Biztos, jól ismert boldogtalanság

A nyugati kultúrákban, az eleve elrendezett házasság helyett legalizálódott szabad szerelem alapú partnerválasztás, a házasságkötés el?tti szexuális élettel kapcsolatos megenged?bb attit?d, a párkapcsolatok gyakori cseréjének lehet?sége és az „éljünk a mának!” szlogen elterjedésének ellenére is egyre gyakrabban keresnek fel a rendel?ben több éve együtt él?, egymás felé el nem kötelezett, gyermek nélküli párok, akik nem képesek kilépni a „biztos, jól ismert boldogtalanságukból”, de nem képesek elkötelez?dni sem a partnerük mellett. Nem hagyják ott a párjukat, annak ellenére, hogy a legtöbb megreked? kapcsolatban egyik vagy mindkét fél igényei kielégületlenül maradnak. Egy helyben „toporognak”, de nem tudnak megállapodni. Az ismer?sség biztonsága és unalmassága, a változás utáni vágyódás és a változás réme vetekedik egymással bennük, miközben az együtt töltött éveik száma szaporodik. Minél hosszabb ideje van együtt a pár a közös jöv?jüket illet? döntés meghozatala nélkül, annál nagyobb az esélye annak, hogy komoly érzelmi, lelki, szomatikus „sérüléssel” járhat a kétség okozta gyötr?dés és végletes gondolatok, végzetes cselekedetek megjelenéséig sodorhatják akár a férfit, akár a n?t. 

Az elkötelez?dés id?beli tologatásának, elkend?zésének jelenségével kapcsolatban feltehet?en minden olvasónak van valamilyen tapasztalata. De vajon tudják-e, hogy mi is az elkötelez?dés?  Átgondolták-e egyszer is igazán? Maga az összeköltözés? Az esküv?? A hitvesi eskü? „A Papír”? A gyermekvállalás? Vagy…?

Az elkötelez?dés

Az elkötelez?dés szükséges, de nem elégséges feltétele a tartós, elégedett párkapcsolatnak. Az a vágyott emocionális és kognitív szempontok által meghatározott állapot, amely a hosszú távú párkapcsolat alakulását és fenntartását, kiszámítható és kielégít? módon biztosítja. 

Ideális esetben az elkötelez?dés kölcsönös érzelmi alapokon nyugvó tudatos döntés, valamiféle kimondott ígéret arra nézve, hogy a kapcsolatot akkor is fenntartják a felek, ha akár az egyik, akár mind a két fél bajba kerül. A kapcsolat mások el?tti felvállalása és a mellette való kitartás biztonságot, kiszámíthatóságot, jöv?képet, tervezhet?séget nyújthat. 

Az egyik legfontosabb dolog, ami megkülönbözteti az elkötelezett kapcsolatot az elkötelezettség nélküli párkapcsolattól a nyílt, egymás és mások felé egyértelm?en felvállalt elkötelez?dés kifejezése. Az elkötelez?dés ritualizált formájának megélése, a kapcsolat folyamatában bekövetkez? fordulópont kölcsönös elismerését jelenti. Az „azért van velem, mert annyira szeret, hogy még el is kötelez?dik felém” gondolat növeli a biztonságérzetét annak, hogy a párkapcsolat mindkét tagja egyformán gondolkozik a kapcsolatról és a másik fontosságáról. A kölcsönös elkötelez?dés hiányában azonban könnyen megjelenik a kínzó bizalmatlanság, az egymástól való érzelmi és/vagy szexuális eltávolodás, az egysíkúság, az intimitás- és vágy nélküliség, a tanult tehetetlenség következményeként a beletör?dés, lehangoltság, esetleges depresszív hangulat valamint a bizonytalan jöv?kép. 

Rose Sternberg nevéhez köthet? a szerelem háromszög elmélete, mely a szerelmi kapcsolatokat három alapvet? dimenzió – intimitás, szenvedély, elkötelez?dés – mentén értelmezi. Az intimitás (érzelem) alatt pszichológiai közelséget ért, mely magába foglalja a kitárulkozást, a kölcsönös megértést, elfogadást; a szenvedély (szexualitás) a partner iránti testi-lelki vonzalmat jelenti; míg a harmadik dimenzió, az elkötelez?dés, a kapcsolat „kognitív” eleme, a kapcsolat fenntartásának vágya, mely által a kapcsolatot hosszú távon fenntartható. Sternberg szerint az elkötelez?dés lehet rövid és hosszú távú. A rövid távú elkötelez?dés esetén az egyén felismeri, hogy szeret valakit, míg a hosszú távú elkötelez?dés egy döntést foglal magában, hogy a szeretett személlyel a kapcsolatot hosszú távon szeretné fenntartani.  Ezen elmélet szerint a beteljesült szerelem jellemz?je mindhárom dimenzió érvényesülése. A kapcsolat azonban akkor is kielégít? és elégedettséget okozó lehet a felek számára, ha nem mindegyik dimenzió kap egyszerre szerepet és ezzel mindkét fél elégedett. Az újabb kutatások azt találták, hogy a három tényez? közül az intimitás és a szenvedély a legjobb el?rejelz?je a házassági elégedettségnek, az elkötelez?dés „csak” a házasság id?tartamára van befolyással.

Az elkötelez?dés kifejezésében nincs benne, hogy kinek vagy minek a kezdeményezésére kötelez?dik el a férfi vagy a n? egymás mellett. Attól, hogy házasságkötés esetén a férfi kéri meg a n? kezét, a férfi kérdezi meg, hogy akar-e a n? a felesége lenni, azt gondolhatjuk, hogy indítványozása által a férfi kezében van az elkötelez?dés véglegesítésének lehet?sége. Ebben a tekintetben a n? passzívan ki van szolgáltatva a férfi akaratának. Abban az esetben, ha több éve együtt él? pár esetében a n? szeretne már elkötelez?dni, szeretne már megállapodni a partnere mellett, nincs legális, könnyedén vállalható eszköze arra, hogy sikeres és nyílt módon érvényt szerezzen akaratának. Vár és vár arra, hogy elvegyék, hogy akarjanak vele családot alapítani és gyermeket vállalni. 

„A hátha n?k”

A legtöbb vég nélküli kapcsolatnak a n?k vetnek véget, a férfi partner legnagyobb meglepetésére. Vagy örömére? A döntés meghozataláig azonban évek telnek el, sok átsírt éjszakával és reménykedéssel töltött hetek, hónapok.

Szandra és Zsolt kapcsolata 8 éve tart. Úgy élnek, mint a házasok. Együtt mennek bevásárolni, együtt töltik a szabad idejüket, vannak közös barátaik. Közös az ágyuk és az asztaluk. A családtagjaikat közösen látogatják. Látszólag jól vannak, minden kerek az életükben, egy valamit kivéve. Semmilyen formában nem történt meg az elkötelez?dés felvállalása Zsolt részér?l. Nem volt lánykérés, vagy azzal egyenérték? gesztus. Nem mondták ki a holtomiglan-holtodiglant sem egymás el?tt, sem mások el?tt. Jelenleg már mindenki házasként, férj-feleségként tekint rájuk, ami ambivalens érzést vált ki bel?lük. Állandó magyarázkodásra kényszerülnek „el?rehaladott”, de eredménytelen kapcsolatuk miatt. Szandra nagyon vágyik már gyermekre, Zsolt még nem. 

Évek telhetnek el ebben az állapotban. A pár tagjai dolgoznak, pénzt keresnek, aminek egy részét közösen költik el és nem történik tovább lépés. Nem vesznek közösen lakást, nem nyitnak közös bankszámlát, nem tervezik az esküv?t vagy nem élnek olyan módon szexuális életet, hogy gyermekük születhessen. A férfi sokszor keres valami indokot, ürügyet amivel magyarázhatja a döntésképtelenségét, amivel további bizonytalanságban tarthatja a n?t. A n? reménykedik, igyekszik, bizakodik. A pár, a kapcsolatukban felgyüleml? feszültséget, a növekv? ?rt egy házi kedvenc, egy kutyus vásárlásával csökkentik.

Zsolt néhány éve olyan információk birtokába jutott Szandrával kapcsolatban, amire hivatkozva jogosultságot szerzett a lánykérés elhalasztásához. Szandra egy bizalmasabb hangvétel? este ártatlanul mesélve Zsoltnak korábbi kapcsolatairól árulta el, hogy volt az életének egy pár hónapig tartó olyan szakasza, amikor rövidebb, néha egy-éjszakás kalandokba keveredett. Zsoltot ez a hír letaglózta. Szandrára korábban, mint az ártatlanság megtestesít?jére, a Tökéletes nagy ?-re gondolt. Nem tudott mit kezdeni az új Szandrával. Annak ellenére, hogy nyolc éve rendületlenül együtt élnek, már nem tud bízni a lányban a hallottak miatt. Szandra ett?l kezdve „demó-program szerint” m?ködik és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bizonygassa az ártatlanságát és a jóságát. Szép lassan a lány is elkezdte magáról azt hinni Zsolt nyomására, hogy b?nt követett el, hogy „rossz fát tett a t?zre”, mert a kapcsolatuk el?tt ismerkedett férfiakkal. 

„A Hátha n?k” képesek elhinni magukról, hogy nem elég jók ahhoz, hogy a Férfi bennük lássa gyermekei anyját. Elbizonytalanodnak, vezetésre szorulóvá válnak. Képesek a Férfi kívánságait teljesítve sokszor feladni önmagukat. A „Hátha n?k” mindent megpróbálnak bevetni, hogy elég kívánatossá tegyék magukat a feleségszerephez partnerük számára, Hátha mégis ?ket választja a szeretett Férfi, akib?l remek apa lehetne közös gyermekeik számára – a hölgyek jóslása szerint. „Hátha tetszem neki annyira, hátha tudok olyan finomat f?zni, hátha el tudom csábítani, hátha rá tudom venni, hogy kelljek neki egy életen át” – gondolják az elbizonytalanodott n?k. Ezért képesek a háziasszony szerepbe, az anya szerepbe, a szexis, csábító, „rossz lányos”, n?vérke, stewardess szerepekbe is belebújni és felváltva kielégíteni a Férfi igényeit. Legalábbis egy ideig.

Zsolt, a „megcsalt” fél jogot formál arra, hogy ellen?rizze Szandra telefonhívásait, levelezését. Szandra állandó magyarázkodása egy-egy név nélküli telefonhívás esetén tovább rontják az esélyeit férfinál. A lány szépen lassan kezdi elhinni, hogy egy férfi-n? kapcsolatban az a természetes forgatókönyvek egyike, hogy a n? ellen?rizve és beszámoltatva van. Már nem találkozik a barátn?ivel anélkül, hogy Zsolt engedélyét ne kérné, nem megy sportolni, mint korábban. Elhiszi, hogy ezt kell tennie. Kezdi jogosnak gondolni, Zsolt mondatát, hogy nem érdemli meg, hogy a férfi gyermekeinek az anyja lehessen. Ugyanakkor nagyon szeretne már gyermeket. 

Szandra tudja, hogy lassan kifut az optimális gyermekvállalási id?b?l. Anyjának ilyen id?s korában már két óvodás gyermeke volt. Lassan döntenie kell. Zsolt nem hagyja el ?t, de nem is akar vele családot alapítani. Szandra elkezdi az érveit és az ellenérveit szembe állítani egymással. Megpróbálja kideríteni, hogy megéri-e benne maradnia a kapcsolatban, vagy ki kell lépnie bel?le.

A kapcsolatok csereelmélete 

Az interakciók folyamatát elemz? legjelent?sebb szociálpszichológiai teória a csereelmélet, ami a kapcsolatok gazdaságtani szemléletén alapul. A szükségletekb?l indul ki és a piaci viszonyok mintájára magyarázza a személyek közötti interakciókat. Az emberek olyan kapcsolatok kialakítására törekednek, amelyek a legnagyobb jutalmakkal és a legkisebb költségekkel járnak. 

Kirkpatrick szerint a kapcsolatot a partnerek a befektetett költségek és a kapott jutalmak egyensúlya mentén értékelik. Minden személy, minél több jutalomra szeretne szert tenni a kapcsolatában, ezért ha az egyik személy költségei meghaladják a hasznot, a személy méltánytalannak érzi helyzetét a kapcsolatban, csökken a kapcsolattal való elégedettsége, ezáltal az elkötelez?dése is, ami a kapcsolat befejezéséhez is vezethet.

Levinger szerint a házasság felbontásának, megtartásának mérlegelése során három szempont kerül mérlegelésre: a házasság megtartásából származó hasznok, a házasság felbontásából származó el?nyök, valamint a házasság felbontása ellen ható ún.gátak.) 

A kapcsolatban maradás mellett szóló érvekr?l a legtöbb hasonló kapcsolatban lév? n? hasonlóan gondolkozik és érez. Félnek elvesztegetettnek tudni a párkapcsolatukba már befektetett id?t, pénzt, energiát és a dédelgetett álmokból sz?tt, a jöv?ben boldognak fantáziált, idealizált kapcsolat, családi élet képének az elengedését. Félnek attól, hogy a mostaninál nem lesz jobb partnerük, félnek a magánytól és a divatos szingliségt?l, félnek a kudarc felvállalásától, az ismer?sök, rokonok reakcióitól. Ugyanakkor megfogalmazzák azt is, hogy „örülnöm kell, hogy van partnerem, hogy jó partnerem van”; „hálásnak kell lennem, hogy együtt van velem, hogy sok mindenben segít nekem.” 

A kapcsolatból való kilépés mellett szóló érvek közül a leghangosabb, a gyermekvállalás utáni vágyódás és az optimális id?b?l való kicsúszás lehet?sége a jelenlegi kapcsolat miatt. 

Szandra annyira belebonyolódott a mérlegelésbe, hogy több sírógörcs után úgy döntött, segítséget kér. Így jutott el egyéni terápiába, ami hamarosan párterápiában folytatódott. Az egyéni beszélgetésekben kiderült számára, hogy Zsolt vádaskodása mentén saját magával kapcsolatos elbizonytalanodása miatt hosszú id?n keresztül eszébe se jutott, hogy ? is dönthet a kapcsolatának további sorsáról. 

A „Hátha N?k” egy id? után - segítséggel vagy segítség nélkül - kimondott vagy kimondatlan módon döntésre jutnak. 

Kapcsolat befejezését vállaló n?k

Az egyik lehetséges döntés a kapcsolatból való kilépés. A „Hátha n?k” hosszabb-rövidebb id? után dönthetnek úgy, hogy kilépnek a kapcsolatból. Ebben az esetben látszólag a férfi a szenved? fél, akit elhagytak, aki egyedül maradt vagy éppenséggel aki felszabadult, megszabadult a kapcsolat jöv?jér?l szóló döntéshozatal felel?ssége alól. Bár a pozíciók ezt sugallhatják, a valódi helyzet azonban más. A hosszú ideje váró, bizakodó n?k kétségek között, elkeseredve, alacsony önbizalommal, n?iségükben sértett félként próbálnak véget vetni annak a kapcsolatnak, ami az ? szükségleteiket, igényeiket nem elégítette ki. Sokkal inkább ?k a szenved? felek.

A gyermeket, mint köteléket használó n?k

Abban az esetben, ha a pár együtt marad, együtt sodródik tovább és nem történik meg a felvállalt, kimondott elkötelez?dés, megoldás lehet kapcsolatuk definiálására a gyermekszületés. Az  esetlegesen születend? gyermek szolgálhatja a továbblépést és ezzel együtt az „elkötelez?dést”. A gyermek megfoganása a legtöbb esetben a „Véletlen” m?ve. Közös, de ki nem mondott vagy a n?k által tudatosan, de titkon vállalt irányított történéssorozat következménye lehet a gyermek megfoganása. Az a n?, aki ilyen módon esik teherbe, sosem lehet abban eléggé biztos, hogy valóban ? miatta van vele élete párja vagy csak a gyermek az ok. 

A gyermek megszületése jó esetben családdá kovácsolja a szül?ket a gyermekükkel együtt és a szül?i szerepük által kiteljesedve képesek megélni a családi, párkapcsolati boldogságot, megélve az önzetlen szeretet által megélt örömöt, és felel?sséget.  

Nem biztos azonban, hogy a feltétlen öröm érzését váltja ki a szül?kb?l, ha nem közösen, nem felvállaltan tervezték gyermekük születését. A gyermek számára pedig olyan kimondatlan, de a tudat felszíne alatt közvetített feladatot ad, aminek „célja” lehet a kapcsolat fenntartása, összekötése. Ebben az esetben az ártatlanul világra jöv? gyermek terhe lesz az elkötelez?dést biztosítani, ami olyan súlyos teher lehet számára, hogy a kés?bbi családi életben gyakran ? kezd problémássá válni, akár szomatikus tüneteket is produkálva és ezáltal a figyelmet magára vonván tehermentesíti a feln?ttek kapcsolatát. A „kapcsolatot összeragasztó” és a „kapcsolatot éltet?” gyerekek küldetése tehát hosszú éveken keresztül fennmaradhat. Ez a téma egy következ? nagy fejezet tárgya lehetne. 

Zsolt és Szandra hosszú id?n keresztül nem tudott döntésre jutni. A terápiás kérdésekre adott válaszai mentén Szandra lehet?séget kapott arra, hogy ismét reálisan láthassa saját magát és a kapcsolatukat, a forgatókönyvek negatív következményét, saját szabadságának elveszítését a szeretett férfi és a vágyott gyermek kedvéért. Gyermekkori emlékeit, kötelékeit sikerült felszínre hoznia, ami segítette annak megértését, hogy miért ragaszkodott olyan hosszú id?n keresztül ahhoz a férfihoz, aki nem bízott meg benne, aki mellett a saját igényei nem elégültek ki, aki mellett kezdte elveszíteni saját magába vetett hitét. Szandra szülei rossz házassága miatt nagy fokú érzelmi bizonytalanságban élte gyermek és ifjú korát. Kiszámíthatatlanság, feszültség töltötte be fiatal éveit. Az emlékek, a múlt történéseinek kimondása mentén Zsolt is és ? is másként kezdtek gondolkozni magukról és a kapcsolatukról. Valami feloldódott bennük és elindult bennük, de nem egy irányba.  Szandra önmagát ismét megtalálva jutott döntésre. Kilencévnyi együttélés után Szandra úgy döntött, hogy kilép a kapcsolatból. 

Az Élet azonban átvette az irányítást: Szandra döntésének kimondása utáni terápiás ülésen bejelentette, hogy várandós.  Legnagyobb meglepetésemre Zsolt és Szandra boldogan, meghatottan, egymás kezét szorongatva mesélték az Örömhírt könnyekt?l meghatottan. A közös döntés megszületett: Közös? Döntés? Megszületett.

Szandra és Zsolt együtt maradnak. De hogy elkötelez?dnek-e egymás felé, az a jöv? zenéje. 

A bizonytalanság okozta döntésképtelenség megsz?nt a gyermek megszületésével. Érdemes átgondolni azonban, hogy a „hátha n?k” esetében, kinek a bizonytalanságáról is van szó igazából? Mit gondolnak, kedves olvasók?  

Zsolt felel?sségvállalással kapcsolatos problémájához fontos magyarázatul szolgálnak a saját néz?pontjának és férfi társai gondolatainak megismerése. A következ? szám hasábjain a tartós, elkötelez?dés nélküli párkapcsolatok története folytatódik, a férfiak szemüvegén keresztül.