Tanulható-e a szeretet?

Lélektani szempontból is elgondolkodtatóak Pál apostol sokat idézett szavai a korinthusbeliekhez írt els? leveléb?l: ha „szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok”. Kétségtelen, hogy ha nincs – vagy nincs elegend? – szeretet valakiben, akkor olyasmi hiányzik bel?le, ami hozzátartozik az emberi létezés lényegéhez. No de tehetünk róla, ha nincs bennünk elég szeretet? Vagy tehetünk bármit is azért, hogy legyen?

Ha nincs – vagy nincs elegend? – szeretet valakiben, akkor olyasmi hiányzik bel?le, ami hozzátartozik az emberi létezés lényegéhez.

A szeretet képessége elvehet??

A szeretet képessége vele születik az emberrel, ám ahhoz, hogy kibontakozhasson, megfelel? környezetre van szükség az élet legkorábbi szakaszában. Eredend?en tehát nem kell külön megtanulnunk, hogyan kell szeretni, milyen módon élhetjük át ezt az érzelmet, de a szeretni tudás képességét igenis el lehet venni az embert?l. A nagy kérdés, hogy azok, akikben nem engedték természetes módon kibomlani a szeretetet, utólag, feln?ttkorukban tudják-e pótolni ezt a hiányt.

A pszichopaták helyzete a legsúlyosabb. ?k azok, akik gyakorlatilag képtelenek a szeretetre, a többi emberrel való együttérzésre. Mivel egyáltalán nem zavarja ?ket, ha másoknak kárt okoznak, sokkal könnyebben szánják rá magukat b?ncselekményekre, mint a szeretetre képes emberek. A pszichopátia személyiségzavar, de nem büntethet?séget kizáró állapot, ugyanis a betegek tökéletesen fel tudják mérni tetteik következményeit – csak éppen ezek egyáltalán nem érdeklik ?ket. Noha ennek a pszichés zavarnak a kialakulását többféle tényez? együttesen idézheti el?, jellemz?, hogy aki pszichopatává fejl?dik, azt már csecsem?ként és kisgyermekkorában tönkretették. Gyakori, hogy ezeket az embereket szüleik brutálisan bántalmazták, ugyanakkor teljesen el is hanyagolták, és semmilyen pozitív érzelmet nem mutattak irányukban. Vannak kutatók, akik szerint ilyen körülmények között a gyermek agya nem képes a normális fejl?désre, és ez is hozzájárul a kés?bbi „érzelmi fogyatékossághoz”. A pszichopaták sajnos kés?bb sem képesek megtanulni a szeretetet, bár általános megfigyelés, hogy a középkorúság felé haladva állapotuk valamennyit javul – igazából senki nem érti, miért. Mindenesetre a remény él, hogy a pszichopátia a jöv?ben kezelhet? lehet.

Hirdetés

Elrejtett érzelmek

Egészen más kategóriába tartoznak azok, akik nem szenvednek semmiféle pszichés zavarban, de láthatóan van egy kis gondjuk a szeretettel: távolságtartóak, nem szívesen beszélnek érzelmekr?l és nehezen alakítanak ki bens?séges kapcsolatokat. Gyakori, hogy ha úgy érzik, párkapcsolatuk túl meghitté vált, kétségbeesetten kimenekülnek bel?le, csak hogy ne kelljen megnyílniuk, ne kelljen érzelmeket adniuk és kapniuk. Úgy t?nhet, nem tudnak szeretni, pedig valójában másról van szó – köt?dési zavarral küzdenek. Mindenkire jellemz? ugyanis valamilyen köt?dési stílus, egy olyan alapséma, mintázat, ami az egyén élete során újra és újra felbukkan az érzelemteli kapcsolatokban. A köt?dési stílus az els? egy-két életévben alakul ki, amikor megtanuljuk, hogyan is kell kapcsolatban lenni valakivel. Az alapmintát természetesen az anyával, illetve a szül?kkel való kapcsolat jelenti. Ha az anya odafigyel gyermekére, megérti szükségleteit és ezekre megfelel?en reagál, a gyerekben biztonságérzet alakul ki: „szóval ilyen a világ, lehet számítani az emberekre, érdemes jelezni, ha szükségem van valamire, mert általában megértik, és legtöbbször meg is oldják a helyzetet”.

Vannak azonban olyan szül?k, akik maguk is azt tanulták kiskorukban, hogy az érzelmeket nem mutatjuk ki, nem beszélünk róluk, nem foglalkozunk azzal, hogy mások lelkében mi megy végbe. Legyen ez mindenkinek a saját ügye! Ezek a szül?k nem ellenségesek, odafigyelnek gyermekükre, a gyakorlati szükségletek szintjén mindennel ellátják, azonban nem próbálnak ráhangolódni érzelmeire. Az így felnöv? gyerekekben az a séma alakul ki, hogy az érzelmeket nem szabad kimutatni, mert nem illik, kínos, és úgyis csak elutasítás vagy büntetés lesz a vége. Ezt a sémát a lélektanban elkerül? köt?dési stílusnak hívják. Akire ez a viszonyulási mód jellemz?, ridegnek, érzelemmentesnek t?nhet, de nagyon fontos észrevenni, hogy a háttérben nem pszichopátiaszer? szeretetnélküliség húzódik meg, hanem csak az érzelmekhez való viszonyulással van gond.

Ilyen esetekben „meg lehet tanulni a szeretetet”, noha valójában nem a szeretet maga az, ami megtanulandó, hanem az ember lelkében él? érzelmek felismerése, elfogadása, másokkal való megosztása. Ez a tanulási folyamat mindig azzal kezd?dik, hogy az embernek meg kell szeretnie önmagát, magasabb szintre kell emelnie önértékelését. Az érzelmi elzárkózás mögött ugyanis az a régr?l hozott tapasztalat rejlik, hogy „az érzelmeim nem elég fontosak, hogy mások odafigyeljenek rájuk, nem érdekli ?ket, mi zajlik bennem”. A következ? lépés azután a mások felé való nyitás, majd a pozitív visszajelzések alapján bizalmi, érzelmeken alapuló kapcsolatot lehet kiépíteni, és a köt?dési stílus lassanként megváltoztatható.

Ne veszítsük el!

Olyan is el?fordul, hogy nem a szeretet gyakorlását kell megtanulnunk, hanem azt, hogy miként ne veszítsük el a szeretetet. Ez a sajátos helyzet áll el? akkor, ha az emberekben eredend?en megvan az egymás iránti szeretet, de ezt küls? hatásokkal szándékosan megpróbálják kiirtani. Erre a világ számos pontján találhatunk példát, a gy?lölet ugyanis politikailag jó üzlet. Szomszédos népek, egymás mellett él? kultúrák, verseng? politikai pártok vezet?i gyakran ítélik úgy, érdemes meggy?löltetni híveikkel a rivális csoportokat, mert feltételezik, hogy az ellenséges érzelmek majd er?sebbé teszik a saját közösség egységét. Ilyenkor a politikai haszonszerzés sokkal fontosabb szempont, mint az, hogy a szeretet üldözése miatt romlik az emberek lelki életmin?sége. Az egyénnek azonban jogában áll fellázadni ez ellen és megtanulhatja meg?rizni vagy újra létrehozni a szeretetet. Megtanulhatja, hogy – legalábbis csendben, legbelül – elutasítsa az egyes emberekr?l, embercsoportokról, vallásokról, nemzetiségekr?l mesterségesen kialakított, démonizált képeket, és a másik embert embernek és szerethet?nek lássa. Lehet, hogy Pál apostol erre is gondolt. Meg kell tanulnunk megakadályozni, hogy kiszorítsák bel?lünk a szeretetet. Hogy többek lehessünk a semminél.

2021-01 lapszámban megtalálható