Hirdetés
Mipszi
mipszi.hu

Megbízható tanúk-e a gyerekek?

A feltételezések szerint a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy hamis emlékekről számoljanak be. Mennyire megbízhatóak tehát például egy tanúvallomásnál? Vajon képesek-e torzításmentesen mesélni egy eseményről? És mennyire befolyásolhatók a kérdező által? A válaszok persze jelentősen függnek egyéni és életkori különbségektől.

Megbízható tanúk-e a gyerekek?

Egyes kutatások szerint minél fiatalabb a gyerek, annál nagyobb eséllyel jöhet létre téves emlék a nem megfelelő kikérdezés hatására. Néhány vizsgálat azonban nem tudta megerősíteni ezt az eredményt. Kora gyermekkorra, azaz a 3–4 éves gyerekekre fokozottan jellemző a befolyásolhatóság, később azonban már kevésbé: 10–12 éves korra jelentős mértékben csökken, a felnőttekéhez hasonló szintet üt meg, bár a felnőttek sem mentesek a félrevezető kérdések befolyásoló hatása alól. A 10–14 év közötti gyerekek már ösztönösen igyekeznek ellenállni a befolyásolásnak. Hogy választ kapjanak arra, milyen pszichológiai jelenségek állnak a kérdés hátterében, olvassák el Oláh Adrienn Megbízható tanúk-e a gyerekek című írását, és ehhez rendeljék meg vagy digitális formában töltsék le a Mindennapi Pszichológia 2019/4. számát, amelyben sok más érdekesség mellett többek között ez a cikk is megtalálható.

Tovább a webshopba a Mindennapi Pszichológia magazin 2019/4. számához

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion

IN ENGLISH

Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz