Machiavellizmus - A cél szentesíti…?

...a többiekhez képest rosszabb teljesítményt nyújtottak az érzelmi intelligenciát felmérő tesztekben. Ezek a váratlan eredmények elemi erővel hoztak felszínre egy alapvető problémát. Amennyiben a machiavellisták bizonyos kognitív hiányosságokat mutatnak, hogy képesek túljárni mások eszén? Ha nem látják át másoknál könnyebben és gyorsabban a személyközi kapcsolatokat, hogyan lehetnek sikeresek a manipulációk és félrevezetések során?

„Az emberek olyan egyszerűek és oly mértékben vágynak közvetlen szükségleteik kielégítésére, hogy a csaló mindig talál magának áldozatot”.

A machiavellistát olyan embernek tartják, aki másokat eszközként használ fel saját céljai elérésére. E mögött számos pszichológiai beállítódás, gondolkodási séma és személyiségjegy található, ezek együttállása hozza létre a tipikusan Machiavelli viselkedési stratégiát. Mindenekelőtt cinikus világnézet jellemzi őket: az emberek alapvetően rosszak – ha nem használjuk ki őket, majd ők fognak kihasználni bennünket. Ez párosul egy alapvetően etikátlan magatartással, amelynek során önző, manipulatív és félrevezető taktikáikat a „cél szentesíti az eszközt” értelmében alkalmazzák. Opportunisták, amennyiben minden helyzetben csakis a célravezető, azaz előnyökkel járó stratégiákat választják. Ezzel függ össze, hogy általában hideg fejjel döntenek, és távol tartják magukat a társas kapcsolatokkal járó érzelmektől.

Hirdetés

Ennek megfelelően az volt a feltevésünk, hogy a machiavellisták kifejezetten okos emberek, akik hűvös, sőt rideg racionalitásukkal túljárnak mindenki eszén, remekül kiismerik magukat a személyközi viszonyokban, és bárkit képesek félrevezetni. Azt gondoltuk, hogy kifejezetten jó elmeolvasók, akik átlag fölötti képességgel rendelkeznek arra, hogy belelássanak mások gondolataiba, átvegyék a nézőpontjaikat, kitalálják legféltettebb szándékaikat és célkitűzéseiket. Azért hittük ezt, mert máskülönben nehéz lett volna megérteni, hogy a machiavellisták miért sikeresek mások félrevezetésében és becsapásában.

Kísérleteink során azonban kiderült, hogy a tények nem támasztják alá elvárásainkat. Fiatal felnőttek elmeolvasó képességét egy olyan teszt segítségével mértük, amelyben különböző történeteket kellett megérteniük az alapján, hogy belehelyezkednek a szereplők feltételezhető gondolataiba és szándékaiba. Arra az eredményre jutottunk, hogy az értelmezések során kapott hibapontszámok semmilyen összefüggést nem mutattak a Mach-IV teszt pontszámaival. Sőt, ezt követően angol és amerikai kutatók negatív összefüggést találtak a két változó között, ami azt jelentette, hogy a machiavelliánus személyek az átlagosnál rosszabb elmeolvasók. Nem csupán a történetek szereplőinek rejtett szándékait és gondolatait nem sikerült kitalálniuk, hanem azt sem, hogy a látott arc vagy szempár milyen érzelmeket fejezhet ki. Ezzel együtt a többiekhez képest rosszabb teljesítményt nyújtottak az érzelmi intelligenciát felmérő tesztekben...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 1. számában olvasható