomag”, s?t mi magunk is képesek vagyunk rajta alakítani valamennyire. Jelenkori intim kapcsolatunk is felülírhatja gyermekkori köt?dési mintáinkat, például a bizonytalanul köt?d? egyén biztonságos köteléket alakíthat ki, ha van egy biztonságosan köt?d? partnere. Ahogy Popper Péter is mondja: kapcsolatainkban sérülünk, és kapcsolatokban gyógyulunk.

A feln?ttkori köt?dés dimenziói

Ainsworth és Bowlby óta több pszichológus kutató állított fel különböz? modelleket a feln?ttkori köt?dés kapcsán. Abban egyetértenek, hogy a gyermekkori köt?déshez képest a feln?ttek köt?désében az a nyilvánvaló eltérés, hogy megjelenik a szexualitás, ami igen er?teljes köt?dési alappillér lehet az intimitás és a gondoskodás mellett. 

Egy különösen érdekes néz?pontot szeretnénk a továbbiakban górcs? alá venni, ami Bartholomew és Horowitz munkássága által született. Szerintük ugyanis a köt?dés egyéni különbségeit dimenziószer?en kell elképzelni. Ezek a dimenziók a magunkról és másokról alkotott pozitív, illetve negatív képek, valamint a szorongás és elkerülés tengelye. Azt mondhatjuk, hogy nincsenek teljesen tiszta típusok, vannak átfedések a kategóriák között, ami azt jelenti, hogy megjelennek a viselkedésünkben és gondolatainkban más kategóriák elemei is. De mit is jelentenek ezek a mindennapokban? A legegyszer?bben a négy köt?dési típus mentén tudjuk megérteni ezt a dinamikát. Ezek a dimenziók a biztonságos, az elárasztott, az elutasító és a félelemteli köt?dési típusok.

A biztonságosan köt?d?k

A biztonságos köt?dés a legideálisabb eset, sajnos azonban kevesen mondhatjuk el magunkról, hogy ebbe a csoportba tartoznánk. A biztonságos köt?dési stílussal rendelkez? feln?ttek jól érzik magukat a b?rükben, ennélfogva boldogságukat nem keresik küls? forrásokban, nem a partnerükt?l várják el. S?t, attól sem félnek, hogy egyedül maradnak. Nyíltan kifejezik érzelmeiket. Önbecsülésük és önértékelésük is fejlett. Konfliktusaikat jól oldják meg. Másokról és önmagukról is pozitív gondolataik vannak, így az egészséges kapcsolatok ápolásában és fenntartásában könnyedség jellemzi ?ket. Számíthatnak partnereikre, és hagyhatják, hogy partnereik is viszont támaszkodjanak rájuk. Kapcsolataik az ?szinteségen, a tolerancián és az érzelmi közelségen alapulnak. Az alacsony elkerülés azt jelenti esetükben, hogy intimitásra képesek, fel merik vállalni igényeiket, s mások érzéseit?l sem riadnak vissza. Át tudják és merik érezni a másik ember hangulatát. Nem félnek elkötelez?dni, önállóak és kiegyensúlyozottak. Nem függenek partnereik válaszkészségét?l vagy jóváhagyásától. Az alacsony szorongás pedig arra utal, hogy nem félnek kapcsolataik elvesztését?l. 

Az elárasztottan köt?d?k

Mivel negatív önképpel rendelkeznek, magukat leértékelik, így alacsony lesz az önbecsülésük. Másokról viszont pozitívan gondolkodnak. Számukra a partner nélküli élet gondolata (vagy általában az egyedüllét) nagyfokú szorongást okoz. Ha pedig párkapcsolatban élnek, gyakran a másikra úgy referálnak, mintha az a „felük” lenne. Mintha teljességük a partnerükt?l függene. Ennélfogva magas szorongás is jellemzi ?ket, és tartanak az elhagyatástól, hiszen a biztonságot a kapcsolatukban keresik, s nem önmagukban. Úgy t?nhet, hogy a partner figyelme, tör?dése és válaszkészsége a „gyógyszer” a szorongásuk ellen. Gyakran élik meg azt, hogy kedvesük nem fektet be annyit a kapcsolatba, mint ?k, ami persze a valóságot nem feltétlenül fedi. Valamint örökösen visszaigazolást és támogatást várnak el, aminek hatására ez a ragaszkodás és kapaszkodás kontrollá válhat. Értjük már, hogy esetükben miért találó az „elárasztott” kifejezés: a kapcsolat teljesen kitölti az életüket, elárasztja gondolat- és érzésvilágukat.

Az elutasítóan köt?d?k

Ezeknek az embereknek magas az önbecsülése, és pozitívan gondolnak magukra. Gyakran t?nhetnek magányos farkasnak. Er?sek, függetlenek és önállóak, érzelmi szinten is. Hajlamosak azt hinni, hogy nem kell kapcsolatban lenniük ahhoz, hogy teljesnek érezzék magukat. Nem akarnak másoktól függeni, nem keresnek társadalmi kötelékekben támogatást, sem jóváhagyást. Másokról negatív képet alkotnak, és magas az elkerülésük is. Ez azt jelenti, hogy általában kerülik az érzelmi közelséget másokkal. Hajlamosak elrejteni vagy elfojtani érzéseiket, amikor egy potenciálisan érzelmekkel teli helyzettel szembesülnek. Nem is félnek a kapcsolat elvesztését?l. Azonban a biztonságosan köt?d?kkel ellentétben számukra ez azért lehetséges, mert nem fontos nekik annyira a kapcsolat. Nem kötelez?dnek el, távolságtartás jellemzi ?ket. Elég egy felszínes kapcsolat vagy egy pusztán szexuális jelleg? viszony, hiszen a magas elkerülés által távol tartja magától az intimitást, mert abban hisz, hogy a biztonságot csakis ? maga képes megteremteni. 

A félelemtelien köt?d?k

Az ebbe a csoportba tartozó feln?ttek számára talán a legnehezebb a kapcsolódás. Mind önmagukról, mind másokról negatív képpel rendelkeznek. Magukat nem tartják szerethet?nek, és rettegnek attól, hogy elhagyják ?ket. A félelemtelien köt?d? feln?ttek általában instabil és kétértelm? viselkedést mutatnak kapcsolataikban. Számukra a kapcsolatuk, partnerük gyakran a vágy és a félelem forrása is egyszerre. Meghittségre és közelségre vágynak, ugyanakkor nehézségeket tapasztalnak a bizalom kiépítésében és a másoktól való függésben. Nem szabályozzák jól érzelmeiket, és kerülik is az er?s érzelmi köt?dést, mert félnek attól, hogy megsérülnek. 

Mit tehetünk, hogy kapcsolatainkban biztonságosabban köt?djünk?

Az els? lépés mindig a helyzetre való ráismerés, tudatosítás. Ezért néhány kérdést tegyünk fel magunknak, és ha lehet, kérjük szakember segítségét, hogy választ is találjunk rájuk. Vizsgálódjunk a témakörben: milyen kora gyermekkori köt?dési élményeink vannak, és vajon ezek nyomai felfedezhet?k-e feln?ttkori párkapcsolatainkban? Mi az, amiben hiányt éltünk meg annak idején és most? Valamint: amikor magunkról gondolkodunk, mi jut eszünkbe el?ször? Amennyiben már korábban is foglalkoztunk ezzel a kérdéskörrel, érdemes tudatosítani magunkban azokat a gondolatokat és érzéseket, amelyek szorongóak vagy épp elutasítóak a partnerünkkel szemben, hiszen lehet, hogy ezek valójában rólunk szólnak.