Az önámítás trükkjei
Frissítve: 2025. 06. 19.
Lássunk néhány példát, mi történik akkor, amikor az ember önámítást „végez”, illetve önámítás áldozatául esik – még eldöntetlen, hogy mennyire tudatos ez a magunkon, magunkkal szemben, magunkért alkalmazott megtévesztés. Tegyük fel, hogy megtetszik valaki, de történetesen jegyben járok, ezért inkább azzal ámítom magam, hogy nem is tetszik. Azonban ez a kellemetlen „tény”, hogy olyasvalakire vágyom, akire nem volna szabad, valahogy mégis jelen van a tudatom hátterében. Hasonló „önkábítás” történik, ha nem akarunk tudomást venni szerelmünk h?tlenségének jeleir?l; próbáljuk magunkat meggy?zni az ellenkez?jér?l, azt tettetjük saját magunk el?tt is, mintha egy olyan valóság lenne érvényben, amelyben szerelmünk h? hozzánk. Azonban eljöhet egy pillanat, amikor a „valóság arcul csap”, és többé már nem menekülhetünk el a tények el?l…
Az önámításhoz tehát feltétlenül szükséges, hogy akarjam az illúziót, vagy finomabban fogalmazva: részt vegyek benne – hiszen ön-ámítok. Olyan ez, mint amikor b?vészmutatványt nézünk. Éppen ott a másik ámít engem, s bár lehet, hogy nagyon szeretném megfejteni a mutatványát, mégis részévé válok a játéknak, hiszen azért megyek oda, hogy varázslatot lássak. Azt akarom, hogy valaki a cilinderéb?l el?húzzon egy nyulat, és nagyon csalódott lennék, ha közben megpillantanám a nyúl kikandikáló fülét a b?vész kabátujjában. Tehát még ha az értelmemmel szeretném is megfejteni a trükköt, és érdekes lenne, ha utána a varázsló beavatna a titokba, mindenekel?tt azt szeretném érezni: varázslat. Ehhez pedig az kell, hogy akarjam, elvárjam vagy vágyjam a varázslatot.
Mivel a jelen folyamatosan alakul, és a velem történ? eseményekkel együtt magam is percr?l-percre változom, így az önámítás aktuális ítéletét mindig újabbak írhatják felül. Az önámítás és az arra való rádöbbenés tehát mindig egy történet része, így maga az emlékezet is az önámítás kimeríthetetlen birodalmává válik: úgy emlékszem és arra, amit aktuális érzelmeim, hangulataim diktálnak. Az életemet így láthatom egy kudarc történetének: „Idáig jutottam!”, de láthatom fejl?déstörténetnek is: „Eljutottam idáig!” Hétf?n így, kedden úgy… A józan ész ugyanakkor azt súgja, hogy valahol mégis meg kellene húznunk a határt, de vajon meg lehet? Hiszen ha ennyire változékonyan vagyunk képesek látni ugyanazt a dolgot, akkor egyáltalán hol bukkanhatunk a „valóságra”? Ezzel viszont egy már Platónnál megjelen?, több évezredes filozófiai kérdéshez érkezünk, miszerint van-e a tudatunktól független valóság, vagy kizárólag az a valóság létezik, amely számomra megjelenik – így közösnek hitt világunk valójában szubjektív perspektívák és folytonosan mozgásban lév? értelmezések szövedéke. A kérdés nyitva áll. Más a válasza a természettudománynak, a pszichológiának és a filozófiának. A mindennapokban a legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk felismerni félig tudattalan torzítási stratégiánkat, hiszen az önismeret az önámítás trükkjeinek leghatékonyabb ellenszere.
Ajánlott termékek
Ajánlott cikkeink
A megalázottak és a megszomorítottak
Dr. Bánki György
Ki és miért tart ki bántalmazója mellett?
A rejtett bántalmazást különösen nehéz érthet?vé tenni a külvilág számára. A bántalmazó higgadt szavaira ugyanis a bántalmazott gyakran kétségbeeséssel és haraggal reagál.
Az önismeret ára
Limpár Imre
A pszichológiában kevésbé jártas, de lelkes érdekl?d?ket áthatja egy nagy tévedés: az önismeret fontosságának extrém mérték? túlhangsúlyozása és piedesztálra emelése, mintha ez valami mindenre jó ...
Az önbecsapásról és az üres beszédr?l
Ullmann Tamás
Azt mondom-e, amit igaznak hiszek? Azt teszem-e, amit helyesnek tartok? Látszólag értelmetlen kérdések, hiszen tudatos lényként gondolunk önmagunkra és úgy véljük, tudjuk, mi a helyes, mi az igaz – ...
Ön is kitöltötte? Visszajelzés a nem tudatos önértékelés tesztek eredményeir?l
Józan Anna
A Mindennapi Pszichológia honlapján 2014 tavaszán a Mipszi olvasói és a weboldal kedvel?i lehet?séget kaptak arra, hogy önbecsülésük különböz? formáiról teszteket tölthessenek ki.
Lélek és gépek
A nyomtatott kiadás február 22-én jelent meg az újságárusoknál, de az idei év els? lapszámát regisztrált felhasználóként már online is olvashatja fiókjából! Legyen mindig kéznél a ...
Értesüljön következő lapszámunk megjelenésekor.
Küldünk egy rövid értesítést, amikor megjelenik az új MIPSZI lapszám és elérhetők a friss magazinos tartalmak.
Értesítést kérekHogyan olvasnál?
Digitális magazin
A Mipszi lapszámai digitális formában is elérhetők. Válaszd az online olvasást, ha gyorsan szeretnél hozzáférni az aktuális és korábbi tartalmakhoz.
Nyomtatott magazin
Rendeld meg a Mipszi nyomtatott lapszámait, ha kézbe vehető kiadványként szeretnéd olvasni a magazint, vagy egy-egy konkrét lapszámot vásárolnál meg.
Tematikus magazinok
Válogatott tematikus csomagok egy-egy pszichológiai témára rendezve. Akkor hasznos, ha célzottan egy témakör cikkeihez szeretnél hozzáférni.
Maradjon képben a friss cikkekkel, videókkal és szakmai újdonságokkal.
Válogatott tartalmakat és fontos újdonságokat küldünk közvetlenül e-mailben, hogy ne maradjon le semmiről.
Kérje a MIPSZI hírlevelét
Adja meg az e-mail címét, és küldjük a legfontosabb tartalmakat.
