Mit ?riz az iskola?r?

Az iskola?r „közrem?ködik a nevelési-oktatási intézmények rendjének – azok területén, tanítási id?ben történ? – fenntartásában." A rendszer azt bizonyára jól felismerte, hogy agresszív gyerekek bizony vannak – az agressziót pedig kezelni kell...

Rengeteg oka lehet annak, ha egy gyerek agresszívan lép fel.

Az iskola?r „közrem?ködik a nevelési-oktatási intézmények rendjének – azok területén, tanítási id?ben történ? – fenntartásában. Intézkedésre és kényszerít?eszköz használatára jogosult, közfeladatot ellátó személy”. Mindezt havi bruttó 220-230.000 forintért és évi bruttó 200.000 forintnyi béren kívüli juttatásért. A közfeladat ellátásához a középfokú végzettség el?nyt jelent, de nem szükséges. A rend?rség honlapján megtalálható információk alapján az iskola?r már a kéthetes (!) képzés alatt is teljes fizetést kap, utána vizsgák, majd lehet is munkába állni: intézkedni és kényszeríteni. Egyenruhában, a rend?rség kötelékében.

Hirdetés

Nem tudjuk, a képzés mire lesz elég, de arra aligha, hogy az iskola?r

a) megismerje a tantestületet, amelynek ugyan nem lesz része, de amellyel együtt kell majd dolgoznia,

b) megismerje az adott iskola és környezetének szocio-ökonómiai jellemz?it, adottságait,

c) elsajátítson és tudjon is alkalmazni alapvet? pszichológiai készségeket és

d.) érzékenyen álljon nemi kérdésekhez. Mire és hogyan kényszeríthet egy férfi iskola?r egy kamasz lányt, és egy n?i iskola?r egy kamasz fiút?

Két hét még a jogszabályok megismerésére is kevés, nemhogy érzékenyítésre. Két hét semmire sem elég. Pláne konkrétan zéró el?képzettséggel és pontosan ugyanennyi szakmai tapasztalattal. Úgy, hogy az iskola?r közvetlen felettese a budapesti vagy valamelyik megyei rend?r-f?kapitányságon lesz csak elérhet?. Arról nem is beszélve, hogy a rend?rséggel eddig is össze voltak kötve az iskolák.

Persze nyilván kár lenne abból kiindulni, hogy az iskola?rségnek bármi értelme lenne, de mivel nincs mese, szeptember 1-jét?l ott lesznek ?k az ország mintegy 491 iskolájában, 203 szakképzési és 288 köznevelési intézményben, ezért kénytelenek vagyunk mégis egy kicsit elid?zni a koncepción. Itt viszont sajnos csak fantáziálni tudunk, ugyanis szakmai szervezetekkel nem történt egyeztetés, nem ismerünk hatástanulmányokat, s az iskola?rség külföldi beválását igazoló cikkekkel sem halmoztak el bennünket. De a rendszer azt bizonyára jól felismerte, hogy agresszív gyerekek bizony vannak – az agressziót pedig kezelni kell. És ez is valami, ne becsüljük le ezt az eredményt… Ezzel viszont sajnos véget is ért a koncepció helyes kiindulópontjainak és az arra tett javaslatoknak a hosszú felsorolása.

Az agressziót ugyanis nem lehet betiltani. Kell vele valamit kezdeni, ez igaz, de a betiltás és a bilinccsel, gumibottal, gázspray-jel, testi kényszerrel, egyenruhával való elrettentés, a büntetés, az agresszió gyökerestül való elfojtása, s?t, már az agresszió puszta gondolatának lenullázása csak azzal jár, csak azzal járhat együtt, hogy az agresszió máshol tör majd el?. Az iskola ötméteres körzetén kívül, játszótéren, otthon, a testvér ellen, önmaga ellen. És persze a kibertérben. Az agresszióval tehát azt kell kezdeni, hogy meg kell érteni. Rengeteg oka lehet ugyanis annak, ha egy gyerek agresszívan lép fel. Otthoni vagy osztálytársak közötti feszültségek, beilleszkedési problémák, tanulási, tanulmányi nehézségek, bels? feszültségek. És persze az agresszió lehet életkori krízisek folyománya is. Ezek mind olyan dolgok egyébként, amiken lehet segíteni. Csak éppen nem rend?rségi közrem?ködéssel. Lehetne országosan növelni az iskolapszichológusok számát, valamint az sem ártana, ha az egyes iskolákban magasabb óraszámban dolgozhatnának ezek a szakemberek. Nagy segítséget jelentene továbbá az iskolák számára az is, ha több pedagógiai asszisztens és szociális munkás is elérhet? lenne, no meg ha a gyermekvédelmi felel?s nem az egyik tanár lenne, akinek a feladatait nem oktatási és adminisztrációs feladatai mellett kellene ellátnia.

Ha pedig elrugaszkodunk a magyar valóságtól, akkor még az is elképzelhet? lenne, hogy kicsit csökken az elsajátítandó tananyag mennyisége, viszont komoly hangsúly kerül a közösségépítésre, a szül?kkel való partneri együttm?ködésre, a gyerekek érzelmi nevelésére, a rugalmas feladatadásra, a gyerekek felel?sségérzetének kiépítésére. Tehát ha az iskolákban nem a tananyagot, hanem a gyerekeket tanítanák.

De ugorjunk vissza a szeptember elsejével kezd?d? magyar valóságba. Ehhez semmi mást nem kell tennünk, mint hogy kicsit ízlelgetjük az intézkedés és a kényszerítés szavakat!

Hallottad, mi történt? Zsolti bá megnyomta a majrégombot. 10 perc alatt ott is volt az iskola?r.

Intézkedett?

És kényszerített. Matyit a kezét hátracsavarva vitte a tanáriba. Most viszik a traumatológiára, valami meghúzódhatott.

Persze lehet, hogy Matyi tényleg hülyeséget csinált, lehet, hogy tényleg keményen lépett fel és lehet, hogy tényleg a tanáriban a helye. De ha a rendszer iskola?rök segítségével akarja a frusztrált gyerekeket kezelni, akkor nem hisz a közösség erejében és nem foglalkozik azzal, hogy ezek az intézkedések és kényszerítések milyen er?vel hatnak az egyes emberekre (gyerekek!) – legyen szó er?szakos elkövet?kr?l, nem er?szakos áldozatokról vagy passzív szemlél?kr?l –, a kisebb közösségekre (osztály és iskola) és az egész ország hangulatára.

Mert itt er?szakról van szó, az er?szakos gyerekeket er?szakkal kell megváltoztatni. A rosszul kezelt (márpedig ez a per definitionem rosszul kezelt) agresszió miatt az elkövet? csak még frusztráltabb lesz, a többiek pedig félhetnek. Az er?szak természete ugyanis jóval komplexebb annál, mint hogy kiemeljük az er?szakos gyereket, annál is inkább, mert az er?szaknak rengeteg formája van, és az id?beliség – mármint az er?szak kezdete és vége – sem egyértelm?, még a tanárok számára sem, hiszen nincsenek ott, de ebb?l egy két hét alatt kiképzett, tehát képzetlen egyenruhás még kevesebbet fog átlátni.

Nagyon rossz id?ket idéz a rendszer azzal, ha a büntetésben, nem pedig a megértésben és a megoldásban érdekelt.

2020-03 lapszámban megtalálható