Mindenki olyan világot észlel, olyan világban él, amit az határoz meg, ahogyan ránéz, amilyen „szemüveget visel”
Hirdetés
A féltékenység szemüvege – avagy lehetséges valóságaink
Ha például később egy barátnőmnek leírom a fenti jelenetet, felsorolom azokat a gyanús jeleket, amelyeket a kedvesem viselkedésén láttam: „hiszen látom”, hogy a viselkedése gyanús. Pedig a gyanú hozzám tartozik, én vagyok az, aki gyanakszom, de én mégis őt gyanúsítom.
Tegyük fel, hogy meglátom a barátomat egy vonzó nővel nevetgélve édelegni egy utcasarkon és iszonyú féltékeny leszek. Hiába győzködöm magam, hogy ez bizonyára teljesen ártatlan dolog, biztos csak munkatársak, a barátom hű hozzám, tudom, hogy soha nem csalna meg, és hiába reménykedem, hogy a vonzó nő voltaképpen jegyben jár, attól sajnos nem tudok elvonatkoztatni, hogy a nőt vonzónak látom, hogy édelegnek és hogy – akármennyire is küzdök ellene – a féltékenység szétmarja az agyamat... Különösen ezzel az utóbbival nehéz mit kezdeni, hiszen ebben az érzésben valószínűleg egy egész élettörténet minden tapasztalata, szorongása – és persze a jelenlegi kapcsolatunk zökkenői is megjelennek. Azonban amikor féltékenységem magas fokán a jelenetet megcsalásként diagnosztizálom, ez a sok összetevő mégsem tudatosul bennem. Azaz nem tudom felismerni, hogy abban, ami számomra megjelenik, nem a világ adja magát akképpen, amilyen, hanem abban, ahogy látom, egész addigi élettörténetem, önbizalomhiányom, féltékenységem stb. egyaránt kifejeződik.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2011. 5. számában olvasható
Hirdetés
Megrendelem
