A perfekcionizmus szóról a legtöbb embernek automatikusan olyan pozitív és örömteli asszociáció jut eszébe, mint a tökéletesség, a rend, a hibátlanság, a kiegyensúlyozottság. Sajnos azonban a perfekcionizmusra való hajlam egyáltalán nem jár együtt a megelégedettség és a hibátlanság érzésével – s?t ennek a szöges ellentétér?l van szó. Nagyon komplex jelenségr?l beszélhetünk, ami több oldalról is megközelíthet?: az biztos, hogy a tökéletességre törekvés csapdái nagymérték? funkciókárosodást okozhatnak az egyének életében, ami jelent?sen hozzájárul az életmin?ség romlásához.

A perfekcionizmus, mint érvényesülési eszköz

A legtöbb ember számára nem ismeretlen a tökéletességre törekvés érzése, hiszen mindannyiunkban lakozik egy perfekcionizmusra hajlamos személy. Sokan szeretnének például tanulmányaik során kimagasló vizsgát tenni, védhetetlen gólt l?ni egy futballmérk?zésen, vagy szül?ként boldog és tökéletes gyermekeket nevelni. Ezek a törekvések mindennaposak, természetesek, és alapvet?en adaptívnak tekinthet?k; egy pozitív célra irányulnak, s a legfontosabb, hogy nem terjednek ki az élet egészére: példa erre az az orvos, aki a munkája során nem hibázhat, de otthon már nem ennek megfelel?en viselkedik a családjával. A krónikus betegségek diétájának betartásánál pedig kifejezetten el?nyt jelenthet a perfekcionizmus, mint tulajdonság, hiszen az étrend pontos betartásával jobb egészségügyi állapot jár együtt. Ilyen esetekben a tökéletességre való törekvés motiváló hatással bír, s az esetleges kudarcokkal való megküzdés is inkább újabb lendületet adhat a problémamegoldásban. Ez az úgynevezett pozitív, aktív vagy adaptív perfekcionizmus, mely egészségesnek tekinthet?: ilyenkor magasra tesszük a lécet, de tudjuk, hogy nem kell feltétlenül hiba nélkül átugrani. Az ambíció mellett megengedett a többszöri próbálkozás – anélkül, hogy önbecsülésünk sérülne, hiszen maga az igyekezet is kielégülést okozhat. Könnyen észrevehetjük, hogy ez a tulajdonság a tehetséghez, adottsághoz, elhivatottsághoz és kitartáshoz hasonlóan nagyon pozitív színben t?nik fel. Nem véletlenül, hiszen a perfekcionista törekvések tulajdonképpen az emberi m?ködés egészséges részét képezik – egészen addig, amíg törekvések maradnak, hiszen a szó jelentése: perfekcionizmus, magában foglalja azt, hogy a tökéletességre csak törekedni lehet, elérni viszont szinte lehetetlen…

A perfekcionizmus, mint béklyó

Más a helyzet, ha a maximalizmus az élet és a személyiség egészére kiterjed. A maladaptív – vagyis az alkalmazkodást gátló – perfekcionizmus a hátterét és eredetét tekintve komplexnek tekinthet?. Az úgynevezett negatív perfekcionista orientáció két fontos komponenst tartalmaz: 

az egyik, hogy olyan magas elvárásokkal jár, melyek meggátolják a teljesítményt és akadályként szolgálnak, hiszen az egyén soha nem lesz elégedett az eredménnyel és saját magával.

A másik komponens, hogy a hibákra való koncentráció egyfajta negatív sz?r?ként m?ködik, s torzítja az észlelést a racionális és elfogadható eredményességgel kapcsolatban. Ilyenkor a küls? segítséget is kritikaként élik meg, tehát szinte lehetetlen észérvekkel ezeket a gondolatbeli torzításokat megváltoztatni. Tulajdonképpen egy kognitív hibáról beszélhetünk, mely központi szerepet játszik a perfekcionizmus mint tünet kialakulásában.

Egy perfekcionista legf?bb jellemz?je a rugalmatlanság és a merevség, ami a túlélés és az alkalmazkodási képesség szempontjából egyáltalán nem hatékony stratégia. A tökéletességre való törekvés, a maximalizmus önmagában nagyon megterhel? és kimerít?. Az ennek következtében kialakuló tartós szorongás és hangulati zavarok miatt a perfekcionizmus mint személyiségjegy feln?ttkorban általában sajnos sokkal rosszabb egészségügyi állapottal is együtt jár.

Hogyan válunk maximalistává?

Nehéz eldönteni, hogy mi volt el?bb, a tyúk vagy a tojás: vagyis az eleve perfekcionista gondolkodás formálja-e a nem adaptív viselkedést, vagy a környezeti hatások (pl. magas elvárások) következtében alakult ki a gyermekben a perfekcionista gondolkodásmód. Jogos a kérdés: perfekcionistának vajon születik-e az ember, vagy inkább a szül?i nevelés teszi azzá? Úgy t?nik, ezt nem tudjuk eldönteni, és nem is lehet, hiszen sokszor maga a fogalom sem teljesen tisztázott – transzdiagnosztikus jelleg?nek tekinthet?, ami azt jelenti, hogy egyidej?leg különböz? patológiás m?ködésmódok hátterében is állhat. Ez egyszer?en annyit jelent, hogy ez a biológiai (genetikai okokon) és környezeti faktorokon (szocializáción) alapuló magatartásminta számos különböz? problémát is okozhat a fejl?dés és a személyiség alakulása során. 

A perfekcionizmus önmagában, más pszichológiai jelenségekhez képest kevéssé kutatott és meghatározott terület, annak ellenére, hogy rendkívül érdekes és nagyon fontos jelenség. Szisztematikusan csak az 1990-es évekt?l kezdték  kutatni, és ha próbáljuk megérteni a jelenség hátterét, nem tudjuk kikerülni azt a két kutatócsoportot – az egyik Gordon L. Flett és Paul L. Hewitt, a másik Randy Frost és munkatársai vezetésével m?ködik –, akik a máig érvényben lev? modelleket leírták. Multidimenzionális jelenségr?l van szó, mely nem tekinthet? egységesnek, hiszen ahogy már korábban volt err?l szó, vannak olyan dimenziói, melyek az egészséges, és vannak olyanok, melyek a patológiás m?ködés hátterében állnak. Hogy valakinél miért negatív, másnál miért pozitív perfekcionizmus alakul ki, még feltáratlan terület, de feltehet?en összefügg a személyiségfejl?dés során tapasztalt környezeti tényez?kkel. A perfekcionizmusra való hajlam valószín?síthet?en biológiailag meghatározott, de megjelenési formája, mértéke és min?sége a szocializáció és a környezeti hatások függvénye.

A perfekcionizmus dimenziói

Randy Frost és munkatársai voltak az els?k az 1990-es évek elején, akik azt állították, hogy a tökéletességre törekvés kialakulásában bizonyosan több faktor játszik szerepet. Modelljükben hat dimenzió mentén írják le a perfekcionizmust: hibák feletti aggodalmaskodás, személyes elvárások, szül?i elvárások, szül?i kritika, önbizalom- és önértékelési problémák, szervezettség. 

Nézzük, mit is jelentenek ezek valójában?

Magas személyes elvárások és a hibákra való koncentráció együttese

Talán ez a legspecifikusabb faktor, ha a perfekcionizmus lényegét szeretnénk megragadni. Ha ez a két jelenség együtt fordul el?, akkor a már említett torzított kognitív sz?r? miatt a perfekcionista a saját hibáit – függetlenül azok mértékét?l – másokénál sokkal nagyobbnak látja. Aránytalanság figyelhet? meg a pozitív teljesítmény esetében is, hiszen a mások által már szinte tökéletesnek tartott eredmény sem tudja felülírni azt az apró hibát, amire a perfekcionista az egészb?l emlékezni fog – ezzel akadályozva magát abban, hogy elégedett lehessen. A negatív sz?r?höz szorosan kapcsolódik az önbizalomhiány is. Igaz, hogy ez nem tekinthet? specifikus faktornak, hiszen az önértékelési problémák sok más patológiás m?ködésben is szerepet játszanak, de a perfekcionizmus mellett mégis nagyon gyakori jelenségnek tekinthet?. A felszínen látszólag rendezett, összeszedett és ambiciózus emberek között gyakran ismerhetünk meg olyanokat, akiket els?sorban a kudarc elkerülése vezérel, és tulajdonképpen ennek rendelik alá eredményességüket. Ennek hátterében az az egyébként általános emberi tulajdonság áll, hogy nehéz szembenéznünk saját tökéletlenségünkkel: a hibáinkat személyiségünk részévé integrálni fontos és általában hosszú önismereti feladat. Amikor az önértékelés eleve alacsony, ez a feladat is elakadhat valahol a személyiségfejl?dés során. 

Szervezettség

Ha a viselkedéses szintet is nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a perfekcionista sokszor túlzott hangsúlyt fektet a precizitásra és a rendre. Ezzel valahogy megpróbálja helyretenni azt az örökös elégedetlenséget és befejezetlenséget, amit érez, és megpróbálja „kiszolgálni” a hiba nélküli rendezettség és szervezettség iránti vágya felé mutató késztetését.

A szül?i elvárások szerepe

A gyermeki lét egyik fontos aspektusa az, hogy a gyermek bizonyos mértékig és bizonyos módon ki van szolgáltatva a szüleinek. Megpróbál megtenni mindent azért, hogy szüleinek megfeleljen – még akkor is, ha ez a látható viselkedéséb?l sokszor nem teljesen egyértelm?. Megkockáztatható az az állítás, hogy a lázadás, a szül?i normák tesztelése és a határok próbálgatása bizonyos szempontból akár e folyamat részének is tekinthet?. A szül?knek (továbbá a  nagyszül?knek és a felmen? generációknak) való megfelelés egész életen át tarthat, és legtöbbször implicit módon zajlik. Ez annyit jelent, hogy egyáltalán nem tudatosan alakul ki és formálódik; erre sokszor nincsen teljes rálátása az embernek. A gyermek-szül? kapcsolat az egyik leger?sebb kötelék, ebb?l kifolyólag a jelent?sége is kiemelt. A számtalan nevelési stílus között természetesen nincs tökéletes – és nem is kell, hogy legyen –, de vannak olyan szül?i viselkedési minták, melyek a perfekcionizmus kialakulása szempontjából protektívnek tekinthet?k, vagyis csökkentik az ilyen magatartás el?fordulási valószín?ségét. 

A szül?i elfogadás mértéke az, ami leginkább meghatározó. Ha ez magas, vagyis a gyermek hibáit és kudarcait pozitívan, ösztönz?en és bátorítóan kezelik, akkor még magas szül?i elvárások mellett is kis esély van arra, hogy a gyermekben perfekcionista attit?d alakuljon ki. Ha a szül?i magatartás egyszerre kontrolláló és elutasító (magasak az elvárások és hiányzik az elfogadás), akkor a gyermek megtanulja magát ennek megfelel?en látni. Nehezíti a kérdést, hogy hol lehet meghatározni azt a pontot, amikor a szül?i viselkedés a perfekcionizmus kialakulására nézve kockázatosnak mondható, ugyanis a nevel?i eszközök sokszor váltakoznak, emellett fontos tényez? a gyerekek egyéni érzékenysége is. Azt sem felejthetjük el, hogy legtöbbször a szül?i elvárások kimondatlanul, implicit módon közvetít?dnek. A klinikai praxisban is lehet találkozni olyan kit?n?en tanuló gyermekkel, aki egy becsúszott négyesre túlzott szorongással, heves negatív érzelmi állapottal reagál. A szül?k pedig csodálkoznak és nem értik, hiszen ?k úgy érzik és azt állítják, hogy soha nem követelték meg a kimagasló teljesítményt. Természetesen ezt szavakkal sosem kellett megfogalmazniuk, hiszen a gyermek eddig is megfelelt annak a ki nem mondott elvárásnak, amit egyébként érzékelt. Ilyen esetekben gyakori, hogy egy esetleges kudarc esetén a bátorító szavak mögött a szül? érzelmei és viselkedése valójában mást mutatnak: csalódottságot és szomorúságot – a gyermekek pedig ezt szinte kivétel nélkül érzékelik. Természetesen mindenki tudja, milyen nehéz jó szül?nek lenni, de azt is el lehet képzelni, hogy ennél még sokkal nehezebb perfekcionista szül?ként gyermeket nevelni. Ennek az el?fordulása magas, hiszen a perfekcionizmusnak bizonyosan vannak genetikai alapjai is, amit az utódokra átörökíthetünk: ilyenkor a biológiailag meghatározott környezet ezt a vonást még tovább er?sítheti.  Szerencsére mindenki el?tt ment?övként lebeghet a neves gyermekpszichológus, Bruno Bettleheim által népszer?sített, de Winnicottól származó „elég jó szül?” kifejezés: nem kell tökéletes, elég csak jó szül?nek lenni…

Frost munkacsoportja mellett Hewitt és Flett azok, akik ebben a témában még jeleskednek. Felállítottak egy egyedülálló, specifikusan csak perfekcionizmussal foglalkozó labort, melynek weboldalán (http://hewittlab.psych.ubc.ca/) számtalan, jelenleg is folyó vizsgálatról és azok eredményeir?l lehet olvasni. Modelljük a lényeget tekintve nagyon hasonlít Frost és munkatársainak imént bemutatott alapmodelljéhez, inkább csak más szempontból közelítenek a téma felé. Ez alapján három dimenziót különítenek el: önmagunkra irányuló, másokkal szembeni és társadalmilag el?írt perfekcionizmust. Ezek megjelenése és mértéke természetesen keveredhet egy egyénen belül. 

Az önmagunkra irányuló perfekcionizmus tulajdonképpen megegyezik a magas személyes elvárásokkal, melyek akár pozitív formát is ölthetnek, ha el tudjuk fogadni, hogy hibázhatunk.

A másokkal szembeni perfekcionizmus arról szól, hogy mennyire tudjuk kapcsolatainkban tolerálni és elfogadni a tökéletlenséget. Lehetséges, hogy ez akár motiváló is lehet a másik számára, de mindenképpen függ az esetleges hibák elfogadásának mértékét?l és a másik személyiségét?l is.

A társadalmilag vagy szociálisan el?írt perfekcionizmus esetén a számunkra fontos személyek elvárásai felé vagyunk perfekcionisták. Akik jelent?s követelményeket tapasztalnak maguk körül, különböz?képpen reagálhatnak: ezt elfogadva megpróbálnak mindenáron megfelelni vagy éppen annak ellentétesen cselekszenek (ez sokszor tapasztalható kamasz fiatalok esetében). Az elvárások érzékelése az egyénnél önmagában nem okoz diszfunkciót, csak akkor jelentkezhet probléma, ha emiatt nem tudja elfogadni magát.