A test emlékezete

A test emlékezete

A testünkhöz való viszony, a testünkr?l kialakított kép legszemélyesebb, legintimebb tapasztalásunk.

A test szavak nélkül beszél, emlékszik, zokog, dühös vagy sóvárog – a kérdés csak az, hogy értjük-e a szavát…

A pszichoterápiától sokan a test élménytartományának feltárását, a saját testhez való viszonyulás javítását, a testséma korrigálását, a nem verbális önkifejez? viselkedés tudatosítását és a test örömszerz? képességének visszaállítását várják. Freud egyik korai követ?je, Wilhelm Reich munkássága nyomán a pszichoterápiák világában egyre inkább fókuszba kerül a testélmény, a test megéléséhez köthet? tudatos és a tudatból kiszorított tapasztalások, a testképzetek világa – vagyis a test tudattalana. Ahhoz, hogy a test emlékeivel foglalkozhassunk, a test-pszichoterápiák (szomato-pszichoterápiák) feltételezik a „testi emlékezet” létezését.

Hirdetés

Hogyan emlékezik a test?

Az igen korai, „szavak el?tti” csecsem?kori élmények rendkívüli jelent?ség?ek a testkép alakulásában. A test tudattalanában a korai testérzetek által meghatározott testkép, a test „története” – az érintések, simogatások, a traumatikus tapasztalások (er?szak, verések, m?tétek) nyoma – tárolódik, s mindez meghatározó a társas kapcsolatokban, az intimitásban megélhet? élménypotenciálra. Mindmáig vitatott kérdés, hogy létezik-e az agyon kívüli, „a szövetekben” tárolt „testi emlékezés” – erre olyan testi érzeteket, fájdalmakat vagy más testi tüneteket hoznak fel példának, amelyek azokon a testrészeken, b?rfelületeken jelennek meg, ahol a testet valamilyen trauma érte. A sejtek, a szövetek, a szervek emlékezete a szervátültetések kapcsán is felmerül. Egyesek furcsa tapasztalásokról, álmokról, felvillanó „emlékképekr?l” számolnak be, amiket esetleg a szervdonor élhetett meg valaha – az ilyen „emlékezés” azonban egyel?re nem bizonyított, a szkeptikusok az ilyen élményeket az idegen testrész befogadásával kapcsolatos fantáziákkal hozzák összefüggésbe. Mindenesetre érdemes további kutatásokat végezni, amivel igazolni – vagy cáfolni – lehet a „testi/szöveti emlékezés” feltevését. Ami ténynek tekinthet? – és amit a szomato-pszichoterápiás módszerek tapasztalatai is igazolnak: a szavakon túl, „a testre íródott élettörténet”, a korai életszakaszok testi érzékletei meg?rz?dnek az idegrendszerben, így meghatározhatják a kés?bbi testi élményeket. Van, aki biztonságosnak és testileg is kellemesnek éli meg az érintést, az ölelést, a testi közelséget, mások ellenben fullasztónak, fenyeget?nek, elnyel?nek találják – mindez a korai élményekre visszavezethet? személyes köt?dési mintázatától függ..

A köt?désmintázatok leírása John Bowlby angol pszichiáter nevéhez f?z?dik. A köt?dés a csecsem? ösztönszer? késztetése arra, hogy az ?t gondozó személlyel szoros kapcsolatot alakítson ki – kés?bb pedig a feln?tt intimitás és köt?dés alakulásában is meghatározó szerepet játszik. A köt?dés-tapasztalások alapjait, az anyai viselkedés érzékenységének, empatikusságának, válaszkészségének emlékét részben a szavak el?tti testi emlékek képezik. A baba jelzéseire az etetés, nyugtalanság, fizikai kontaktus iránti igény esetén megfelel? érzékenységgel reagáló anyák gyermekei a kés?bbiekben biztonságos köt?dést mutattak, míg a szenzitív gondoskodásban mutatkozó problémák a kialakuló köt?dési mintázat bizonytalanságában voltak tetten érhet?ek a Mary Ainsworth által végzett csecsem?kutatásokban.

A testi emlékezés a bontakozó önérzékelés korai emlékeit is tartalmazza – lehetséges, hogy már a magzati korban is rendelkezünk az önérzékelés képességével. A magzat méhen belüli elmozdulásai és az önmaga indította mozgásból származó tapasztalat, majd a kés?bbi hallási/egyensúlyozási érzékletek összegz?dése – amihez hozzátehetjük a születés élményének traumatikus tapasztalásait is – ugyancsak a testi emlékezés, a testi tudattalan tárhelyén pihennek.

Stanislav Grof elmélete szerint a születés során szerzett tapasztalatok oly er?sek, hogy akár a „tudattalan életforgatókönyv” meghatározói lehetnek. A szülést követ?en a csecsem? és gondozói közötti kapcsolatban jelent?s szerepet kap az érintés, így tovább differenciálja a baba testképzetét. A korai tapasztalásokat nagyban meghatározza az anya, a gondozó stílusa, az a mód, ahogyan a csecsem? testét kezeli: a ringatás, a fürdetés, a tisztába tevés mikéntje, ritmusa, a gondozó hangszíne, beszédének dallama, lélegzetvétele. S ebben a kapcsolatban az összehangolódás – vagy ennek hiánya – nehezen megfogalmazható „kapcsolati tudást” képez, ami az ún. procedurális memóriában tárolódik.

A testi emlékek Grof szerint „kondenzált” élményrendszerek, azaz adott témák (pld. megaláztatás, szégyen, elutasítás stb.) köré felépül? tapasztalat-s?rítmények, tudattalan élményösszefüggések formájában tárolódnak, s az összekapcsolódó traumatikus emléksorok mélyén dönt?en testi érzeteket találunk. Francine Shapiro az emlékek tárolásának hálózatait írta le, amelyek kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor kapcsolódnak a legkorábbi hasonló emléknyomhoz, mely úgy tárolja az érzékleteket, ahogy a traumatikus esemény során megéltük (beleértve a testi élményeket is).

A testi emlékek bevonása a pszichoterápiák világába tehát új perspektívákat nyithat meg a lelki és testi „sebek”, a lelki eredet? megbetegedések és a testkép zavaraival társuló pszichés problémák gyógyításában. A test szavak nélkül beszél, emlékszik, zokog, dühös vagy sóvárog – a kérdés csak az, hogy értjük-e a szavát…

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2011. 2.számában

2011-02 lapszámban megtalálható