„Vágd le a hajam, olyanra, mint a tied!” – elh?lve néztem rá. „Mégis miért?”– szedtem össze magam. És akkor el kezdett mesélni, hogy hónapok óta nincs munkája, és mindenhonnan elhajtják, pedig okleveles ápolón?, többéves szakmai gyakorlattal, nincs pénze, az édesanyja és a testvérei támogatják, most ott van egyedül a kislánnyal. Elege van, belefáradt már, változtatni akar. Elgondolkozva néztem. Irén az egyik els? a helybéli romák közül, aki közel került hozzám a kutatómunkám alatt. Irén, akivel délutánokat kávéztunk és beszélgettünk, akit?l a legtöbbet tanultam arról, ahogy ? mondta, hogy „milyenek is a cigányok”. Irén, kétgyermekes édesanya, háromgyermekes nagymama, aki majdnem úgy bánik velem, mint a testvérével. Szarkalábas, fáradt arcú, de élénk szem?, harsány és jó kedély?, nagy dohányos, negyvenes n?, a kortársam.  Magas, vékony alkat, aranyfülbevaló a fülében, Mária-medál a nyakában, hosszú szoknyában vagy farmernadrágban jár, vagányul öltözik. Szigorú erkölcsi elvei vannak arról, hogy hogy viselkedik egy tisztességes n?, ám életét – a helyi roma n?k között különleges módon – önmaga irányítja. Feln?tt fejjel áll neki a tanulásnak, hogy jobb munkája legyen, évekig szellemi fogyatékos gyerekeket ápol, kés?bb id?sek mellett segít?. Két házassága zátonyra futott, s most a harmadik férjével is problémák vannak. A szegénység, a pénztelenség csak növeli a feszültségeket.

Derékig ér?, dús, hullámos haja van. Az enyém a fülem mögött kunkorodik, úgynevezett bubifrizura. Pásztáznak a gondolataim, korábbi tapasztalataim arról, hogy mit jelent egy roma n?nél, ha levágják a haját. Oláh cigányoknál a megszégyenítés, a büntetés eszköze. Itt viszont, a romungro cigányoknál több n?nek is rövid haja van, s a tisztességes életvitelük nem függ össze a hajuk hosszával. „Rendben” – jutok elhatározásra. S az udvaron, ahol a nagyszül?k, a testvérek együtt laknak, ezen a szép, napos délutánon levágom haját.  A végeredmény számomra is meglep? (és nem az én fodrásztudományomnak köszönhet?en), hiszen dús, rövid, hullámos haja fiatalítja, füle mögé simítva középkorú, vagány, önálló n? benyomását kelti. ? vidáman, én pedig megkönnyebbülve nézegetem a tükörképét: „Na, most menj el munkát keresni! – viccel?döm vele –, így biztosan kapni fogsz!”.

A következ? héten izgatottan telefonál: „Kaptam munkát!” Aztán félig nevetve, félig dühöngve meséli, hogy az állásinterjú készít?je négyszemközt hangsúlyozta neki, hogy azért ?t veszi fel, hogy ne az el?térben várakozó két cigány n? közül kelljen választania egyet. Id?s emberek mellé keresnek ápolón?ket, de romákat nem akarnak felvenni. „És tudod, nem mondtam neki, hogy én is cigány vagyok…” hallgat el végül. Most mit mondjak? „Jól tetted. Kaptál munkát.”

Irén története nem egyedülálló a Pest megyei település romungro közösségében. A helyi cigányok zöme ma munkanélküli.  

A rendszerváltás el?tt viszont a falubeli cigányok szinte teljes számban dolgoztak. Szegkovács cigányok, saját m?helyük volt, kés?bb Szövetkezetbe tömörültek. Dolgoztak és nemcsak azért, mert a környékbeli gyárakban, bányákban lehet?ség nyílt a munkára, hanem azért is, mert közösségük jellemz?je sajátos munka-etikájuk volt, mely a cigány közösség bels? világát egyértelm?en meghatározta. A dolgos, igyekv? család nagy presztízs? lett, ez meghatározta a többségi társadalomban betöltött helyüket, befolyásolta a családtagok párválasztását, gazdasági kapcsolatait. A munka-etika nemcsak a feln?tt-, hanem a gyerekvilágot is szabályozta. A családok ösztönözték és jutalmazták a gyerekek munkavégzését, a rokonságban a család presztízsét emelte a szorgalmas, kétkezi munkát végz? gyerek. Emellett – els?sorban a rosszabb körülmények között él? családokban – a fiatalok id?szakos munkavállalásának bére a család mindennapi költségvetésének elengedhetetlen része lett, azaz a család fenntartásában is szerepet játszottak. A fiatal, 12-14 éves lányokat férjhezmenetelükig mez?gazdasági, erdei munkákra vitték, fagy?jtésre, csiga- és mohaszedésre. A fiúk a szegkovács-m?helyekben segítettek, édesapjukat kísérték el a k?bányákba vagy erdei munkát végeztek. Emiatt a cigány közösségben nagyon alacsony volt az iskolai végzettség, a fiatalok gyakran az általános iskolát sem végezték el, s – szül?i engedéllyel – már 15-16 éves korukban gyárakban vagy a termel?szövetkezetben dolgoztak.

Iskoláskoruktól kezdve a fiatal lányok vették át szüleik munkába járása alatt a háztartás vezetését, a kisebb testvérek nevelését és felvigyázását. A létfenntartáshoz való munka „kényszere”, azaz hogy a sokgyermekes családok munkavégzésb?l tudják fenntartani magukat, szigorú elvárás-rendszerré, egyfajta munka-ideává alakult át a közösségben. Mindez nagymértékben hasonlított a falubeli paraszti világ munka-etikájához. S ezzel egyrészt közelítette az együtt él? cigány és nem cigány közösségeket egymáshoz, másrészt – a nemzetiségi különbségek megtartásával – hasonló normarendszert eredményezett és egyfajta egyensúlyt teremtett. A faluközösségben a „törekv?, dolgos cigány” képe legalább olyan fontos volt, mint a „befogadó, megért? magyaroké”.

Lala hatvanas éveiben járó romungro n?, kicsi, fekete, fürge öregasszony. A hetvenes években óriásdaru-kezel? volt a Hajógyári-szigeten. Nem akart ? az lenni, de – ahogy mondja – az „urak” kiválasztották az élénk, fiatal n?t, tanfolyamra küldték, majd a magasba, a daru kocsi kabinjába. Hatalmas volt a felel?ssége, hajórakományokat pakolt le, tonnákat mozgatott.  Ma nyugdíjas, az egész családot ? vezeti, beosztja a havi fizetéseket, félreteszi a számlákra valót. Szigorúan irányítja családtagjait, nehezen békél meg bármilyen kihágással, s?r? veszekedést zúdít ilyenkor a „b?nösre”. „Rendesen éljél, dolgozzál, s ne foglalkozz másokkal!”– magyarázza kávézás közben. Testvérével és fia családjával él együtt.

A helybéli romungro n?k tömeges munkavállalására a 70-es évekt?l kezdve került sor, korábban zömében háztartásbeliként otthon voltak, esetleg id?szakos munkákat vállaltak a helyi termel?szövetkezetekben. A 70-es évekt?l kezdve nagy részük a környékbeli gyárakban és a budai Hajógyárban helyezkedett el. A n?k általában éjszakai m?szakot vállaltak, hiszen így nappal végezhették otthoni teend?iket.

Arany 17 évesen kezdett dolgozni a Fonalgyárban, s 20 évet húzott ott le, végig éjszakás volt. A végén már csörl?sként dolgozott. Négy gyereke van. Mindennap hajnalban ért haza, iskolába indította a gyerekeket, aztán ebédet f?zött, takarított, s ha még maradt id?, pihent pár órát. Délután már jöttek a gyerekek, akkor már nem lehetett aludni. Kés? délután hazajött a férje, vacsora, s utána még pár óra pihenés munkába menet el?tt, aztán a 10-es busszal már ment is a m?szakba. Szemdaganata lett, leszázalékolhatták volna, de azt mondták, hogy dolgozni egy szemmel is lehet. Így 20 év után munkahelyet váltott. A Hajógyárban helyezkedett el, mint kifutó. Ma hetven éves, nyugdíjas, férjével, lányával, unokáival és dédunokáival él együtt.

A rendszerváltás után a munkalehet?ségek lesz?kültek, s napjainkra a közösség 80 százaléka munkanélkülivé vált. Mindez az illegalitás, a feketegazdaság munkalehet?ségeinek kihasználása felé irányította a helyi cigányokat.  Ennek oka egyrészt a k?fejt? bányák bezárása és a környékbeli gyárak tönkremenetele volt. Másik oka a kovácsm?helyek felszámolódása lett, nem volt már szükség szegkovácsokra. A családfenntartó férfiak zöme munkanélkülivé vált, a n?kre így sokkal nagyobb hangsúly került a pénzkeresetben, ?k még mindig jobban el tudtak helyezkedni takarítóként, utcasepr?ként. Egyre távolabbra utaztak a munkáért, budapesti kórházakban jelentkeztek takarítói állásokra, összeszerel? üzemekben próbáltak elhelyezkedni.

Iza, a negyvenes cigány n? három gyermek édesanyja. Kórosan sovány, fáradt arcú. 40 négyzetméteren laknak öten, s ebben egy szoba, tusolófülke és konyhának berendezett beugró van. Házuk vakolatlan, kicsi, egy udvaron van a sógoruk családjának kis házikójával. Ebben az udvarban tizenöten laknak. A legnagyobb fia 18 éves, szakközépiskolát végzett, a két kicsi még általános iskolás. Éles esz?, jó tanuló mind a három gyerek. Iza néhány évnyi munkanélküliség után az egyik közeli városban utcasepr?ként tudott elhelyezkedni, a férje ugyanott kukásautón pakolómunkás. Nagyon szegények, minden fillért beosztanak, de úgy, hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen. „Ne úgy éljenek, mint én, tudjanak tanulni, én, ha beledöglök is, megteremtem nekik a lehet?séget”. Tavasztól jó, és nemcsak azért, mert már melegedik az id? és nem kell f?teni, hanem azért is, mert túlórázni lehet, parkok rendezése, virágültetés, gereblyézés, és ez mind a fizetésen felüli összeg. Akkor kicsit könnyebb. Élete álma, hogy nyaralni megy egyszer a családjával. 

A kilencvenes évekt?l kezdve a helybéli cigányok elhelyezkedése – szakképesítés nélküli munkaer?ként – szinte lehetetlenné vált. Ekkor egyre többen vágtak bele OKJ-s képzésekbe, reménykedve abban, hogy a szakmai papírokkal könnyebben találnak munkát. Virágköt? tanfolyamokra, betegsegít?-képzésekre és biztonsági ?röknek hirdetett tanfolyamokra jelentkeztek. A súlyos gazdasági helyzetükön néhány épít?ipari vállalkozás, illegális k?faragó m?hely ideig-óráig segített, ám a családok zöme munkanélküli segélyre kényszerült.

Erzsi harmincas romungro n?, két gyerek édesanyja. 8 általánosa van és virágköt? OKJ-s képzése, de munkahelye még sosem volt. Id?szakosan erd?kitermelésen dolgozott, egy alapítvány jóvoltából egy évig id?s emberek segít?je volt, de a pénz elfogyott, az alapítvány kivonult, s ? megint ott állt munka nélkül. Mindig azzal fogad, „ha tudsz valami munkát, szóljál!”, s én mindig ígérem, ha szemem elé kerül valami, jelzem neki. Most egy munkába állást segít? alapítvány tanfolyamára jár, azt ígérték, hogy ha elvégzi, kap munkát. Vakon bízik ebben, lelkesen tanul, készül, s reméli, hogy dolgozhat.  

A munkanélküli cigányok egy része mára feketemunkát vállal gyakran kényszerb?l, hiszen a környékbeli vállalkozások, üzletek csak így foglalkoztatják ?ket. Gyakorivá vált az is, hogy a családok n?i tagjai minimálbéres bejelentett munkát végeznek (takarítás, árupakolás stb.), tavasztól szabadidejükben gombát, erdei gyümölcsöket szednek, ?sszel diót, ezzel egészítve ki keresetüket. A férfiak általában az épít?iparban munkakönyv nélküli idénymunkában dolgoznak. Végzettség hiányában alternatívájuk nincs. Közmunkára családonként csak egy-egy tag mehet, és ennek bére egy többgyermekes család eltartásához közel sem elegend?. Ennek ellenére a közmunkára a faluban szinte minden munkanélküli család jelentkezik, ám csupán több hónapos várakozási id? után tudja ?ket foglalkoztatni az önkormányzat.

Elíz négygyerekes fiatal édesanya, most várja az ötödik babát. Hat osztály általános iskolája van, s ez is az oka annak, hogy reménye sincs munkát találni. Három rokoncsaláddal lakik egy udvarban, egy kicsi, düledez? házban. Nagyon szegények. ? már nem tanul tovább, „ne viccelj – pirít rám – öt gyerek mellett hogyan?”, pedig nagyon kellene az a hiányzó két osztály. Így minimális az esélye, hogy bármilyen munkát kapjon, s a kicsik mellett nem is tudna bármit elvállalni. A férje magyar származású, k?m?ves, imádja a gyerekeit, éjjel-nappal dolgozik, hogy a betev?t megteremtse. A család álma egy kétszobás ház, fürd?szobával, kis kerttel. A valóság, hogy egy szoba-konyhában laknak most hatan, ?szt?l már heten.  

Mára a romungro családok szinte napról-napra élnek, hó vége felé kölcsönre szorulnak, s egyre gyakoribb már az is, hogy néhány családnál élelmiszerre sem telik, nemhogy a számlák kiegyenlítésére. Mindez nemcsak a gazdasági és a szociális ellehetetlenülést hozza a családok számára, hanem a közösség egyik legfontosabb normája is sérül, a magát munkából fenntartó, törekv? cigány közösség ideája. Korábban a munka-etika olyan identitáselem volt, ami a cigány közösség egyfajta „válaszaként” jelent meg a többségi társadalom elvárásaira illetve el?ítéleteire. Mára maradtak az el?ítéletek, melyekkel nap mint nap szembesülnek munkakeresésük során.

S végül még Irén, aki ma dolgozik, takarítón? egy cégnél. Korábbi munkahelyén fél év után leépítés volt, s ?t elbocsátották. A haját visszanövesztette, a házassága helyreállt. Férjével és kislányával beköltöztek Pestre, albérletbe, innen könnyebben éri el a munkahelyét is. Persze hiányoznak neki a rokonai, unokái, de itt több tanulási lehet?sége van a kisebbik lányának, aki sz?ke, fehérb?r? és kékszem?. Abban reménykedik, hogy neki ezért könnyebb lesz. „Nézz rá! Nem látszik rajta, hogy cigány” Nem is kísérel meg már ápolón?ként elhelyezkedni, feladta, hogy mindig magyarázkodjon…