Miért nem értjük egymást?

Elbeszélünk egymás mellett: az anyós értetlenkedik a vején, az alkalmazott gyűlölve szemléli, hogy odafönt már megint mit találtak ki, a serdülő morog a szülei aggódásán, és fordítva. Végső soron a férfi nem érti a nőt, a nő a férfit.

Ugyanezt egy óvodás frappánsan így fogalmazta meg, s egyben rátapintott a probléma velejére: „Apu nem hallja, amit anyu mond. Anyu viszont hallja azt, amit apu nem mond.” A hétköznapok kereke pedig csak zakatol, de még sokévnyi együttélés, több évtizednyi házasság után is jócskán akad értetlenség és értetlenkedés. Épp ezért szálazzuk szét a kérdést, hogy ha nem is a legkisebb közös többszörös, de legalább egy közös nevező létrejöjjön valamennyiünk számára.

Ha leegyszerűsítjük egy pillanatra az egymáshoz való kapcsolódás lehetőségét, akkor három hidat képzelhetünk magunk elé: egy kommunikációs, egy kognitív (logikai, értelmi) és egy affektív (érzelmi) hidat. Ha értjük egymást, ha megvan a közös nevező, akkor mindhárom híd létezik, és járhatónak bizonyul a felek között, de bármelyik hídon is keletkezik akadály, egyre több és több probléma jelentkezik a kapcsolatban. Hogyan találhatjuk meg egymáshoz az utat? Többek között erre is választ ad a cikk, amely a Mindennapi Pszichológia februári számában olvasható, és amely szerzője Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus.