A vezető szerepe elbocsátások idején
Érdemeik tiszteletben tartása mellett
Komoly felkészülést igényel az elbocsátásokról szóló beszélgetések lebonyolítása. Mivel a behívott dolgozó általában tudja, mi a célja e találkozásnak, ebben a feszült helyzetben felértékelődik, hogy milyen a beszélgetés légköre. A munkavállalók ekkor hajlamosak „ellenségként” tekinteni a vezetőre, s ez a szembenállás szinte lehetetlenné teheti még az ésszerű javaslatok elfogadtatását is.
A gazdasági válság következtében sajnos egyre több ember veszítheti el az állását. A munkanélkülivé válás súlyos traumáját gyakran tovább súlyosbítják a rossz hír közlésének körülményei. Ezeknek a beszélgetéseknek a légköre általában hivatalos, rideg, a munkavállaló gyakran kiszolgáltatottnak, megalázottnak érzi magát – a méltatlanság érzete pedig jelentős mértékben hozzájárul a munkaügyi perek számának növekedéséhez.
Más kérdés, hogy a legtöbb vezető is szívesen menekülne ezekből a helyzetekből, sokan leginkább annak örülnének, ha valaki elvégezné helyettük ezt a kellemetlen feladatot. Ezt gondolja végig egy 2009-ben bemutatott amerikai film, a – hazai mozikban Egek ura címmel vetített – Up in the air, amelynek George Clooney által megszemélyesített főhőse hivatásos „kirúgó”. Ő végzi el az említett piszkos munkát: embereket rúg ki azoktól a cégektől, amelyek megfizetik ezért. Bár ilyen munkakör a valóságban nem létezik, a vezetők nehézségeire van hasonló, jogszerű megoldás: manapság gyakran tanácsadók készítik fel őket az elbocsátások megszervezésére és lebonyolítására.
Az elbocsátások kapcsán persze törvényszerűek a feszültségek egy szervezeten belül. Ezek akkor kezelhetőek a legjobban, ha a felmondások átlátható szempontrendszer alapján történnek, s megfelelő a szervezeten belüli kommunikáció. A leépítések irányelveinek kidolgozása és egyeztetése a felső vezetés feladata – ám végső formája csak a szakszervezetekkel és az érintett szervezeti egységekkel való konzultáció után alakítható ki.
A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 3. számában olvasható
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2025/3
A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá
válik.
Előfizetőink hűségét
és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott
990 Ft-os áron
fogjuk biztosítani a lapot.
Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám
KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.
BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.
[elementor-template id="770"]
Előfizetek
