Miért nem értjük egymást?

Elbeszélünk egymás mellett: az anyós értetlenkedik a vején, az alkalmazott gy?lölve szemléli, hogy odafönt már megint mit találtak ki, a serdül? morog a szülei aggódásán, és fordítva. Végs? soron a férfi nem érti a n?t, a n? a férfit. Ugyanezt egy óvodás frappánsan így fogalmazta meg, s egyben rátapintott a probléma velejére: „Apu nem hallja, amit anyu mond. Anyu viszont hallja azt, amit apu nem mond.”

A hétköznapok kereke pedig csak zakatol, de még sokévnyi együttélés, több évtizednyi házasság után is jócskán akad értetlenség és értetlenkedés. Épp ezért szálazzuk szét a kérdést, hogy ha nem is a legkisebb közös többszörös, de legalább egy közös nevez? létrejöjjön valamennyiünk számára.

Hidak egymáshoz

Ha leegyszer?sítjük egy pillanatra az egymáshoz való kapcsolódás lehet?ségét, akkor három hidat képzelhetünk magunk elé: egy kommunikációs, egy kognitív (logikai, értelmi) és egy affektív (érzelmi) hidat. Ha értjük egymást, ha megvan a közös nevez?, akkor mindhárom híd létezik, és járhatónak bizonyul a felek között, de bármelyik hídon is keletkezik akadály, egyre több és több problémában lesz része a kapcsolatnak.Már az is nagyon egyénfügg?, hogy ki melyik hidat preferálja. Egy tipikus férfiválasztás a racionalitás, a logika, tehát a kognitív híd diadalát keresi, ezzel szemben egy klasszikus n?i választás az érzelmi hidak meglétét kutatja és részesíti általában el?nyben. Amikor például az apa hazaér a kisgyermekével otthon lév? anyához, aki a nulladik percben azonnal egy térid?be s?ríti az elmúlt fél nap problémáinak nehézségeit, akkor azt nem azért teszi, hogy a férfi megoldja, hanem hogy érzelmileg osztozhasson a terhek cipelésében, hogy érezze, a párja megérti, elfogadja, támogatja ?t. Ezt férfi olvasóinknak érdemes észben tartaniuk. A n?knek pedig azt, hogy a férfi ilyenkor – lévén munkából tér haza – megoldó üzemmódban van, abból azonban a zsilipelés nem olyan egyszer?, mint a kulcsot elfordítani a bejárati ajtóban. Ezt a gordiuszi csomót csak ennek a két információnak az együttes figyelembevételével, közösen tudják átvágni. Amíg a másiktól várják a helyzet kezelését, csak az ürességbe markolnak, ami aztán játszmákhoz és elmérgesed? párkapcsolathoz vezet.

Hirdetés

Felrobbant hidak

Félreértések tárháza, ha azt hisszük, hogy köztünk és a párunk között mindig stabilak ezek a bizonyos hidak; s?t, némi vizsgálódás után egy els?éves pszichológushallgató is könnyedén kiszúrja: mindez mer? önáltatás volt, már régóta más-más hídon közeledünk egymáshoz. Persze roppant nehéz bevallani, ha egy híd az évek alatt megrongálódott, felrobbant, s?t, tragikus esetben az is kiderülhet, hogy valójában soha nem is létezett. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a párunkkal elid?ztünk-e bizonyos alapszavak megbeszélésén, közös értelmezésén a kapcsolat kezdete óta. Sokan talán rájönnek, hogy az esetek többségében még magunkkal sem beszéljük át, mit is értünk valójában egy-egy szó tényleges tartalmán.Az értékeket és a közösségi kapcsolódásaink erejét jelöl? szavaink fontosságával a legtöbben egyetértünk. Szeretet, h?ség, család – látszólag mindenki érti a szavakat, de nem árt tisztázni a jelentésüket a magunk és párunk számára. Ez magától értet?d?, mondják ilyenkor a legtöbben, minek err?l beszélni! Valóban? Ki mit ért például a szereteten? Most nem elméleti fejtegetésre vagy filozofálásra kell gondolunk. Erich Frommtól sem kell azonnal elolvasnunk A szeretet m?vészete cím? klasszikusát. A párkapcsolat alapvet? m?ködése szempontjából feltesszük-e a kérdést, hogy egy mezei hétf?n mib?l és honnan fogjuk tudni, hogy szeretjük egymást? Ez a kulcs. Kiderítjük-e mind a másik, mind a magunk úgynevezett szeretetnyelvét? (Lásd Gary Chapman könyveit.) Ha nem, számos melléfogás és fejfájás vár ránk a következ? évtizedekben, ha egyáltalán megmarad a kapcsolat. Vagy ha mondjuk a h?ségre gondolunk, hol vannak a határok, hol vannak a stoptáblák együttm?ködésünk, együttélésünk szempontjából? Mennyire máshogy hatnak ezek a mondatok, például a birtoklási vágy szempontjából: „Szeretlek, leszel a feleségem?” vagy „Szeretlek, az enyém leszel?” És ha a családra gondolunk? Ki mit ért alatta? Amikor az ifjú pár szerelme szárba szökken, és hamarosan megszületik az els? gyermekük. Nemcsak az át nem aludt éjszakák rémét?l tarthatnak, de attól is, hogy kiderül, teljesen mást értenek igazából a család min?ségén. Egyikük úgynevezett makrocsalád-, másikuk mikrocsaládpárti. A makrocsaládnak általában az unokatestvérek, nagyszül?k és sok egyéb rokon is a része, a mikrocsaládnak ezzel szemben csak újdonsült hármasuk. Milyen konfliktusokat szül ezek után az is, hogy mikor látogathatja a rokonság az újszülöttet… Ezek a konfliktusok pedig olyanok, mint egy pszicho kísérleti atomrobbantás. Sért?dések, feszültség, érzelmi zsarolás és még sok hasonló baj melegágya, miközben mindenki úgy tudta, hogy a család az els?.Nem árt tehát, ha tudjuk, milyen könny? elmenni egymás mellett, és nem meglátni a másik karakterét vagy épp fogalmi készletét. Ne maradjon el a diskurzus, ki mi ért a fenti fogalmak alatt.

Szempontváltás – egy új híd építése felé

Ha azt érezzük, már megint nem értenek meg (akár racionálisan, akár érzelmileg), merjük feltenni a kérdést: biztos, hogy a megfelel? hídon közeledtünk a másikhoz? A legtöbben ebben egocentrikusan m?ködünk – ami nem egyenl? az egoizmussal –, képtelenek vagyunk néz?pontot váltani, a saját, ismert és bejáratott kommunikációs ösvényeinket használjuk, elvégre így szoktuk, vagy így logikus, netán ehhez köt?dünk. Az új hidak kipróbálása mindig veszélyesnek t?nik. Ez a legnehezebb. Amíg az érzéseinket úgy írjuk le a mindennapjaink szintjén, hogy „furcsa”, „különös”, „érdekes”, „ambivalens”, biztosan nem lesz meg a vágyott közös nevez?. Ezek ugyanis nem érzést jelöl? szavak, hanem maszatoló töltelékszavak csupán.„Hogy vagy, drágám?”„Olyan furin vagyok.”Ilyen életpillanatokban nyugodtan kérdezzünk vissza: az mit jelent? Dédnagymamánk úgy mondta volna, hogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Ha akár párunknak, akár nekünk az a bajunk, hogy sokszor szókészletünk sincs az érzéseink leírására, akkor azok elmondása csak egy kés?bbi lépés, el?bb meg kell tudnunk fogalmazni, tisztesen, pontosan. Így tehát újra és újra eljutunk az önreflexió fontosságához. Miért nem értjük egymást? Mert magunkat sem értjük! Miért nem ismerjük a másikat és értetlenkedünk a lépésein? Mert magunkat sem ismerjük igazán! Hogy miképp gondolkodunk, mit szeretnénk a saját életünkben, párkapcsolatunkban megvalósítani, mindenképp tisztázandó feladat.

MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2023/1 Pszichoszomatika lapszámban megtalálható