Késett, mert forgalmi dugó volt baleset miatt, mégsem t?nik idegesnek. Mindig ilyen nyugodt a természete?

Alapvet?en jól vagyok most. Szeretek magamba visszavonulni, meditálni, elmélkedni. Szeretem hagyni, hogy a dolgok csak történjenek, de soha ne nélkülem. Ez azt jelenti, hogy mindig törekszem megtenni mindazt, amit megtehetek, de nem aggódom azon, amin nem tudok változtatni, amire nincs ráhatásom. Ez nagyon fontos része annak a Varga Liviusnak, aki most vagyok. Nem káromkodom például egy dugóban, mert nem feltételezem, hogy abban a pillanatban épp nem ott kellene lennem. Egymillió öröm van mindig körülöttünk. Az a fajta megérkezés azonban, amit itt és most érzek magamon, nyilvánvalóan annak is köszönhet?, hogy nem így születtem, és ennek szöges ellentétét is kipróbáltam már.

Mikortól vált ennyire tudatossá?

Szigorú nevelést kaptam, édesanyámat édesapám olykor ?rmesternek hívta. Édesanyám sokszor volt fegyelmez?, bizonyos kötelességek tekintetében ritkán volt elnéz?, annak ellenére, hogy tudott nagyon szabadon is létezni. Mindenkit?l megkövetelte azonban, hogy képes legyen koncentrálni, és a közösségért, a családért akár le is mondani dolgokról. Ilyenkor félre kellett tenni az egyéni érdekeket. Ez volt az én indulásom, amib?l a serdüléssel nyilván egyre többször igyekeztem kitörni. Nem volt egyszer?, mert az általános iskolámban anyukám tanított, a gimnáziumban pedig apukám. Közvetlen tanáraim nem voltak, de mindenr?l azonnal értesültek. Így az én stiklijeim helyszíne nem az iskola volt. Mondhatjuk, hogy rossz gyerek voltam, sok balesetem volt, és több dologban lemaradásom is. A feln?tt életemben megélt bukdácsolásaim egy része is abból származott, hogy próbáltam kimenekülni a kötelességek és felel?sségek alól. Egy bizonyos id? után azonban általában beütött a krach. Ennek a mintázatát olyan harmincéves korom felett fogtam fel, és negyven körül értem meg arra, hogy képes legyek igazán változni, változtatni.

Mindig velem volt a belátás képessége. Az elég korán kialakult, hogy ha beláttam a következményeket, tudtam fegyelmezni magam.

Képes a fegyelmezettségre a mindennapokban?

Igen, nekem azt kellett megtanulnom, és ez hosszú ideig tartott, hogy ne menjek el a falig. Sok-sok nem után kezdi el megtanulni az elmém, hogy elég. Két évvel ezel?tt nem az élet, az orvos vagy a feleségem kényszerített például arra, hogy abbahagyjam az ivást és a dohányzást, hanem bennem érett meg az elhatározás. A dohányzásról az els? cigarettám óta szerettem volna leszokni. Ennek a gondolata már az els? slukkal jelentkezett nálam. Negyedikes koromban találtunk egy csikket a bokorban, meggyújtottuk, de rettenetes élmény volt, így nem követte újabb kísérlet. Egészen hetedikig, amikor többen elkezdtek dohányozni, és én megint beleslukkoltam. Valaki azt mondta, hogy ett?l kicsi maradok, és én alacsony voltam, így nem szívtam többet. Legközelebb tizenhat évesen, egy boroskólázós házibuliban próbálkoztam, de rosszul lettem. Tizennyolc éves koromtól jött viszont mintegy harminc év masszív dohányzás.

Az elme fegyelmezését világéletemben hasznosnak tartottam, a teljes szabadjára engedést pedig mindig nagyon tudtam élvezni, csak utána sajnos jöttek a borzalmas következmények. Ötven felett az ember ezt a térképet már tisztán látja. Körülbelül tíz éve foglalkozom a tudatosság kérdésével, és azóta látom ezt, addig ezek csak szeparált emlékek voltak. Azóta azonban egyre jobban kirajzolódnak a jellembeli, elmebéli képességeim, és az, hogy melyeket lehet még fejleszteni. Ez az én valódi célom, és nem az önsanyargatás. Bár sokan ezt gondolják rólam, és talán sajnálnak, amikor komoly vagyok vagy magamba húzódom. Pedig én a nyugalom által igazi boldogságot élek meg. Ilyenkor azért gondolják, hogy bajban vagyok, mert állandóan a színpadon láttak pörögni, mert a sorsomnak hála, a rock n’ rollon keresztül évtizedek óta nyilvánosan élhettem és mutathattam meg a szabadság maximális kiélését. Ezek után a kevésbé extravertált, látványos id?szakok azonban legalább ugyanannyira a szabadságot jelentik számomra, ez is én vagyok.

Mit jelent önnek a szabadság?

A tökéletes szabadság nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy mindent lehet vagy kell csinálni. A szabadság döntésképesség, és szerintem bonyolult, nagy intelligenciát igényl? dolog. Az önkorlátozás szabadsága az egyik legcsodásabb dolog a világban, mert pallérozza az elmét. Az egóm egyébként is könnyebben viseli el a saját magam állította korlátokat, mert magamat fegyelmezem, ha kell, de hogy más mondja, azt nem t?röm el! (Rostand: Cyrano de Bergerac, az orrmonológ záró sorainak parafrázisa – a szerk.) A választott határok nagyon jól tudnak m?ködni. Azzal, hogy bizonyos korlátokat állítok magamnak akár az étkezésben, akár az ébredésben, azzal megszokom, hogy fegyelmezem az elmémet, így irányítom azt. Ennek az a következménye, hogy a folyamatosan edzésben tartott elmém sokkal hadra foghatóbb, és más sem tudja elrabolni a figyelmemet, az akaratomat vagy a vágyaimat. Ett?l válhatok igazán szabaddá.

Az alkotás szabad dolog?

Az nem annyira, abban is van sok szabályozandó, fegyelmezend? tényez?. Maga az el?adás, az viszont hatalmas szabadság. Amikor jól megy a zeneírás, a próbák, akkor a koncertezés, amit nyilvánosan csinál az ember, az nagyon nagy örömmel és szabadsággal jár.

Amit én a színpadon harmincvalahány éve csinálok, és még mindig bírom, az egy olyan energialeadás, amit otthon nem csinálhatnék tovább, mert már rég megállt volna a szívem. Nekem mindig is igényem volt a visszahúzódásra. Engem egy turné után egy hétig nem nagyon láttak, mert otthon fekve, sorozatokat nézve regenerálódtam. Ezt egyedül a gyerekeimmel töltött id? szakíthatta meg.

Három gyereke van, egy feln?tt fia, egy kisiskolás lánya és fia. A szül?ségben megélhet? a szabadság? Mit gondol, összefér ebben a szerepben a szabadság és a tudatosság?

Abban kevés a szabadság, de például az nagy lehet?ség, hogy eldönthetem: lehet?ségeim szerint saját meggy?z?désemb?l neveljem a gyerekeimet. Akiknek el?bb-utóbb más lesz a véleményük, ami már az ? szabadságuk. A vitakészséget, a különböz? vélemények ütköztetésével járó érzelmi hullámzást pedig pont ezáltal lehet megtanítani nekik. Persze törekszem a tudatosságra, de sokszor nálam is bekapcsol a robotpilóta. Amit?l elindul a félelem, az aggodalom, a szégyen, amikr?l tudjuk, hogy sajnos nagyon destruktívak. A tudatosság növelésével azonban egyre jobb szül? lehetek. A feln?tt gyermekem kiskorában sokkal kevésbé voltam az, ami miatt sok ordas hibát elkövettem. Húsz év van a két fiam között, és egészen másképp cselekszem a két kisgyerekemmel, mint annak idején a nagyfiammal. Neki sokkal többet adhattam volna a figyelmemb?l. Rágódni ezen is fölösleges, de emlékezni kell rá. A legtöbb, amit tehetek, hogy hálás vagyok, amiért már jobban csinálom, és bocsánatot kérek attól, akivel elmulasztottam valamit.

Van-e szabadság egy 33 éves zenekar életében, amiben a kezdetekt?l együtt alkotó tagok karöltve n?ttek fel? Hogy lehet ennyi er?s személyiség között érvényesíteni a saját elképzeléseket, a saját ötleteket?

Bizonyos fokig van szabadság. A fiúk közül van, akinek az önfegyelmezés magától megy, van, aki úgy fegyelmezi magát, hogy másoknak mondja meg a véleményét, és van, aki olyan, mint én, hogy csak saját magát képes fegyelmezni.

De valamennyire lehet érvényesíteni az ember ötleteit, akaratát. Vannak vérre men? vitáink, és sajnos nálunk is el?fordul, hogy a „nem tetszik” helyett ítélkez? megjegyzések követnek egy ötletet. Amikor azonban a többség eldönt egy irányt, akkor a kisebbség meghajlik ezel?tt. Ezek nem okoznak törést, f?leg ha kreatív id?szakban vagyunk. Voltak „eldugult” id?szakok, mikor az alkotó energiák nem szárnyaltak, és ezek megtanítottak bennünket arra, hogy értékeljük azt, ha valamin komolyan dolgozunk, ha alakul egy új dolog. Az a szabadságunk, hogy mindenki hozhatja az ötletét, és abban is szabadság van, hogy ebbe bárki beleszólhat, és véleményezheti – különösebb moderálás nélkül. Nem lehet mindig pszichológusi asszertivitással közölni a véleményünket, ezért persze el?fordulnak feszültségek, de ezek átmenetiek.

Mindehhez nagyfokú érzékenység kell?

Igen, nagyon érzékenyek vagyunk egymásra. Különösen, ha valakinek nehézsége, problémája van, vagy valamib?l szeretne visszavenni, esetleg nem is képes megcsinálni, és nyilván nem lustaságból. Ekkor vigasztaló, kitárt karok tartják. Amikor túl vagyunk a nehezén, akkor persze jöhet megint a savazás.

Miért tanult tovább és választotta a pszichológia szakot, miközben a Quimby már szemmel láthatóan egyre sikeresebb volt?

Sokfelé próbálkoztam felvételizni a színm?vészetit?l az angoltanárin keresztül az állatorvosiig. A szóbelik mindig jól sikerültek, de az írásbeliken egy-két pont miatt lemaradtam. De nem ment el a kedvem a felvételizést?l, mert tudtam magamról, hogy képes vagyok tanulni. Sosem felvételiztem kétszer ugyanoda. Mikor édesanyám négy év után pikírten annyit mondott, hogy most már intézd el, hogy felvegyenek valahova, és az ágyamra vetett egy felvételi tájékoztatót, akkor találtam rá a pszichológia tudományára.Apám biológia–földrajz, anyám földrajz–történelem–magyar szakos tanár volt. Nekem a kémia már hetedikben a kedvenc tárgyam volt, amiért akkor is furcsán néztek rám az emberek. Nem voltam mindenb?l jó, de imádtam a természettudományokat, mert a három nagy kérdésre adtak választ: Hogy kerülünk ide? Miért? Hogy lehet ebb?l a legjobbat kihozni? Ezekre a pszichológia mind reflektál.

Er?s a pszichológusidentitása is?

A kezdetekt?l mély és elkötelezett. Ahogy bekerültem a pszichológia szakra, olyan voltam, mint a gyermek, akit csokigyárba vittek. Sok jó fantáziám volt róla, de ezt álmomban sem gondoltam volna. Megérkezésélményem volt, és bár volt egy kis diplomanyomás az els? generációs értelmiségi szüleim részér?l, nem emiatt éreztem magam otthon. Valami nagyon megtetszett ott nekem. Élveztem, hogy a folyamatos tudásvágyam kielégült. A nagy kérdéseimre tovább kutathattam a választ. A gyermekkorom óta foglalkoztató és mozgató alapkérdéseknek egy hatalmas magyarázó csarnoka nyílt ott meg számomra. Mindemellett a tudomány korlátait is megmutatták, ami fantasztikus volt. Minden tárgyból arra emlékszem, hogy hol van a határa, mert engem már akkor is ez mozgatott. A határ megadja az esélyt, hogy kutassak, keressek tovább. Az elkötelez?désem már az egyetemen alakult ki. A legid?sebb gyermekem els?éves koromban született, és mindenki azt mondta, hogy ezt nem fogom bírni. Évekig csak a vizsgaid?szakokat tudtam csinálni, és mindent egyénileg kellett megtanulnom, mert mentek a Quimby-turnék, és mellette két munkahelyem is volt. Kilenc és fél év magas szint? küzdelem volt az egyetem elvégzése, két év halasztással. A rock and roll nagyon csábító dolog, és rengeteg minden miatt ott tudtam volna hagyni a tanulást. Nagyon könny? pályákat kínált nekem az élet, semmi nem történt volna, ha otthagyom az egyetemet. Egy korai, nagyon meghatározó élményem a tudatosságomról, hogy mégis képes voltam legy?zni magamban ezeket az elképeszt? vágyakat.

Hogy jelenik meg a tudásvágya, a válaszok keresése a zenében?

Tanulságok szintjén és abban, ahogy az ember ezeket magában rendezi. Tudjuk, hogy az emberi vágyak helyére csak egy-egy újabb vágy kerülhet. Ez például megszülte a Semmi nem elég cím? számot, ami egy szerelmi viszony kicsit absztrakt megfogalmazása, egy bocsánatkér? üzenet. A filozófiai kérdések egyszer?en érzéseket keltenek, amiket már könnyebb mindenki számára érthet?en, befogadhatóan megfogalmazni. Én a zenén keresztül is meg tudom fogalmazni azokat a filozófiai kérdéseket, amik foglalkoztatnak, és így a helyükre is kerülnek bennem. Minden alkotás akkor jó – akár népszer? lesz, akár nem –, ha belülr?l jön. Saját magamat kell leírnom, mást úgysem tudok.

A tudományban ennyire jártas ember hogyan lesz spirituálissá?

Manapság sokszor összemosódik a középkori vallásosság és a spiritualitás fogalma. Teljesen tisztán nem lehet gondolkodni, hiszen a tudományban szocializált, modern ember azt mondja, hogy semmit nem hiszek el, csak azt, amit látok, de közben mintegy tizenkét olyan hullámot sorolhatnánk fel, ami átmegy a falon, mégsem tapasztaljuk meg, csak az eredményét. Mellette elég nagy arrogancia, hogy mindig csak abban hiszünk, amit éppen felfedezünk, és azonfelül nem létezhet más. Mikor ez összekeveredik olyan dolgokkal, amiket vallások hoztak létre azért, hogy embereket kontrolláljanak évszázadokon átível? rettenetes következményekkel, akkor valahol érthet?, hogy nagy az ellenállás az emberekben.

Azért jött a spiritualitás az életembe, mert nem találtam választ bizonyos alapkérdésekre. Nekem az izgalmas az, hogy kutatom a válaszokat. Gondolkodom, figyelek, de nem az ágálós része vagyok a világnak, hanem az önmagát megváltoztatni képes és akaró része. Azt hiszem, ha azokkal a kérdésekkel foglalkozom, amikkel találkozom, pont ott, ahol éppen vagyok, akkor azzal eleget teszek. Ha ez vicces tud lenni vagy rímes a zenében, akkor azzal, de hozhatok változást például azzal is, ha valaki eljön hozzám, és egy coachingfolyamat során gyakorlatokat adok neki arra, hogy a tudat fejlesztésével hogyan lehet gyarapítani a boldog perceket, a kapcsolatainkat. Ez az én dolgom.

Ebben a színes, változatos szövet? életformában mi a létezés célja az ön számára?

A maximális boldog pillanatokra való ösztönös törekvés. Mindamellett, hogy a nehéz helyzeteken keresztül tisztulunk meg, és azokon tudunk változtatni, fejl?dni. Ilyen módon teljes ernyedtséget okoz a „tökéletesen minden rendben van” állapot. A fejl?déshez tehát az egyensúly, a dualitás szükséges. Meggy?z?désem szerint a cél az, hogy az itt töltött id?t a legnagyobb harmóniában töltsük mind magunkkal, mind másokkal, mind az anyaggal, mert ezek nem választhatók szét egymástól. Jelenleg azt gondolom és abban hiszek, hogy a tudatunk túléli a testünket, ellentétben a személyiségünkkel. Eszerint van egy olyan tudatmagunk, ami a tudat természetéb?l fakadóan végtelen lehet.

Én most azt gondolom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell. Igyekszem nem bánkódni azon, ha valamit elmulasztok, és beletenni mindenbe mindazt, amit csak lehet. Egyébként ez maga az elengedés: hinni, hogy nem lehetett volna jobban. Így nincs bennem semmi bánkódás. Ez a legkeményebb munka, amit el lehet végezni az életben. Az elégedettség az elmében történik, és ezért hiszem, hogy nincs az a csodálatos tárgy a világon, ami ezt jobban megadhatná.

1. Van-e olyan tárgy a birtokában, amit?l sosem válna meg? 

Nincs.

2. Van-e hobbija/passziója?

Nincs.

3. Mik vannak általában a táskájában?

Mindig van nálam: víz, mentoldropsz, bicska, elemlámpa, mér?szalag, szikszalag, öngyújtó, ecset, dobkulcs, 12-13-as villáskulcs (kongahangoláshoz), telefontölt?, headset, jackdugók, adapterek, kábelfordítók, hosszabbító,  telefontartó állvány, kulcsok, szatyor, kanálgép, bevásárlókocsi-érme, készpénz, aprópénz, bankkártyák, igazolványok, forgalmi, toll, ceruza, filctoll, jegyzetfüzet, szemüveg, a napi ügyek dossziéja, áfás számlák, zsepi, parfüm, fogkefe, fogkrém, ajakír, sebtapasz, nedves törl?kend? és mala.

4. Van-e visszatér? félelme?

Egy értelmetlen élet utáni halál.

5. Mi(k) a legmeghatározóbb gyermekkori élménye(i), emléke(i)?

Fára mászás, cserkészés, úszás, evezés, faragás, pecázás, építkezés, kirándulás, táborozás.

6. Van-e olyan elv/gondolat, ami hat a mindennapi m?ködésére, amit szívesen ad át tanítványainak/gyerekeinek?

Der?s nyugalomra, és együttérzésre való törekvés.

7. Hol szeretne tartani a szakmai életében 5 év múlva?

A védikus irodalomban kétezer oldallal el?rébb, naprakészen a nyugati pszichológiában.

8. Mi a legrosszabb tulajdonsága?

Makacsság.

9. Mi a legjobb képessége?

Kitartás.

10. Mib?l inspirálódik, mi az, ami kikapcsolja?

Tudomány, filozófia.

11. Tea vagy kávé?

Tea.

12. Mit olvas most?

Vjászadéva: Taittiríja-Upanisad. Védánta upanishadok.

13. Van-e olyan helyzet, akár szakmai, ami „lefagyasztja”, amivel nem tud bánni?

A le nem fagyás a sz?kebb szakterületem. De nehezen viselem, ha rosszul idéznek és általam nem mondott dolgokat adnak a számba, hogy aztán azzal vitázzanak.

14. Mit f?z leggyakrabban?

Indiai lencsét, azaz dahlt.

15. Hány órát alszik átlagosan naponta?

7.

16. Van-e bármi, amit mindenképp szeretne megtanulni, kipróbálni?

Szamádi meditáció.

17. Kedvenc zenéje, amit bármikor szívesen hallgat?

J. J. Cale.

Amennyiben érdekli a lapszám többi cikke, rendelje meg  online magazinként több, mint 10%-os kedvezménnyel!

Amennyiben nyomtatott formában szeretné olvasni, itt tudja megrendelni akár egy  csomagban  A kutya lelke cím? kiadványunkkal.