Hirdetés
Mipszi
mipszi.hu

Kutatások a babák és kutyák emlékezeti és társas tanulási folyamatairól

Mondjam vagy ugassam?

 A viselkedésbeli hasonlóságok nem jelentik azt, hogy ugyanazok a gondolkodási folyamatok állnak a háttérben. Ezek a hasonlóságok azonban sokat segíthetnek az emberi gondolkodás megértésében és modellezésében. Az emberi környezet természetes feltétel a kutyának, így a kutya lehet az emberi viselkedés tanulmányozásának természet adta modellállata.

Mondjam vagy ugassam?
a kutyák sok esetben a gyerekekhez hasonlóan viselkednek

A kutya évezredek óta hű társa az embernek, még most, a XXI. század forgatagában is kitart mellette. Sőt, míg régebben főleg „munkakapcsolat” volt köztük, mára majdnem minden harmadik háztartásban családtagként szerepel egy négylábú kedvenc. Részben ebből a hosszan tartó és különleges együttélésből következően alakult ki a kutyáknál egyedülálló „gondolkodásmód” – ami sok tekintetben nagyon hasonlít az embernél a korai életkorban jellemző viselkedésre…

A fejlődéspszichológia már sok mindenre rávilágított az utóbbi évtizedekben, amikor is nemrég meglepő fordulatot vettek a kutatások. Etológusok felfedezték, hogy a kutyák sok esetben a gyerekekhez hasonlóan viselkednek. Ez nem azt jelenti, hogy vigyázzban ülnek vagy szeretnek fogócskázni (bár ez is igaz), inkább arról van szó, hogy bizonyos helyzeteket hasonlóan értelmeznek, adott jelzésekre hasonlóan reagálnak… Hasonló érzékenységet mutatnak a kommunikációs szándékkifejező és referenciális jelzéseket tartalmazó helyzetekre, mint a csecsemők. E terület azért is különleges, mert mert Magyarországon, többek között az ELTE Etológia Tanszékén kezdődtek azok a kutyás vizsgálatok, amelyek alapvetően megváltoztatták a kutatók kutyákról (és babákról) való elképzeléseit és tudását.

Hirdetés

 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia most megjelent 2011. 1. számában olvasható

 

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion

IN ENGLISH

Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz