Hirdetés

Mindig a részt kutatjuk, de az egész a fontos

Utazás a koponyán belül - Beszélgetés Janka Zoltán professzorral

Ha egy zsúfolt villamoson utazik, nem találna a tömegben két embert, akinek például a „dopamin-háztartása” egyforma lenne. Ez jó is, meg rossz is. A gyógyszerkutatás szempontjából kétségkívül rossz, hiszen a gyógyszert egy bizonyos hatás elérésére fejlesztették ki, ám az emberek nem egyformán reagálnak rá. Itt lép be ismét az egész embert néző orvos, s keresi meg az adott személy számára leghatékonyabb terápiát.

Utazás a koponyán belül - Beszélgetés Janka Zoltán professzorral
Régen a kutatók azt hitték: az agyban „mindenhol minden van”.

Nincsen magányos „génelkövető”, csak „szervezett bűnözés” van, vagyis mindig sok gén együtt okozza a változásokat, betegségeket. Ezért gondolhatták régen, hogy az agy mindent „csinál”. Pedig nem. Az viszont tény, hogy a szinapszisok, összeköttetések, kölcsönhatások sok mindent meghatároznak. S ami még nagyon fontos: a lelki zavarok kialakulásánál az öröklött gének mellett mindig figyelembe kell venni a környezeti hatásokat és a pszichológiai kondíciókat is. Vagyis a három dimenzió együtt ad csak pontos képet. Egy erős, stabil személyiség másképpen reagál a környezeti stresszhatásokra és életeseményekre, mint egy gyenge idegzetű. A gyenge ugyanolyan esemény (háború, földrengés stb.) hatására összeomlik, kedélybeteg lesz, depresszió, szorongás vesz erőt rajta, az erős megküzdő képességű embert eleve kevésbé érinti, „ijeszti meg” az esemény, s gyorsabban túl is jut rajta, anélkül, hogy maradandó károsodást szenvedne. A pszichés betegségek is elhelyezhetők ebben a három dimenzióban, a környezeti, a biológiai és a pszichológiai tengely mentén – aszerint, hogy melyik tengely vagy tengelyek szerepe a legmeghatározóbb. Például az Alzheimer-kór kialakulásában egyértelműen a biológia szerepe a legnagyobb, a poszttraumás stressz betegségekért (PTSD) pedig nyilvánvalóan elsősorban a környezet felel (a háború, a földrengés, a koncentrációs tábor). Ám mint mondtam, az emberek – lelki erőtől, biológiai adottságoktól függően – ezekre sem egyformán reagálnak. Még a sebészeknek is azt szoktam mondani, hogy a sebet is a három tengely szerint kell nézni. Ezt tanítja az egészleges szemlélet: az orvos ne csak a betegséggel, a sebbel foglalkozzon, hanem az egész emberrel: a genetikai, biológiai adottságaival, a környezetével, amelyben él, s a személyiségével, mert csak akkor tudja teljes mélységében megérteni a betegséget, s tudja javasolni a leghatékonyabb gyógymódot.

Hirdetés

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2012. 5. számában olvasható.

Hirdetés
Mipszi éves előfizetés
Mipszi éves előfizetés
Következő szám megjelenése: 2025-11-13
Befizetési határidő: 2025-12-26
nap | óra | perc | mp

A MiPszi 2023-tól negyedéves lappá

válik.

Előfizetőink hűségét

és kitartását azzal szeretnénk megköszönni, hogy jövőre számukra továbbra is a megszokott

990 Ft-os áron

fogjuk biztosítani a lapot.

Az előfizetés a következő lapszámokat tartalmazza: 2023 – 1. lapszám, 2023 – 2. lapszám, 2023 – 3. lapszám, 2023 – 4. lapszám

KÖVETKEZŐ SZÁM MEGJELENÉSE: 2023.02.22.

BEFIZETÉSI HATÁRIDŐ: 2023.02.13.

[elementor-template id="770"]

Kosár Előfizetek

MiPszi Aktuál (MAT)

Család

Körvonal

Mentális egészség

Mindennapi filozófia

Mipszicske

Munkapszichológia

Önismeret

Párkapcsolat

Opinion

IN ENGLISH

Támogatóink

Valami szöveg a támogatókhoz