A tudásszerzés élmény és er?feszítés

A hatékony tudásszerzéshez a tanulás alábbi három f? formája szükséges. Ezek egymásra épülnek, s arányuk az életkorral együtt változik.

• Gyerek típusú tanulás: szabad kalandozás, élmény = játék

A „kisgyerek típusú” tanulás az élményeken alapul. Nagyjából nyolcéves korig az agyunk nyitva áll a tanulásra – még neve is van annak a rendszernek, amely ezt biztosítja az agyban: úgy hívják, hogy nucleus basalis. A kisgyerek tanulása nem módszeres bevésés, hanem „mindenev?” kalandozás, játék, mindent körülötte lév?t felszippantja. Ez ugyan rendkívül hatékony, de önmagában nem elég, az ilyen tanulás lényege, hogy szorongásmentes: még nincs jó vagy rossz, csak élmény van – és f?leg nincsen teljesítmény-elvárás. A tanuló következmények nélkül kerülhet kapcsolatba érdekl?dése tárgyával, és bels? indíttatásból foglalkozik vele: mert élmény, mert érdekes. Ez segít, hogy a második szint er?feszítésére készen legyen a lélek. Az érdekl?dés ugyanis nagy úr, és hatására hatalmas munkát tudunk felvállalni.

• Iskolás típusú tanulás: tudatos bevésés, gyakorlás = tanulás

Nyolcéves kora körül már sok mindent tud a gyerek, és elkezd válogatni, mert a nucleus basalis ett?l kezdve csak akkor nyílik meg, amikor valamire fókuszál a figyelem – vagyis valami iránt érdekl?dik az ember. Ilyenkor ismét könnyen szerezhet tudást, ám az elmélyült ismerethez módszeresebb tanulásra és gyakorlásra van szükség. Ett?l kezdve lesz hatékony az iskolából ismert tanulás: a tudatos bevésés, gyakorlás.  A második típusú tanulás tehát a módszeres információszerzés, amikor is az ismereteket, szabályokat, képességeket megszerezzük. Ezt a kemény munkát jó esetben megalapozza az érdekl?dés, illetve a tudás létrehozásának és az alkotás élményének várható öröme, amelyre majd kés?bb, az ismeretek birtokában kerülhet sor.

• Feln?tt típusú tanulás: ért? tanulás, kritikai gondolkodás = alkotás

A magasabb rend? tudás nagyjából 12-13 éves kortól kezd?dik. A harmadik típusú tanuláshoz már szellemi er?feszítésre van szükség.  Ezen a szinten az ember már szintetizálni képes a tudását: nem egyszer?en megtanulta és tudja, hanem átalakítja, saját rendszerébe helyezi az ismereteket. Nem szakad el a tanultaktól, de nem is veszi át szolgai módon. Ez az alkotás szintje. Az önálló gondolkodás nem más, mint az ismeretek saját rendszerbe foglalása és új tudás létrehozása. Ehhez pedig a kritikai gondolkodás szükséges.

Eddig sikerült úgy beszélni a tanulásról, hogy a tanításról szó sem esett. Valóban, tanítás nélkül is lehet egészen magas szinten tanulni. Ha viszont a Tanítást, így, nagybet?vel – és a régi szellemben – használjuk, akkor a szerepe is rendkívül nagy. A Tanítás ugyanis nem más, mint a tanulás tárgyi és szellemi környezetének biztosítása, aminek fontos része a Tanító inaktivitása is.

Ne tanítsd, hadd tanuljon!

Azt gondolnánk, hogy a szorongást az iskola tapasztja a tanuláshoz. Pedig ez sokkal hamarabb, akár már a bölcs?ben megalapozható. Régebben szakkönyvekben, manapság az interneten keresik meg a szül?k, hogy a gyereknek mikor és mit kell már tudnia. A rokon és szomszéd gyereket mindenki releváns viszonyítási forrásként tartja számon, s a t?lük való eltérésnek következményei vannak.

Ha a gyerek az elvártnál hamarabb tudott megfordulni, akkor büszke és nyugodt az anya, de közben már azon gondolkodik, hogy vajon id?ben fog-e felülni. Ha viszont a „referenciához” viszonyítva elmarad valamiben a gyerek, akkor jön a szül?i aktivitás, és segít a „bajon”. Szerencsére egyre többen gondolják, hogy a kisbaba úgyis fel fog ülni és el fog indulni és beszélni fog, ha erre nem is tanítják, csupán elég mozgási lehet?séget, illetve nyelvi környezetet kell biztosítani neki. Bizonyára ismer?s a kép: anyuka, apuka a gyerek mögött futva tolja – ha kell, hetekig – a kétkerek? biciklit. (Magam is ezt csináltam, így saját élményr?l számolhatok be. Akkor még sepr?nyelet kellett beapplikálni, ma már kaphatók kis nyeles kerékpárok.) A gyerek persze akkor is megtanulna biciklizni, ha nem tologatnánk –  de ez nem derül ki, mert tologatjuk. Aki látott falun apró gyereket az apuka biciklijének a váza alatt féloldalasan kerekezni, az tudja, hogy a gyerekek megfelel? eszközök hiányában is képesek megtanulni, mert ellesik a fortélyokat. Elég, ha lehet?séget adunk. A legjobb, ha a gyerek megélheti a saját hozzáértését. Ha nem kell azon szorongania, hogy leesik-e, eld?l-e, apa biztosan tartja-e és elégedett-e vele, akkor elkezdi csinálni. Olyan kerékpárt kell adni a gyereknek, amelyet maga tud kezelni, mert éppen leér a lába. Az a lényeg, hogy egyensúlyozgathasson, és maga kontrollálhassa a tanulását. Egyszer csak gurulni fog…

• A kisgyereket nem kell tanítani, úgyis tanul – és jobban, mint ha tanítanánk. Viszont érdemes kiszolgálni az érdekl?dését, mert így lesz a leghatékonyabb a fejl?dése. Ha pedig irányítani szeretnénk a tanulását, akkor vegyük körül olyan környezettel, ami felé terelni szeretnénk. Legyen a zene? Minden er?ltetés nélkül elérhet?, hogy zenéljen, ha sokat hallgathat zenét, ha sokat lát másokat zenélni, és különösen, ha a szülei játszanak hangszeren. A gyerek ugyanis legf?képpen leutánozza, ami körülötte van. Ugyanígy lehet az élet részéve tenni a sakkozást, az olvasást, a természetjárást, a számítógép-használatot – bármit, ha a kisgyerek típusú tanulás szabályait betartjuk.
• A kisgyerek-tanulás kulcsa a szorongásmentesség. Ugyanúgy, ahogy minden tanulás kezdetén, kerülni kell az elvárást, a teljesítménynyomást és a min?sítést. Még a dicséret is veszélyes lehet, mert teljesítménynyomást jelent.
• A kisgyerek számára maga a tevékenység öröm – és különösen nagy boldogság, ha ezt feln?ttel, leginkább a szüleivel együtt teheti. Nem érdemes az örömét elvenni azzal, hogy némi nyomásra picivel hamarabb megteszi, amit saját kedvére úgyis megtett volna kés?bb.

A nagyobb gyereknek, a kamasznak, de még a feln?ttnek is, továbbra is szüksége van a tanulás kisgyerek formájára. Megfigyel, kipróbál, utánoz – és máris élmény a megismerés!  De a használati utasítás elolvasása el?tt legalább nézzük meg, tapintsuk meg, ismerkedjünk meg a „szörnyeteggel” – bármi is legyen az. Utána már könnyebben válik barátunkká…

Na, most tanítsd egy kicsit!

Az iskolában azonban rögtön a használati utasítással kezdik. Még nem is látta, meg sem érintette, amit meg kell tanulnia, de már a szabályokat kell tudnia. Ez azt jelenti, hogy nem szerezte meg a kontrollt saját tanulása felett. Olyan ez, mint amikor túl korán ültetnek valakit biciklire. Hiányzik a bels? motiváció, a tapasztalat biztonsága – és indul a szorongás.

A bevésés, a gyakorlás, a szabályokhoz való igazodás nagy er?feszítést kíván, s ez nélkülözhetetlen a megbízható, alkalmazható tudás megszerzéséhez. A szükséges er?feszítést viszont lehetne könnyíteni. Nem a tananyag együtt tanulása vagy kikérdezése segít, hanem a tanulás három szintjének támogatása.

• Könnyítést jelent a tanulás megkezdésekor biztosított szabad kalandozás;
• Ha a bevéséshez, gyakorláshoz többféle információfeldolgozási módot használhat a tanuló. (Különösen jó, ha ezek egybeesnek a tanulási stílusával.) Err?l már végtelenül sokat írtak a szakemberek.
• A hagyományos értelemben vett tanításnak a második fázisban, a tudatos bevéséses szakaszban van jelent?sége – és az iskolai oktatásnak nem is kell ennél továbblépnie, a harmadik szint? tanulás önállóan jön meg.

Megint ne tanítsd, hadd tanuljon!

Az ért? tanulás a tanulnivaló átalakítását jelenti. Ezen a szinten a tanuló saját korábbi tudásának és szemléletének megfelel?en a szintetizáló gondolkodással újraszerkeszti a tanulnivalót – a korábbi tudásba integrálja az új anyagot, amely így beépülve biztosabban rögzül.

Az ért? tanulás hatékonyságát már régen felfedezte a pedagógia és a pszichológia, de a megvalósítás szintjén elveszett a lényeg. A tanítás buzgalmának áldozata lett, ahogy hamarosan a kritikai gondolkodás is azzá lesz…

• A tananyagot ugyanis nem lehet az ért? tanulás szintjén tanítani, mert ezt a tanuló önállóan, saját mentális erejével és saját korábbi ismeretei és igényei figyelembevételével végzi.
• Amennyiben a tanulás els? fázisában az érdekl?dés és a kontroll kialakult, akkor a gyerek bátran gondolkodik önállóan. Ezen a szinten megint nincsen „jó és rossz”, hanem van „valamire jó” és „valamire nem jó”. A kritikai gondolkodás lényege, hogy minden információt fontosnak tekint, de nem mindegyiket relevánsnak. Ebb?l máris sejlik, hogy az infokommunikációs kultúrában milyen nagy jelent?sége van ennek.
• Ma már nem az információ megszerzése kíván nagy er?feszítést, hanem az adott egyén számára adott helyzetben szükséges információk kinyerése – vagyis az információk közötti ért? válogatás tesz hatékonnyá. Ebben a szemléletben a hiba is releváns információ. S?t, sokszor a legtöbbet akkor tud meg az ember, amikor valami nem úgy történik, ahogy az elvárt lenne. Ebben az esetben a hiba jelzi, hogy milyen változtatásokra van szükség.

Sok feln?tt nem is jut el az ért? tanuláshoz szükséges gondolkodási szintre, mert nem tud túllépni a szabályokon. Meghatározó a korábbi tapasztalat és az egyén bátorsága. Amely területhez szorongás tapad, ott nehezebb saját tudást építeni, a szabályok biztonságát elhagyni.

Ért? tanulás

• Az ért? tanulást segíti, ha tanítani kell az anyagot. Nem felmondani, hanem elmagyarázni a másik fél számára. Vagyis ha a tanulók egymást taníthatják, ha átalakíthatják a tanultakat.
• Támogatja a kritikai gondolkodást, ha ért? választásra, többféle alternatíva elemzésére és az optimális megoldás megtalálására van szükség. (Válogatás, mérlegelés és megalapozott döntéshozás gyakorlása.)
• Az ért? tanulást nem lehet elérni azzal, hogy a szintetizált anyagot tanítja valaki, mert ez ismét a szabály szintje lesz – csak egy másik szabályé. Ha viszont a szabályok ismeretében önállóan kognitív m?veleteket végezhet a tanuló, akkor automatikusan magasabb szinten kezdi feldolgozni a tanultakat. Így jutunk el az árnyalt, sok szempontot figyelembe venni képes gondolkodáshoz.
• Az így gondolkodó ember kevésbé manipulálható. A kritikai gondolkodással könnyen megérthet? például, hogy ha A rossz, attól még B nem jó. A fekete-fehér, jó-rossz dimenziók meghaladása pedig nem csupán az értelem, hanem a személyiség fejl?désével is jár.
• A többféle megoldást meglátó ember megérti, hogy azzal, ha valakinek több lesz, nem feltétlenül lesz a másiknak kevesebb. Ha valaki ad, attól nem feltétlenül lesz neki kevesebbje, mert azzal, hogy adott, elindíthatott egy értéktermel?dést, ami visszahathat arra, aki adott.

Élménypark a világ

Szeptemberben még csak az els? finom rúgásokat kapják a diákok az iskolában. „Túl hosszú a nyári szünet, sokat felejtenek a gyerekek.” Aki ezt a mondatot kimondja/leírja, valaha belegondolt az értelmébe? Ha ugyanis két hónap elég ahhoz, hogy a gyerekek elfelejtsék, amit az iskolában tanultak, akkor teljesen fölösleges az egész, hiszen nem két hónapra, hanem az egész életre kellene tanulni… Ha más nem, a „nyári felejtés” emlékeztessen minket az iskolai tanulás/tanítás alacsony hatékonyságára.

Ha az iskola nem, a család megadhatja azt a tananyaghoz kapcsolódó élményt, amit?l a gyerek valóban tanulni fog, és a tanultak meg is maradnak benne.

• A tankönyveket – vagy legalább egy részüket – jó esetben már szeptember elején megkapja a diák – vagyis el?re fel lehet készülni a tananyag „támadására”. Bármely tantárgyból lehet válogatni, és a családi közös tevékenységekbe belevonni azt az élményt, amely a következ? tanulnivalót emészthet?vé, s?t akár vonzóvá teszi.
• Nem a tankönyvet kell el?retanulni – s?t nem is szabad, mert az éppen nem a tanulás megalapozására való. Csak azt kell megnézni, miben van szüksége élményre a gyereknek ahhoz, hogy majd a tananyagot sikeresebben vésse be.
• Lehet hétvégi programot szervezni csaták színhelyére, vagy kirándulni a földrajzleckében szerepl? tájegységben. Ha esik az es?, felfedez?k szül?házához vagy múzeumba is lehet menni. Ha pedig ki sem akarunk mozdulni, akkor jöhet az internet. Már magyarul is elérhet?k érdekfeszít?, az iskolai készségeket is megalapozó, fejleszt? ismeretterjeszt? kisfilmek, játékok.
• Okos pedagóguscsoportok remélhet?leg hamarosan vállalkozásokat szerveznek, hogy amit nem tehetnek meg az iskolában, megtehessék azon kívül, és akár a tananyaghoz kapcsolódó élményeket adhassanak a tudásra éhes (vagy kevésbé éhes) diákoknak.
• Járjunk a tananyag el?tt, de a szabály továbbra is az: Ne tanítsd, hadd tanuljon! Az élményt megöli a kötelesség, a kikérdezés, a min?sítés. Motiváló viszont, ha a tevékenység szabadon választható. Tervezhetünk többféle „tananyag-megel?z? foglalkozást”. Valamelyik csak elnyeri a gyerek tetszését!
• A gyerek vágya mellett fontos szempont a többi családtag érdekl?dése is. Ha csak kötelességnek élik meg, és az egész hercehurcához nincsen kedvük, az élmény er?ltetése többet árt, mint maga az iskola. Ha viszont ebben lehet?séget látnak akár érdekes programokra, akár a régen elszalasztott vagy elfelejtett tudás megszerzésére, akkor a gyerek élménytanulása a szül?knek is jó alkalmat szolgáltat az élményre és a tanulásra.

A világ nagy, és ránk vár, hogy megismerjük…

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2015. 4. számában