Jelenleg a b?nelkövetés súlyossága szerint az elítéltek fogházban, börtönben vagy fegyházban töltik le a büntetésüket. Az ezek közötti különbség els?sorban a mozgásszabadságban, a küls? kapcsolattartás módjában és gyakoriságában, illetve egyéb kedvezményekhez való hozzájutás lehet?ségében van. A következ?kben az egyszer?ség kedvéért a börtön kifejezést általános értelemben használjuk, függetlenül a szabadságvesztés végrehajtásának jogszabályban meghatározott fokozataitól, az egyes intézetek szervezeti sajátosságaitól, valamint a végrehajtás konkrét körülményeit?l.

A szabadságvesztés és a személyiség

A szabadságvesztés végrehajtása nem pusztán jogi és intézményi, hanem lélektani kérdés is, hiszen a fogva tartás során az egyén személyisége, megküzdési módjai, szabálytudata és társas kapcsolatai folyamatosan változnak. A büntetés-végrehajtás m?ködése ezért nem értelmezhet? kizárólag jogi vagy kriminológiai keretek között, hanem szükségszer?en felveti a pszichológiai hatások, a kezelési tevékenység és a személyiségváltozás problémaköreit is. A fogva tartás során az egyén autonómiája, kontrollélménye, identitása és megküzdési módjai jelent?s átalakuláson mennek keresztül, miközben normákhoz való viszonya és társas m?ködése is folyamatosan formálódik. Ezért a pszichológiai folyamatok vizsgálata elengedhetetlen annak megértéséhez, hogy a szankció mikor járul hozzá a jogkövet? életvitel kialakulásához, és mikor növeli a visszaesés kockázatát.

Egy kis történelem

A modern büntetés-végrehajtás kezdetei

A 18. századig a büntetés módja jellemz?en a testi fenyítés, a szám?zetés és a halálbüntetés volt. A börtön f?képp az ítélet el?tti, el?zetes fogva tartásra szolgált. A modern büntetés-végrehajtás kezdeteit Mária Terézia és II. József reformjaitól számítjuk. Ekkoriban jelenik meg a szabadságvesztés mint büntetés és a b?nöz?kkel való emberibb bánásmód igénye. 

A büntetés-végrehajtás története a huszadik században

1945-t?l egészen a rendszerváltásig a büntetés-végrehajtás er?sen politika által irányított, centralizált, átmilitarizált rendszer, amelyben helye van az internálásnak és a munkatábornak. 

A rendszerváltás után

A rendszerváltással alapvet? szemléletváltás következik be, amelynek alapját az emberi jogok, jogállami garanciák, nemzetközi normák képezik. F? cél lesz a reintegráció, az oktatás, a munkáltatás, a reszocializáció, a visszaesés és a túlzsúfoltság csökkentése. Új börtönök épülnek, és új büntetés-végrehajtási formák jelennek meg. Ilyen a reintegrációs ?rizet, az elektronikus nyomkövetés, a fogvatartotti munkáltatás gazdasági társaságokon keresztül. A korszer?sítésben fontos helyet kapnak a digitális fejlesztések is. 

Tudta? A reintegrációs ?rizet célja, hogy az elítélt fokozatosan vissza tudjon illeszkedni a társadalomba még a szabadságvesztés teljes letöltése el?tt. Az elítélt nem a börtönben, hanem otthonában tölti a büntetésének utolsó szakaszát. Elektronikus nyomkövet?vel (bokaperec) ellen?rzik. Szigorú szabályok szerint élhet, meghatározott mozgástérrel.

A biztonság és a kezelési feladatok

Az ?rzés, a kísérés, a biztonsági intézkedések, a fegyveres feladatok a biztonsági szolgálathoz tartoznak. A szabadság elvonása önmagában nem garantálja sem a társadalom hosszú távú védelmét, sem az elítéltek jogkövet? életvitelének kialakulását. A kezelés nem ?rzés és nem fegyelmezés, hanem az elítélt személyiségével és a kinti életkörülményeivel való tör?dés. A kezelési tevékenység szerepe nem csupán szakmai, hanem társadalompolitikai jelent?ség?.

A magyar büntetés-végrehajtási rendszer kezelési gyakorlata

A kezelési tevékenység hatékonysága azon múlik, hogy mekkora súllyal és hol helyezkedik el a büntetés-végrehajtás folyamatában. Ha a kezelés csupán kiegészít? program, hatása korlátozott marad. Ha viszont a végrehajtás egészét szervez? elemmé válik, akkor már képes befolyásolni az elítéltek hosszú távú viselkedésmintáit.

A magyar büntetés-végrehajtási rendszerben a kezelési tevékenység els?sorban a szabályok betartásának el?segítésére és a konfliktusmentes viselkedés fenntartására irányul. A „jó magaviselet” rendszerint a fegyelmi problémák hiányát jelenti, de nem mond semmit az elítélt bels? motivációinak vagy attit?djének változásáról. A jó magaviselet eredményezheti a büntetés körülményeinek, módjának, helyszínének enyhítését. A jutalmazó jelleg miatt azonban a rabokat els?sorban taktikai megfontolások és nem a bels? meggy?z?dés vezérli. Ez a fajta alkalmazkodás elégtelen a szabadulás utáni jogkövet? életvitelhez, hiszen nem fejl?dnek a tartós társadalmi beilleszkedéshez szükséges kompetenciák.

A kezelés eredményességének akadályai

A reintegráció atomizált, a börtön, a pártfogó, az önkormányzat, a munkaügy, a szociális rendszer koordinációját a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága koordinálja, de a kinti társadalmi háló nélkül ez gyakran kevés. A rabok gyakran küzdenek gyerekkori traumákkal, szenvedélybetegséggel, impulzuskontroll-zavarral, tanult tehetetlenséggel. Ugyanakkor a börtön nem terápiás közeg, ráadásul az elítéltek egy része soha nem tanult meg segítséget kérni.

A kezelési feladatok elvégzésében fontos szerep jut a reintegrációs tisztnek. A reintegrációs tiszt figyelemmel kíséri az elítélt magatartását, értékeli a fegyelmi helyzetét, javaslatot tesz jutalomra vagy fenyítésre, figyeli, hogy alkalmas-e munkára, oktatásra, terápiára, enyhítésre. Kezeli a konfliktusokat, fenntartja a motivációt. Mivel egy reintegrációs tiszthez sokszor több tucat elítélt tartozik, ez nem teszi lehet?vé az elmélyült és gyakori személyes foglalkozást. 

A szabadulás utáni gondok

A börtönben minden szabályozva van, szigorú a napi rutin, kevés az önálló döntési helyzet. Ezzel szemben kint önálló döntéseket kell hozni, ellenállni a kísértéseknek, kezelni a stresszt, t?rni a kudarcokat. Sok elítélt jól m?ködik a zárt rendszerben, de összeomlik, ha szabadul. Mivel a bels? kontroll nem er?södött meg, a régi minták visszatérnek. Gyakran nincs lakhatás, munka, megszakadtak a családi kapcsolatok, er?s a stigmatizáció. Hiába volt jó magaviselet? az elítélt a börtönben, kint ugyanaz a közeg várja vissza, ahonnan elindult. Ez az egyik leger?sebb bukási faktor. Azzal is szembe kell nézni, hogy nincs meg mindenkiben a változás igénye vagy képessége. Ennek befolyásolása szakmai és emberi szempontból egyaránt fájdalmas igazság.

A skandináv recept

A skandináv büntetés-végrehajtási rendszer m?ködését azért érdemes szemügyre venni, mert szemléletében és gyakorlatában markánsan eltér nemcsak a magyarországi, hanem számos más ország büntetés-végrehajtási gyakorlatától. A skandináv országok büntetés-végrehajtás szemléletének alapja, hogy a szabadságelvonás önmagában a büntetés. A fogva tartás körülményei nem a további szankcionálást, hanem a társadalmi m?ködéshez szükséges kompetenciák fenntartását, illetve fejlesztését szolgálják. E rendszerekben a kezelési tevékenység nem elkülönült feladat, hanem a végrehajtás egészét átható stratégia. Az elítéltekr?l részletes szükséglet- és kockázatelemzés készül, amely megalapozza az egyéni fejlesztési irányokat. A szabadság fokozatos kiterjesztése nem jutalom, hanem annak mércéje, hogy az elítélt képes-e felel?sen élni a megnövekedett önállósággal.

Az intézeti élet a lehet? legnagyobb mértékben igazodik a kinti élet jellemz?ihez. Ez a megközelítés nem a kényelem fokozását célozza, hanem azt, hogy az elítéltek ne veszítsék el azokat a készségeket, amelyek a szabadulás után alapvet?ek a társadalmi integrációhoz. A magyar és a skandináv büntetés-végrehajtási modellek közötti leglényegesebb különbség tehát a kezelési tevékenység rendszeren belüli pozíciójából következik. Magyarországon a kezelés a végrehajtás egyik eleme, míg a skandináv országokban a kezelés a szervez? er?. A magyar modell els?sorban küls? kontrollra épít, amely rövid távon hatékony, de csak a bels? rend fenntartásában. A skandináv modell tapasztalatai arra utalnak, hogy a visszaesés csökkentése els?sorban az egyéni szükségletekre épül? kezelésen, a fokozatos felel?sségvállalási képességen és a szabadulást követ? támogatáson keresztül érhet? el. E megközelítés nem ültethet? át maradéktalanul a magyar rendszerbe, ugyanakkor rámutat a kezelési tevékenység funkcionális meger?sítésének fontosságára.