Minden család más, és másként éli meg azt is, ha a családtagok többféle igénnyel, életvitellel rendelkeznek, amelyek persze olykor ütköznek. Nem árt észrevenni a különbözőségeket, és odafigyelni arra, hogyan hangolható össze mindez. Összeszedtünk néhány tapasztalatot, amelyek általában építik a kapcsolatokat. Igaz, önmagában egyik sem jelent tuti tippet – inkább egyfajta hozzáállást tükröznek –, de mások megváltoztatása helyett talán a saját szemléletünkön könnyebb változtatni.

Állandóság kontra változás

A családi élettől kétféle dolgot várunk: biztonságérzetet és élményeket. A biztonságérzetet leginkább a kiszámíthatóság, a megszokott dolgok adják, az élményeket pedig a változások keresése és a hozzájuk való alkalmazkodás. Hát… nem könnyű a kettőt együtt. Segíti a kapcsolatok építését és fenntartását, ha mindkettőre figyelünk, vagy váltogatva hol az egyiket, hol a másikat erősítjük. Életciklusaink váltakozása feladatul is szabja a váltogatást: bizonyos életszakaszokban az állandóság hangsúlyozása a természetes, például gyermekeink születésekor felértékelődik a rögzített napirend, más időszakokban a változásokra való reagálás válik mindennapossá, például amikor kamasz gyerekeink mindennap „hozzásegítenek” bennünket a szabályok újragondolásához. Többnyire hajlamosak vagyunk az egyiket kiemelni a másik rovására. Ne lepődjünk meg azon, hogy ha például csak a változásokra és újdonságokra figyelünk, és mindennap új ételekkel, programokkal, napirenddel és szokásokkal próbálkozunk, akkor a biztonságérzet ritka vendég lesz a házunk táján. Ha azonban húsz éven át minden július 17-én ugyanoda utazunk, bizony kevés élménnyel fogunk gazdagodni. Mivel mai kultúránk elbillent a változékonyság felé, saját életünkben igyekezhetünk az állandóságot megteremteni, például közös szokások, rítusok révén.

Én vagy mi?

A jól működő családban a tagok gyakran azt a döntést hozzák, hogy a kapcsolat fontosabb, mint a saját igények, elképzelések, és ezért szívesen alkalmazkodnak egymáshoz. Manapság, amikor az alkalmazkodást egyenesen „lúzerségnek” tartják, ez nem magától értetődő. Sokszor mondjuk, hogy „ezt megteszem érted” – talán szerencsésebb úgy gondolni erre, hogy hajlandóak vagyunk erőfeszítéseket tenni a kapcsolatért. Nem a páromért, a link nagyfiamért, a nyegle lányomért, hanem a kapcsolatért. Ha pár- vagy családterápiában a felek meghozzák ezt a döntést, eredményes lehet a közös munka – ám ha ez a döntés hiányzik, a legfurmányosabb terápiás eszköztár felvonultatása sem lesz hatékony.

Rálátás saját magunkra

A családban, a közösségben folyamatos, kölcsönös egymásra hatásban és egymásrautaltságban élünk. Mindannyiunk élete befolyásolja a többiekét, és mindannyiunknak van véleménye, leginkább a többiekről. Anyu hogyan morcos, apu hogyan szigorú, a hugi hogyan nyafka, mi pedig jók vagyunk. Általában jól látjuk mások hibáit, tévedéseit, a magunkéit viszont alig-alig vesszük észre. A jól működő családok megtanítják a családtagokat, hogy észrevegyék saját hozzájárulásukat a helyzetek létrehozásához – személyes útmutatás, nem pedig ismételt példabeszédek révén.

Fontos az érzelmek kifejezése

A jól működő családban ki lehet fejezni az érzelmeket. Igen, a fiúknak is. Igen, a negatívakat is. Az ezt korlátozó hiedelmek és szabályok – például „anyura nem szabad haragudni”, „a testvéredet csak szeretni szabad”, „nálunk nincs egy hangos szó sem”, „egy fiú nem sír” – a jól működő családban ritkák vagy egyáltalán nem érvényesek. Az érzelmeink megértését és kifejezését is tanuljuk, általában a családban, személyes példák révén. Megfigyeljük, mit tükröz apu arca, amikor kikap a kedvenc csapata, hogy csillan fel anyu szeme, amikor megdicsérjük a vacsorát, és megtapasztaljuk, hogy amikor szomorúak vagyunk, akkor a többiek vigasztalnak bennünket. Emotikonoktól, online üzenetektől, felfelé tartott hüvelyk- (vagy esetleg középső) ujjaktól nem lehet érzelmeket tanulni, ez csak személyesen megy.

Igényeink kifejezése

A jól működő családban előre, a kérés nyelvén fejezhetjük ki az igényeinket, ahelyett hogy utólag, a számonkérés hangján tennénk ezt. „Légy szíves, hazafelé ugorj be a boltba, és hozz néhány kiflit!” – kérhetjük meg párunkat vagy gyermekünket, ha elmélázva eszünkbe jut, milyen jólesne egy vajas kifli. „Kifli nincs?” – kérdezhetjük szemrehányóan hazaérkezve, elkönyvelve magunkban, hogy szeretteink már megint nem találták ki a gondolatainkat. A kérésre sokkal könnyebb válaszolni, mint a számonkérésre. És hacsak nem gondolatolvasókkal élünk együtt, ne várjuk el családunk tagjaitól, hogy kitalálják, mire vágyunk. Csapdahelyzetbe hozhatjuk ugyanis magunkat, ha arra számítunk, hogy „ha szeret, kitalálja” – így ha nem találja ki, lesz bizonyítékunk arra, hogy nem is szeret… ám ez kevésbé kapcsolatépítő perspektíva.

Nyílt, direkt kommunikáció

A jól működő családokban a legtöbbször annak mondjuk az üzeneteinket, akinek szánjuk, és azt mondjuk, amire gondolunk. Még így is fennáll a félreértés lehetősége, hiszen ugyanazt az üzenetet is sokféleképpen lehet meghallani, ám mi azért vagyunk felelősek, amit kifejezünk. A jól működő családokban az indirekt „Mondd meg anyádnak, hogy…”, „Szólj rá a gyerekre”, „Te sohasem figyelsz rám”, „Már ezerszer megmondtam…”, „Valaki vigye ki a kutyát” üzeneteket fenntartjuk azokra az esetekre, amikor nem szeretnénk, hogy értsenek bennünket. Az összes többire ott a nyílt, direkt üzenetek lehetősége: „Kérlek, Marci, vidd le a szemetet”, „Szombaton süt a nap, kiránduljunk a Pilisbe”, „Szeretnék negyedórát magammal lenni, Anna, most, kérlek, hagyj békén”, „Szeretném, ha megölelnél”. Ez ugyan sokkal kevésbé romantikus, mint a sejtetés, a célozgatás, de könnyebb megérteni.

De jó együtt!

A jól működő család tagjai töltenek időt egymással, szereznek közös élményeket. És hogy mi legyen ez az időtöltés? Tudjuk, hogy a kikapcsolódás stresszoldó mértéke függ attól, hogy a tevékenység társas-e vagy magányos, szabadtéren vagy zárt helyen zajlik-e, és hogy aktívan vagy passzívan élhető át. Az előbbiek mind szerencsésebbek, mint az utóbbiak, így a legklasszabb lehetőségnek egy családi kirándulás tűnik, míg a legkevésbé előrevivőnek az, ha odahaza egymás mellett nyomkodjuk mindannyian valamely készülékünket. Ezzel együtt kapcsolatunkat az fogja építeni, ha együtt vagyunk – például elmegyünk egymással cipőt nézni, meccsre, sétálni, bevásárolni. Ha együtt végezzük az otthoni teendőket – lehet, hogy gyerekkel munkálkodva lassabb, esetleg kevésbé precíz a végeredmény, ám ennek révén sajátítja el a feladatokat, és közben is együtt voltunk. Sokkal többet teszünk ezzel a kapcsolatunkért, mint ha letesszük valamely „elektromos póráz” elé a gyereket. A gyerek ahhoz fog kötődni, amivel sok időt tölt. Ha a tabletjével, akkor ahhoz. Ne csodálkozzunk, ha a tabletnek fog szót fogadni.

Közös történetek

A közös családi események, az együtt átélt élményekről szóló sztorik felidézése, családunk története, származásunk, az előző generációk által átélt, megoldott és túlélt nehézségek erőforrásként szolgálnak, mintákat adnak a mai nehézségek megoldására. A jól működő családok szeretnek színes, árnyalt történeteket mesélni saját magukról az egyszavas értékelések helyett, ezzel tanítják egymást rugalmas gondolkodásra és a fekete-fehér vélekedések kerülésére. Hiszen a történet maga az ember, a családi történet maga a család.

Igazi érdeklődés

A jól működő család tagjai kölcsönösen „beletartoznak” egymás érdeklődési körébe, és ezt ki is fejezik. Igen, mindenki. Igen, folyamatosan. Igen, akkor is, ha az interneten annyi érdekes dolog van. A figyelem, eseményeink és a számunkra fontos dolgok megosztása a legtöbbünk számára örömteli. A legjobb, ha ezt személyesen, a nekünk kedves személyekkel tehetjük: családunkkal, barátainkkal. Manapság amit nem mondhatunk el senkinek, kiírjuk valamelyik közösségi oldal üzenőfalára, ezzel elmondjuk mindenkinek. Emögött a közlés és visszajelzés iránti igényünk húzódik: ha ezt a családon belül megkapjuk egymástól, ajándék lesz. A hiteles érdeklődést a valós kíváncsiságot tükröző kérdések mutatják, a mindennap rutinszerűen elhangzó „Mi volt ma a munkahelyen/iskolában?” nehezen sorolható ezek közé. Helyette érdemes szellemi erőfeszítést tenni, és előhúzni kreativitásunkat érdeklődésünk felcsiholására: „Láttál ma valami érdekeset?” „Mi hökkentett meg ma?” „Kipróbáltál ma valami új játékot?”

Rugalmasság

Azok a családok, amelyekben a közepesnél jobb élni, általában rugalmasak. Elengednek dolgokat, változtatnak a szabályokon, elképzeléseken, ha azok nem segítik az életüket. Ebbe az is belefér, hogy megbarátkoznak a gondolattal, hogy máshogyan is lehet jól élni, mint korábban gondolták. Vagy megbocsátják egymásnak, hogy másképp emlékeznek egy eseményre.

Személyes és közös tér

A jól működő családok az együtt töltött idő mellett alkalmat teremtenek arra, hogy amikor bármelyikük vissza szeretne vonulni kicsit, vagy éppen kilépve a családból ismerkedne a világgal, erre nyíljon lehetősége. A családi otthon elrendezése kedvezhet az együtt töltött időnek: van olyan asztal vagy ülőalkalmatosság, ahol mindenki elfér, lehet társalogni vagy egyszerűen csak egymás közelében lenni; és kedvezhet a személyes időtöltésnek is: van mindenki számára olyan helyszín, ahol önmagával lehet, olyan polc, fiók, szekrény, szoba, ami az övé, olyan fotel, amibe ha leül, a többiek ezt tiszteletben tartják. Az egyensúlyt az teremti meg, ha mindkettő megvalósul.

Énidő és „kijáratok”

A család átszövi az életünket, megtart, segít, nagyon fontos, hogy bele tudjunk „vackolódni”, de az is, hogy olykor legyen lehetőségünk eltávolodni tőle. Onnan még érdekesebb lesz visszajönni a biztonságba. A jól működő családok mindenki számára igyekeznek lehetőséget teremteni az énidőre. Ez különösen fontos azoknak, akik szerepeik miatt fokozottan a családhoz vannak kötve. A heti, kétheti egy-egy délután, a „csajos csütörtök”, a „pasis péntek” nem a családtól elvett idő, hiszen a feltöltődött, önmagával is törődni tudó anyu vagy apu utána sokkal könnyebben lesz „jó fej” odahaza. Kultúránkban számos elismert vagy kárhoztatott „kijárat” szolgálja a családokból való kilépés lehetőségét. A jól működő családok figyelnek rá, hogy mindenki választhasson a kapcsolatot megtartóak közül, és arra is ügyelnek, hogy a kijáratok visszafelé, bejáratként is legalább olyan tágasak legyenek, mint kifelé. Elismert kijárat például a munka, a szülőkkel való törődés, a barátok és a hobbik. Nem elismertek és nem építik a kapcsolatokat a szerek, a szenvedélyek, a szenvedélybetegségek vagy a szeretői kapcsolatok. Ezekből a visszatérés sokszor nagyon nehéz, hiszen ezek a kijáratok rácsapják az ajtót használójukra.

Problémabeszéd helyett megoldásbeszélgetés

A jól működő családok, amikor elakadnak, vagy kibillennek az egyensúlyukból, arra is figyelnek, mi az, ami működik, ami sikerül, ami jól megy. Amiben együttműködnek, amit tudnak együtt csinálni. Ezek olyan kulcsok, amik segíthetnek kilábalni a nehézségekből. És a jól működő családok életébe az is simán belefér, hogy segítséget kérnek. Rokonoktól, barátoktól, szomszédoktól – vagy adott esetben szakembertől.